Vasas – UTE 3:1 (vége)
vége
Vasas Obuda Budapeszt
3
25 14 25 25  
UTE
1
15 25 22 20  
szombat 24.01.2015, 18:00Női röplabda Magyar Bajnokság
     
    0:0
    Kiváló mérkőzést játszott egymással a két fővárosi gárda, a végén a Vasas-Óbuda örülhetett.
    A hazaiak amilyen könnyen megnyerték az első szettet, ugyanolyan simán veszítették el a másodikat. A harmadik játszmát az Újpest kezdte jobban, majd az első technikai szünet után a piros-kékek átvették a vezetést, és ugyan elég izzadságszagúan de végül érvényesítették akaratukat.
    A negyedik játszmát hamar döntésre akarta vinni a Vasas-Óbuda, az első technikai szünetnél 8:2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően azonban az Újpest visszajött a meccsbe, sőt egy ponttal a vezetést is átvette, a hajrá azonban már egyértelműen a hazaiaké volt.
    A mérkőzésen a Vasas-Óbudánál Szombathelyi, Hárfa és Miklai játszott nagyot, a liláknál leginkább Iricanin játékot tudjuk kiemelni.
    Köszönjük a figyelmet! (19:51:38)
     
    25:20
    Befejeződött a negyedik szett.
     
    25:20
    Itt a vége! Miklai tette át, a vendégek nem tudták megfogni.
     
    24:20
    Leidger előbb egy ászt nyitott, majd ismételten remekül nyitott, ezt pedig rosszul fogadták a hazaiak.
     
    24:18
    Az első meccslabda hárítva, Iricanin gondoskodott róla.
     
    24:17
    Lakatos hosszút ütött, ezzel szett- és mérkőzéslabdája van a hazaiaknak.
     
    23:17
    Rossz fogadás után Vacsi könnyű pontot szerzett a hálónál.
     
    22:17
    Az Újpest időt kért!
     
    22:17
    Tálas a hálónál a feladás helyett áthúzta, ezzel becsapta a vendégeket.
     
    21:17
    Hoppá! Szombathelyi egyedül ugrott fel sáncolni, ez is elég volt a hazai ponthoz.
     
    20:17
    Háfra jól játszik, kegyetlenül beverte.
     
    19:17
    hazai sáncról ment ki a labda, az Újpest örülhet.
     
    19:16
    Ismét Lakatos hibázott bele, hosszan tette át. Majd Józsa leütése is hosszú, ezzel hárommal mennek a hazaiak.
     
    17:16
    Lakatos nem tudta megfogni Miklai leütését, ezzel hazai vezetés a pályán.
     
    16:16
    Józsa izomból, ezzel újra egyenlő.
     
    16:15
    Technikai szünet!
     
    16:15
    Miklai egymásután két pontot is csinált, előbb foghatatlanul ütötte be, majd nyitott egy ászt.
     
    14:15
    Jó az ejtés, ezzel vendégvezetés.

    Teleki Péter


    Kommentátort keresünk a UTE csapatának meccseihez. További információk.

    Vasas Obuda Budapeszt: Miklai 2, Benedek 4, Ludmán 5, Stefanik 6, Tálas 7, Pekárik 8, Vacsi 9, Szombathelyi 10, Háfra 11, Durst 12, Villám 13, Bodovics 15, Lévai (libero) 1, Tóth (libero) 14
    UTE: Leidger 1, Szűcs 2, Hornok 3, Lakatos 5, Ancsin 6, Iricanin 7, Józsa 10, Kotlárik 9, Glózer 12, M'Norton 14, Humphris 17, Hadnagy (libero) 4, Szabó (libero) 8

    Játékvezetők: Bátkai Katona Ágnes, Szabó Péter