18:00
Fehérvár KC – Érd
20:25
(9:14)
vége
Felkerült a mérkőzés statisztikája, ami a kezdő csapatok alatt olvasható!
23:23
(16:9)
vége
Alighanem a váci szurkolók egyik szeme sír, a másik nevet és ugyanezt érezhetik a dunaújvárosiak is. Hatalmas esélyesként érkeztek erre a találkozóra az újvárosiak mind a pillanatnyi forma, mind a tabellán elfoglalt helyezést tekintve.
Az első félidőben aztán nem hittünk a szemünknek, a Vác lehengerelte a dobogóesélyes Újvárost és hét gólos előnyre tett szert. Ám a második játékrészben fokozatosan, szívósan dolgozta le hátrányát a Dunaújváros, főleg az elején kezdett be nagyon, rögtön háromra csökkentve a hátrányt. A Vác azonban a 10 perces gólcsend után nagyjából rendezte sorait és bár a második félidőben mindössze hét gólt szerzett a hazai csapat, az egyik pontra mindenképpen rászolgált az első félidei teljesítménye alapján és a nagy harcosság alapján is. Az előzmények tekintetében ez is meglepetés.
Ennek az eredménynek Vácon kívül alighanem Érden és Siófokon is meglehetősen örülnek, nem beszélve Fehérvárról. Vácon ismét lehet reménykedni, valami talán megmozdult a gödör alján! Ez bizony bravúrpontnak számít.
Vác – Dunaújváros: 23-23!
Köszönöm a figyelmet!
----

Siófok KC – MTK-Budapest
40:24
(20:10)
vége
Villámrajtot vett a Siófok, Such és Pastrovics vezetésével már kicsivel a félidő előtt 10 gólt raktak a két csapat közé. A második játékrészben sem volt változás, az MTK rengeteg hibával játszott amit a hazaik könyörtelenül kihasználtak. A vége felé már mindkét együttes próbálgatta csapatát, a cserék is szóhoz jutottak, eddigre a lényeg már eldőlt. A Siófok teljesen megérdemelten nyert és tartotta otthon a két pontot.
A rossz idő és havazás ellenére is rengeteg szurkoló buzdította a csapatokat a helyszínen.
A csapat következő meccse idegenben lesz az MTK ellen, majd február 7-én ismét hazai pályán fognak játszani a lányok.
Tartsanak velünk azon a meccsen is!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!