Első nyári felkészülési találkozóján győzelmet ajándékozott a Békéscsabának az Újpest. Az már talán most látszik, hogy a viharsarkiak nem fognak a legjobb labdabirtoklási és lövési mutatóval rendelkezni az új szezonban, és nem fognak káprázatos támadásokat vezetni, viszont nagyon masszív, nehezen átjátszható, hajtós csapatuk van. Az újpestieknél ezzel szemben van néhány remek egyéni képességekkel bíró játékos, és látszik Nebojsa Vignjevic sok kis lapos passzra, gyors beindulásokra, szélsőhátvédekkel megtámogatott támadásokra épülő, kombinatív játéka is, viszont ezt még nagyon idény eleji formában, pontatlanul adták elő a játékosok, és a második félidőben nem tudták akaratukat a Békéscsaba cseresorára erőltetni. Egy gyors és pontos kontra pedig a vesztüket okozta.
A folytatásban az Újpest hétfőn edzőtáborba utazik Belgiumba, ahol a tervek szerint már csatlakozik a kerethez a sérülése után hosszasan lábadozó Kabát Péter is. Itt három edzőmeccset is játszanak, majd jön az NB I nyitányán a Paks. A Békéscsaba pedig a jövő héten játszik a Honvéddal, majd Temesváron a Poitechnicával és Debrecenben a DVSC-el, végül Szabadkán a Szpartak Szuboticával, ezt követi a Debrecen elleni bajnoki.
Köszönjük, hogy velünk tartottak, kövessék nyomon nálunk a további felkészülési meccseket is! Viszontlátásra!
31. Remili Mohamed, 66. Czvitkovics Péter 35. Matas (OSI)
A mérkőzés egészében a Vasas játszott fölénybe és ez két gólos győzelmet ért a NK Osijek ellen. A félidőben sort cserélő Szanyó Károly fiai így második felkészülési mérkőzésüket már megnyerték és így mehetnek az ausztriai edzőtáborba.