1:2
6:3
6:79
4:6
> >
Az első játszma elején brékhátrányba került Jani, azonban 2-0-nál még sikerült visszajönnie a brékhátrányából. 3-2-nél újra elvesztette az adogatását, majd 5-2-nél már a szettben maradásért kellett adogatnia. Három játszmalabdát hárítva ha nehezen is, de sikerült hoznia az adogatójátékát, 5-3-nál viszont Camerin magabiztosan szerválta ki a magyar lányt és húzta be a szettet.

A második játszmában mindketten négyszer brékelték le egymást, 5-2-nél úgy tűnt, hogy hamar vége lesz a mérkőzésnek, azonban Jani hihetetlen fordulattal ért el egyre magasabb szintet játékban és jött fel 5-5-re úgy, hogy mérkőzéslabdát is kellett hárítania. 5-5-et követően mindketten elveszítették az adogatásukat és következhetett a rövidítés. A tie-breakben 2 meccslabdát kellett Rékának hárítania és végül a harmadik szettlabdáját sikeresen behúzta és kiegyenlített a mérkőzésen.

A döntő játszma elején 2-0-ra elhúzott Camerin, azonban innen Réka megtudta fordítani a mérkőzést, majd 3-3-as állásnál ismét brékelőnybe tudott kerülni, amit már nem adott ki a kezéből és magabiztosan adogatba behúzta a döntő játszmát és vele együtt a mérkőzést is.

Réka ellenfele a legjobb 16 között Amandine Hesse(288.) lesz.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!