Getafe CF – Athletic Bilbao 0:1 (vége)
vége
Getafe CF
0:1 (0:1)
Athletic Bilbao
hétfő 28.10.2013, 22:00 • Coliseum Alfonso Pérez, Madrid • Primera División
     
    A korán szerzett vezetést végig meg tudja őrizni az Athletic Bilbao, ezzel legyőzi a Getafet Madridban, így helyet cserél a két együttes a tabellán.
    A baszkok ezzel 10 fordulót követően az 5. pozícióban vannak, s zsinórban megnyert második meccsükkel magabiztosan várhatják a csütörtöki, Elche elleni hazai bajnokit. Kis üröm az örömben, hogy a ma remekül védő, tizenegyest hárító Iraizozt a félidőben sérülés miatt le kellett cserélni, reméljük, nem súlyos a problémája.
    A Getafe egy helyet rontva a 6., a madridiak csütörtökön a remeklő újonc Villareal otthonába látogatnak majd. (23:53:52)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    Még egy szabadrúgás a kezdőkörből, szinte minden játékos a Bilbao tizenhatosa előterében.
     
    90+2
    A vendégtábor már ünnepel, miközben Herrerin küldi előre a labdát.
     
    90+2
    Aduriz kerül ziccerbe a kontra végén, de a vendégek csatára lesen van.
     
    90+1
    Pedro León sarokrúgását Herrerin húzza le, kontra indul.
     
    90+1
    3 perc lesz a ráadás, közben Gurpegi lövi ki a pontrúgást, szöglet.
     
    90
    Újabb szabadrúgás, ezúttal kezdőkörből jöhet a Getafe.
     
    90
    Szabadrúgással jöhetnek a madridiak, most már minden labdát ívelnek a baszk tizenhatos felé.
     
    88
    Teljesen védekező már a vendégek csapata, két támadó szellemű játékos helyett egy védekező középpályás és egy védő állt be.
     
    88
    Utolsó csere a baszkoknál is: Herrera lejön, a helyén San Jose folytatja.
     
    87
    Herrerin vágja a mezőnybe a labdát, eléggé rosszul, dobhatnak a kék mezesek.
     
    86
    A hazaik csatára meghúzta a lábát, valószínűleg ezért cserélték le.
     
    86
    Utolsó hazai csere: Colunga le, Gavilán be.
     
    85
    Iraola kap befuthatatlan labdát a jobb szélen, dobás a hazaiak javára.
     
    85
    Herrerin magabiztosan húzza le a madridi sarokrúgást, de kontra nem indul.
     
    84
    Herrera csúsztat szögletre, beszorul a Bilbao.
     
    84
    Sarabia pontrúgását az ötösön belülről fejelik ki a vendégek.
     
    84
    Kisebb dulakodás a tizenhatoson belül, ezzel is megy az idő.
     
    83
    Szabadrúgással jöhetnek a kék mezesek, a vendég kaputól mintegy 35 méterre.
     
    82
    Csak a kontrákra játszik az Athletic, ha egy beakad, eldől a mérkőzés.
     
    81
    Aduriz emeli át remekül a kifutó Moyát de a baszk csatár lesről tette mindezt.
     
    79
    Nagyon gyenge sarokrúgás, a labda érintés nélkül hagyja el a játékteret, kirúgás lesz.
     
    79
    Szöglet a Getafe javára.
     
    78
    Beszorulnak a baszkok, de azért a kontráik veszélyesek. Mindenesetre a madridiaknak már fel kell vállalniuk a kockázatot, nem sok idejük maradt az egyenlítésre.
     
    77
    Herrera (Athletic) dobja fel magát nagyon látványosan a tizenhatoson belül, műesésért jár a lap.
     
    76
    Szabadrúgással jöhetnek a baszkok a hazai térfélről, elég lassan végzik el a pontrúgást.
     
    75
    Valera beadása csúszik le, a labda egyenesen Herrerin kezébe kerül.
     
    75
    Hazai kirúgással folytatódik az összecsapás.
     
    74
    Egyszerű a képlet: az Athletic most már inkább a védekezésre koncentrál.
     
    72
    Egy pillanatra nem tudják a védők, hol a labda, de De Marcos későn reagál, így Moyá ki tud vetődni a játékszerre!
     
    72
    Iturraspe emel háttal a kapunak, Moyá tolja a labdát kapu fölé, szöglet!
     
    71
    Második vendég csere: Susaeta helyén Benat folytatja.
     
    70
    Második hazai csere: Borja le, Lafita be.
     
    68
    Visszaáll az Athletic a saját térfelére, a baszkok őrzik egy gólos előnyüket.
     
    67
    Marica nem teketóriázik, 21-ről bevállal egy kapáslövést, a labda erős, de nem pontos.
     
    66
    Marica keverget a tizenhatos vonala előtt, de nem tud a kapu felé fordulni.
     
    65
    Támadásban a hazaiak.
     
    64
    Iturraspe blokkol a sarokrúgást követően, de a labda marad a kék mezeseknél.
     
    64
    Gyors hazai kontra: Marica centerezése pattan Gurpegiről szögletre.
     
    63
    De Marcos elől fejelik ki a labdát bedobásra, az utóbbi percekben eléggé felpaprikázódtak a kedélyek.
     
    62
    Szabadrúgással jöhetnek a hazaiak, közben a bilbaoi kispadot nyugtatja a játékvezető.
     
    62
    Susaeta a földön, a vendégek támadója azóta sem tud felkelni, Lago csúszott egyébként rá a lábára.
     
    61
    Susaeta kap egyet a hazai tizenhatoson belül, nincs büntető!
     
    60
    Colunga lő kapásból 7 méterre a baszk kaputól, de célt téveszt a hazaiak támadója!
     
    59
    Első madridi csere: a tizenegyest elrontó Diego Castro helyén Marica folytatja.
     
    59
    Susaeta elől tisztáznak a hazaiak a tizenhatos előterében.
     
    58
    Szabadrúgással jöhetnek a kék mezesek a kezdő körből.
     
    57
    Moyá vág előre egy igen csak rizikósan hátra tett labdát.
     
    56
    Pedro León pontrúgása veszélyesen csavarodik befelé, de a baszkoknak sikerül felszabadítaniuk.
     
    55
    Szöglettel felérő szabadrúgás a Getafe javára.
     
    54
    Pedro León távoli lövése csapódik lefelé, Herrerin vetődve hárít!
     
    53
    Nem lesz helyzet a sarokrúgást követően.
     
    52
    Szöglet most a hazaiak javára.
     
    50
    Herrera kap a bal könyökéhez, ápolás miatt áll a játék, a vendégek játékosa rosszul esett, senki sem bántotta.
     
    49
    Sarabia elől veszi fel a labdát Herrerin.
     
    48
    Veszélytelen a vendégek sarokrúgása, sőt, Mikel Rico (Athletic) kap lapot visszarántásért.
     
    48
    Susaeta harcol ki szögletet.
     
    48
    Susaeta távoli lövését fogja vetődve Moyá!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Cserélnek a baszkok a szünetben: a tizenegyest kifogó Iraizoz jön le sérülés miatt, helyére Herrerin áll be.
     
    Nagyon jó kis hétfő esti meccset fogtunk ki, nem hiába az 5-6. helyet foglalják el a csapatok. A baszkok egy szögletből már a 9. percben megszerezték a vezetést, utána mindkét együttesnek voltak lehetőségei, sőt, a Getafe Diego Costa révén még büntetőt is hibázott a 44. percben. Illetve ne vegyük el Gorka Iraizoz érdemeit a védésben, a vendégek kapusa remekül érezte az irányt. Egy biztos, izgalmas folytatás várható!
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+2
    Kifejelik a labdát a vendégek.
     
    45+1
    Szabadrúgás a hazaiak javára az oldalvonal mellől, beívelés várható belőle.
     
    45
    1 perc lesz a ráadás.
     
    44
    Iraizoz kivédi! Diego Castro jobbal helyezne a bal alsóba, de a baszk kapus odaér!
     
    43
    Gurpegi (Athletic) sodorta el Colungat, jogos a büntető és a lap is.
     
    43
    11-es a Getafe javára!
     
    42
    Les miatt jöhetnek a baszkok. Diego Castro volt előrébb a kelleténél.
     
    40
    Colunga lő végül fölé félfordulatból az ötös sarkától nem messze.
     
    40
    Pedro león pontrúgását szögletre csúsztatják a csíkos mezesek.
     
    38
    Iraola nem tudja már beadni a labdát, kicsúszik a vonalon kívülre.
     
    36
    Moyá vágja a mezőnybe a labdát.
     
    35
    Susaeta elől Rafa ment becsúszva, megakad a vendégek kontrája.
     
    33
    Rákapcsolt a Getafe is, egyre jobb a mérkőzés.
     
    32
    Sarabia elől szedi fel az előre vágott labdát Iraizoz.
     
    31
    Susaeta sarokrúgását Moyá fogja másodszorra.
     
    30
    Letámad a Bilbao, a kék mezesek nem is tudják kihozni a labdát, Aduriz harcol ki végül szögletet.
     
    29
    Baszk szabadrúgás a félpályától, Herrera került a földre.
     
    27
    De Marcos alapvonalról vissza tett labdája már túl is ment a vonalon, kirúgás lesz.
     
    26
    Két beadást is tisztázni tudnak a madridiak, felélénkült a meccs.
     
    25
    Labdabirtoklási arány: 51% – 49%, teljesen kiegyensúlyozott ez a mutató.
     
    25
    Bedobással jöhet a Bilbao a saját térfeléről.
     
    23
    Egyik csapat sem dominálja a játékot, de az látszik, hogy a hazaiak nem törtek össze a bekapott gól súlya alatt.
     
    22
    Herrera rúgna gólt a saját térfeléről, Moyá azonban visszaér!
     
    21
    Iraizoz kirúgásával folytatódik az összecsapás.
     
    20
    Balenziaga menti meg szöglettől csapatát, bedobás a Getafe javára.
     
    19
    Áll a játék a baszk kapus ápolása miatt.
     
    18
    Diego Castro veszélyes centerezését mentik a vendégek, de közben Iraizoz a saját védőjével ütközik, és lent marad a földön!
     
    17
    De Marcos felé a hosszú indítás, ezt nem lehet befutni, kirúgás lesz.
     
    16
    Sikerül kifejelni a labdát az ötösről a vendégeknek a sarokrúgást követően.
     
    16
    Lago beadása vágódik szögletre Iraolaról.
     
    15
    Ha vendég siker születne ma, a két csapat helyet cserélne a táblázaton.
     
    15
    Susaeta elől kell hazatenni a labdát a tizenhatoson belül.
     
    13
    Pedro León kapáslövése zúg el a baszk kapu fölött.
     
    13
    Mosquera a földön, szabadrúgással jöhetnek a hazaiak a Bilbao térfeléről.
     
    11
    Balenziaga engedi ki szépen a labdát, kirúgás lesz.
     
    11
    A 19 éves középhátvéd első gólját láthattuk a szezonban, sőt, ez volt élete első gólja a spanyol bajnokságban!
     
    10
    De Marcos jobb oldali beadását kifejelik a hazai védők.
     
    9
    A Bilbao gólt szerzett!
    GÓÓÓL! Vezetnek a baszkok! Susaeta sarokrúgását AYMERIC LAPORTE fejeli az ötösről a madridi kapuba! 0:1!
     
    8
    Moyá passzol mellé egy beadást, szöglet jön!
     
    6
    Castro bal oldali beadását Gurpegi vágja ki.
     
    5
    Les miatt szabadrúgással jöhetnek a baszkok.
     
    4
    Sarabia lép ki ziccerben, Gorka Iraizoz óriásit véd lábbal!
     
    3
    Moyá passzolja ki a labdát, építkezhetnek a madridiak.
     
    2
    De Marcos (Athletic) van lesen.
     
    2
    Muniain sérülés miatt hiányzik, ez nagyban befolyásolhatja majd az Athletic támadójátékát.
     
    1
    A Getafe tiszta kékben, míg a baszkok piros-fehér csíkos mezben és fekete nadrágban lépnek ma pályára. A hazaiak kezdték a találkozót.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Összeállítások:

    Getafe CF: Moyá – Valera, L. Lopez, Rafa, Lago – Borja, Mosquera – Pedro León, Sarabia, D. Castro – Colunga

    Athletic Bilbao: Iraizoz – Iraola, Gurpegi, Laporte, Balenziaga – Iturraspe, Mikel Rico – Susaeta, Herrera, De Marcos – Aduriz

    Játékvezetők: Gil Manzano – Nevado Rodríguez, Aboy Rivas.
     
    A spanyol bajnokság 10. fordulójának záró mérkőzésén az Athletic Bilbao Madridba látogat, ahol a Getafe várja majd, hogy megküzdjenek a három bajnoki pontért.
    A hazaiak az 5., míg a baszkok a 6. helyen állnak, így minden bizonnyal remek összecsapásra lesz kilátásunk!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 22:00 - kor kezdődik.

    Nagy Zalán

    Gólok: 9. Laporte

    Lapok:   43. Gurpegi (ATB), 48. Mikel Rico (ATB), 77. Herrera (ATB)

    kimaradt büntető: 44. D. Castro (GET), kapus Iraizoz hatástalanítva


    Getafe CF: Moyá – Valera, L. Lopez, Rafa, Lago – Borja(Lafita, 70.), Mosquera – Pedro León, Sarabia, D. Castro(Marica, 59.) – Colunga(Gavilán, 86.)
    Athletic Bilbao: Iraizoz(Herrerin, a szünetben) – Iraola, Gurpegi, Laporte, Balenziaga – Iturraspe, Mikel Rico – Susaeta(Benat, 71.), Herrera(San Jose, 88.), De Marcos – Aduriz

    Játékvezetők: Gil Manzano – Nevado Rodríguez, Aboy Rivas

    Nézőszám: 8000