18:7
(5:1, 5:1, 4:1, 4:4)
esemény vége
> >
A mérkőzésen végül érvényesült a papírforma, ami viszont meglepő, hogy a Pécs játékában nyoma sem volt az egy héttel ezelőtti teljesítménynek. Fáradtan, lelketlenül vízilabdázott ma a baranyai együttes, az OSC pedig a nagyszünetre már eldöntötte a találkozót.
Az utolsó felvonásban az újbudaiak már kiengedtek, ezért is lehetett döntetlen ez a negyed.
Győzelmével az OSC egy pontra jött fel a Szolnokra, igaz az éllovas majd csak ezután játszik. A Pécs maradt a tizenkettedik helyen.
Köszönöm a figyelmet!
11:1
(3:0, 1:1, 4:0, 3:0)
esemény vége
> >
Az első félidőben jól védekezett a Honvéd és négy gólon tartotta a Szolnokot, de a második félidőben felőrölte ellenfelét a Dózsa elsősorban remek centerjátékával. A szolnoki védekezés mintaszerű volt az egész találkozó folyamán, az egy kapott gól önmagáért beszél. Nagy Viktor eszén nem lehetett túljárni ezen a délutánon.
A Szolnok őrzi első helyét a tabellán, a Honvéd ötödik, de van esélye még a negyedik hely megszerzésére az alapszakaszban.

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – Racionet Honvéd 11:1

Köszönöm a figyelmet!
6:11
(1:3; 3:3; 2:3;0:2)
esemény vége
> >
Megérdemelten szerezte meg a győzelmet a Ferencváros. Az első negyedben elhúztak három góllal, és a mérkőzés végéig kézben tartották az eredmény alakulását. A második negyed volt egál, a többiben felül tudtak kerekedni. A múltkori elmaradt Honvéd meccs után ami a zöld asztal mellett vereséggel ért véget, most a medencében is alul maradtak a kaposváriak a fővárosiakkal szemben.