Alig húsz perc alatt 6:0-ra nyerte Dalma az első szettet. A másodikban kétszer volt brékelőnyben, de a brit adogatott az egyenlítésért, végül a rövidítésben tudta hozni a szettet.
A döntő játszmában 3:0-ra vezetett már Katie Swan, de 4:2-nél visszabrékelt Dalma, egyenlített is. Sőt, egy újabb brék után már a meccsért adogatott, háromszor jutott meccslabdához, de nem tudott élni egyikkel sem.
Katie Swan egyenlített, 5:5-nél hozta az adogatását, a következő játékban a második brék- és egyben meccslabdáját kihasználta, ezzel ő kerül a döntőbe.