27:24
(12:14)
vége
> >
Hihetetlen mérkőzés volt, a Vác átélte ezen a mérkőzésen a poklot és a mennyet is. Nagyon hosszú idő után nyert ismét otthon bajnoki mérkőzést a Vác csapata. Január óta talán csak egyszer győztek, a Siófok ellen a rájátszásban még tavasszal.

A Békéscsaba szinte végig kézben tartotta a találkozót, ám jött egy holtpont, amikor úgy tűnt, elfáradtak, a váci védekezés összeállt és onnantól szinte blokkoltak a csabaiak. 18-21 is volt az eredmény, onnantól percek alatt fordított a hazai együttes.

Szemmel láthatóan az utolsó 8-10 percre Nikolayenko teljesen elkészült az erejével és Leposavát is jobban sikerült fogni. Előtte szinte csak lézengett a Vác a vendégek fala előtt, utána viszont egyre szebb, egyre ötletesebb gólokat szereztek. Ezzel azonban nem oldódtak meg a hazai gondok, a hiányzók ezután is hiányozni fognak még jó egy hónapig legalább és ezen a meccsen is 45 percig csak szenvedtek a váci lányok.

Ez a két pont azonban a végén még nagyon sokat érhet a végelszámolásnál, így négy pontos mindkét csapat. Izgalmas mérkőzés volt, a végén óriási hőfokkal.

Ipress Center-Vác – Békéscsabai ENKSE: 27-24!
Köszönöm a figyelmet!
----