29:22
(15:13)
vége
> >
Végül a vártnál nagyobb arányú lett a váciak győzelme, a Siófoknak még jócskán javítania kell a hibákon, de az látható, hogy jó csapat lesz idén megint a Balaton partján is. Most a második félidőben nem sok minden sikerült a vendégeknek, főleg Arenhart bravúrjai miatt.

A vendégeknél góllövésben Nze Minko hétig, Triscsuk pedig ötig jutott, Pastrovicsnak ma nem ment túlságosan jól. A fiatalok közül Ferenczy kapott sok lehetőséget, Such is igen jó százalékkal dolgozott. Nze Minko mindenképpen nagy fogás a Siónak.

A váciaknál a kapuban Arenhart kiváló teljesítményt nyújtott, oroszlánrésze van a hazai sikerben. Góllövésben Nascimento és Basic öt, Temes négy, Jovetic és Helembai is három találatig jutott. Védekezésben is jól ment ma délelőtt a Vácnak, Vukcevic kimondottan jól játszott. Látható, hogy mit szeretne játszani a Vác, több-kevesebb sikerrel ezt meg is valósítják. Mindenképpen az első hat közé várhatjuk év végére a Dunakanyar lányait.

Hamarosan folytatjuk a 11:30-kor kezdődő Dunaújváros – Hypo összecsapással élő közvetítésünket, kattintsanak át arra a mérkőzésre!

Vác – Siófok: 29-22!
Köszönöm a figyelmet!
----
28:31
(15:16)
vége
> >
Közönségszórakoztató, lendületes, jó játékot láthattunk a mérkőzés legnagyobb részében. Az eredmény némileg meglepetés, de ne feledjük, hogy a Dunaújváros nem fedte fel a kártyáit, az összecsapás nagyobb részében a cserék játszottak.

A hazaiaktól Kovács Anna hat gólig jutott, Szalai pedig négyig. Kovács Anna igen csúnyán biceg le a pályáról, térdsérülés gyanús a dolog. Remélhetőleg, gyors felépülést követően a bajnokság kezdetére már újra harcra készen fog állni. A Hypo beállósjátéka nyerte meg számukra a meccset, vagy Haurum, vagy a második beállóként befutó ember kapta üresen a labdát számtalan alkalommal. Góllövésben Acimovic hét, Bruneau hat találatig jutott és mind Sankonak, mind Hajgató Annának fontos bravúrjai voltak a kapuban.

A Dunaújváros tehát másodlagosnak tekintette az eredményt jól láthatóan, de Hypot így is dicséret illeti a mutatott játék miatt, a meccset megérdemelten nyerték az osztrákok.

Délután folytatódnak a közvetítések, 16:30-tól a Dunaújváros-Siófok összecsapással. Tartsanak akkor is velünk!
DKKA – Hypo: 28-31!
Köszönöm a figyelmet!
22:28
(9:14)
vége
> >
A Siófok a mérkőzés elejétől kezdve irányított és megérdemelten győzött. A Dunaújváros a délelőtti találkozóhoz hasonlóan rengeteget játszatta a cseréit, akik többnyire meg is állták a helyüket. Ehhez jött még a délelőtt megsérülő Kovács Anna hiánya.

A játék egyébként közönségszórakoztató volt, nem bánták meg a kilátogatók. A fiatalok is megmutathatták magukat, az Újvárosból Klujber villant többször is, a Siófoktól pedig Farkas tett jó benyomást a publikumra. Ami a "nagyokat" illeti a DKKA részéről nem akadt igazi kiemelkedő teljesítmény, góllövésben Klujber, Micijevic és Cifra is négy gólig jutott, Szalai háromig. A Siófoknál Triscsuk vitte a prímet kilenc találattal, de igen jól ment Elghaouinak (5 gól) és Nze Minkonak (7 gól) is. Pastrovics is stabil teljesítményt nyújtott a kapuban.

Holnapig most pihenhet a két csapat, mivel ma már csak a Vác és a Hypo lépnek pályára, ezt 18:30-tól élőben közvetítjük. Ezzel eldőlt az is, hogy a DKKA már nem védheti meg Ipress Kupa elsőségét.

Dunaújváros – Siófok: 22-28!
Köszönöm a figyelmet!
----
35:24
(15:17)
vége
> >
Teljes fordulatot láthatott a közönség ezen a mérkőzésen, a Hypo az első félidőt is szinte végigvezette, majd a második elején is folyamatosan előnyben volt, néha négy találattal. A Vác csak vergődött, a védekezése egyenesen pocsék volt. Aztán egyszer csak megtalálták az ellenszert a váciak a Hypo támadásaira, Arenhart is elkezdett fogni és egy 10:2-es rohammal megfordították a mérkőzést.

A Hypot az első félidő alapján óriási dicséret illeti, de alighanem sok volt egy napon a két meccs ennek az egy soros csapatnak. A Vác számításaim szerint ezzel a győzelemmel megnyerte az Ipress Kupát, de holnap azért még két remek mérkőzés vár ránk, amit szintén élőben közvetítünk 15 és 17 órai kezdettel.

A gólszerzésben a hazaiaknál Nascimento elképesztőt produkált, kilenc találatot jegyez, ahogy Sonja Basic is kiemelkedő ugyanennyi góllal. Kiemelkedő volt még Soós Viktória négy góllal és ritkán látható harcossággal. A fiatalok közül Kácsor Gréta letette névjegyét a nagyok között is. A Hyponál Kovács Patrícia és Kiss Kitty járt az élen, de a második félidőben már nem akadt kiemelkedő teljesítmény a vendégeknél. A második játékrész eredménye sokatmondó, 20:7... Az átformált váci védekezés lett a győzelem kulcsa.

Vác – Hypo: 35-24!
Köszönöm a figyelmet!
----