6:13
(0:5, 1:3, 4:2, 1:3)
esemény vége
> >
A mérkőzés elején hatalmas előnyt szerzett a vendég FTC, melyet aztán sikerült is megőrizni a végéig. A harmadik negyed elején volt egy jobb periódusa a KSI csapatának, de a kezdeti 0:8 már nagyon soknak bizonyult, így a komolyabb felzárkózás elmaradt. A hazaiak bár sokkal több előnyt kaptak, nagyon rossz százalékban használták azokat ki, így teljesen megérdemelt a vendégek sikere.
Köszönjük figyelmüket, tartsanak velünk a délutáni mérkőzések alatt is!
5:9
(3:2, 0:2, 1:1, 1:4)
esemény vége
> >
Elsősorban jó védekezésének, Nagy Viktor védéseinek és Szívós imponáló játékának köszönhetően megnyerte a meccset az esélyesebb szegedi csapat. Bár a negyedik negyedben volt még döntetlen is az állás, a végére elfáradó somogyiak az utolsó játékrész végén már nem tudtak komoly ellenállást tanúsítani, így simának tűnő, de valójában komoly csata árán megszerzett győzelmet aratott a Szeged. Ezzel a diadallal a vendégek a Honvédhoz hasonlóan negyvenpontosak, és a budapesti csapat mögött a negyedik helyen állnak, a Kaposvár pedig huszonegy egységgel tartózkodik a forduló további eredményeitől függetlenül a nyolcadik pozícióban. Én mára megköszönöm a figyelmüket, de maradjanak velünk, hiszen ma még további négy mérkőzéssel várjuk Önöket az OBI-ből!
9:7
(1:2 3:2 2:2 3:1)
esemény vége
> >
Nagy csatában sikerült kiharcolnia a Szolnoknak a győzelmet. A győzelem azt is jelenti a Szolnok számára, hogy egy pontra megközelítette az Eger csapatát, akit jövő szombaton fogadnak hazai pályán, és esetleges győzelmükkel az alapszakasz első helyére is felkerülhetnek.
Tartsanak velünk akkor is.
5:17
(2:4, 0:2, 1:6, 2:5)
esemény vége
> >
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
9:13
(3:2, 2:3, 2:3, 2:5)
esemény vége
> >
Küzdelmes mérkőzésen a negyedik negyedben gyengén játszó PVSK-t megérdemelten győzte le a Vasas. A pécsiek sokszor határozatlanok voltak a kapu előtt, itthon ennél jobban kellene játszaniuk! A Vasas ma összeszedettebb volt a PVSK-nál, a hazaiaknak a jövő heti hazai mérkőzésre van még mit csiszolniuk a játékukon!
6:17
(1:2, 1:6, 2:5, 2:4)
esemény vége
> >
A mérkőzés eleje szoros volt, Ádám Zsolt védéseit mindenképpen meg kell említeni. Ez után szépen folyamatosan növelte előnyét az OSC, és a vége felé pedig már kezdett fáradni is az YBL. Az összegzéshez tartozik, hogy a hazai csapat rengeteg kapufát lőtt, ha ezek kicsit pontosabbak, szorosabb eredmény is születhetett volna. A mérkőzésen egy-egy vitás jelent paprikázta a hangulatot, a kilátogató nézők végig jól szórakozhattak.
Köszönjük figyelmüket!