34:23
(18:10)
vége
Az első perceket leszámítva egyáltalán nem kellett izgulnia a Vác csapatának és a szurkolóknak a végeredményt illetően, csak a különbség volt kérdéses. Már a meccs előtt egyértelmű volt, hogy a Szeged az egyik biztos kieső, ráadásul az utolsó helyen, ez most csak további megerősítést nyert. A vendégeknél Lackovicnak voltak felvillanásai, rajta kívül még Termány nyújtott átlagon felülit hat góljával.
A váci együttes igen döcögősen kezdte a találkozót, de aztán könnyedén kerekedett felül, ahogy kissé bemelegedtek. Bíró Blanka ma is jól védett, mezőnyben pedig Fülöp és Jovetic nyújtott kiemelkedőt. Jovetic különösen zseniálisan játszott az első négy helyzetéből hármat kihagyott, de aztán végül kilenc gólig jutott a jobb szélről, szebbnél szebb találatokkal. Mivel a Mosonmagyaróvár megverte közben az MTK-t így el is dőlt, ki a két kieső, a Vác pedig az Óvár ellen megvívhatja a 9. helyért a csatát jövő szombaton.
Vác – Szeged: 34-23!
Köszönöm a figyelmet!
----

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Tartsanak velünk a következő szezonban is!