28:31
(14:12)
vége
Tíz napon belül a Baia Mare kétszer is legyőzte a Ferencváros csapatát. Előbb a Nagybányán megrendezett nemzetközi torna döntőjében, most pedig a Népligetben sem sikerült a zöld-fehéreknek a visszavágás. A második félidőt kétgólos előnnyel kezdték a hazaiak, és sokáig úgy tűnt, hogy nem forog veszélyben a győzelmük. STEINBACH-nak volt egy jó periódusa, ekkor négy gólt lőtt zsinórban, az eredményjelző az 52. percben pedig 25:22-es ferencvárosi előnyt mutatott, ráadásul Makeeva kiállítása miatt négy percig emberfórban játszhatott a Fradi.
A vendégek vezetőedzője időt kért, és ez megtette a magáét. A Baia Mare négy gólt lőtt zsinórban, miközben a zöld-fehérek többször is elszórták a labdákat. A Fradi már nem tudott felállni, végül háromgólos vereséget szenvedett.
A torna győztese veretlenül a Baia Mare csapata lett, második helyen a Ferencváros zárt. A Siófok harmadik, míg a Kragujevac negyedik lett.
Köszönjük a kétnapos figyelmüket!

24:30
(12:17)
vége
Ambros Martín nyilatkozata: „Ma egyáltalán nem voltam elégedett a küzdőszellemünkkel. Nem az a gond, ha veszítünk egy jobb csapat ellen, de a harciasságunkat akkor sem szabad feladnunk!”
Susann Müller a második félidőben megszórta magát, mégis csalódottan nyilatkozott: „Az eddigi edzéseken és meccseken összeszokottabbnak tűntünk, de a mai meccsen mégsem találtuk meg egymást a pályán. Sok esetben a szerencse is elpártolt tőlünk. Most túl kell tennünk magunkat a vereségen, le kell vonnunk a tanulságokat, és előre nézve elindulni felfelé. – értékelte a mérkőzést Müller.
Ole Gustav Glekstad véleménye a mérkőzésről: „Örülök a győzelemnek, erős csapatot győztünk le. Van néhány új játékosunk, akik lehetőséget is kaptak, és jól éltek vele.”
Nora Mörk boldogan nyilatkozott a meccs után: „Nagyon jót tett az önbizalmunknak ez a mai meccs, idén ez volt a legkomolyabb mérkőzésünk, és szinte végig kontroll alatt tudtuk tartani a játékot. Jó látni, hol állunk a felkészülésben, biztatóak a jelek, nagyon boldog vagyok!” – nyilatkozta a norvég klasszis.

24:25
(15:12)
vége
Az idei PwC Handball Fiestát tehát a Vardar Szkopje nyerte, miután a győriek 29:24 arányú legyőzése után a Larvikot is egy góllal le tudta győzni.
Az első félidőben a norvégok játszottak jobban, megérdemelten vezettek három góllal a szünetben, de a Vardar fokozatosan feljött, és izgalmas végjáték után behúzta ezt a mérkőzést is.
Ezzel az első helyet a Vardar szerezte meg, második a Larvik gárdája, míg az AUDI ETO-nak be kell érni a harmadik hellyel, de egy nagy átalakuláson átmenő csapatnál ez talán megbocsájtható még hazai környezetben is.

31:22
(12:13)
vége
Legjobb játékos: Szabó Valéri Békscsabai ENKSE
Legjobb kapus: Dömény-Veres Zsuzsanna OXXO Energy ONKC
Gólkirálynő : Dijana Cetic Zrenjanin

Lassan kezdődik a döntő! Tartsanak velünk a mérkőzés alatt!