Balmazújváros – Sopron 3:3 (vége) | Gyirmót – Cegléd 3:0 (vége)
vége
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
3:3 (1:2)
Soproni VSE
vasárnap 03.11.2013, 13:30 • Városi sportpálya, Balmazújváros • Merkantil Bank Liga
     
    Paprikás, érzelmekben és indulatokban gazdag, ugyanakkor szép támadásokban és gólokban sem hiányt szenvedő játékot láthattunk. A második félidőben először meddő mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani a hazai csapat, majd az erősödő nyomásgyakorlás meghozta az eredményt Urbin góljával. A soproniak rendkívül veszélyes kontrái közül egyet értékesítettek, majd Urbinnak kellett ismét egalizálni. A meccs egészét tekintve az Újváros a meccs első részének elképesztő hazai fölényét leszámítva többet tett a győzelemért. Most bánhatják igazán, hogy átaludták az első tizenöt percet. Ennek ellenére a döntetlennel egyik csapat sem panaszkodhat, hiszen – a hazai mezőnyfölény dacára – mindkét csapat hasonló mennyiségű helyzetet dolgozott ki. Ezzel az egy-egy ponttal a Balmazújváros 23 egységgel a harmadik, a Sopron pedig 11-gyel a tizennegyedik. Köszönjük megtisztelő figyelmüket, reméljük, jól szórakoztak! A viszontlátásra! (15:38:03)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    De pontrúgásból megy nekik! Virágh balról középre tekert szabadrúgása nem sokkal csúszott el az üresen álló Urbin előtt!
     
    90+3
    Kissé vagdalkozó most a játék, nem tud az Újváros támadást építeni.
     
    90+2
    Szabó L. mehetett volna kapu felé ziccerben, de már lesen volt.
     
    90+1
    Majdnem komikus jelenetnek lehettünk szemtanúi. Dénes kirúgása egészen a hazai kapuig szállt, de Mestert megtévesztette a labda íve, így majdnem a kapuba pattant az! Mesternek nagyot kellett nyújtózni, hogy megfogja.
     
    90
    Négy perc lesz a hosszabbítás.
     
    90
    Csere a SVSE-GYSEV-nél: lemegy Gaál, bejön Nyilasi.
     
    90
    Nagy Róbert egy szép kényszerítő végén most pontosan adott középre, de a rövid oldalon érkező Belényesi kapu mellé csúsztatta a labdát!
     
    89
    Kónya viharzott volna el a bal oldalon az alapvonalig, de Horváth erőszakosan szerelte.
     
    88
    Pados szerzett labdát Nagytól, de szöktetése Balázs felé nem volt jó.
     
    86
    Forgács állította meg szépen Balázst egy becsúszással az újvárosi térfél közepén.
     
    85
    Virágh oldalszabadrúgása után ide-oda pattogott a labda, majd egy védőnek sikerült tisztázni.
     
    84
    Müller adott el majdnem egy labdát, de Papp kisegítette egy becsúszással, megakadályozva azt, hogy 2-1-ben törjenek kapura a soproniak.
     
    84
    Belényesi ment volna egy kósza labdára a vendég kapu előterében, de Dénes jobb helyzetben volt és begyűjtötte azt.
     
    82
    A Balmazújváros gólt szerzett!
    Újra egyenlít a hazai csapat! Ismét Pintér kígyózott el a védők között, most éppen középen, majd Urbinhoz passzol, aki Baranyai mellett befordult és 13 méterről a bal alsó sarokba belsőzött!
     
    82
    Dénes kap sárgát időhúzásért.
     
    81
    Belényesi szaladt Pintér labdájára de Sifter úgy szerelt, hogy még vissza is került a labda a csatárhoz.
     
    80
    Hiába volt fölényben az Újváros, a Sopron szerzett ismét vezetést!

    Salacz Bence

    Gólok: 37. Kiss, 71. Urbin, 82. Urbin – 1. Horváth, 10. Gaál, 79. Szabó L.

    Lapok:   44. Kiss (BAL), 59. Oláh (BAL) – 44. Deme (SVSE), 59. Erdélyi (SVSE), 63. Varga (SVSE), 72. Sifter (SVSE), 82. Dénes (SVSE)


    Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Mester – Oláh (65. Kónya), Forgács, Papp, Virágh – Nagy R., Kiss, Müller, Demjén (74. Belényesi) – Tóth (46. Pintér), Urbin (CSK)

    Cserék: Szalma – Pintér (46.), Kónya (65.), Belényesi (74.), Sárközi, Murák, Karacs

    Soproni VSE: Dénes – Fazakas, Baranyai, Sifter (CSK), Pados – Deme, Horváth – Gaál (90. Nyilasi), Varga, Németh (57. Szabó L.) – Erdélyi (65. Balázs)

    Cserék: Halasi – Horváth, Maráczi, Balázs (65.), Nyilasi (90.), Pető, Szabó L. (57.)

    Játékvezetők: Varga László – Nagy Róbert, ifj. Varga Gábor

    Nézőszám: 1000