Middlesbrough – Norwich | 0:2 (vége) |
Lokomotiv Moszkva – Kubany | 1:1 (vége) | | | CSKA Moszkva – FC Rubin Kazany | 3:0 (vége) |
vége
Middlesbrough
0:2
(0:2)
Norwich City
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
(17:59:12)
|
||
Ami Angliában ritkán szokott előfordulni, az ma megtörtént a Wembley-ben: a másodosztályú rájátszás döntője negyedóra alatt eldőlt. Egy-egy felsőléces bombával nyitottunk, majd Jerome kihasználta Ayala hibáját, három percre rá pedig Redmond is betalált, s ezzel gyakorlatilag már az élvonalba is jutott a Norwich. A Middlesbrough az első félidőben hatalmas csalódás volt, s a második játékrészben is hiába játszottak fölényben, igazán komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani, s még a szépítésre sem volt reális esélyük. A mai meccset elnézve teljesen megérdemelt a bajnokság alapszakaszában harmadik helyen végzett Norwich visszajutása az élvonalba.
|
||
A Bournemouth és a Watford mellett harmadikként a Norwich City harcolta ki a feljutást a Premier League-be, a rájátszás megnyerésével!
|
||
90+4
|
Mérkőzés vége.
|
|
90+4
|
Ayala felívelése után Martin fejeli vissza a labdát a mezőnybe a tizenhatosa előterében.
|
|
90+3
|
Dorrans távoli lövését védi könnyedén Konstantopoulos.
|
|
90+2
|
Hosszan felívelt labda Kike felé, a kilépő Ruddy kapus gyűjti be.
|
|
90+1
|
Kike esik el a kezdőkörnél, de nem kap szabadrúgást, majd hosszú keresztlabda a jobb szélre Bamford felé, aki nem is tudja azt megjátszani.
|
|
90
|
Négy perc a hosszabbítás.
|
|
89
|
Kike elől Olsson vágja ki a labdát a Norwich tizenhatosán belül.
|
|
89
|
Adomah indulna meg a jobb szélen, de fennakad a Kanárik védelmén.
|
|
88
|
Hosszú indítás a jobb szélre Howson felé, Gibson ment előle.
|
|
87
|
Redmond helyén O'Neil a Norwich utolsó cseréje mára.
|
|
Próbáld ki az OddsRing-et és szerezz 200%, akár 200€ bónuszt az első befizetéskor.
|
||
86
|
Friend mély bal oldali beadása után a hosszún Bassong gyűjti be a labdát, akivel szemben Adomah szabálytalan, jöhet a Norwich.
|
|
85
|
Friend indulna befelé a bal szélről, de Redmond nagyon könnyen megállítja.
|
|
84
|
Grabban lépne meg a bal szélen, de hosszan szökteti magát, Ayala pedig hazaadja a labdát kapusának.
|
|
82
|
Leadbitter jobb oldali szöglete után Ayala 10 méteres fejese levágódik Grabbanról, Clayton távoli lövése meg már veszélytelen.
|
|
81
|
Adomah kiugratása után Bamford jobbról középre tett labdája pontatlan, majd Adomah jobb oldali beadása után ment szögletre a Norwich védelme.
|
|
80
|
Friend nagy szólója a bal szélen, beadása után mentenek a védők Leadbitter elől, majd Tomlin akad fenn a Norwich védelmén a tizenhatoson belül.
|
Gólok:
12. Jerome, 15. Redmond
Játékvezetők: Dean – Burt, Long – East
Nézőszám: 85636
Lapok: 56. Vossen (MDD) – 62. Howson (NRW)
kimaradt büntető:
Middlesbrough:
Konstantopoulos – Whitehead (46. Nsue), Ayala, Gibson, Friend – Clayton, Leadbitter – Adomah, Vossen (68. Kike), Tomlin – Bamford. Menedzser: Aitor Karanka
Cserék: Ripley (k), Kike, Reach, Nsue, Amorebieta, Forshaw, Woodgate
Trenér:
Norwich City: Ruddy – Whittaker, Martin, Bassong, Olsson – Redmond (87. O'Neil), Howson, Tettey, Johnson – Hoolahan (75. Dorrans) – Jerome (74. Grabban). Menedzser: Alex Neil
Cserék: Rudd (k), Grabban, Hooper, E. Bennett, R. Bennett, O'Neil, Dorrans
Trenér:
Cserék: Ripley (k), Kike, Reach, Nsue, Amorebieta, Forshaw, Woodgate
Trenér:
Norwich City: Ruddy – Whittaker, Martin, Bassong, Olsson – Redmond (87. O'Neil), Howson, Tettey, Johnson – Hoolahan (75. Dorrans) – Jerome (74. Grabban). Menedzser: Alex Neil
Cserék: Rudd (k), Grabban, Hooper, E. Bennett, R. Bennett, O'Neil, Dorrans
Trenér:
Játékvezetők: Dean – Burt, Long – East
Nézőszám: 85636
Attila Varsányi