24:23
(18:13)
vége
> >
A románok a második félidőre elég összeszedetten jöttek ki. Ezt bizonyítja hogy az öt gólos hátrányból viszonylag könnyedén felálltak és nagyon szorossá tették a második játékrészt. A Nyíregyháziak mintha kicsit elbízták volna magukat, de szoros mérkőzésen végül tudták hozni a győzelmet.
29:29
(12:13)
vége
> >
A döntetlen a románoknak kedvezett. Sokkal szorosabb meccseket játszottak, mint ellenfelük. Így a hetedik helyért PLER-Odaera ellen mérkőzésik, a Baia a Nyíregyháza ellen fog megmérkőzni az ötödik helyért.
20:31
(8:18)
vége
> >
Könnyed játékkal juthatott döntőbe a Vác. A Tatának most semmi nem jött össze, amellett hogy nem is játszottak ellenfele szintjén. Egyelőre várják ellenfelüket az első illetve a harmadik helyért, ami a mindjárt kezdődő Eger-Győr találkozón dől majd el.
24:19
(11:9)
vége
> >
A döntőbe tehát az Eger jutott egy végig dominált találkozón. A Győr hiába próbált ragadni ellenfelére, az hazaiak nagyon jól védekeztek és jól is játszottak, még emberhátrányos szituációkban is. Megérdemelten játszhatnak a fináléban.
31:25
(15:11)
vége
> >
Kiegyenlített találkozót láthattunk, viszont az utolsó tíz percben átvette a mérkőzés irányítását a PLER csapata. Ezzel nyerték meg a mérkőzést és szerezték meg a hetedik helyet. Az Oradea sajnos nem tudott találkozót nyerni a hétvége során és az utolsó helyen végeztek.
31:20
(12:11)
vége
> >
A félidőben közel se látszódott, hogy ilyen eredménnyel záródhat ez a mérkőzés. A végére kiengedett a Nyíregyháza és nagy verést kapta, így csak a hatodik helyet érdemelhetik ki. A Minaur győzelemmel zárta a tornát és teljesen megérdemelten érdemelték ki a Dobó kupán az ötödik helyet!
22:29
(9:14)
vége
> >
A dobogó harmadik fokára teljesen megérdemelten a Győr állhat fel. A Tata ugyan próbált utánuk futni, de jobb csapat az ETO, így három gólnál nem tudtak közelebb jönni. A Komárom megyeieknek se kell azonban szégyenkezniük, szép teljesítményt nyújtottak és ezt a negyedik hely is mutatja.
29:22
(16:7)
vége
> >
És vége! A Győztes az SBS Eger-Eszterházy SE! A Vác ellen ugyan a második félidőben ítéltek a játékvezetők néhányat tévesen, de nem ezen múlt a mérkőzés. A vendégek az első félidőben szórakozták el ezt, amikor nem voltak képesek gólt szerezni.
Köszönjük az egész hétvégés figyelmüket, reméljük jól szórakoztak!