Veszprém FC – Balatonfüredi FC 2:2 (vége) | III. kerület – Tatabánya 2:1 (vége) | Győri ETO FC II. – Budaörs 0:0 (vége)
vége
III. kerület
2:1 (0:0)
FC Tatabánya
szombat 15.11.2014, 13:00 • III. Kerület TVE Sporttelep, Kalap utca/Hévízi út • NBIII - Nyugati csoport
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 13:00 - kor kezdődik..
     
    Az idei utolsó hazai bajnokiját játssza szombaton a III. Kerület; az NBIII. 14. fordulójában. Az óbudai együttes a Tatabányát fogadja.
    Tavaly a két csapat között még két osztálynyi különbség volt, ám a Kerület csak egy rövid "látogatást" tett a BLSZ-ben, míg a Tatabánya a klub múltját tekintve szégyenteljes módon a harmadik vonalba kényszerült, igaz, a '90-es években már megjárták ezt a ligát.
    A hazai csapat jelenleg a 10., ám hazai pályán csak az eddig veretlen Dorogtól kaptak ki, egy kiváló színvonalú, kiegyenlített meccsen. A Tatabánya rosszul kezdte a bajnokságot, ám azóta sokáig jól szerepeltek, azonban legutóbb Mosonmagyaróváron némi meglepetésre vereséget szenvedett a Bányász. A vendégek az 5. helyet foglalják el a tabellán.
    Mindkét csapatról elmondható, hogy hullámzó a teljesítményük, főleg a vendégekről, akik a Budaörsöt is simán verték otthon, míg előtte egy hónappal hetet kaptak az ETO második csapatától. Reméljük, most szombaton mindkét csapat a szebbik arcát mutatja majd, és így egy színvonalas, jó iramú találkozót láthat majd a közönség. Tartsanak velünk szombaton!
     
    Összeállítások:

    III. kerület: Kondor – Scheiber, Pálfalvi, Kovács, Lóska – Szikes, Kocsis M., Hegybányai, Móczó – Kaszai, Szűcs
    Cserék: Román – Mayer, Tóth, Kocsis B., Bartha, Horváth

    FC Tatabánya: Dombai – Tóth, Kiprich, Kovács, Lajer – Krupánszki, Móri, Szabó, Farkas – Márkus, Árvai
    Cserék: Folmer – Wágner, Máj, Simkó, Polyák, Frank, Sebők

    Játékvezetők: Farkas Mátyás; Szert, Szarvas.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A Tatabánya kezdte a mérkőzést, a vendégek fehérben játszanak ma.
     
    2
    A III. Kerület a megszokott hazai mezében, kékben játszik.
     
    3
    Egy röviden kifejelt labda után Tóth Zoltán lőhetett igazítás után, 20-21 méterről. Nem sokkal ment mellé!
     
    4
    Árvai beadása találta lesen Márkust.
     
    5
    Scheiber jobbról érkező beadását fejelte ki Kovács István szögletre. A hazaiaké tehát az első sarokrúgás!
     
    6
    Kaszai tekerte be a labdát, Pálfalvi bele tudott fejelni, de Dombai simán fogta.
     
    7
    Scheiber mentett Márkus elől az ötösnél, ráadásul Kondor megfogta a labdát, így szöglet sincs.
     
    8
    Márkus kapott remek kiugratást, ketten támadták, így Mórihoz passzolt, aki a második ütemnek gurított be középre a labdát. Azonban senki nem jött a támadással, így megúszta a hazai csapat.
     
    11
    Az első percek támadásai után most a küzdelem dominál a pályán.
     
    13
    Kaszai blokkolta Móri beadását, jöhet az első vendég szöglet is!
     
    14
    Kiprich fejelt fölé, pedig magasabbra ugrott védőinél.
     
    16
    Hihetetlen! Egy nagy védelmi hiba után Márkus egyedül mehetett kapura, átemelte a labdát Kondor felett, aki csak beleérni tudott a labdába, ám ez is elég volt ahhoz, hogy lelassuljon a labda, és így az egyik visszaérkező védő a gólvonalról mentett szögletre! Óriási lehetőség volt!
     
    17
    A szöglet után kifelé fújt a játékvezető, valaki szabálytalan volt a kavarodásban.
     
    19
    Árvai beadása után Móri lőtt fölé 12-13 méterről.
     
    20
    Hegybányai passza után Szűcs cselezgetett a 16-os előtt, majd azon belül, de csak nagyon éles szögből lőtt, így a labda elment a kapu előtt. Ebben több volt!
     
    22
    Kezezés miatt szabadrúgást kap a Kerület, jó 22 méterre a kaputól, balról. Ez veszélyes lehet.
     
    22
    Szikes ellőtte kapura, nem volt veszélyes, fölé ment sokkal.
     
    25
    Móczó volt túl harcias az ellenfél tizenhatosánál, szabadrúgás kifelé. Ismét a mezőnyben zajlik a játék nagy része.
     
    26
    Szűcs mellett marad lent Krupánszki, rövid időre megállt a játék, de szerencsére nem volt komoly az eset.
     
    30
    Árvai beadása után Tóth csúnyán nekiugrott Scheibernek, pedig egyértelműen a védőé volt a labda. Végülis nincs sérülés, szabadrúgással folytatódik a játék.
     
    31
    Árvai gyenge lövését fogta Kondor.
     
    33
    Árvai indulhatott meg, ám a 16-osnál Pálfalvi becsúszva szerelte, jó megoldás volt, és kellett is, mert ha rajta túljut a vendég játékos, akkor 2 az 1 ellen mehettek volna a tatabányaiak.
     
    34
    Móczó beadása volt mély a túloldalon, Dombai lehúzta.
     
    36
    Móri maradt lent, egy időre ismét állt a játék, de most sincs nagy baj szerencsére.
     
    37
    Szabó beadása volt életveszélyes, Kondor beleütött, így éppen elment a labda Márkus előtt, szöglet!
     
    38
    A szögletből kontrázhatott a Kerület, három a három ellen mehettek a hazaiak, Kaszai vezette sokáig a labdát, kitette a balra átkeveredett Scheibernek, aki csúnyán fölé lőtt.
     
    39
    Nagyjából 23 méterre a kaputól kapott szabadrúgást a Kerület, Kaszai fölé tekerte.
     
    40
    Márkus kapott jónak tűnő kiugratást, ám lesen volt. A sípszó után továbbvitte a labdát és kapuba lőtt, a gól természetesen érvénytelen.
     
    40
    Márkus az eset után hevesen reklamált, kapott érte egy sárgát.
     
    41
    Hasonló szituáció a túloldalon, Szűcs volt lesen, ám ő nem reklamált.
     
    42
    Pálfalvi a 16-os bal sarkánál lerántotta a megiramodó Márkust, ez is sárga!
     
    43
    Tóth gyönyörűen tekert kapura, Kondor nem különben szépen védett, szép jelenetsor volt ez, szöglet a vége!
     
    43
    A szöglet nem volt veszélyes.
     
    45
    Kiprich volt sportszerűtlen, a földre kerülő Szűcsbe lőtte a labdát, ám a játékvezető csak szóban figyelmezteti.
     
    45+1
    Egy labdaszerzés után kontrázhatott a Kerület, Móczó remek labdát adott Hegybányainak, aki 10 méterről a kijövő kapusba lőtte a labdát, nagyon nagy helyzet volt!
     
    45+1
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Lagymatag iramú első félidőt láthattunk, kevés helyzettel, a végére kicsit megélénkült a játék. Kiegyenlített a játék, bár a félidő nagyobb részében a Tatabánya fölényben játszott. Reméljük, izgalmasabb második félidő vár ránk, hamarosan folytatjuk!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    47
    Tizenegyeshez jutott a III. Kerület!
     
    47
    A III. kerület gólt szerzett!
    GÓÓL! KOVÁCS TIBOR a bal alsóba lőtte a labdát, míg Dombai jobbra vetődött. 1-0!
     
    48
    Móri fejelt mellé, ám mellette lent maradt egy hazai játékos.
     
    48
    Szerencsére most sem volt gond, folytatódik a játék.
     
    49
    Még a szünetben cserélt a Tatabánya, Farkas Viktor helyére Sebők István jött be!
     
    49
    Cserélt a szünetben a Kerület is, Szikes Péter helyén Bartha Roland.
     
    53
    Hegybányai szerzett labdát a félpályánál, de hosszan ugratta ki Szűcsöt, így a Tatabányáé a labda.
     
    54
    Szabó veszélyesen tette be a labdát jobbról, Tóth rá is tudta lőni az ötösről, Kondor éppen, hogy leért érte, nagy védés volt!
     
    55
    Lóska szerzett labdát, elsőre úgy tűnt, remekül tette be a labdát Szűcsnek, ám les volt!
     
    56
    Pálfalvi rántotta le a kilépő tatabányai játékost, ezért megkapta második sárgáját, és kiáll.
     
    58
    A Tatabánya gólt szerzett!
    GÓÓL! A megítélt szabadrúgást KIPRICH DÁNIEL végezte el, 18 méterről a jobb alsóba tekert, Kondor nem érte el, 1-1!
     
    60
    Szinte ugyanott kap újabb szabadrúgást a Tatabánya, ezt is Kiprich végzi el.
     
    61
    Ezt fölé tekerte.
     
    63
    Tatabányai szöglet következik, emberhátrányban bizony beszorult a hazai csapat.
     
    64
    A szögletet egy újabb követhet.
     
    64
    És jöhet rövid időn belül a harmadik is!
     
    65
    Közben egy csere, Szűcs helyére Horváth áll be.
     
    66
    Szabó lőtt csúnyán mellé, felszabadult a hazai kapu.
     
    67
    Kovács csúszott be rosszul Krupánszkinak, szöglettel felérő szabadrúgást kapott a Bányász a jobboldalon.
     
    68
    A labdát Kocsis gyűjtötte be, és tette ki, nem volt veszélyes ez a szituáció.
     
    68
    Újabb szöglethez jutott a Tatabánya, ezt most szabadrúgás követi kifelé.
     
    69
    Kaszai elől fejelte ki szögletre a labdát Kiprich.
     
    70
    Kaszai ívelését kifejelte a védelem, Bartha lőhetett utána, de elakadt a labdája.
     
    71
    Jó 30 méterre a kaputól, de azzal szemben jut szabadrúgáshoz a Kerület.
     
    72
    Móczó kapura lőtte, de nem volt elég erős a lövés, Dombai simán fogta.
     
    74
    Tóth tekert kapura 16 méterről, Kondor fogta.
     
    75
    Most pedig Szabó szép egyéni akciója után kellett Kondornak védenie, a kipattanót Árvai gyűjtötte be, de nem tudta kapura tenni.
     
    76
    A csapatkapitány, Tóth Zoltán jön le a vendégeknél, helyére Polyák áll be. Kovács István lett a csk.
     
    78
    Az utolsó hazai csere, Tóth Tamás jön be Kaszai Gábor helyére. A Kerületben így Kondor lett a csapatkapitány a hajrára.
     
    81
    Márkus lövését blokkolja a hazai védelem, sőt, kontrázni is próbált a hazai csapat, de végül les miatt a Bányász jöhet.
     
    84
    Az ellenfél térfelén szerzett labdát a Kerület, majd két védő között Horváth majdnem megszerezte a labdát, kellett Dombai is ahhoz, hogy ne legyen nagyobb baj.
     
    85
    Kovács szabálytalansága után a frissen beállt Tóth maradt lent, de nincs lap és sérülés sem.
     
    85
    Hazai szöglet, Bartha harcolta ki!
     
    86
    Nem volt jó a szöglet, de ott maradt a labda, végül Hegybányai a túloldalon kiharcolt egy újabb sarokrúgást.
     
    86
    Ebből lefordulhatott a Tatabánya, de sikerült Tóthnak megállítani a támadást.
     
    88
    Kondor jött ki jól a kapujából, és szedte föl a labdát.
     
    88
    Megint Kondornál a labda, Szabó ívelése után került hozzá.
     
    89
    Horváth indult meg egyedül két védővel, de nem tudta jól betenni a középen érkező Móczónak, aztán visszazárt a védelem, és megszerezték a labdát.
     
    90
    Kondor védett kétszer is órisit Márkus két közeli lövése után, nehéz pillanatokat élt át a Kerület!
     
    90
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Polyák (FC Tatabánya).
     
    90+1
    A III. kerület gólt szerzett!
    GÓÓÓL! Egy hosszan előre vágott labdát HORVÁTH LEVENTE két védő között le tudott venni, majd befűzte Kovácsot, és 15 méterről kilőtte a rövid sarkot, 2-1!
     
    90+2
    Árvai fejese után védett Kondor, óriási ováció fogadta a védést.
     
    90+2
    Kiprich lesen volt egy ívelésnél, úgy tűnik, meglesz a meccs a Kerületnek.
     
    90+3
    Mérkőzés vége.
     
    Kis kakaskodással ért véget a meccs, de a hazai oldalon közben nagy az ünneplés is, érhető módon, hiszen emberhátrányban nyerték meg a meccset. Két ellentétes félidőt láthattunk, a második félidő gólokat és jó játékot hozott. A döntetlen igazságosabb lett volna, ám a Kerület emberhátrányban is ki tudta harcolni a győzelmet, nagyon értékes győzelem ez! Köszönöm a figyelmet! (14:47:06)

    Pörge Béla

    Gólok: 47. Kovács, 90+1. Horváth – 58. Kiprich

    Lapok:   42. Pálfalvi (HKER) – 40. Márkus (FCT), 90. Polyák (FCT)   56. Pálfalvi (HKER)


    III. kerület: Kondor – Scheiber, Pálfalvi, Kovács, Lóska – Szikes (46., Bartha), Kocsis M., Hegybányai, Móczó – Kaszai (78., Tóth T.), Szűcs (65., Horváth)
    Cserék: Román – Mayer, Tóth (78.), Kocsis B., Bartha (46.), Horváth (65.)

    FC Tatabánya: Dombai – Tóth (Polyák, 76.), Kiprich, Kovács, Lajer – Krupánszki, Móri, Szabó, Farkas (46., Sebők) – Márkus, Árvai
    Cserék: Folmer – Wágner, Máj, Simkó, Polyák (76.), Frank, Sebők (46.)

    Játékvezetők: Farkas Mátyás; Szert, Szarvas

    Nézőszám: 220