Anglia – Magyarország 3:6 (vége)
vége
Anglia
3:6 (2:4)
Magyarország
hétfő 25.11.2013, 15:15 • Wembley Stadium, London • Felkészülési mérkőzések
     
    Köszönjük megtisztelő figyelmüket! (17:02:15)
     
    Fantasztikus, világraszóló győzelmet aratott a bevehetetlennek tartott Wembley-stadionban a magyar labdarúgó válogatott Anglia ellen. Már az első percben megszereztük a vezetést, s a gyors egyenlítés után időnként iskolajátékkal szinte már az első félidőben eldöntöttük a meccset. A második félidő első negyedórájában szerzett újabb két gól egyértelművé tette a magyar sikert, aztán az angoloknak már csak a szépítés jutott. Az utolsó félóra javarészt magyar örömjáték volt, ha minden helyzetünket belőjük, 10 is lehetett volna a vége...
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+1
    Ramsey felívelése céltalan a bal szélre, kisuhan a labda az alapvonalon túlra.
     
    90
    A beívelt szabadrúgást Bozsik fejeli a mezőnybe, majd Kocsis ment a hazaiak elöl a magyar 16-os előterében.
     
    90
    Merrick hosszú kirúgását követően Buzánszky kézzel üti el a labdát a bal szélen Robb elöl, angol szabadrúgás.
     
    90
    Matthews passza után Taylor ugratná ki jobbösszekötőben Mortensent, de Lóránt közbelép, s előrevágja a labdát.
     
    90
    Budai ível a bal szélre, ahol Puskás nem tudja lekezelni a labdát, így az angolok jöhetnek bedobással.
     
    89
    Ramsey kanyarít középre jobbról, a kilépő Gellér öklözi ki a labdát.
     
    89
    Sewell baloldali beívelését vágják a mezőnybe a magyar védők.
     
    88
    Wright ível középre jobbról, de hosszú átadását Bozsik adhatja haza Gellérnek.
     
    88
    Lantos beívelését Hidegkuti teszi hosszan balra, bedobás az angolok javára.
     
    87
    Hidegkuti passzát Puskás sarokkal továbbítaná Kocsis felé, de a hazai védők közbelépnek.
     
    87
    Bozsik átadása után Puskás mellé tartó lövése pattan le Johnston lábáról, majd hazaadja Ramsey a labdát Merrick kapusnak.
     
    87
    Bozsik felívelését kifejelik a hazai védők Kocsis elöl.
     
    87
    Budai harcol ki szabadrúgást az angol térfél közepén.
     
    86
    Merrick hosszú kirúgását Buzánszky adja haza Sewell elöl Gellérnek.
     
    85
    Bozsik húz el kiválóan a jobb szélen, de az utolsó pillanatban hosszan szökteti magát, így az angolok jöhetnek kirúgással.
     
    85
    Czibor passzával Puskás ugratja ki remekül a balösszekötőben egyedül kapura húzó Hidegkutit, akit azonban két védő is beér, s együttes erővel szerelik a hazai 16-oson belül.
     
    84
    Robb szögletét középen Kocsis szelidíti meg, s szabadít fel.
     
    84
    Ramsey ível keresztbe jobbról, s Buzánszky fejjel ment szögletre Robb elöl.
     
    83
    Sewell passzával Taylor törne előre középen, de Lóránt remekül állítja meg a magyar 16-os előtt.
     
    83
    Puskás teszi középre a labdát balról, s az érkező Hidegkuti 10 méteres lapos lövését Merrick nagy bravúrral üti ki a bal sarok elöl.
     
    82
    A kezét fájlaló Grosics helyén Gellér folytatja a magyar kapuban.
     
    82
    Grosics kirúgását Czibor teszi le Puskásnak, aki lopja a távolságot, majd 17 méterről kevéssel lő a jobb alsó sarok mellé.
     
    81
    Robb teszi középre a labdát balról, de Mortensen hosszan veszi át, így a kapujából kilépő Grosics hárítani tud.
     
    81
    Ramsey előretett szabadrúgását megszerezzük, s a magyar akció végén Puskás újabb ívelt keresztlabdája jobbra Kocsis felé, de ezt is kifejelik az angol védők.
     
    81
    Sewell harcol ki szabadrúgást Bozsikkal szemben a kezdőkörnél, még az angol térfélen.
     
    80
    Czibor passzával Puskás a bal szélről keresné Kocsist a keresztlabdával, de Johnston előnyösebb helyzetben van, s fejjel tisztázni tud.
     
    80
    Lantos állítja meg könnyedén Mortensent a magyar térfél közepén, majd hátrateszi a labdát Lórántnak, aki a mezőnybe vágja.
     
    80
    Puskás bedobását Czibor lövi rá 18 méterről, de erőtlen próbálkozása nem jelent gondot a jobb alsó saroknál Merrick kapus számára.
     
    80
    Czibor szereli a jobb szélen Matthews-t, majd már rohan is Puskás kiugratására, s Ramsey becsúszva csak az oldalvonalon túlra tud menteni előle.
     
    79
    Budai keresné labdájával Kocsist, de a közbelépő Wright szerelni tud.
     
    79
    A bedobást követően Bozsik ível középre jobbról, Ramsey fejeli a mezőnybe a labdát, de Lantos indítása hosszú a bal szélre Czibor felé, angol kirúgás következhet.
     
    78
    Bozsik hosszú indítását követően Budai harcol ki bedobást a jobb szélen.
     
    78
    Budai húz el Dickinson mellett a jobboldalon, de rossz a centerezése Kocsis felé, menteni tudnak a védők.
     
    78
    Hosszú indítás a jobb szélre Matthews felé, a keresztező Lóránt adja haza Grosicsnak.
     
    77
    Czibor szerzi vissza a labdát Ramsey-től a bal szélen, betör a 16-oson belülre, ahol gyanús körülmények közt állítja meg Ramsey, de a bíró kirúgást ítél, nem 11-est.
     
    77
    Puskás szökteti laposan a baloldalon Czibort, ő átteszi a túloldalra Budainak, a jobbszélső lövés helyett visszaküldi balra, s a Czibor lábán átpattanó labdát Puskás lövi 10 méterről a gólvonal előtt álló Ramsey-be.
     
    76
    Dickinson felívelt szabadrúgását Lóránt fejeli a mezőnybe, Taylor kiugratja a jobb szélen Matthews-t, akinek beadását újra Lóránt fejeli ki, végül Hidegkuti lopja le a labdát a lőni készülő Robb lábáról.
     
    76
    Újabb szabadrúgás balról a hazaiaknak, csak immár a magyar térfél közepéről.
     
    76
    Eckersley előreívelt szabadrúgását Buzánszky fejeli vissza a mezőnybe.
     
    76
    Budai szabálytalan a bal szélen, még a hazai térfélen Robb-bal szemben, szabadrúgás az angolok javára.
     
    75
    Hidegkuti kiugratásával Czibor tör be balösszekötőben a 16-oson belülre, de közeli gurítását könnyedén fogja Merrick.
     
    75
    Lantos hosszú előreívelését Kocsis teszi vissza Hidegkutinak, akinek 20 méteres lövésébe belelépnek a védők.
     
    75
    Czibor újabb baloldali beadását ezúttal Johnston fejeli a mezőnybe.
     
    75
    Puskás ugratja ki Kocsis passza után remekül a bal szélen Czibort, akinek beadását Ramsey fejeli az oldalvonalon túlra.
     
    74
    Taylor kiugratása hosszú középre Mortensen felé, a kilépő Grosics kezében a labda.
     
    74
    Merrick hosszú kirúgását követően a Bozsikkal harcoló Mortensen kerül a földre a magyar térfél közepén, de a bíró továbbot int, Lóránt pedig hazaadja a labdát kapusának.
     
    74
    Puskás és Czibor kényszerítője az előbbi rossz passzán hal el, majd Puskás úgy szerzi vissza a labdát, hogy kézzel ér bele, így az angolok jöhetnek szabadrúgással.
     
    73
    Matthews szabálytalan támadásban Cziborral szemben, szabadrúgás kifelé.
     
    73
    Matthews, Robb, Mortensen, Taylor a labda útja, utóbbi belebonyolódik a cselekbe, s a magyar 16-oson belül, kissé jobbra Lantos kivágja előle a labdát.
     
    73
    Hidegkuti kiugratását vágja ki Kocsis elöl Johnston a hazai 16-os előterében.
     
    73
    A hosszan előrevágott labdát Mortensen fejeli visszafelé, Bozsik lecsap rá, és hazaadja Grosicsnak.
     
    72
    Hidegkuti átadását követően Budai ad középre jobbról, Kocsis oxival lőne 10 méterről, de labdája elakad a jobbról középre záró Ramseyben.
     
    72
    Puskás ugratja ki a kontrából a jobboldalon Kocsist, aki bevezeti a labdát a 16-oson belülre, visszagurítja, az érkező Puskás pedig 14 méterről, kissé jobbról lövi laposan a hosszú sarok mellé.
     
    72
    Matthews jobbról középre ívelt szabadrúgását Grosics öklözi a mezőnybe.
     
    71
    Lantos ment a jobb szélen egy kiugratást követően az oldalvonalon túlra Matthews elöl, a bíró szerint azonban szabálytalanul.
     
    71
    Bozsik hosszan előreívelt szabadrúgására Kocsis startol a jobb szélen, s bár még eléri az alapvonal előtt, visszasarkalt labdája Eckersley-é lesz.
     
    71
    Az előrevágott labdát Lóránt rosszul fejeli maga mögé, Mortensen egyedül törne ki középen, de hosszan szökteti magát, s a kapujából kilépő Grosics rávetődik a labdára. Közben a bíró szerint Mortensen lökte az akciónál Lórántot, így szabadrúgás kifelé.
     
    70
    Kocsis ugratja ki remekül jobbösszekötőben Budait, akit Dickinson szerel szépen, becsúszva a 16-oson belül.
     
    70
    Taylor és Mortensen kényszerítője egy újabb rossz Taylor-passzon akad el, s Lóránt adja haza a labdát Grosicsnak.
     
    70
    Taylor újabb pontatlan passzát Zakariás gyűjti be jobbösszekötőben, s előrevágja a labdát.
     
    69
    Matthews ad középre Taylornak, aki hosszan ugratja ki a jobb szélen, Matthews számára ez a labda elérhetetlen, magyar kirúgás következhet.
     
    69
    Kocsis kerül középen jó lövőhelyzetbe Zakariás átadásával, de 18 méterről a jobb sarok fölé vágja a labdát.
     
    68
    Czibor indítana balösszekötőbe az angol térfél közepén, de ezt is lefülelik a hazai védők.
     
    68
    Kocsis ugratja ki remekül a jobb szélen Budait, aki leviszi a labdát az alapvonalig, de a beadását a rövid kapufánál mentik a védők Puskás elöl.
     
    68
    Hosszú indítás előre Mortensen felé, de Grosics kapusnál landol a labda.
     
    67
    Mortensen és Taylor játszik össze a magyar 16-os előterében, de az utóbbi kiugratását újra csak Bozsik füleli le, s vágja azonnal előre.
     
    67
    Grosics kirúgása hosszú az egyedül elöl maradt Budai felé, Johnston kíséri haza a labdát Merricknek.
     
    67
    Matthews beívelt szabadrúgását Lóránt középre fejeli ki, de az érkező Dickinson 25 méteres, középre tartó lövését könnyedén fogja Grosics.
     
    67
    Taylor passzol jobbra Matthews felé, akit Lantos és Czibor szerel együttes erővel, de a bíró szerint szabálytalanul.
     
    66
    Ez a variáció nem jött be: Ramsey lövés helyett a kiugró Matthewst szöktetné jobbösszekötőben, de hosszú a labdája, így magyar kirúgással folytatódhat a mérkőzés.
     
    66
    Hidegkuti szabálytalansága miatt a 16-os vonalától, középről kap szabadrúgást az angol válogatott.
     
    66
    Matthews bolondítja meg a jobb szélen Lantost, de beadását kifejelik a magyar védők.
     
    65
    Sewell teszi vissza balról a labdát Mortensennek, aki Taylorral kényszerítőzik, de a visszakapott labdától elválasztják a magyar védők a centert a 16-oson belül. Mortensen elesik ugyan, de a bíró nem lát okot a közbeavatkozásra.
     
    65
    Czibor visszagurításával Puskás lopja a távolságot balösszekötőben, majd mintegy 17 méterről laposan gyatrán lő a hosszú sarok mellé.
     
    65
    Puskás ugratja ki a bal szélen Czibort, akinek beadását Johnston fejeli oldalra.
     
    64
    A kapuskirúgást követően újra csak a remekül játszó Bozsik állítja meg Taylort a vendégtérfél közepén.
     
    64
    Az előretett labdával Taylor forgolódik a magyar térfél közepén, de Bozsik elcseni tőle, s hazaadja Grosicsnak.
     
    64
    Bozsik hosszan előrevágott szabadrúgása Kocsist keresné, de Johnston megelőzi a magyar támadókat, s menteni tud.
     
    64
    Dickinson felívelt szabadrúgása Lórántnál landol, de közben a bíró már kifelé ítél szabadrúgást Mortensen Bozsikkal szemben elkövetett szabálytalansága miatt.
     
    63
    Angol bedobást követően Sewell harcol ki szabadrúgást a felezővonalnál Buzánszkyval szemben.
     
    63
    Puskás átlépi a labdát, de előbb Lantos szabadrúgása, majd Zakariás ismétlése is levágódik a sorfalról.
     
    63
    17 méterre a hazai kaputól, középről harcol ki szabadrúgást Hidegkuti.
     
    62
    Hidegkuti szökteti a jobboldalon Budait, akinek magas beadását Ramsey a mezőnybe fejeli.
     
    62
    Bozsik passzával Puskás húz el balösszekötőben Ramsey mellett, az alapvonal közeléből beadja, a túloldalon érkező Budai pedig nagy helyzetben lő 8 méterről a jobb alsó sarok mellé.
     
    61
    Matthews jobbról középre tett labdája hosszú Taylornak, Bozsik halássza el a támadó elöl.
     
    61
    Hosszú indítás középre Budai felé, de Ramsey jobb helyzetben van, s menteni tud.
     
    61
    Dickinson középre ívelt szabadrúgását kifejelik a magyar védők.
     
    60
    Az angolok szabadrúgást harcolnak ki a magyar térfél közepén, kissé balra.
     
    60
    A hibázó Grosics a karját fájlalja a büntetőt követően, de egyelőre nincs szükség ápolásra.
     
    60
    Anglia gólt szerzett!
    A 11-est ALF RAMSEY jobbal lövi magabiztosan, laposan a bal alsó sarokba! 3:6
     
    59
    A bedobást Taylor kepja, aki Mortensen felé ível előre, a center továbbfejeli, Grosics megszerzi ugyan a labdát, de Buzánszkytól zavarva nem tudja birtokba venni, Sewell lecsap rá az ötös bal oldalvonalánál, s a visszafelé mozgó támadó lábát a magyar kapus elhúzza. 11-es!
     
    59
    Sewell elöl ment a bal szélen a keresztező Lóránt az oldalvonalon túlra, angol bedobás.
     
    59
    Puskás újabb szögletét a védők elfejelik középen Kocsis elöl, a kipattanót Bozsik fejeli vissza, Budai lábbal megtoldja, a jobb kapufánál Ramsey stoppolja le végül, s előre vágja.
     
    58
    Puskás baloldali szögletével Budait keresné, aki elöl Wright ment újra szögletre.
     
    58
    Hidegkuti szerez labdát az angol térfélen, egyből kiugratja a bal szélen robogó Czibort, akinek laposan középre tett labdája Ramsey lábáról pattan szögletre.
     
    58
    A balra visszatett labdát most Buzánszky szerzi meg a 16-oson belül, s előrevágja a félpályáig, Kocsishoz, de őt szerelik a visszazáró angolok.
     
    58
    Robb passzol balra Sewellnek, aki középre teszi Taylor felé, az ő kiugratását azonban a 16-osunkon belül Zakariás szerzi meg, s a fedezet felszabadít.
     
    57
    Grosics hosszú kirúgása balösszekötőbe, ahol Puskás megkerüli Ramsey-t, de mielőtt lőhetne, az előrevetődő Merrick az ötös előterében megkaparintja a labdát. Puskás azonban már lesen volt az akció kezdetén, így szabadrúgás az angoloknak.
     
    56
    A középkezdés után Wright ívelése hosszú jobbra Matthews felé, Lantos adja haza a labdát.
     
    56
    Ha voltak is még a szünetben angol remények, azok most éppen Dover fehér sziklái fölött szállnak tova…
     
    56
    Magyarország gólt szerzett!
    Czibor passzol jobbra Buzánszkynak, aki középre ível, Budai fejjel továbbcsúsztatja Kocsisnak, aki szintén fejjel teszi tovább Puskás felé. Puskás egy fantasztikus levétel után kissé balról, 17 méterre a kaputól ballal alányúl a labdának, amit az ötös jobb sarkánál érkező HIDEGKUTI NÁNDOR kapásból vág a bal alsó sarokba! Iskolajáték! 2:6
     
    55
    Lantos ível előre magasan balról, de Johnston a 16-os előtt elfejeli a labdát Hidegkuti elöl.
     
    55
    A bedobást követően Puskás nyargal el a bal szélen, de lapos beadására nincs magyar érkező, így Eckersley szelidítheti azt meg.
     
    55
    Johnston jobb szélre tett labdája pontatlan, így bedobással jöhet a magyar válogatott.
     
    55
    Eckersley előreívelt szabadrúgása veszélytelen, Bozsik vágja a 16-osunk előteréből a mezőnybe.
     
    55
    Hidegkuti szabálytalan a félpályánál Dickinsonnal szemben, szabadrúgás a hazaiaknak.
     
    54
    Hidegkuti passza Puskásé, aki a félpályától szökteti jobbösszekötőben Kocsist, ő pedig egyből adja középre Hidegkutinak, akit végül megállítanak az angol védők.
     
    54
    Az angolok a 16-osunk előtt passzolgatnak, végül Taylor jobbösszekötőben előretett labdáját Zakariás vágja előre Hidegkutihoz.
     
    54
    Lantos hazadobja a labdát Grosicsnak, de a partjelző szerint a lába elmozdult közben, így szabálytalan bedobás miatt immár az angolok következhetnek ugyanonnan partdobással.
     
    54
    Puskás nem tudja megtartani a labdát a félpályánál, de Taylor passza hosszú jobbra Matthews felé, magyar bedobás következhet.
     
    53
    Ramsey tör előre a jobb szélen, de középre adása rossz, Zakariás szerzi meg a labdát.
     
    53
    Wright passzol jobbösszekötőbe Sewellnek, akit a visszaérkező Zakariás szerel a 16-os vonala előtt.
     
    52
    Magyarország gólt szerzett!
    A kipattanóval azonban az angolok nem tudnak mit kezdeni, Zakariás csap le rá, továbbpasszolja BOZSIK JÓZSEF-nek, aki 17 méterről, középről lő a kapu jobb felső sarkába! 2:5
     
    52
    Bozsik szerez labdát, majd elhúz a jobb szélen, begurított labdáját az ötös jobb sarkától Puskás adja középre, Kocsis ötméteres, kissé balról eleresztett fejese pedig a bal kapufán csattan.
     
    52
    A szabadrúgást Puskás laposan tette be a 16-oson belülre Hidegkutinak, aki némi forgolódás után röviden teszi vissza Puskás felé, s a közbelépő angol védők felszabadítanak.
     
    52
    Hidegkuti passzol laposan jobbösszekötőbe, ahol Kocsis három angol védővel harcol, végül a bíró szabadrúgást ítél a javunkra.
     
    51
    Buzánszky előretett labdáját Budai sarokkal továbbítja Kocsis felé, aki már csak az oldalvonalon túl éri el, így angol bedobás következhet.
     
    51
    Merrick hosszú kirúgása egészen a magyar 16-osig száll, ahol Lóránt adja haza a nemrég még súlyosan sérült Mortensen elöl.
     
    51
    Czibor és Budai játszik össze szépen a félpályánál, de az előbbi indítása végül hosszú a jobb szélre, Eckersley begyűjti a labdát, s hazaadja Merricknek.
     
    51
    Matthews szép szóló végén emeli előre a labdát, amit az ezúttal a védelemben feltűnő Budai fejel vissza.
     
    51
    Hidegkuti ível előre a félpályától Czibor felé, aki röviden teszi vissza Puskásnak, így mentenek az angol védők.
     
    50
    Játékvezetői labdával folytatódik a mérkőzés.
     
    50
    A játékvezető is érdeklődik Wrightnál az állapota iránt.
     
    49
    Áll a játék Mortensen ápolása miatt, miközben Wright is lábfájásra panaszkodik, őt is ápolni kell.
     
    48
    Mortensen a földön maradt az akciót követően, Grosics és Lantos ölben viszik le a pályáról, az alapvonalon túlra, ahol ápolásra szorul.
     
    48
    Matthews jobboldali kisszögletét Wright kapja, aki egyből középre ível, Mortensen 10 méteres fejesét Grosics kiüti, majd a védők hazaadják a labdát a magyar kapusnak.
     
    48
    Taylort még megállítjuk a 16-os előtt, de a labda Matthews elé kerül, aki szögletet harcol ki a jobb szélen Lantossal szemben.
     
    47
    Sewell passzol jobbösszekötőbe Taylor felé, de Lóránt újra remekül szerel.
     
    47
    Hidegkuti ugratja ki Puskást balösszekötőben, de a keresztező Johnston elegánsan szereli a magyar támadót.
     
    47
    Sewell kényszerítőzne középen Mortensennel, de rossz a visszakapott labda, így Lóránt felszabadít.
     
    47
    Puskás ugratja ki remekül Budait a jobb szélen, de beadására nem érkezik középen senki, a védők biztosítják a labdát kézbe vevő Merrick kapust.
     
    46
    Matthews az alapvonal közeléből küldött, éles jobboldali beívelését Grosics kivetődve szerzi meg.
     
    46
    Robb középre ívelt szabadrúgását Bozsik fejeli a mezőnybe.
     
    46
    Budai löki meg kissé a bal szélen Robbot, a bíró szabadrúgást ítél az angoloknak.
     
    46
    Matthews jobboldali beívelését Buzánszky csúsztatja a 16-oson belülről fejjel oldalra.
     
    46
    Johnston ível előre hosszan jobbösszekötőbe Taylor felé, de a labda elérhetetlen, a keresztező Lóránt ment.
     
    46
    Az angolok kezdték a második félidőt.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Szenzációs első félidőn vagyunk túl, Kedves Olvasóink!

    Remekül kezdett a magyar válogatott, az 1. percben vezetést szereztünk, és folyamatosan támadtunk, nem találta az ellenszert a nagy hírű angol válogatott!

    Hidegkuti teljesen szabályos gólját nem adta meg a a játékvezető, majd a hazaiak az első jó akciójuk végén egyenlítettek. Mert ilyen a futball.

    Ám a fiúk nem törtek meg, továbbra is remekül játszottak, és Hidegkuti, majd Puskás remekbe szabott góljával már két góllal vezettünk, amikor Bozsik szabadrúgásába Puskás szemfülesen beletette a labdát, és már 4:1 volt ide!

    Az angolok ekkor kezdtek magukra találni, kicsit minden mindegy alapon kezdtek el támadni, és megérdemelten szépítettek.

    A félidő végén egy ziccert még kihagyott Budai, de reméljük nem ezen fog múlni a végeredmény.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+2
    Matthews beadását Lóránt fejeli ki
     
    45+2
    Taylor passzol Mortensenhez a jobbösszekötő helyén, a sarkára pattan a labda, így ebből nem lesz helyzet...
     
    45+1
    Kocsis indítaná Budait a jobb szélen, pontatlan a labda
     
    Lefújhatná ezt a félidőt már a bíró!
     
    45
    Ramsey a felezővonalról ível a előre, Grosics kifutva ment Mortensen elől lábbal!
     
    44
    Puskás indítja remekül Budait, aki a jobbösszekötő helyéről 12 méterről lő az oldalhálóba! Mekkora helyzet volt ez is!
     
    44
    Matthews jó csel után jobbról gurít be Robbnak, aki 15 méterről lő, Bozsik lép bele a labda útjába!
     
    43
    Robb megy el Buzánszky mellett a bal szélen, de hosszan szökteti magát, kirúgás jön
     
    43
    Matthews jó csele Zakariás mellett, Taylorhoz passzol, aki 13 méterről lő, Grosics véd a bal sarok előtt!
     
    43
    Puskás indítja Budait, a jobboldali beadást Merrick fél kézzel kapja le a Puskás elől
     
    Szorongatnak most az angolok!
     
    42
    Matthews labdájából Robb lőhet, Bozsik belevetődik, Budai hozza el a labdát
     
    42
    Mortensen és Sewell akciója a magyar 16-oson belül, Grosics kifutása után Lóránt tud tisztázni.
     
    41
    Bozsik távoli lövése kevéssel a jobb sarok mellett hagyja el a játékteret, a kint álló Merrick fölött próbálkozott vagy 40 méterről
     
    41
    Bozsik íveli Puskás felé a szabadrúgást, de hosszan, Merrick gyűjti be a labdát
     
    40
    Robb kézzel ér a labdába az angol térfél közepén
     
    40
    Budai beadását Dickinson blokkolja
     
    39
    Kocsis csele nem jön be Dickinson mellett, bedobással jövünk
     
    38
    Anglia gólt szerzett!
    STAN MORTENSEN kapja a labdát egy bedobás után, elviszi Lóránt mellett, Buzánszky sem tudja szerelni, 12 méterről a jobb sarokba lő! 2:4
     
    38
    Budai beadását kicsúsztatják a védők, Czibor ismétel balról, Merrick húzza le a rövid saroknál
     
    37
    A szöglet veszélytelen
     
    37
    Matthews jobboldali beadását Robb fejeli 10 méterről a bal sarokra, Grosics ment bravúrral szögletre!
     
    37
    Wright ível be jobbról, Buzánszky fejeli ki
     
    37
    Buzánszky beívelését Puskás perdítené Kocsishoz, a védők közbelépnek
     
    36
    Kocsis vesz át körülményesen egy labdát a 16-os vonalánál, lövésre teszi le Puskásnak a labdát, a védőkben elakad ez is...
     
    36
    Puskás indítja Hidegkutit, aki szenzációs csel után tör be a 16-oson belülre, de a lapos lövése elakad egy védőben!
     
    36
    Budai íveli be a sarokrúgást, Kocsis 7 méteres felhőfejesét Merrick fogja a kapu közepénél, majd szokás szerint előrevágja, Grosics a végállomás ismét
     
    35
    Hidegkuti labdájával Budai indul, a jobboldali beadása szögletre pattan Eckersley-ről
     
    35
    Grosics megismétli Merrick mutatványát, Merrick postafordultával válaszol, kicsit "magasröptű" most a játék...
     
    35
    Merrick kapja a bedobást, kézből rúgja ki a labdát, Lóránt fejeli haza a hosszú kirúgást Grosics kezébe
     
    34
    Dickinson kezezése után Bozsik a felezővonalról íveli a szabadrúgást Czibor felé, de hosszan
     
    34
    A pálya közepén zajlik most a kicsit eseménytelen játék
     
    33
    Bozsik ívelne Budai elé, hosszú a labdája a jobb szélen
     
    33
    Puskás indul egy labdára a felezővonalnál, Dickinson ad haza előle
     
    32
    Ramsey íveli a kapu elé a labdát, Grosics öklöz az ötösön, végül Kocsis ollózva vágja ki a 16-os előteréből a labdát
     
    32
    Hidegkuti szabálytalankodik Ramsey-vel a felezővonal közelében
     
    31
    Bozsik passzolna előbb Budaihoz, majd Cziborhoz, mindkét labda pontatlan
     
    30
    Kocsis ível fel a balösszekötőbe Hidegkutinak, aki átveszi a labdát, és 18 méterről lő, Merrick pattintja maga elé a labdát, és másodszorra fogja Budai előtt.
     
    Még fél óra sem telt el, de már négyet rámoltunk az angolok hálójába! (Vagyis ötöt, de egy gólunkat nem adta meg Horn, de most már megbocsájtjuk azt is.)
     
    28
    Magyarország gólt szerzett!
    A 25 méteres szabadrúgást Bozsik végzi el kicsit jobbról, a lapos lövésbe PUSKÁS FERENC a kaputól 14 méterre teszi bele a lábát, és így a labda róla vágódik védhetetlenül a jobb alsó sarokba a kapufa érintésével! 1:4
     
    27
    Puskás indítja Budait, akit Eckersley szerel szabálytalanul hátulról
     
    26
    Budai lágyan ível középre, Hidegkuti csúsztatna Cziborhoz, de hosszú a labda, jöhetnek az angolok, de valamiért szabadrúgással...
     
    26
    Kocsis indul középen, Dickinson rúgja fel.
     
    25
    Támadnak az angolok, Ramsey beadása jobbról, Grosics az ötösön ugrik fel érte, kiejti a labdát Mortensen mellett, másodszorra is, de végül vetődve megkaparintja az alapvonal és az ötös találkozásánál.
     
    24
    Magyarország gólt szerzett!
    Szép támadás a magyar csapattól, Budai indítja a jobb (!) szélen Czibort, aki a 16-os oldalvonaláról, az alapvonaltól 3 méterre teszi be a labdát középre, PUSKÁS FERENC veszi át ballal, majd egy visszahúzós csellel elfekteti a rátámadó Wrightot és az ötös sarkáról ballal bombáz a rövid felsőbe! Micsoda gól volt ez! Ilyet nem nagyon láttak még a Wembley-ben! 1:3
     
    24
    Sewell indulna középen, Lóránt szereli ismét
     
    23
    Mortensen indul meg a jobbösszekötő helyén, Lóránt keresztezi, bedobás jön, majd Taylor indításánál Matthews kerül lesre
     
    23
    Budai ad be az alapvonal közeléből, Hidegkutinak "felszedik az ütőjét", Kocsis 10 méteres lövése pedig lepattan egy védőről!
     
    23
    Bozsik ugratja ki Budait a jobbösszekötő helyén, aki 15 méterről lő a jobb alsó sarok mellé kevéssel!
     
    Újra vezetünk, teljesen megérdemelten!
     
    22
    Magyarország gólt szerzett!
    Puskás indítja Czibort a bal szélen, akitől visszakapja a beadást, átesik egy védő lábán, tovább megy a játék, így Puskás estében teszi középre a labdát HIDEGKUTI NÁNDORNAK, aki átveszi és jobbal 10 méterről lő, az egyik védőről Merrick mellett a jobb sarokba pattan a labda! 1:2
     
    21
    Hidegkuti indul középen, Puskást hozná játékba, hosszú a labda, jöhetnek az angolok
     
    20
    Hidegkuti tanári passza Budainak jobbra, a szélső az alapvonalról teszi középre, Puskás átlépi, az érkező Kocsistól azonban elpattan a labda, a kivetődő Marrick előtt még bele tud piszkálni, de a jobb sarok mellé talál! Kocsis szomorúan magyarázkodik Puskásnak a kihagyott helyzet után...
     
    20
    Puskás csinál egy cselt a 16-os előterében a kapunak háttal, de elválasztja a labdától Wright
     
    19
    Lantos dobja haza a labdát figyelmetlenül, amit Mortensen kis híján elcsíp Grosics elől, de fogja a kapusunk végül...
     
    19
    Matthews indulna egy labdára a jobb szélen, hosszú, bedobással jövünk
     
    18
    Budai szögletét kifejelik a védők
     
    18
    Budai az oldalvonal mellől ível a 16-oson belülre, Kocsis parádésan veszi le, de a 12 méteres lövését blokkolja Johnston, szöglet jön!
     
    17
    Czibor szögletét Ramsey vágja ki a rövid saroknál
     
    16
    Puskás tesz be egy labdát Hidegkutinak, aki estében az ötös sarkáról, a balösszekötő helyéről lő, Ramsey-ről szögletre perdül a labda!
     
    16
    Kocsis és Puskás okoz némi zűrzavart az angol védelemben, de felszabadítanak a védők
     
    Hidegzuhany! Sokkal jobban játszottunk eddig. de találtak egy gólt az angolok!
     
    15
    Anglia gólt szerzett!
    Matthews passzol Mortensen elé, ő nagyszerűen indítja a középen kilépő JACKIE SEWELLT, aki megtolja, és 13 méterről ballal lő a bal sarokba! 1:1
     
    15
    Hidegkuti a 16-os előterében passzolna Kocsishoz, akit megelőz Johnston, kihozza a labdát
     
    14
    Mortensen indul egy labdára a jobbösszekötő helyén, Bozsik rárúgja a labdát, kirúgással jövünk
     
    13
    Hidegkuti teszi jobbra, Budainak a labdát, hosszú az, kirúgás jön
     
    13
    Puskás indítja Czibort, aki nem törődve a benn érkezőkkel a 16-oson belülről, balösszekötőből lövi rá a labdát, gyengén és pontatlanul, kigurul a bal sarok mellett
     
    13
    A szögletet Matthews és Taylor oldja meg kicsiben, nem sokra mennek vele
     
    12
    Taylor ugratja ki Sewellt, akire Buzánszkí rárúgja a labdát a 16-osnál, de szöglet jön... Nehéz elhinni!
     
    12
    Hidegkuti indul meg, zavartalanul vezeti a védőkre a labdát, balra passzol Puskásnak, aki a 16-osról adja vissza elé, a gólszerzőnk átveszi, majd 10 méterről lő a jobb alsó sarokba! De micsoda?! Horn nem adja meg a gólt! Mit látott ez a derék holland ember? Les nem lehetett! Hidegkuti a védők mögül három méterre helyezkedett a passz pillanatában!
     
    12
    Sewell passzol Mortensennek, akit a 16-osnál szerel Lantos
     
    11
    Hidegkuti adja a labdát a balösszekötő helyén Puskásnak, aki felnéz, és lágyan ível középre, a védőket és a kapust is megelőző Kocsis 5 méterről fejel a jobb sarok mellé! Mekkora lehetőség maradt ki!
     
    11
    Czibor passzol középen Kocsishoz, aki a jobbösszekötő helyén induló Budait választja, az éles szögből, 12 méterről leadott lövést Merrick fogja!
     
    10
    Budai íveli be a szögletet, Kocsis magasra felugorva fejel 12 méterről, de könnyű zsákmány ez Merricknek, begyűjti a jobb sarok előtt lepattanó labdát
     
    10
    Budai jobb oldali beadása pattan szögletre Eckersley-ről
     
    9
    Hidegkuti passzolja a kaputól 22 méterre álló Puskáshoz a labdát, aki teszi-veszi, majd legurítja az érkező Hidegkuti elé, aki 18 méterről lő jobbal a bal felső mellé/fölé!
     
    8
    Bal oldalról jövünk bedobással, Puskás szép mozdulattal leveszi, majd a 16-os vonaláról ballal lő, Merrick véd a levegőben úszva a jobb felső előtt!
     
    8
    A jobbösszekötő helyéről Budai emel be Kocsis felé, ezt is kifejelik az angolok
     
    7
    Hidegkuti indítja Czibort a bal szélen, a beadását Wright előrevetődve fejeli ki a rövid saroknál
     
    7
    Kocsis indítja Budait a jobb szélen, hosszú a labda, kirúgással jönnek az angolok
     
    6
    Matthews indítja a bal szélen Robbot, aki elviszi a labdát Buzánszkí mellett, de a keresztező Bozsik szerelni tudja
     
    6
    Bozsik adja el a labdát, Taylor passzol Matthewshoz, aki csellel próbálkozik a 16-os vonalánál, szereljük
     
    6
    Taylor passzol Sewellhez, aki a 16-os előterében csinál egy tétova cselt, talán lőni akar, de elveszíti a labdát három védő között
     
    5
    Taylor indítaná Mortensent középen, de pontatlan a labdája, lest reklamálnak a magyar védők, de a partjelző szerint nem volt az...
     
    5
    Taylor forgolódik a magyar térfél közepén, szereli Zakariás
     
    5
    Puskás indítaná Budait a jobb szélen, ezt is lefülelik a védők
     
    4
    A játékvezető által a kaputól 30 méterre megállított labdát Bozsik laposan teszi be középre, Puskást keresné, de a védők kihozzák előle
     
    4
    Buzánszky íveli előre a szabadrúgást, Kocsis ugrik fel fejelni, szabálytalanságot lát ismét Horn, miénk a labda
     
    4
    Budait szereli Robb az oldalvonal mellett, de szabadrúgás jön, ezt Horn játékvezető a kornak megfelelő mozdulattal, láblendítéssel jelzi
     
    3
    Sewell a kaputól 25 méterre passzolna Mortensenhez, akit Zakariás előz meg, a lábáról Grosicshoz pattan a labda, Sewell ugyan kis híján bele tud érni, de a kapusunk felszedi a játékszert
     
    3
    Hidegkuti a kezdőkörből indítja középen Czibort, aki átveszi a labdát, de el is esik, mielőtt a 16-oshoz érne, Ramsey gyújti be a labdát, aki hazaad Merricknek
     
    2
    Az angolok vezetnek támadást a jobb szélen, Dickinson indítja a jobbösszekötő helyén Sewellt, akit Lantos becsúszva szerel
     
    2
    Máris vezetünk, és micsoda góllal!
     
    1
    Magyarország gólt szerzett!
    Bozsik kapja vissza a labdát Zakariástól az angol térfél közepén, ő a kapunak háttal álló HIDEKUTI NÁNDORHOZ továbbít, aki elől Kocsis "elviszi" Dickinsont, támadónk ekkor megtolja a labdát, a tanácstalan Wrightot becsapja egy lövőcsellel, majd 15 méterről védhetetlenül bombáz a jobb felső sarokba! 0:1
     
    1
    Kocsis indítaná Budait a jobb szélen, Dickinson előzi meg, bedobásra szerel, amit Budai szabálytalanul végez el, az angolok jöhetnek.
     
    1
    Mi kezdtük a találkozót
     
    105 ezer néző előtt Erzsébet királynő jelenlétében, nyirkos, hűvös időben kezdenek a csapatok. A hazaiaknál a második világháború utáni sikercsapat, az 1953-ban FA Kupa-győztes Blackpool adja a legtöbb játékost (Johnston, Matthews, Taylor, Mortensen), mellettük még a Tottenham delegál két futballistát a kezdőbe (Ramsey és Robb). A magyar válogatott a Honvéd és a Vörös Lobogó vegyescsapata, egyedül Buzánszky érkezett másik gárdából, Dorogról.
     
    Szeretettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat időutazásunkon!

    Egészen 1953-ig repülünk vissza, amikor a magyar válogatott az évszázad mérkőzésén a Wembley szentélyében 6:3-ra győzte le az odahaza akkor már 90 éve veretlen Angliát.

    Most újraélheti velünk az eseményeket percről percre, minden rezdülésről beszámolunk remélhetőleg mindenki számára izgalmas közvetítésünkben.

    Tartsanak velünk!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 15:15 – kor kezdődik.

    Tóth Gábor

    Attila Varsányi

    Gólok: 15. Sewell, 38. Mortensen, 60. Ramsey (bünt.) – 1. Hidegkuti, 22. Hidegkuti, 24. Puskás, 28. Puskás, 52. Bozsik, 56. Hidegkuti


    Anglia: Merrick – Ramsey, Johnston, Eckersley – Wright, Dickinson – Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
    Magyarország: Grosics (82. Gellér) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

    Játékvezetők: Leo Horn (NED)

    Nézőszám: 105000