Kozármisleny SE – Mosonmagyaróvári KCSE 22:31 (vége) | Ipress Center-Vác – MTK-Budapest 25:29 (vége)
vége
Kozármisleny SE
22:31 (9:16)
Mosonmagyaróvári KCSE
szerda 15.10.2014, 18:00 • Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 53.) • Magyar kupa
     
    A második félidő elején a csapatok ott folytatták, ahol abbahagyták, azaz mindkét fél játékába viszonylag sok hiba csúszott. A vendégek azonban újfent kevesebbet rontva tízgólos előnyre tettek szert, majd a hazaik semmit nem feladva szépen visszajöttek a mérkőzésbe. Róth Kálmán időkérése (45.p.: 17-23) után azonban a vendégek ismét fokozatosan hizlalták előnyüket, s végül kilencgólos győzelmet arattak, ezzel bejutva a legjobb tizenhat közé a Magyar Kupában.

    Az eredmény alapján simának tűnhet a látogatók sikere, azonban Vártok Ákos tanítványai végig egyenrangú ellenfelei voltak az élvonalbeli riválisnak.

    Köszönjük megtisztelő figyelmüket a kozármislenyi Városi Sportcsarnokból! (19:25:23)
     
    60
    Véget ért a mérkőzés. (22:31)
     
    60
    RAGONCSA DOMINIKA eredményes időntúli hétméterese a találkozó utolsó momentuma. (22:31) (22:31)
     
    60
    DOMBI LUCA kapott labdát beállóban, majd kilőtte a ketrec közepét. (21:31) (21:31)
     
    60
    RAGONCSA DOMINIKA csökkentette kilencgólosra a házigazdák hátrányát, harmincnégy másodperccel a vége előtt. (21:30) (21:30)
     
    59
    Kereken egy perc a mérkőzésből előttünk álló idő. (20:30) (20:30)
     
    58
    Eredménytelen mislenyi átlövés után indulhattak a vendégek, azonban Kiss Kitti lökete jócskán elkerülte Füzesi Rita kapuját. (20:30) (20:30)
     
    57
    Egy gyors indítás végén DOMBI LUCA szerezte a vendégek harmincadik gólját. (20:30) (20:30)
     
    57
    Négy és fél perc a találkozóból hátralévő idő. (20:29) (20:29)
     
    56
    TÓTH GABRIELLA ment fel a falra, majd lőtte csata újabb, szám szerint huszonkilencedik gólját. (20:29) (20:29)
     
    55
    Az utolsó öt perchez érkezve kijelenthető, hogy mindkét szakvezető csapata valamennyi játékosának lehetőséget adott. (20:28) (20:28)
     
    54
    DANYI ÁGNES kapott labdát beállóban, majd lőtte ki a kapu közepét. (20:28) (20:28)
     
    53
    Egy pontatlan lövés itt – egy pontatlan lövés ott az utóbbi pillanatok mérlege. (19:28) (19:28)
     
    52
    VINCZE ORSOLYA gólja zárja le az ötvenkettedik percet. (19:28) (19:28)
     
    52
    HANCZVIKKEL ZSANETT találatának köszönhetően ismét tíz van közte. (18:28) (18:28)
     
    51
    Belül vagyunk az utolsó tíz percen, s a véghajrának tehát kilencgólos vendégvezetéssel vágtunk neki. (18:27) (18:27)
     
    50
    Danyi Ágnes lövését védte szép mozdulattal, lábbal Schneck Réka. (18:27) (18:27)
     
    50
    Mislenyi támadással folytatódik tehát az összecsapás. (18:27) (18:27)
     
    50
    49:38-nál a házigazdák szakvezetője, Vártok Ákos időt kért. (18:27) (18:27)

    Vörös Sándor

    Kozármisleny SE: (1) Zeljana Stojak – (2) Vincze Orsolya – (3) Schäffer Éva – (4) Réb Fanni – (5) Tóth Alexandra – (6) Tóth Boglárka – (7) Pálmai Viktória – (8) Ragoncsa Dominika – (11) Szemmelrock Dóra – (14) Horváth Petra – (16) Füzesi Rita – (18) Székely Katalin – (20) Halász Bernadett – (25) Fekete Alexandra – (28) Gyenis Patrícia – (30) Danyi Ágnes

    Vezetőedző: Vártok Ákos

    Mosonmagyaróvári KCSE: (3) Jana Knedlikova – (4) Hajtai Vanessza – (7) Kiss Kitti – (10) Marincsák Nikolett – (11) Dombi Luca – (12) Schneck Réka – (13) Sandra Filipovic – (16) Szemerey Zsófi – (20) Gyimesi Kitti – (23) Tóth Gabriella – (28) Élő Beatrix – (39) Bardi Fruzsina – (47) Biber Zita – (92) Hanczvikkel Zsanett

    Vezetőedző: Róth Kálmán

    Játékvezetők: Baranyai Norbert, Baranyai Zsolt

    Nézőszám: 195