24:23
(14:12)
vége
> >
A mérkőzés végén kicsit érthetetlen volt az érdiek védekezése, hogy nem jöttek ki teljes letámadásra, hanem szinte hagyták a Siófokot, hogy végig adogassák, passzolgassák hosszasan a hátralevő 36 másodpercet. A hazaiak köszönték szépen a lehetőséget és szépen le is pergették az érdi kapu előtt a hátralevő időt.

A találkozó egészét tekintve megérdemelten győzött a Siófok, az Érdnek ugyan voltak felvillanásai, többször is 2-3 gólos hátrányból tudott egyeníteni, de a Siófok mindig tudott újítani még úgy is, hogy Orbánnak ma nem igazán ment. Pastrovics és Oguntoye is fantasztikus bravúrokat mutatott be, a végén pedig Wörz vezetésével kiharcolta a győzelmet a Balaton-parti együttes. Nem volt igazi gólvágó egyik csapatban sem, de Wörz mellett Erdősi, Such, Szekerczés is sokat vállalt, Szabadfi is megtette a magáét és Szalainak is akadtak igen fontos megmozdulásai.

A vendégeknél Oguntoye kiemelkedő kapusteljesítménye mellett még Klivinyi emelhető ki. Triscsuk a sok hiba mellett azért többször is rongálta a hazai hálót, ahogy Krpez is elég jó volt a góllövésben. Ma azonban a Siófok jobb volt egy góllal az Érdnél és egyértelműen bejelentkezett a felsőházba azzal, hogy két igen komoly rangadót nyert meg a bajnokság legelején. Nagyon nehéz dolga lesz mindenkinek, aki Siófokra látogat idén.

Siófok KC – Érd: 24-23!
Köszönöm a figyelmet!
----
24:43
(14:23)
vége
> >
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!