Ipress Center-Vác:
Bíró, Balog – Helembai, Liscevic, Ertl, Basic, Jovetic, Szondi, Hansághy, Gróz, Vukcevic, Pelczéder, Farkas, Hámori, Rédei-Soós, Tóth E.
Cserék:
Trenér:
Dunaújvárosi KKA:
Oguntoye, Triffa – Nick, Gindeli, Ferenczy, Kovács A., Hajtai, Triscsuk, Takács D., Szalai, Azari, Vincze, Bulath, Klujber, Kovács K..
Cserék:
Trenér:
Játékvezetők:
Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
Nézőszám:
400
A váciak az első félidei rövidzárlatukkal veszítették el ezt a meccset, amikor egyről pár perc alatt hétre duzzadt a DKKA előnye. Ebből élt meg később a dobogó felé masírozó vendég csapat, a Vác kettőnél közelebb nem tudott jönni, mert ismét jöttek a hibák. Az utolsó 15 percben fáradtnak tűnt a DKKA, de a siófoki meccshez hasonlóan végül itt is jobban jöttek ki a vendégek. Megjegyzés: ezt a győzelmet nagyrészt a lerohanásgóloknak köszönheti az Újváros.
A hazaiak játékában továbbra is felfedezhetők biztató jelek, de ez pontokban még nem realizálódik. Góllövésben Soós, Farkas, Jovetic és Liscevic termelt jól a hazaiaknál, de Joveticnél ezúttal Triffa ellenében csak ritkán volt ellenszer. Mindkét kapus jó napot fogott ki, Bíró fontos pillanatokban segítette a Vácot a felzárkózásban, míg a túloldalon Triffa Ágnes kis túlzással megnyerte a meccset a vendégeknek rengeteg, fontos és bravúros védésével.
A Dunaújvárosnál Triscsuk volt tarthatatlan, de Szalainak és Vinczének is rettentően fontos góljai voltak. Kovács Annának most nemigen ment, de ezt és Bulath piros lapját is elbírta ma a DKKA. Nagyon szoros a 3-4-5. helyért a küzdelem, a Vácnak pedig a 6-8. helyért kell nagy csatát vívnia még. A hibák ellenére a hazai csapat is dicsérhető ma, főleg hozzáállásban.
Vác – Dunaújváros: 24-28!
Köszönöm a figyelmet!
----