ITF - Heraklion (Kemény borítás)
1:2
3:6
7:64
4:6
Hihetetlen meccsen van túl Argyelán Csilla, de a jó hír, hogy győztesen.
Az első szettet simán hozta a magyar lány, a másodikban kétszer is volt brékelőnye, sőt adogatott a meccsért, de az olasz rövidítésre mentette a szettet, amit viszont simán megnyert.
A döntő játszmában Francesca Palmigiano került brékelőnybe, amit 4:3-ig meg is tudott tartani, ekkor a hatodik bréklabdáját kihasználta Csilla, hozta a sajátját, és után az első meccslabdáját ki is használta fogadóként.
Csaknem három órát küzdött a negyeddöntőért Csilla, bízunk benne, hogy ott könnyebb dolga lesz.

A második játszmában is igen korán brékelőnybe került Anna, amit sokáig tartott is, de 4:4-nél utolérte őt a bolgár lány és még a vezetést is átvette. 4:5-t mutatott az eredményjelző, amikor Stamatova újra bukta a szerváját, Bondár pedig már nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget, hozta az adogatását és ezzel 7:5-re a második játszmát is!
Bondár Anna – Julia Stamatova: 2:0!
6:4, 7:5!
Köszönöm a figyelmet!
----