Összességében kiegyenlített volt az első játszma, brékváltással indult a szett, majd 2-2-nél brékelte le ismét Lankri Bondárt és ezt az előnyt meg is tartotta a játszma végéig.
A második játszmában hamar brékhátrányba került Bondár, majd 3-1-nél dupla brékhátrányba is került, de 4-3-ig még feltudott zárkózni. Ezt követően azonban nem tudott közelebb kerülni a magyar játékos és 6-4-re elvesztette a második játszmát is és ezzel a mérkőzést is.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok!