35:23
(16:14)
vége
> >
Ambros Martín értékelése: „Gratulálok az ellenfelünknek a középdöntőbe jutáshoz, amelyet kiharcoltak a múlt héten. Sejtettük, hogy ez magabiztossá teszi őket, amely érződött is a meccs elején. Az új pályán mi is kerestük a helyünket a meccs elején, a Savehof kintről nagyon jól lőtt. De türelmesek és magabiztosak voltunk, meg tudtuk találni erre az ellenszert, védekezést váltottunk, és messzebbre tudtuk tolni őket a kapunktól. Tulajdonképpen ez volt a kulcs a győzelemhez. A játékosaimnak maximális elismerésemet szeretném kifejezni, mert amit ebben a szezonban mutattak, az emberfeletti, arra nincsenek már szavaim. Nagyon büszke vagyok rájuk!”

Kovacsics Anikó a meccs egyik legjobbja volt: „Nagyon vártuk már, hogy itt játszhassunk, a hangulatot, a sok szurkolót, és be is jött, amit sejtettünk, fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolóink, a hideg is kirázott, amikor befutottunk a pályára. Örülünk a magabiztos győzelemnek is, amely nem indult simán, tudtuk, hogy a Savehof nagyon jön majd, gyorsak, agresszívek. Félidőben azonban mi jobban meg tudtunk újulni, és onnantól egymást segítve, igazi csapatként játszottunk, jól összeállt a védelmünk és lerohanásgólokat tudtunk lőni.”

A svéd edző, Henrik Signell így nyilatkozott: „Az első félidőben egész jó támadójátékot produkáltunk, jó indulás volt. Kemény meccsre számítottunk, az is lett belőle. Azt kell mondjam, hogy a Győr most a világ legjobb csapata, és bennünket a Győr ellen a svéd bajnokság úgy tűnik, hogy csak egy félidőre tud felkészíteni. Gratulálok az ETO-nak!”

Az ellenfél játékosai közül Ida Oden szólalt meg: „Nem sikerült ugyan nyernünk, de ma igazi élménnyel gazdagodtunk. Az ETO minden téren jobb volt nálunk, megérdemelten nyertek, gratulálunk nekik.”