Újpest FC – Debreceni VSC 1:4 (vége) | Budapest Honvéd FC – Győr 1:1 (vége)
vége
Újpest FC
1:4 (0:3)
Debreceni VSC
vasárnap 03.11.2013, 16:30 • Szusza Ferenc Stadion, Budapest • OTP Bank Liga
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:30 - kor kezdődik.
     
    Az NB I. 13. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén az Újpest csapata a Debrecent fogadja. Mindkét csapat sikerrel vette, az Újpest könnyebben, míg a Debrecen nehezebben, a hétközi Magyar Kupa fordulót. Nebojsa Vignjevics kinevezése óta a fővárosi alakulat veretlen, az előző fordulóban a Hungária körúton tudtak nyerni a lila-fehérek. A Hajdúságiak az előző fordulóban 2-0 vezetésről nem tudtak nyerni a Pápa ellen (2-2 lett a végeredmény), így nem tudták kihasználni a Videoton pontvesztését. De a sors (a Kaposvár személyében) ismét lehetőséget adott a Debrecennek, hogy közelebb kerüljenek a listavezető fehérváriakhoz. De nem lesz könnyű dolguk a győzelem ízére ráérző Újpest ellen. Egy eseménydús, parázs mérkőzésre van kilátás.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A vendég együttes kezdte a mérkőzést.
     
    2
    Balogh beadását Lázár Bence nem tudta átvenni, Lázár Pál szabadított fel.
     
    3
    Az Újpest hátul járatja a labdát, a debreceniek visszahúzódnak a saját térfelükre.
     
    5
    A mai a 85. összecsapás a két csapat között a bajnokságban. A két csapat eddig lejátszott 84 bajnoki mérkőzésen 41 Újpest-győzelem, 28 döntetlen, továbbá 15 Debrecen-siker született, a gólkülönbség 179-108 az Újpest javára.
     
    7
    A Loki gólt szerzett!
    KULCSÁR TAMÁS a gólszerző!
    Szakály Péter löbbölte be a hazai védők mögé a labdát, KULCSÁR TAMÁS kapásból, ballal 11 méterről, Juanan szorításában lőtt a kapuba.
     
    9
    A Loki gólt szerzett!
    IBRAHIMA SIDIBE a gólszerző!
    Kulcsár Tamás cselezett befele a bal oldalról, majd lőtt 14 méterről, Balajcza nem tudta fogni a lövést, ami így IBRAHIMA SIDIBE elé pattant, akinek nem volt nehéz dolga 5 méterről az üres kapuba gurítani.
     
    10
    Simon Krisztián beadását húzta le Novakovic könnyedén.
     
    12
    A Loki gólt szerzett!
    SELIM BOUADLA a gólszerző!
    Ismételten Kulcsár Tamás ment el Nego mellett a bal oldalon, beadása Juananról SELIM BOUADLA elé pattant aki 10 méterról nagy erővel kilőtte a bal felső sarkot.
     
    13
    Az Újpest hazai mérlege rettenetes, a lilák a legutóbbi tíz, Szusza-stadionbeli meccsükből mindössze egyet nyertek meg (6–1-re a Mezőkövesd ellen). A másik kilenc találkozón összesen szereztek kilenc gólt.
     
    13
    Az Újpest bal oldala nem áll a helyzet magaslatán. Ezúttal Korhut került a védők mögé, beadását Juanan vágta ki.
     
    15
    Simon Krisztián beadását Lázár Bence nem tudta levenni, Novakovic gyűjtötte be a játékszert.
     
    17
    Ezúttal is Simon Krisztián villant, Vadnait csapta be egy csellel, majd Kabát elé passzolt, de a rutinost csatárt a partjelző állította meg lesen.
     
    19
    Az Újpest becsülettel próbálkozik, de sok hiba csúszik a hazaiak játékába.
     
    20
    Kabát jobbról érkező beadását Novakovic öklözte a mezőnybe.
     
    21
    Balogh Lázár Bencével játszott össze a bal szélen, majd Balogh Balázs adott be laposan, a hosszú oldalon Vasiljevic érkezett és 4 méterről a kapuval szembe Novakovicba lőtt. Az ilyet illik gólra váltani.
     
    23
    Egy kipattanó labdát Balogh Balázs lőtt kapura 25 méterről, Novakovic nem tudta fogni a lövést, a kipattanóra Kabát érkezett és lőtt a kapuba, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot.
     
    24
    Kabát Péter (UTE) kapott sárga lapot reklamálásért az előző eset után.
     
    26
    Kabát tekert középre veszélyesen egy szabadrúgást a bal oldalról, Vasiljevic centikkel maradt le a labdáról. Érik az újpesti gól.
     
    28
    Az első 15 perc fejetlensége után a második negyed óra már kiegyenlítette játékot hozott néhány hazai helyzettel.
     
    30
    Ngawa beadása volt mély, Novakovic indíthatta a debreceni támadást.
     
    32
    Mészáros Norbert keveredett előre. A válogatott védőt Kulcsár Tamás ugratta ki a felezővonalnál, a bekk 17 méterről ballal jócskán a kapu fölé tüzelt.
     
    33
    Kabát Péter gondolt egy merészet és a 20 méterről majdnem az alapvonal mellől lőtt, a vendégek kapusa a léc alól tornázta ki az életerős kísérletet.
     
    35
    Begyakorolt újpesti szabadrúgásvariáció után Kabát került a földre Sidibe szorításában a vendég 16-oson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.
     
    37
    Az utóbbi percekben a pálya közepén zajlik a játék, sok bosszantó hibával.
     
    39
    Lázár Pál jobb oldali beadása után Kulcsár Tamás fejelt pár méterrel a bal kapufa mellé.
     
    40
    Nego játszott össze szépen Baloghgal, de a fiatal újpesti középpályás beadása Trninicről szögletre pattant.
     
    41
    Szakály Péter cselezett befele a jobb oldalról, majd 19 méterről lövésre vállalkozott, de bár ne tette volna mert kísérlete méterekkel a kapu fölött hagyta el a játékteret.
     
    42
    A debreceni 16-os előtt zajlik a játék.
     
    43
    Nego beadására Kabát robbant be, de kísérletét Mészáros blokkolta, Novakovic pedig összeszedte a labdát.
     
    44
    Ismételten Nego ment el a jobb szélen, laposan középre passzolt, Kabát kezelte le a labdát, háttal a kapunak, Simon Krisztiánnak készítette le lövésre, a fiatal szélső 16 méterről csúnyán mellé lőtt.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    A Debrecen az első 15 percben kihasználta az újpesti védelem megingásait és gyorsan 3-0 vezetésre tett szert. Azután visszahúzódott a saját térfelére Kondás Elemér együttese és így a hazaiaknak több lehetősége is volt, de a kellő pillanatban nem koncentráltak eléggé, így elmaradt a szépítés. A lila-fehérek azonban nem nyílhatnak ki mert a vendégek jól láthatóan a kontrákra és Kulcsár Tamás gyorsaságára játszanak biztos előnyük birtokában.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Az hazaiak kezdték a második félidőt.
     
    46
    Egyik edző sem cserélt a szünetben.
     
    47
    Novakovic kirúgását Sidibe csúsztatta Kulcsár Tamás elé, de a vizes füvön megcsúszott a labda, ami így Balajcza kezei között kötött ki.
     
    48
    Kabát Pétert tekert középre veszélyesen egy szabadrúgást, de Juanannak centikkel magas volt a labda.
     
    49
    Szakály Péter keveredett ki a bal szélre, beadása Vadnai elé pattant, aki állítgatás nélkül 21 méterről majdnem kilőtte a labdát a stadionból.
     
    50
    Formás debreceni kontra után Bouadla indította Kulcsárt a jobb szélen, centerezését Litauszki fejelte ki Sidibe elől.
     
    52
    Vasiljevic passzolt Baloghhoz, a fiatal középpályás levezette az alapvonalig a labdát, majd ballal középre tekert, Kabát Péternek kicsit magas volt a labda, így a kapuval szemben, teljesen üresen 6 méterről centikkel a kapu mellé fejelt.
     
    54
    Simon Krisztián húzta meg a jobb oldalon, de beadása lecsúszott, kirúgás.
     
    55
    Vadnai ugratta ki Kulcsárt, a támadó kicselezte Litauszki a 16-oson belül, majd 8 méterről kissé balról erőből a kapu mellé lőtt. Szép egyéni alakítás volt.
     
    56
    Eninful helyén Bavon a pályán a hazaiaknál.
     
    57
    Veszélyes debreceni kontra végén Juanan fejelte el a labdát Sidibe elől.
     
    59
    Nego beadását Novakovic húzta le magabiztosan.
     
    61
    Az Újpest gólt szerzett!
    SIMON KRISZTIÁN a gólszerző!
    Kabát 30 méteres szabadrúgását Novakovic csak ütni tudta, pont SIMON KRISZTIÁN elé, aki 7 méterről az üres kapuba passzolt.
     
    62
    Bouadla kapott sárga lapot Vasiljevic megrúgásáért.
     
    65
    Itt az első vendég csere: Korhut helyén Bódi a pályán.
     
    67
    Szakály indította Kulcsárt a bal szélen, a támadó lágyan középre ívelt, az érkező Sidibe a kapuval szemben 5 méterről mellé fejelt.
     
    69
    Az Újpest küzd és hajt, de sok a pontatlanság a játékukban.
     
    70
    Balogh szöglete után Bavon fejelt 7 méterről, de Trninic útját állta a fejesnek. A kapu előtti kavarodás után Bódi szabadított fel.
     
    71
    A sok robotoló Balogh Balázs helyén Sankovic a pályán.
     
    73
    Sidibe kényszerítőzött Bódival, a fiatal szélső beadását Balajcza fogta.
     
    75
    Kulcsár csinált meg egy cselt Ngawa, majd Litauszki mellett ment volna el, de elesett, nincs büntető.
     
    76
    Az egész meccsen veszélyesen játszó Kulcsár Tamás helyén Seydi.
     
    76
    A Loki gólt szerzett!
    IBRAHIMA SIDIBE a gólszerző!
    Szakály Péter beadása megcsúszott egy hazai védő fején, ami így Bódi elé került, a fiatal szélső lyukat rúgott, IBRAHIMA SIDIBE csapott le a labdára és lőtt 7 méterről a kapuba.
     
    78
    Lázár Bence helyén Stanisavljevic.
     
    80
    Bouadlát készült lecserélni Kondás Elemér, de a francia légiós komótosan hagyta el a játékteret, így megkapta a második sárga lapját.
     
    81
    Simon Krisztián kapott sárga lapot Bódi megrúgásáért.
     
    84
    Emberelőnyben sem tud az Újpest helyzeteket kialakítani.
     
    86
    Debreceni kis szöglet után Bódi beadása találta meg Sidibét, aki Szakály elé tálalt, Vasiljevic blokkolta a kísérletet.
     
    88
    Az Újpest próbálkozik, próbálkozik, de semmi sem akar összejönni a hazaiaknak.
     
    89
    2811 néző tekintette meg a mérkőzést a helyszínen.
     
    89
    A Debrecen 2012 májusa óta nyeretlen bajnokin Budapesten, akkor a Honvédot győzte le. Most megtört ez a rossz sorozat.
     
    90
    3 perc hosszabbítás rendelt el a játékvezető.
     
    90+1
    Kabát húzódott ki a jobb szélre beadása Mészárosról pattant szögletre.
     
    90+2
    Bódi ugratta ki Seydit, akit a 16-oson belül Nego buktatott. Piros lap és büntető.
     
    90+3
    Seydi büntetőjét Balajcza védte bravúrral.
     
    Mérkőzés vége.
     
    A Debrecen az első negyed órában lerendezte a mérkőzést a remekül játszó Sidibenek és Kulcsár Tamásnak köszönhetően. A hazai csapat becsülettel próbálkozott, de a mai nap semmi sem jött össze a lila-fehéreknek. (18:27:49)

    Sándor Gergő

    Gólok: 61. SIMON KRISZTIÁN – 7. KULCSÁR TAMÁS, 9. IBRAHIMA SIDIBE, 12. SELIM BOUADLA, 76. IBRAHIMA SIDIBE

    Lapok:   24. Kabát (UTE), 81. Simon K. (UTE) – 62. Bouadla (DVSC)   80. Selim Bouadla (DVSC)   90+2. Nego (UTE)

    kimaradt büntető: 90+3. Seydi (UTE), kapus Balajcza hatástalanítva


    Újpest FC: Balajcza – Nego, Litauszki, Juanan, Ngawa – Simin K., Vasiljevic, Eninful (56. Bavon), Balogh B. (71. Sankovic), Lázár B. (78. Stanisavljevic), – Kabát

    cserék: Dmitrovic, Sankovic, Vermes, Erős R., Bavon, Abdallah, Stanisavljevic

    Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

    Debreceni VSC: Novakovic – Korhut (65. Bódi), Mészáros, Trninic, Lázár P. – Bouadla S., Vadnai, Zsidai, Szakály P. – Kulcsár T. (76. Seydi), Sidibe

    Cserék: Verpecz, Máté P., Volas, Bernáth, Bódi, Seydi, Spitzmüller

    Vezetőedző: Kondás Elemér

    Játékvezetők: Vad II. István, Albert István, ifj. Tóth II. Vencel

    Nézőszám: 2811