WTA - Miami (Kemény borítás)
2:0
7:5
6:3
Az első játszmában végig remekül adogattak mindketten, egyedül Babos második adogatójátéka volt izgalmas (7! bréklabda). 6-5-ig a fogadónak szinte semmi esélye sem volt brékre, azonban ekkor Jabeur adogatásánál kihasználta Babos az egyetlen brék lehetőségét, így megnyerte az első játszmát 7-5-re.
A második játszma elején pillanatok alatt 2-0-ás vezetésre tett szert Babos, majd azonnal elvesztette az adogatójátékát. 4-3-as vezetésénél újra brékelni tudott a magyar lány, végül magabiztosan szerválta ki a mérkőzést.
Megnyeri a mérkőzést tehát Babos Tímea és ezzel továbbjut a selejtező második körébe, ahol Lucie Hradecka (111.) lesz az ellenfele.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Ezután is brékelték egymást a lányok, az amerikai 4:5-nél adogathatott a meccsért, de brékelt Fanni, majd 6:5-nél fogadhatott az egyenlítésért is, ami nem sikerült, és a rövidítést a nagyobb rutin döntötte el, abban már nem nyert pontot a magyar lány.
Ezzel együtt a második szettben mutatott játékért, és küzdeni tudásért jár a gratuláció a junior korú Stollár Fanninak, ismét csak azt bizonyította a hétvégén Orlandóban játszott döntője után, hogy sok örömet fog még szerezni a szurkolóinak.