Debrecen – Mosonmagyaróvári KCSE 27:25 (vége)
vége
DVSC - TVP AQUATICUM
27:25 (12:15)
Mosonmagyaróvári KCSE
péntek 21.11.2014, 18:00 • Hódos Imre Rendezvénycsarnok • Női kézilabda NB1
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik..
     
    Sorsdöntőnek is nevezhető rangadóval folytatódik a női kézilabda NB1, hiszen a középházba jutásért kiemelten fontos lesz a jelenleg 8. helyen álló DVSC és a 9. helyen tanyázó Mosonmagyaróvár összecsapása. Mindkét csapat 6 pontot gyűjtött eddig, ám amíg a debreceniek nagyjából kiegyensúlyozottan teljesítenek (a nyerhető meccseket hozták, az erősebb ellenfelektől kikaptak), addig az óváriak okoztak kellemes és kellemetlen meglepetéseket is szurkolóiknak. Sok múlik majd azon, hogy melyik arcukat mutatják a vendégek fiataljai, míg a hazaiak a Hódos Imre Sportcsarnok hangulatában bízhatnak. Biztos, hogy remek mérkőzésre van kilátás, tartsanak velünk!
     
    Tiszta pirosban a DVSC, tiszta kékben a Mosonmagyaróvár.
     
    A vendégek kezdik majd a találkozót.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött. (0:0)
     
    1
    Hanczvikkel adja el a labdát. (0:0) (0:0)
     
    1
    Az eladott labdára Szemerey rossz ütemben mozdul ki, VARSÁNYI NÓRA az üres kapuba lő. (1:0) (1:0)
     
    2
    TÓTH GABRIELLA egyenlít. (1:1) (1:1)
     
    2
    Karnik Szabinát támasztják meg lövés közben, marad a labda a DVSC-nél. (1:1) (1:1)
     
    3
    Siska ellen fújnak belemenést. (1:1) (1:1)
     
    3
    Horváth-Pásztor véd szépen, majd a hosszú indítását leszedi a visszafutó mosonmagyaróvári játékos. (1:1) (1:1)
     
    4
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Kelemen (DVSC - TVP). (1:1)
     
    4
    Hajtai volt pontatlan szélről, az oldalhálóban köt ki a lövése. (1:1) (1:1)
     
    5
    Kudor remek passza után VARSÁNYI NÓRA eredményes ismét. (2:1) (2:1)
     
    5
    Horváth-Pásztor véd megint. (2:1) (2:1)
     
    5
    Eladja a labdát a Debrecen. (2:1) (2:1)
     
    6
    Tóth lövését védi Horváth-Pásztor. (2:1) (2:1)
     
    6
    Varsányi ellen fújnak belemenést. (2:1) (2:1)
     
    6
    GYIMESI KITTI lerohanásból eredményes. (2:2) (2:2)
     
    6
    Szemerey is véd egy szépet. (2:2) (2:2)
     
    7
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Kudor (DVSC - TVP). (2:2)
     
    7
    Filipovic lövése Horváth-Pásztorról pattan az oldalvonalon túlra. Marad a labda a vendégeknél. (2:2) (2:2)
     
    8
    Rossz passz, jöhet a Debrecen. (2:2) (2:2)
     
    8
    LILIA GORILSKA talál be lerohanásból. (3:2) (3:2)
     
    8
    Siska Pálma áll ki 2 percre. (3:2) (3:2)
     
    8
    Fölé száll a vendégek lövése. (3:2) (3:2)
     
    9
    Kudort megtalálták a falban, de Szemerey védett. (3:2) (3:2)
     
    9
    Belemenés a másik oldalon, megint a Debrecennél a labda. (3:2) (3:2)
     
    10
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Hanczvikkel (Mosonmagyaróvári KCSE). (3:2)
     
    10
    A belül védekezésért megítélt hetest Sopronyi végzi el, de Szemerey kirúgja a labdát a bal alsóból. (3:2) (3:2)
     
    11
    TÓTH GABRIELLA higgadtabb a másik oldalon. (3:3) (3:3)
     
    11
    KELEMEN ÉVA fut be szépen, és lő gólt. (4:3) (4:3)
     
    11
    Horváth-Pásztor Bettina véd megint. (4:3) (4:3)
     
    11
    Belemenés a másik oldalon. (4:3) (4:3)
     
    12
    Egyenlít a Mosonmagyaróvár. (4:4) (4:4)
     
    12
    LILIA GORILSKA eredményes megint. (5:4) (5:4)
     
    13
    Előbb a vendég, majd a hazai szélső lép rá a vonalra szélről. (5:4) (5:4)
     
    14
    Fenn a bírók keze. (5:4) (5:4)
     
    14
    SANDRA FILIPOVIC lő gólt egy gyönyörű átlövésből. (5:5) (5:5)
     
    15
    KARNIK SZABINA értékesíti a megítélt büntetőt. (6:5) (6:5)
     
    15
    Tóth lő mellé, de maradhat a labda a vendégeknél. (6:5) (6:5)
     
    16
    NÁDASDI NIKOLETT egyenlít. (6:6) (6:6)
     
    17
    Siska lövését védi Szemerey. (6:6) (6:6)
     
    17
    Először vezet a Mosonmagyaróvár. NÁDASDI NIKOLETT eredményes Tóth Gabriella remek bejátszása után. (6:7) (6:7)
     
    17
    Hazai időkérés. (6:7) (6:7)
     
    18
    Gorilska ziccerét védi Szemerey. (6:7) (6:7)
     
    18
    Gorilska ezúttal ejt, de Szemerey megint kifog rajta. (6:7) (6:7)
     
    19
    TÓTH GABRIELLA eredményes megint. (6:8) (6:8)
     
    19
    Kopecz Barbara áll ki 2 percre, miután arcon ütötte Kudort. (6:8) (6:8)
     
    19
    Klikovac lép rá a vonalra. (6:8) (6:8)
     
    20
    SANDRA FILIPOVIC megint passzív játék veszélyénél talál be. (6:9) (6:9)
     
    21
    Szemerey elkapta a fonalat, ezúttal Varsányi szélső lövését tolja ki. (6:9) (6:9)
     
    21
    Horváth-Pásztor most védeni tud. (6:9) (6:9)
     
    21
    Kelemen ront bal szélről a másik oldalon. (6:9) (6:9)
     
    22
    Vendég időkérés. (6:9) (6:9)
     
    22
    Lilia Gorilska kap kiállítást lerántásért. (6:9) (6:9)
     
    22
    Tóth lövését blokkolják a védők. (6:9) (6:9)
     
    23
    VARSÁNYI NÓRA maradt teljesen üresen a szélen, és talált be emberhátrányban. (7:9) (7:9)
     
    24
    Szélső gól a másik oldalon is: JANA KNEDLIKOVA eredményes. (7:10) (7:10)
     
    24
    SISKA PÁLMA lőtte át a vendég falat. (8:10) (8:10)
     
    25
    TÓTH GABRIELLA szerez gólt ismét. (8:11) (8:11)
     
    25
    A lerohanás után megint TÓTH GABRIELLA eredményes. (8:12) (8:12)
     
    26
    SOPRONYI ANETT lő hatalmas gólt átlövésből. (9:12) (9:12)
     
    26
    Hosszú idő után újra eladott labda a vendégektől. (9:12) (9:12)
     
    26
    A lerohanás után KARNIK SZABINA talál be. (10:12) (10:12)
     
    27
    Tóth Gabriella ejti fölé a hetest. (10:12) (10:12)
     
    28
    Egy gólra jön föl a DVSC, SZILÁGYI ÁGNES a gólszerző. (11:12) (11:12)
     
    28
    GYIMESI KITTI szerez gólt a vendégeknél. (11:13) (11:13)
     
    29
    SISKA PÁLMA átlövésből eredményes megint. (12:13) (12:13)
     
    30
    HANCZVIKKEL ZSANETT értékesíti a megítélt hetest. (12:14) (12:14)
     
    30
    Eladják a labdát a hazaiak, a lerohanás vége pedig hetes lesz. (12:14) (12:14)
     
    30
    Kudor Kitti a kiállított játékos. (12:14) (12:14)
     
    30
    HANCZVIKKEL ZSANETT eredményes a hetesből. (12:14) (12:14)
     
    Sopronyi a falba lövi az időn túli szabaddobást. (12:14) (12:14)
     
    30
    Befejeződött az 1. félidő. (12:14)
     
    Kiegyenlített első félidőt láthatott a mintegy ezer fős közönség a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán produkált egy nagy rohanást a Mosonmagyaróvár, aminek következtében négy góllal is vezettek már Tóth Gabiék. A félidő végére úgy tűnt, akár egyenlíthet is a DVSC, végül háromgólos vendég előnnyel vonultak pihenőre a felek. Nem dőlt el semmi, izgalmas folytatás várható.
     
    Elnézést a technikai hibáért, a félidei állás 12:15.
     
    31
    Elkezdődött a második félidő. (12:15)
     
    31
    A Debrecen vezetheti az első támadást. (12:15) (12:15)
     
    32
    Fenn a játékvezetők keze. (12:15) (12:15)
     
    32
    Két újabb szabálytalanság után végül SOPRONYI ANETT lő irtózatosan nagy gólt a jobb felsőbe. (13:15) (13:15)
     
    33
    GYIMESI KITTI a gólszerző. (13:16) (13:16)
     
    33
    Karnik adta el a labdát, Tóth azonban Horváth-Pásztorba lőtt kiszorított szögből. (13:16) (13:16)
     
    33
    Kopecz Barbara kap kétperces büntetést. (13:16) (13:16)
     
    34
    Kudor kezéből csúszik ki a labda, jöhet a Mosonmagyaróvár. (13:16) (13:16)
     
    35
    Kemény a debreceni védekezés, passzív a Mosonmagyaróvár, végül Horváth-Pásztornak kell bravúrral védenie. (13:16) (13:16)
     
    35
    LILIA GORILSKA talál be, még emberelőnyből. (14:16) (14:16)
     
    36
    Gyimesi lő mellé talpról. (14:16) (14:16)
     
    36
    Eladja a labdát a DVSC, HAJTAI VANESSZA pedig értékesíti a ziccert. (14:17) (14:17)
     
    36
    SOPRONYI ANETT lő gólt ismét. (15:17) (15:17)
     
    37
    Karnik Szabina kap két percet. (15:17) (15:17)
     
    37
    Siska blokkja után Tóth Gabriella állítja meg a lerohanást szabálytalanul, 2 perc jár ezért. (15:17) (15:17)
     
    38
    KUDOR KITTI talpról, ez az irányító első gólja ma. (16:17) (16:17)
     
    39
    HANCZVIKKEL ZSANETT értékesíti a hetest. (16:18) (16:18)
     
    39
    SOPRONYI ANETT is magabiztos a hetesnél. (17:18) (17:18)
     
    39
    Horváth-Pásztor véd nagyot. (17:18) (17:18)
     
    40
    KUDOR KITTI befutásával és ziccerével egyenlít a DVSC. (18:18) (18:18)
     
    41
    Ezek most Horváth-Pásztor Bettina pillanatai, megint a fiatal kapus véd. (18:18) (18:18)
     
    41
    Az eladott labda után megint Horváth-Pásztor véd, Tóth Gabi pedig hatalmas fájdalmak között a földön. (18:18) (18:18)
     
    41
    Tóth lábra állt, de erősen sántít, nagy ütközés kapott a kavarodás során. (18:18) (18:18)
     
    42
    Megint vezet a Debrecen. SISKA PÁLMA lőtt kicsit szerencsés gólt. (19:18) (19:18)
     
    42
    Horváth-Pásztor bravúrját ünnepli a hazai közönség. (19:18) (19:18)
     
    43
    Siska lő mellé estében, nagy helyzetből. (19:18) (19:18)
     
    43
    Egyenlít a vendégcsapat. (19:19) (19:19)
     
    43
    Siska ezúttal átlövésből eredménytelen. (19:19) (19:19)
     
    44
    Filipovic lő mellé a másik oldalon. (19:19) (19:19)
     
    44
    KARNIK SZABINA eredményes hétméteresből. (20:19) (20:19)
     
    45
    Tóth visszajött, lövését Horváth-Pásztor védi. (20:19) (20:19)
     
    45
    Horváth-Pásztor hosszú indítása ezúttal pontos, KUDOR KITTI fejezi be góllal az akciót. (21:19) (21:19)
     
    46
    Vendég időkérés. (21:19) (21:19)
     
    46
    HANCZVIKKEL ZSANETT értékesíti a hétméterest. (21:20) (21:20)
     
    47
    Varsányi ront szélről. (21:20) (21:20)
     
    47
    Marincsák lő mellé kiszorított helyzetből. (21:20) (21:20)
     
    48
    Karnik a kapufára lövi a hetest. (21:20) (21:20)
     
    48
    GYIMESI KITTI egyenlít. (21:21) (21:21)
     
    49
    Siska rossz bejátszása nyomán a vendégeké a labda. (21:21) (21:21)
     
    50
    NÁDASDI NIKOLETT szed össze egy kicsit pontatlan bejátszást, és megszerzi a vezetést csapatának. (21:22) (21:22)
     
    50
    Eladja a labdát a DVSC. (21:22) (21:22)
     
    50
    Szinte azonnal visszaadja a játékszert a Mosonmagyaróvár. (21:22) (21:22)
     
    52
    Fenn a játékvezetők keze. Bárány pedig a blokkba lő. (21:22) (21:22)
     
    53
    Filipovic betörése után kap hetest a Mosonmagyaróvár. (21:22) (21:22)
     
    53
    HANCZVIKKEL ZSANETT eddig hibátlan. (21:23) (21:23)
     
    53
    Hazai időkérés. (21:23) (21:23)
     
    53
    Kudorral szemben szabálytalankodnak, jön a hetes. (21:23) (21:23)
     
    53
    SOPRONYI ANETT ezúttal szerencsés: a kapufáról befelé pattan a hetese. (22:23) (22:23)
     
    54
    Horváth-Pásztor véd óriásit. (22:23) (22:23)
     
    54
    LILIA GORILSKA egyenlít a lerohanás után. (23:23) (23:23)
     
    54
    Labdát szerez a Debrecen. (23:23) (23:23)
     
    SOPRONYI ANETT veszi át a vezetést csapatának. (24:23) (24:23)
     
    55
    Újabb hazai labdaszerzés. Az időkérés alaposan feltüzelte a debrecenieket. (24:23) (24:23)
     
    55
    Siska hátára esnek rá, áll a játék. (24:23) (24:23)
     
    56
    Kudor ejt a kapuba, de belefújtak. (24:23) (24:23)
     
    56
    LILIA GORILSKA növeli kétgólosra a hazai előnyt. (25:23) (25:23)
     
    56
    Vendég időkérés. (25:23) (25:23)
     
    56
    3 perce még 21-23 volt az állás. Azóta 4-0-s futást produkált a Debrecen. (25:23) (25:23)
     
    56
    Kudor megint labdát szerez! (25:23) (25:23)
     
    57
    Slakta nem tudja megfogni a labdát a szélen. (25:23) (25:23)
     
    57
    Knedlikova és Gorilska ütköznek a mosonmagyaróvári szélső betörése után, mindketten a földön. (25:23) (25:23)
     
    58
    TÓTH GABRIELLA lő laposan a kapuba. (25:24) (25:24)
     
    59
    Kudor volt rutinos, Hajtai pedig beugrott a passzív játékon belüli szabaddobásra. 2 perc. (25:24) (25:24)
     
    59
    SISKA PÁLMA növeli kétgólosra a hazai előnyt. (26:24) (26:24)
     
    60
    Szabálytalanság a szélen, hetes lesz. (26:24) (26:24)
     
    60
    HANCZVIKKEL ZSANETT eredményes a hetesből. (26:25) (26:25)
     
    60
    Hazai időkérés. (26:25) (26:25)
     
    60
    31 másodperc maradt hátra. (26:25) (26:25)
     
    60
    11 másodperccel a vége előtt SLAKTA PETRA nyeri meg a meccset a Debrecennek. (27:25) (27:25)
     
    60
    Filipovicot még blokkolják a hazaiak. (27:25) (27:25)
     
    60
    Mérkőzés vége. (27:25)
     
    Nagyon fontos rangadót nyert a DVSC-TVP-AQUATICUM csapata. A háromgólos félidei hátrány után a hazaiak főleg remek védekezésüknek és a mérkőzés végén bemutatott 4-0-s sorozatuknak köszönhetően nyerték meg a mérkőzést. Nehéz bárkit kiemelni a hazaiak közül, hiszen csapatként működött igazán jól a Debrecen, de Horváth-Pásztor Bettina bravúrjai mindenképpen elengedhetetlenek voltak a győzelemhez.

    Köszönjük megtisztelő figyelmüket, tartsanak velünk legközelebb is! (19:34:25)

    Zoltán Horváth

    DVSC - TVP AQUATICUM: Horváth-Pásztor, Makai – Bohus-Karnik, Szilágyi, Varsányi, Bárány, Sopronyi, Slakta, Kelemen, Gorilska, Siska, Som, Klikovac, Kiss B., Karnik, Kudor

    Vezetőedző: Varga József

    Mosonmagyaróvári KCSE: Schneck, Szemerey – Knedlikova, Hajtai, Nádasdi, Kiss K., Marincsák, Filipovic, Gerháth, Gyimesi, Csala, Tóth, Bardi, Puhalák, Kopecz, Hanczvikkel

    Vezetőedző: Róth Kálmán

    Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

    Nézőszám: 1000