Szigetszentmiklós – BFC Siófok 1:1 (vége) | Soroksár – Békéscsaba 1:0 (vége) | Ajka – ZTE 2:2 (vége)
Szolnok – Szeged 2011 1:2 (vége) | Kaposvári Rákóczi FC – Cegléd 0:0 (vége) | Gyirmót – Mezőkövesd Zsóry FC 2:2 (vége)
– Sopron 1:2 (vége)
vége
1:2 (0:0)
Soproni VSE
szombat 15.11.2014, 16:00 • Illovszky Rudolf-Stadion, Budapest • Merkantil Bank Liga
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik..
     
    Egy picit a válogatottunk EB selejtezőjének árnyékában, de a finnek ellen aratott győzelem miatt nyilván a szokottnál jobb hangulatban lépnek pályára NB II-es együtteseink ezen a hétvégén!
    Az Illovszky stadionban a Vasas fogadja szombat délután a Sopron együttesét. 13 fordulót követően az angyalföldiek 27 ponttal, a Mezőkövesdtől eggyel lemaradva állnak a második, feljutást érő helyen, míg az SVSE-GYSEV-nek egyelőre 10 egységgel van kevesebbje, mint mostani vendéglátójának, ez pillanatnyilag a hetedik pozícióhoz elegendő!
    Ugyanakkor elmondható, hogy rendkívül szoros a másodosztály élmezőnye, a Vasassal azonos pontszámmal áll a Békéscsaba, a Gyirmót és a Szolnok együttese is, így minden egyes megszerzett vagy elvesztett pont különös jelentőséggel bír.
    A piros-kékek vonultatják fel a másodosztály góllövő listájának pillanatanyi éllovasát, Remili Mohamed személyében, Tőle természetesen most is gólt, gólokat várnak a Fáy utcában.
    A soproniak az MTK-től kölcsönben náluk lévő Horváth Péterben bíznak elsősorban, Ő legutóbb, az akkor még listavezető Gyirmót ellen is betalált, bravúrpontot mentve ezzel csapatának.
    Összegezve tehát; a hazaiak egy újabb otthon tartott 3 ponttal tovább folytatnák harcukat a hőn áhított feljutásért, a Sopron pedig, ha meglepetést tudna okozni, akkor megerősíteni helyét a középmezőny elején!
    Helyszíni szöveges közvetítésünkhöz nagyon jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánunk!
     
    Hamarosan kezdődik itt, Angyalföldön a Vasas és a Sopron találkozója, pillanatnyilag a bemelegítés zajlik, a lelátón szerény számban ugyan, de gyülekeznek a nézők!
    Tartsanak velünk!
     
    Kivonultak a csapatok, piros mezben, kék nadrágban a házigazda Vasas, sárga felsőben, zöld nadrágban a Sopron!
     
    Összeállítások:

    Vasas FC: Hermány – Preklet, Tamás L., Grúz, Polényi – Gál M., Berecz, Lázok – Nagy Dániel, Ferenczi I., Remili. Vezetőedző: Szanyó Károly
    Cserék: Németh G. (kapus), Kékesi, Hajdú N., Menyhárt, Ádám, Nagy T., Pál D.

    Soproni VSE-GYSEV: Halasi – Csábi M., Baranyai, Bobál D., Szabó L. – Pintér, Deme, Erdélyi – Eszlátyi, Horváth P., Pető. Szakmai igazgató: Supka Attila
    Cserék: Dénes (kapus), Maráczi, Fazakas G., Fazakas N., Sifter, Jovetic, Kollár.

    Játékvezetők: Németh Ádám (Erős Gábor, Kelemen Attila; 4.jv.: Radványi Ádám).
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A soproniak kezdték a játékot.
     
    3
    A középütt helyezkedő Ferenczi elől fejelte ki a labdát a soproni védelem.
     
    4
    Bobál Dávid mentett jó ütemérzékkel Nagy Dániel elől.
     
    6
    Jó iramban kezdődött a meccs, de komoly helyzet még nem adódott egyik oldalon sem.
     
    8
    Lázok buktatta Pintért, jöhet előre a Sopron.
     
    9
    Gál Mátyás egy soproniak által visszafejelt labdát lőtt 15 méterről magasan a kapu fölé!
     
    11
    Deme szöglete után tisztázott az angyalföldi védelem.
     
    12
    Polényi futott fel a bal szélen, de megállítoták Őt a soproniak.
     
    13
    Szabadot rúghat a Vasas kissé jobbról, mintegy 18 méterről!
     
    15
    Remili végül legurította a labdát, de Gál Mátyás 14 méterről megint az égbe lőtte a labdát.
     
    17
    Eszlátyi emelt mintegy 17 méterről a Vasas kapuja mellé-fölé.
     
    19
    Grúz fejelte haza a labdát kapusának, Hermánynak.
     
    20
    Egy lepattanó labdát Preklet lőtt 17 méterről a kapu fölé.
     
    22
    Halasi kirúgásával folytatódik a mérkőzés.
     
    23
    Szabadrúgás a Vasas javára a felezőtől, egy kis kakaskodást követően.
     
    24
    Erdélyi rúgta meg Bereczet, sárga lap és Vasas szabadrúgás kissé megint jobbról.
     
    25
    Lázok ívelte középre a labdát a pontrúgásból, ide-oda pattogott a labda, végül Gál fejelt öt méterről, kevéssel a jobb alsó sarok mellé.
     
    26
    Megint Deme rúghat jobbról szögletet.
     
    26
    A sarokrúgást követően könnyedén felszabadított a Vasas védelme.
     
    27
    Lázok bonyólodott bele a cseleibe, majd a soproni védőkbe lőtte a labdát.
     
    28
    Erdélyi tört kapura középütt, de az utolsó passza pontatlan volt, így mentettek az angyalföldi hátvédek.
     
    29
    Pintér András középre ívelt labdáját Horváth Péter hat méterről, nagy helyzetből fejelte a Vasas kapujának bal alsó sarka mellé.
     
    30
    A túloldalon Remili elől mentettek könnyedén a soproni védők!
     
    31
    Horváth Péter jobbról keményen belőtt labdája után Eszlátyi ütközött középen Hermány kapussal, kifelé az ítélet!
     
    33
    Pető esett nagyot a Vasas 16-osán belül, de ez nem volt 11-es.
     
    34
    Pető közben az iménti esetnél szabálytalan is volt, sárga lapot kapott.
     
    36
    Nagy Dániel és Lázok János támadásvezetésébe csúszott hiba a jobb oldalon.
     
    38
    Megint jobbról rúghat szögletet a Sopron.
     
    39
    A sarokrúgás után Deme Imrét kell őpolni a kapufa mellett egy kemény összecsapás következtében.
     
    40
    Továbbra is kevés a helyzet, némi soproni mezőnyfölénnyel.
     
    41
    Grúz előreívelt labdája senkinek sem volt jó.
     
    42
    Most Preklet próbált indítani a jobb oldalon, de ez is roppant pontatlanra sikeredett.
     
    43
    Bobál Dávid nagyon távoli lövése vágódott le a Vasas védelméről.
     
    44
    Szabó László buktatta Nagy Dánielt, ez is sárga és megint Vasas szabadrúgás kissé jobbról.
     
    45
    Lázok beívelt pontrúgásából nem alakult ki gólveszély!
     
    45+1
    Egy perc a ráadás a félidő végén.
     
    45+2
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Némi meglepetésre eddig inkább a Sopron futballozik, a hazai csapat csak küszködik, kinlódik. Az iramra nem rossz, de a színvonal azért hagy némi kívánnivalót maga után!
    Tartsanak velünk a folytatásban is!
     
    Jönnek a csapatok a folytatásra, azonnal kezdődik a második félidő! Tartsanak továbbra is velünk!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    A hazai csapat kezdte a második játékrészt, csere nem volt egyik oldalon sem a szünetben!
     
    47
    Egy soproni lest követően Hermány rúghatta előre a labdát.
     
    48
    A játékvezető büntetőt ítélt, a Sopron javára és Nagy Dániel sárga lapot is kapott, Szabó László került a földre a Vasas jobbszélső szorításában!
     
    48
    A Sopron gólt szerzett! Gólszerző DEME. A megítélt 11-esből DEME IMRE nagy nyugalommal lőtt jobbal a kapu közepébe! 0-1
     
    50
    Horváth Péter ragadt lesen, egyelőre tovább támad a Sopron.
     
    51
    Eszlátyi elől kellett a kapujából kifutva lábbal mentenie Hermánynak.
     
    52
    Eszlátyi rúgta meg a Vasas 16-osa előtt Remilit, ez is sárga lap.
     
    54
    Jobbról jöhet szabadrúgással a soproni csapat.
     
    55
    Eszlátyi most nem tudta jól megjátszani a beívelt labdát, Hermány rúghatja azt ki.
     
    56
    Egy gyengére sikeredett soproni előreívelést fogott meg biztosan Hermány!
     
    57
    Polényi balról nem tudta középre adni a labdát.
     
    58
    Preklet szabálytalankodott Baranyaival szemben, ez is sárga lap.
     
    59
    Lázok helyére Nagy Tamás állt be a Vasasba.
     
    60
    Bobál Dávid szorult ápolásra a soproniaktól, élesedik a csata!
     
    61
    Eszlátyi rúghatta az újabb soproni szögletet balról, de mentett a Vasas védelme.
     
    62
    A Sopron gólt szerzett! Gólszerző ESZLÁTYI. Pető parádés cselekkel ment el a jobb oldalon Tamás mellett, nagyszerűen és pontosan adott be, a hosszú oldalon érkezett ESZLÁTYI ISTVÁN és közvetlen közelről a kapuba vágta a Sopron második gólját! 0-2
     
    64
    Nagy Tamás kiugratása nem volt jó középütt Berecznek.
     
    65
    Preklet helyére Ádám Martint is behozta Szanyó Károly!
     
    66
    Remili bal oldali szögletét fejelték ki a soproniak.
     
    67
    Vasas bedobás a túloldalról.
     
    67
    Egészen Hermányig került hátra közben a labda.
     
    68
    Deme kapott szóbeli feddést a játékvezetőnél, mert megakasztott egy Vasas támadást.
     
    68
    Remili mintegy húszméteres, jobblábas lövése kerülte el a soproni kaput.
     
    69
    Eszlátyi jobb oldali beadását középütt Horváth Péter fejelte négy méterről a Vasas kapuja fölé.
     
    70
    Grúz mintegy 12 méterről, félfordulatból nem találta el a soproni kaput.
     
    71
    Újabb soproni les után Hermány rúghatja előre a labdát.
     
    72
    A Vasas gólt szerzett!
    Gólszerző ÁDÁM M.. Remili ívelt balról középre, az ötösön ÁDÁM MARTIN érkezett és fejesét Halasi kapus már csak beljebb tudta simogatni! 1-2
     
    73
    Pető Benjámin helyére Fazakas Géza állt be Supka Attila csapatába!
     
    75
    A Vasasból Ferenczi István kapta az újabb sárga lapos figyelmeztetést!
     
    76
    A Vasas gólszezője, Ádám Martin is "besárgult", Erdélyi buktatása miatt.
     
    78
    Nagy Tamás nem tudta bent tartanai a pályán a labdát, oda a Vasas egyik újabb lehetősége.
     
    79
    Eszlátyi indítása volt túl hosszú a bal oldalra Fazakas Gézának.
     
    80
    Nagy Tamás balról nem tudta jól beadni a labdát, jöhet előre a Sopron!
     
    80
    Az előreküldött labdát Hermány a Vasas kapusa a lelátóra "bikázta"!
     
    81
    Fazakas szeretett volna kiharcolni egy szögletet a bal oldalon, de kirúgással jöhet a Vasas!
     
    82
    Horváth Péter volt szabálytalan a Vasas 16-osa előtt, jöhet előre a hazai együttes!
     
    83
    Remili került a földre a soproni 16-oson belül, két vendégvédő között, nincs 11-es, viszont tüntet az angyalföldi közönség!
     
    84
    Meglehetősen ideges most a hangukat, Polényi nagyon csúnyán megrúgta Csábi Mihályt, ez is sárga lap.
     
    85
    A hevesen reklamáló Tóth András pályaedzőt elküldte Németh Ádám játékvezető a Vasas kispadjától!
     
    85
    Erdélyi helyére Siftert is beküldte a pályára a soproni szakvezetés!
     
    85
    Gál Mátyás helyére közben Menyhárt Attila állt be a Vasasba!
     
    86
    Csábi Mihály meg is sérült az iménti esetnél, Maráczi József a helyén a Sopronban.
     
    87
    Szorongat most a Vasas az egyenlítésért.
     
    88
    Egy angyalföldi szöglet után a kifejelt labdát Menyhárt lőtte 20 méterről a jobb kapufa mellé!
     
    89
    Nagy Dániel jobbról érkező labdáját Remili teljesen tiszta helyzetből, hat méterről fejelte Halasi kapus kezébe!
     
    90
    Öt perc ráadás a meccs végén!
     
    90+1
    Horváth Péter is kapott még egy sárga lapot, szabálytalanul akadályozta meg, hogy induljon a Vasas támadása!
     
    90+3
    Nagyon nehezen tud csak előrejönni a Vasas!
     
    90+4
    Ádám elől kivetődve csípte el a labdát Halasi, a soproni kapus!
     
    90+4
    A Sopron szakmai igazgatója, Supka Attila is el kellett, hogy hagyja a kispadot, vehemens reklamálásért!
     
    90+5
    Hermány még előreívelte a labdát!
     
    90+6
    Még egy bal oldali Vasas sarokrúgás!
     
    90+6
    Az újabb, jobb oldali szöglet után Ferenczi István hat méterről alig csúsztatott a soproni kapu jobb sarka mellé!
     
    90+7
    Mérkőzés vége.
     
    A második félidő már sokkal több izgalmat, nagy küzdelmet és gólokat is hozott az Illovszky Rudolf stadionban! A Sopron egy 11-es góllal és egy remekbe szabott találattal megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz, a Vasas pedig későn ébredt, így csak szépítenie sikerült! A végére nagyon eldurvult a meccs, sok volt az alattomos belépő és talán egy kicsit a játékvezető sem volt már ura a helyzetnek!
    Összességében a Sopron sokat tett a győzelemért, de egy pontot talán a Vasas is érdemelt volna, de nem játszottak ma jól a hazaiak! A Vasas ezzel lépéshátrányba került a feljutásért vívott harcban, a Sopron viszont közeledik az élmezőnyhöz!
    Lesznek még izgalmak az idei NB II-es szezonban, érdemes tehát velünk tartani a jövőben is!
    Egyelőre köszönjük a kedves figyelmet! (17:59:08)

    Juhász Attila

    Gólok: 72. Ádám M. – 48. Deme (bünt.), 62. Eszlátyi

    Lapok:   48. Nagy Dániel (VAS), 58. Preklet (VAS), 75. Ferenczi I. (VAS), 76. Ádám M. (VAS), 84. Polényi (VAS) – 24. Erdélyi (SVSE), 34. Pető (SVSE), 44. Szabó L. (SVSE), 52. Eszlátyi (SVSE), 90+1. Horváth P. (SVSE)


    : Hermány – Preklet (Ádám, a 65.), Tamás L., Grúz, Polényi – Gál M. (Menyhárt, a 85.), Berecz, Lázok (Nagy T., az 59.) – Nagy Dániel, Ferenczi I., Remili. Vezetőedző: Szanyó Károly
    Cserék: Németh G. (kapus), Kékesi, Hajdú N., Menyhárt, Ádám, Nagy T., Pál D.

    Soproni VSE: Halasi – Csábi M. (Maráczi, a 86.), Baranyai, Bobál D., Szabó L. – Pintér, Deme, Erdélyi (Sifter, a 85.) – Eszlátyi, Horváth P., Pető (Fazakas G., a 73.). Szakmai igazgató: Supka Attila
    Cserék: Dénes (kapus), Maráczi, Fazakas G., Fazakas N., Sifter, Jovetic, Kollár.

    Játékvezetők: Németh Ádám (Erős Gábor, Kelemen Attila; 4.jv.: Radványi Ádám)

    Nézőszám: 1000