Gyirmót – Tatabánya 4:0 (vége) | Budaörs – Soroksár 1:2 (vége) | Debreceni VSC – KTE-Phoenix Mecano 4:6 (vége)
Cigánd – MFK Vel'ké Kapušany 3:1 (vége) | Tatabánya – Kaposvári Rákóczi FC 0:2 (vége) | Debreceni VSC – Balmazújváros 3:0 (vége)
Tisza Volán SC – Orosháza FC 2:1 (vége)
vége
Debreceni VSC
4:6 (2:0)
KTE-Phoenix Mecano
szombat 01.02.2014, 12:30 • Debreceni Labdarúgó Akadémia, Debrecen-Pallag • Felkészülési mérkőzések
     
    Egy egészen őrült második félidőt láthattunk. Nyolc gól esett ebben a játékrészben, amiből a kecskemétiek hatot vállaltak magukra, a debreceni védelem pontatlanságait és Novakovics bizonytalanságait jó százalékban kihasználva. Bár mezőnyben nem volt nagy különbség a két együttes között, a KTE az utolsó passzok pontosságában, illetve a helyzetek kialakításában és azok befejezésében nagyságrendekkel jobbak voltak. A meccs képe alapján egyik csapat védelme sem állt még össze, a debreceniek csapatvédekezése funkcionált rosszul, míg a kecskemétieknek az egy-egy elleni védekezéssel voltak problémái. Ebből a találkozóból azonban nem szabad jelentős következtetéseket levonni, hiszen az éles meccsekre minden bizonnyal a csapatok is élesebbek lesznek. A Loki következő meccse a Balmazújváros ellen lesz hamarosan, míg a kecskemétiek Békéscsabával játszanak majd 6-án. (19:12:10)
     
    90
    Mérkőzés vége.
     
    88
    Egy jobb oldali beadás után Volaš ért a labdába, de a játékszer Karanról pattant veszélyesen a kapu irányába, majd a kapufát találta el az!
     
    86
    Egy debrevceni kapu elől kifejelt labdát Bulajics fejelt kapura, de Novakovics most bravúrral védett!
     
    85
    A Loki gólt szerzett!
    A tizenegyest DALIBOR VOLAŠ a balra vetődő Polekszics mellett a kapu közepébe bombázta, 4-6! Igazi gólparádé!
     
    84
    Komáromit cselezte ki Kovács a tizenhatoson belül, a védő ezután buktatta a debreceniek új szerzeményét, újabb büntető!
     
    84
    A sarokrúgást követően Volaš hatméteres fejesét Polekszicsnak kellett kapu fölé tolni!
     
    83
    Ludánszki beadását Komáromi blokkolta, szöglet.
     
    81
    Mihelič kapott egy labdát középen Kovácstól, majd kapásból kapura lőtt 20 méterről, nem sokkal ment fölé!
     
    81
    Volaš esett el egy nagy kiáltás közepette a tizenhatoson belül, de nincs tizenegyes.
     
    80
    Eisenberg maradt lesen a jobb oldalon.
     
    78
    A Kecskemét gólt szerzett!
    Hihetetlen, ez már a hatodik kecskeméti gól a második félidőben! Egy előrevágott labdára BALÁZS ZSOLT startolt és 15 méterről, kissé jobbról a kilépő Novakovics felett a kapuba emelt, 3-6!
     
    77
    Kovács jött előre az alapvonalig, de Komáromi ügyesen szerelte mielőtt beadott volna.
     
    75
    Szécsi lőtt 23 méterről, középről centikkel a kapu mellé!
     
    74
    A Kecskemét gólt szerzett!
    PEKÁR LÁSZLÓ kapott egy kiváló indítást balról, majd egy az egyben volt Novakoviccsal, az első lövését a szerb kapus védte, de az ismétlést már könnyedén 7 méterről a jobb alsóba passzolta a kecskeméti középpályás, 3-5!
     
    73
    Csere a Kecskemétnél. Lemegy Forró, bejön Komáromi, ezzel a kezdetben a padon ülők közül már mindenki a pályán van a KTE csapatánál.
     
    72
    A Kecskemét gólt szerzett!
    BALÁZS ZSOLT volt az ítéletvégrehajtó és magabiztosan a bal alsó sarokba helyezett, Novakovics a másik irányba vetődött, 3-4!
     
    71
    Máté borította fel Eisenberget a tizenhatoson belül miután elszámolta a labda ívét egy jobb oldali beívelés után, tizenegyes!
     
    70
    Az első félidőben a Loki volt nagy fölényben, de most a Kecskemét mondhatja ezt el magáról. Sokkal veszélyesebb a vendég csapat jelenleg.

    Salacz Bence

    Gólok: 8. Volaš, 33. Volaš, 58. Volaš (bünt.), 85. Volaš (bünt.) – 50. Pekár, 56. Pekár, 65. Balázs, 72. Balázs (bünt.), 74. Pekár, 78. Balázs


    Debreceni VSC: Novakovics – Ludánszki, Máté, Mészáros, Vadnai (62. Ferenczi) – Kovács, Mihelič, Zsidai, Szécsi – Kulcsár, Volaš
    Cserék: Slakta – Ferenczi (62.), Króner, Kertész, Berdó

    KTE-Phoenix Mecano: Polekszics – Póti (64. Sztehlik), Karan, Farkas, Forró (73. Komáromi) – Szabó (46. Bulajics), Pekár, Patvaros, Nagy (64. Dudás) – Simon (54. Eisenberg), Balázs
    Cserék: Németh – Bulajics (46.), Eisenberg (54.), Komáromi (73.), Dudás (73.), Sztehlik (64.)

    Játékvezetők: Solymosi Péter – Berettyán Péter, Horváth Róbert