21:27
(10:14)
vége
> >
A mérkőzést az esélyesebb Csurgó nyerte, így még mindig veretlenek a bajnokságban. A PLER-Budapest nehezen viselte két alapembere hiányát, így csak szorossá tudták tenni addig a mérkőzést, amíg az erejük bírták, a hazai csapat első pontjait nem ma este szerezte meg, de más csapatok ellen lesz esélyük még pontszerzésre.
Köszönöm a figyelmet!
32:17
(14:7)
vége
> >
A vártnál talán sokkal könnyebben nyert a Ferencváros, igazából a biztos hazai siker egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A zöld-fehéreknél ma Szucsánszki és Tomori is hozta a tőlük elvárhatót, a két válogatott játékos igazi vezére volt ma a fővárosiaknak. Na és persze nem szabad elfelejtkeznünk a kapuban parádézó Tomasevicről sem!
A Debrecennél Sopronyi és Bárány lőtt ugyan néhány gólt, de tőlük többet szokott meg a kézilabda társadalom.
Köszönöm a figyelmet!
27:20
(12:9)
vége
> >
Vácott az Ipress Kupán már összecsapott egymással egy hónappal ezelőtt a két együttes, akkor döntetlen született. Igaz, akkor még a váciaknál Hornyák Dóra nem volt sérült, az Újvárosnál pedig nem játszott Bulath és Triscsuk (utóbbi természetes, mivel nem volt még a csapat tagja).

A helyzet hatalmasat változott azóta a jelek szerint. A Vác kiválóan kezdte a mérkőzést, mert 3:6, majd 4:7 is állt az eredményjelzőn, nem találta a fogást a Kohász a Vácon.

Aztán egyszer csak megtalálta és a mínusz háromból plusz négyet hozott ki, a szünetre három gólos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok. Ami feltűnő volt egész meccsen, sőt az összes eddigi váci mérkőzések során, hogy nincs normális emberelőnyös figurájuk, vagy nem tudják megjátszani őket, mert most is számos alkalommal kerültek előnybe, de gólt csak elvétve szereztek belőle, ahogy a Békéscsaba ellen is így volt.

A fordulás után sem változott igazán a helyzet, a Dunaújváros fokozatosan elhúzott előbb 4-5, majd 7-8 góllal is. Élen járt a gólgyártásban Azari, Vincze és Triscsuk is, Triffa nem védett rosszul, de nagyon sok támadásnál nem is kellett közbeavatkoznia.

A váciaknál Bíró Blanka dicsérhető, különösen az első félidei teljesítménye alapján, Farkas nagyot harcolt és Virág Noéminek is akadtak felvillanásai. Sterjovát kitűnően kikapcsolták a hazaiak. A váciaknak égetően szüksége van Drávai és Hornyák Dóra visszatérésére. A hét gólos különbség reálisnak tekinthető, teljesen megérdemelten győzött az Újváros.

Dunaújvárosi KKA – Ipress-Center-Vác: 27-20!
Köszönöm a figyelmet!
----