ITF - Valjevo (Salak)
1:2
3:6
6:2
1:6
Ma már a második mérkőzését játszotta Nagy Péter, de neki két és fél órával kevesebb pihenőideje volt, mint a második kiemelt kazah ellenfelének, ennek ellenére ki tudta harcolni a döntő szettet, de sok esélye nem volt. 2:1-nél brékelt Popko és onnan már nem is veszített játékot, megérdemelten jut az elődöntőbe.
A második játszmát is brékelőnyben kezdte a magyar fiú, de 3:0 után úgy tűnt, visszajön a szerb, de akkor ismét elveszítette az adogatását, és onnan már nem volt számára visszaút, fogadóként fejezte be a mérkőzést Nagy Péter.
Hamarosan sor kerül a negyeddöntőre is, ahol a kazah Popko lesz az ellenfele, 14 óra után kezdődik a mérkőzés, érdemes lesz velünk tartani akkor is!