31:27
(15:11)
vége
> >
A vártnál talán szorosabb mérkőzésen nyert a címvédő Győr, ezzel továbbjutott a középdöntős csoportjából, a kérdés innentől az, hogy hányadik helyen, még az elsőre is van esély.

A Metz kemény csapatnak bizonyult, nem adták olcsón a bőrüket, de veszíteni való nélkül így is kell játszani, Ana Gros megszórta volt csapatát, de Mendy és a kapuban Glauser nyújtott még értékelhető teljesítményt, ezzel igazán sokra nem számíthattak. Amikor felzárkóztak, a győri lányok megrázták magukat, és Löke, a büntetőket magabiztosan értékesítő Korsós, a kapuban jól kezdő Herr, valamint a végére magára találó Müller vezérletével legyűrték a franciákat.
30:22
(14:13)
vége
> >
A jó kezdés után visszaesett az Érd, öt gólos vezetésünk elolvadt, egyenlített a második félidő elején a Gran Canaria, sőt a vezetésért is támadhattak. A 45. perc tájékán végre beindult a gépezet hazai részről, előbb stabil 3-4 gólos, majd a mérkőzés végére nyolc gólos vezetést, majd győzelmet sikerült szerezni. A teljes mérkőzésen az Érd gyorsabban kézilabdázott, de iszonyú mennyiségű hibát vétett, főként támadásban.

Janurik is jó napot fogott ki, Signaté vezetésével pedig a védelem is jól helyt állt, főleg a második félidőben. Támadásban Klivinyi és Krpez emelkedett ki, a túloldalon pedig Falcon termelt szépen. Meglátásom szerint nem lehet gond holnap a továbbjutás kiharcolása, jobb csapat az Érd. Holnap is közvetítjük élőben a visszavágót, szintén Érdről! Tartsanak akkor is velünk!

Érd – Rocasa Gran Canaria: 30-22!
Köszönöm a figyelmet!
----
28:29
(14:16)
vége
> >
Végig vezetve, megérdemelten nyert a Rostov, aki oda-vissza legyőzte a DKKA,t és 10 góllal összesitésben tovább jutott. Minden dicséret illete a hazaiakat is, hiszen az utolsó másodpercig küzdöttek, de sajnos ez ma nem volt elég. A taps jogos, összességében talán a védekezés volt ma picit szellős, a 28 dobott gól remeknek mondható az orosz bajnok ellen. Köszönjük megtisztelő figyelmüket! Viszontlátásra!
24:22
(14:10)
vége
> >
A második perctől kezdve a Tatabánya végig vezetett a mérkőzésen, olykor 7-8 gólos előnyt is szereztek a Komlóval szemben. A mérkőzés végére azonban kiengedtek a hazaiak és az előny fokozatosan csökkent, egészen két gólig. A nem túl nagy iramú mérkőzésen a Tatabánya megérdemelt győzelmet aratott az újonc Komlóval szemben. Köszönjük figyelmüket!
21:29
(8:17)
vége
> >
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
19:20
(10:10)
vége
> >
Végül ha nehézkesen is, izzadságszagúan is, de a Fehérvár begyűjtötte a két pontot, ezzel a vendégeknek megmaradt az esély, hogy a legjobb négyben végezzen, a hazaiak pedig távolabb kerültek a legjobb nyolctól. Az első félidőben 10:10 volt az állás, a fordulást követően az MTK-Budapest játszott jobban, de több mint két góllal a fővárosiak nem tudtak vezetni.
Felváltva születtek a gólok, a hajrá pedig egyenlő állásnál kezdődhetett. Az utolsó 2-3 percben a kék-fehérek maguk javára fordíthatták volna a mérkőzést, de előbb hibáztak büntetőből, majd az utolsó percben eladták a labdát. A Fehérvár ezt köszönte szépen, a vendégek lerohanását Emberovics fejezte be.
Köszönöm a figyelmet!
30:22
(16:7)
vége
> >
A mérkőzés során hamar elhúzott a Hypo, de az első félidő derekára felkapaszkodott a Siófok.
Ezután egy őrült rohanás következett, amiből az osztrákok jöttek ki jobban és zárták nyolc gólos különbséggel az első játékrészt.
A második félidőben fokozatosan dolgozta le hátrányát a Balaton-parti gárda. Nyolc és fél perccel a vége előtt (25-20) minden esélye megvolt a továbbjutásra. Ekkor azonban újra bekezdett a Hypo és a végjátékból végül ők jöttek ki jobban.
Nem sokon múlt a mai továbbjutás a cápalányoknak.
Mindkét félidő végjátékában a Hypo volt jobb, ami nagyban meghatározta, sőt el is döntötte a párharcot.

Több, mint száz magyar szurkoló kísérte el a csapatot, akiknek jó utat kívánunk hazafelé!

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Bartha Gergely