KTE-Phoenix Mecano – Diósgyőri VTK 1:1 (vége) | Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd FC 0:4 (vége) | MTK Budapest FC – Ferencvárosi Torna Club 3:2 (vége)
Újpest FC – Kaposvári Rákóczi FC 1:1 (vége) | Győr – Pécsi MFC 2:5 (vége)
vége
Puskás Akadémia FC
0:4 (0:2)
Budapest Honvéd FC
szombat 08.03.2014, 16:00 • Sóstói Stadion, Székesfehérvár • OTP Bank Liga
Prematch odds
     
    Marco Rossi:

    Úgy érzem, egy jó mérkőzés játszottunk ma a Felcsút ellen. Rögtön az első lehetőségünkből megszereztük a vezetést, aztán átadtuk a teret az ellenfélnek, kinyíltak, és kontrákból sorra rúgtuk a gólokat. Azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. (18:10:50)
     
    Benczés Miklós:

    Csalódás ez a mérkőzés számomra. Elsősorban nem azért, mert kikaptunk, hanem mert felkészültünk azokra a szituációkra, amikből a gólokat kaptuk.
    Mindkét kapu előtt hibáztunk, ezért nem is érdemeltünk ma győzelmet. Nem tettünk azért semmit, hogy ne a Honvéd akarata érvényesüljön. Ez a hét kárba veszett a számunkra.
     
    Maradjanak velünk, hamarosan jön a sajtótájékoztató, és vele együtt az edzői értékelések!
     
    Teljesen megérdemelten nyer a Budapest Honvéd együttese, és gyűjti be az újabb három bajnoki pontot.
    A felcsútiak nem játszottak kifejezetten rosszul, mégis fájó vereségbe szaladtak bele.
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+2
    Prosser egyből kapura, véd Hajduch.
     
    90+2
    Szabadrúgás a Honvéd javára, beívelés várható.
     
    90+1
    A sarokrúgás után tisztáznak a vendégek.
     
    90+1
    Tischler 20 méteres pattogós lövése megy szögletre.
     
    90
    Kettő perc lesz a ráadás.
     
    90
    Küzd a szépítésért Puskás.
     
    88
    Kemenes bokszolja ki a labdát a sarokrúgást követően.
     
    88
    Vaszicsku közeli fejesét bravúrral fogja Kemenes, újabb szöglet!
     
    87
    Szöglet a Puskás javára, beszorul a Honvéd.
     
    87
    Czvitkovics sarokrúgása lecsorog, a labda Kemenesnél köt ki.
     
    87
    Denkovics szép egyéni alakítása után szöglet a Puskás javára.
     
    86
    Czvitkovics beadása a hosszúra, a visszafejelt játékszer pedig Kemenes kezében köt ki.
     
    86
    Szabadrúgás az oldalvonal mellől a hazaiak javára.
     
    85
    Hazai kirúgással folytatódik a találkozó.
     
    84
    Jobbról jön a hazai beadás, de tisztáznak a fővárosiak.
     
    82
    Az utóbbi percek jobbára mezőnyjátékkal teltek el.
     
    80
    Csere a kispestieknél: lemegy Job, bejön Mancini.
     
    79
    Lencse gólját nem adják meg les miatt!
     
    79
    Hatalmas hazai helyzet marad ki, Kemenes véd egészen közelről!
     
    78
    Utolsó felcsúti csere: Polonkai helyett Orbán áll be.
     
    77
    A Honvéd gólt szerzett!
    GÓÓÓL Végleg eldől! Az imént beállt PROSSER DÁNIEL szép gólt szerez 20 méterről! 0-4!
     
    76
    Polonkai felé a visszagurítás, de a hazaiak középpályása a tizenhatoson belülről fölé bombáz!
     
    75
    Második kispesti csere: Daud le, Prosser be.
     
    75
    Tóth II Balázs lő nagyon fölé a sarokrúgást követően.
     
    74
    Czvitkovics pontrúgása a sorfalról szögletre pattan.
     
    73
    A kispesti kaputól 27 méterre jöhet az Akadémia.
     
    72
    Lencse cselezi ki magát az alapvonalon kívülre, kirúgás jöhet.
     
    72
    Denkovics centerezését kivágják a rövid kapufánál álló védők!
     
    71
    Hazai kirúgással folytatódhat az összecsapás.
     
    69
    Lencse hatalmas helyzetet hagy ki, tizenhatoson belüli lövése nem sokkal kerüli el a hosszú felsőt!
     
    68
    Első vendég csere: Bonazzoli le, Holander be.
     
    68
    Vécsei (Honvéd) kap sárgát egy félpályánál elkövetett szabálytalanságért.
     
    67
    Ígéretes helyzetnem Lencse elpasszolja magát.
     
    65
    Bonazzoli veszi le a labdát a hazai tizenhatoson belül, nem sokat vár, a lövés a felső lécet súrolva száll fölé!
     
    64
    Szép fejes a lendületből előre érkező Vaskó részéről, de Kemenes vetődve véd!
     
    63
    A sarokrúgás nem veszélyes, de a labda marad a vendégeknél.
     
    63
    Job kerüli meg Tamást, majd a tizenhatoson belülről a rövid alsót célozza meg, Hajduch vetődve véd, szöglet!
     
    62
    Második felcsúti változtatás: Gallardo le, Denkovics be.
     
    61
    Lovric (Honvéd) is besárgul.
     
    61
    Job ugrik ki a jobb oldalon, középre játszik, végül Polonkai vágja a mezőnybe a játékszert.
     
    60
    Lencse egy szép testcsel után 18-ról lő, de nagyon rosszul találja el a labdát.
     
    59
    A Honvéd gólt szerzett!
    GÓÓÓL! Tovább nő a vendégek előnye! Job sarokrúgását Bonazzoli fejeli vissza a rövidre, érkezik IVAN LOVRIC, aki az ötös sarkáról kapásból a kapu bal oldalába helyez! 0-3!
     
    58
    Daud egyből kapura, Hajduch kipiszkálja a hosszú felsőből, szöglet!
     
    57
    Tamás (Puskás) is besárgul, a tizenhatos sarkától nem messzire jöhet a Honvéd.
     
    57
    Ígéretes helyzetben Tischler nem tudja kiugratni Lencsét.
     
    56
    Les miatt jöhetnek a felcsútiak.
     
    56
    Czvitkovics egyből kapura, a sorfalról lecsorog a labda, amire Kemenes vetődik rá.
     
    55
    Szabadrúgás a felcsútiak javára, a kispesti térfél közepéről.
     
    54
    Tamás beadását kivágják a vendégek, előtte azonban hatalmas mentésre volt szüksége a kispesti védelemnek.
     
    53
    Czvitkovics beadás helyett betör a tizenhatoson belülre, de hosszan szökteti magát, tisztáznak a fehér mezesek.
     
    52
    Hazai kirúgással folytatódhat az összecsapás.
     
    50
    Czvitkovics sarokrúgása után többen is a földön, a játékvezető azonban nem fúj a sípjába.
     
    50
    Lencse sarkazása után pattan szögletre a labda.
     
    47
    Nagyon gyenge pontrúgás, felszabadítanak a vendégek.
     
    47
    Veszélyes hazai beadás, szögletre tisztáznak a fővárosiak.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Cserélnek a hazaiak a szünetben: Szakály helyén Tischler folytatja.
     
    Kétgólos Honvéd előny a szünetben, hiába támadott többet a felcsúti csapat, a kapura egyértelműen a fővárosiak a veszélyesebbek.
    Vécsei a 13. percben egy hazai szöglet utáni kontrából szerzett vezetést a kispestieknek, majd Ignjatovics növelte az előnyt egy okos fejessel Job sarokrúgása után.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+1
    Nem történik semmi említésre méltó a ráadásban.
     
    45
    Egy perc lesz a hosszabbítás.
     
    45
    Czvitkovics megy el két ember között, de az alapvonalnál kereszteznek, és rárúgják a labdát, kirúgás lesz.
     
    44
    Job nem tudja befűzni emberét, dobhatnak a fővárosiak.
     
    43
    Gallardo van lesen Nagy passza után, nagyon kevésen múlott.
     
    43
    Vaszicsku nagy bedobását Kemenes húzza le magabiztosan.
     
    42
    Diarra (Honvéd) rúg bele a földön fekvő Polonkaiba, sárga.
     
    41
    Rákapcsolnak a hazaiak, de nem jutnak helyzetig.
     
    39
    A Honvéd gólt szerzett!
    GÓÓÓL! Növelik előnyüket a vendégek! Job végzi el a sarokrúgást, a hosszún egyedül van ALEKSZANDAR IGNJATOVICS aki belefejel a labdába, és mindenki végignézi, ahogy az a hosszú felsőbe behullik! 0-2!
     
    38
    A bedobást szögletre cserélik a fehér mezesek.
     
    38
    Vaszicsku tisztáz Bonazzoli elől a tizenhatoson belül, dobhat a Honvéd.
     
    37
    Fővárosi kirúgással folytatódhat az összecsapás.
     
    36
    Zsivanovics (Honvéd) rúg oda Tóth II Balázsnak, amikor már nincs ott a labda.
     
    35
    Nagyon gyenge sarokrúgás, de kontra megint csak nem tud kibontakozni egy taktikai szabálytalanság miatt.
     
    34
    Vécsei lövésébe lépnek bele, szöglet.
     
    33
    Vaskó (Puskás) kapja a meccs első lapját.
     
    32
    Vaszicsku borítja fel Bonazzolit a felező vonalnál, jöhet a Honvéd.
     
    30
    Bonazzoli az ötös csücskétől, háttal a kapunak, sarokkal próbál meg gólt szerezni, szép mozdulat, de Hajduch résen van.
     
    29
    Vécsei szép egyéni alakítása után fölé emel.
     
    28
    Nagy rúg oda keményen ellenfelének, utolsó figyelmeztetés a sárga előtt a játékvezető részéről.
     
    27
    Felszabadítanak a felcsútiak a sarokrúgást követően, de gyors hazai kontra nem tud kibontakozni.
     
    27
    Vaszicsku vágja ki a labdát szögletre egy jobbról jövő beadás után.
     
    26
    Daub pontrúgását Vécsei csúsztatja mellé!
     
    25
    Daub kiabál nagyot, a bíró lefújja, az oldalvonal mellől jöhetnek a vendégek.
     
    24
    Polonkai pörgeti fel a labdát Czvitkovics számára, de a hazai támadó félti a lábát, így Kemenesnek nem kell a játékba avatkoznia.
     
    23
    Tamás felé a visszagurítás, de a hazaiak védője a szöglet után elrúg a labda mellett!
     
    22
    Lovric elképesztően rosszul ér a labdába, szöglet, de ebből könnyen lehetett volna öngól! Senki nem volt a közelében!
     
    21
    Sok a hiba most a csapatok játékában.
     
    20
    A szomáliai pontrúgása élesen tekeredik középre, de már a magasban a partjelző zászlója, les.
     
    19
    Oldalszabadrúgás vendég oldalon, ismét Daub készülődik az elvégzéséhez.
     
    18
    Letámad a Puskás, Kemenes vágja a mezőnybe a labdát.
     
    17
    Hosszú indítás Gallardo számára, dobhat a vendég együttes a saját tizenhatosa magasságából.
     
    16
    Lencse kerül óriási ziccerbe, de les miatt megáll az akció.
     
    15
    Szabadrúgás a vendég térfél közepéről, Czvitkovics pontrúgását mellé fejelik a kék mezesek.
     
    13
    A Honvéd gólt szerzett!
    GÓÓÓL! A szöglet utáni kontrából megszerzi a vezetést a Kispest! Bonazzoli kap remek labdát a bal oldalon, üresen van, betör a tizenhatoson belülre, majd a középen érkező VÉCSEI BÁLINT elé tálal, aki kapásból, laposan, 12 méterről a rövid alsóba gurít! 0-1!
     
    13
    Bonazzoli fejeli ki a rövidről a sarokrúgást.
     
    12
    Jöhet az első szöglet, a hazaiak végezhetik el.
     
    11
    Daub egészen elképesztő pontrúgása, majdnem bedobásra megy a labda.
     
    10
    Szabadrúgás a vendégek javára, közel az oldalvonalhoz. Beívelés várható.
     
    9
    Hosszú indítás egészen Hajduchig jut, eddig komolyabb helyzet nélkül a találkozó.
     
    8
    Gallardo lágy emelése hosszú Lencse számára.
     
    7
    Diarra füleli le Nagy indítását a félpálya közelében.
     
    6
    Daud bal oldali lapos beadását üggyel-bajjal, de tisztázzák a hazaiak.
     
    5
    Szakály passza után Lencse van lesen ígéretes helyzetben.
     
    4
    Lencse elől kell becsúszva hazatenni a játékszert.
     
    3
    Les miatt jöhet szabadrúgással a Budapest Honvéd.
     
    3
    A hazaiak tiszta kékben, míg a fővárosiak fehér mezben és piros nadrágban lépnek ma pályára.
     
    2
    Lencse elől vágják előre a labdát a vendégek.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Fekete Lászlóra emlékezünk egy perces gyászszünettel, közben a kispesti szurkolók gyalázatos bekiabálással hívják fel magukra a figyelmet. No comment!
     
    Összeállítások:

    Puskás Akadémia FC: Hajduch – Nagy Zs., Vaszicsku, Vaskó, Tamás – Polonkai, Tóth II – Gallardo, Czvitkovics, Szakály – Lencse

    Vezetőedző: Benczés Miklós

    Budapest Honvéd FC: Kemenes – Ignjatovics, Baráth, Ikenne-King, Lovric – Bonazzoli, Vécsei, Zivanovics, Diarra – Daud, Job

    Vezetőedző: Marco Rossi

    Játékvezetők: Farkas Ádám – Lémon Oszkár, Bozó Zoltán.
     
    A múlt heti siker után ismét "hazai" pályán játszik a kiesés ellen küzdő felcsúti Puskás Akadémia FC a székesfehérvári Sóstói Stadionban.
    A soros ellenfél ezúttal az előző körben Újpestet legyőző (3-2) Budapest Honvéd lesz.
    Az Akadémia 20 ponttal a 12., míg a fővárosiak 26 egységgel a 7. helyet foglalják el a tabellán.
    A felcsútiak "hazai" környezetben viszonylag eredményesek (4-2-2), míg a kispestiek idegenben közepes teljesítményt nyújtanak (3-3-3) idáig.
    Ősszel a piros-feketék 3-0-ra győzték le Benczés Miklós együttesét.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik.

    Nagy Zalán

    Gólok: 13. Vécsei, 39. Ignjatovics, 59. Lovric, 77. Prosser

    Lapok:   33. Vaskó (PAFC), 57. Tamás (PAFC) – 36. Zsivanovics (HON), 42. Diarra (HON), 61. Lovric (HON), 68. Vécsei (HON)


    Puskás Akadémia FC: Hajduch – Nagy Zs., Vaszicsku, Vaskó, Tamás – Polonkai, Tóth II – Gallardo(Denkovics, 62.), Czvitkovics, Szakály(Tischler, a szünetben) – Lencse

    Vezetőedző: Benczés Miklós

    Budapest Honvéd FC: Kemenes – Ignjatovics, Baráth, Ikenne-King, Lovric – Daud(Prosser, 75.), Vécsei, Zsivanovics, Diarra – Bonazzoli(Holander, 68.), Job(Mancini, 80.)

    Vezetőedző: Marco Rossi

    Játékvezetők: Farkas Ádám – Lémon Oszkár, Bozó Zoltán

    Nézőszám: 500