Pécsi MFC – Velence SE 0:2 (vége) | MTK Budapest FC – KHTK-Grand Poker Club 9:0 (vége) | Zalaszentgrót – Újbuda 0:2 (vége)
vége
MTK Budapest FC
9:0 (4:0)
KHTK-Grand Poker Club
szombat 15.06.2013, 17:00 • Hidegkuti Nándor Stadion • NBIII - Nyugati csoport
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 17:00 - kor kezdődik.
     
    Az NB III-ban való bennmaradásért, illetőleg az oda való feljutásért csatázik az MTK második csapata, illetve a Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun megye bajnoka.
    A párharc több, mint egyoldalú, hiszen a feltehetőleg amúgy is nagyobb erőkkel rendelkező MTK II-be az első csapatból is lekerültek játékosok, többek között Vass Patrik és Ladányi Tibor, így a fővárosiak 10-0-ra nyertek Kiskunfélegyházán.
    Érdekesség, hogy a mérkőzést az MTK női csapatának meccse után rendezik, a hölgyek pedig a bajnoki címet fogják ünnepelni előtte.
     
    Az MTK-ban ezúttal nem kap szerepet egy első csapatos játékos sem, így a múlt heti 10-0-ás eredménynél biztosan szorosabbra számíthatunk.
     
    Érdekesség, hogy a mérkőzést női játékvezetői hármas vezeti, Urbán Eszter segítői Makkosné Petz Brigitta és Hima Andrea lesznek.
     
    További érdekesség, hogy a találkozó helyszínén, 13:00-től játszotta hazai meccsét az MTK női csapata, amely zsinórban negyedszer lett bajnok. Az éremátadást körülbelül egy-másfél órája végezték, a bajnokcsapatból még több játékos is megtekinti a fiúk meccsét.
     
    Összeállítások:

    MTK Budapest FC: Abu – Csikortás, Major, Hangya, Sipos – Baki, Hujber, Huller, Batizi – Asztalos, Gera

    KHTK-Grand Poker Club: Oroszi – Ábel, Fekete, Némedi, Nemes – Ujváry, Fricska, Bakos, Nagy V. – Szabó T., Ormándi

    Játékvezetők: Urbán – Makkosné Petz, Hima.
     
    További érdekesség, hogy a vendégek játékos-edzője Némedi Norbert, aki korábban több NB I-es csapatban is megfordult.
     
    A múlt héten a Kiskunfélegyházától kidőlt Forgó Gábor középhátvéd, de alapvetően is tartalékosan áll fel a megye I-es csapat, például kapusposzton is váltottak a mai meccsre.
     
    A pénzfeldobás is megvolt!
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A Kiskun kezdte a meccset.
     
    2
    Huller rúg óriási kapufát!
     
    2
    Némedi fejelt szögletre.
     
    3
    A fejest másodszorra fogja Oroszi.
     
    5
    Asztalos adott jó labdát Batizinak, aki rosszul adott be.
     
    6
    Nem nagyon hagyja el térfelét a Kiskunfélegyháza.
     
    6
    Ormándiról hagyja el a játékteret a labda.
     
    7
    Ormándi vette le jól és tette rosszul oldalra, ez lehetőségecske volt.
     
    8
    Sipos adta le Asztalosnak, aki közelről tolt még egyet és belepofozta Orosziba!
     
    9
    Szabó T. rontja el.
     
    10
    Mezőnyjáték folyik.
     
    11
    Szabót szorítják be, majd faultolják a hazaiak.
     
    12
    Az MTK gólt szerzett!

    Egy félpályás labdaszerzésből Batizi indult meg, őt szerelték, de további két támadó volt ott, Asztalos pedig lerakta Hullernak, aki a kapussal szemben kilőtte a bal felsőt.
     
    15
    Csikortás szerelte gyönyörűen Nagyot, és még ő is dobhat!
     
    16
    Nemes szerelt szögletre.
     
    17
    Hujber beadásánál középen faultolnak, kifelé a szabadrúgás.
     
    19
    Több veszélyes szituáció is kialakult, az MTK teljes támadószekciója körbepasszolta a Kiskunfélegyháza tizenhatosát, aztán a lövésbe beleléptek!
     
    20
    Ormándi volt rettenetesen egylábas.
     
    22
    Urbán Eszter egyelőre jól fújja a találkozót, de nincs is nehéz dolga, ahogy az MTK-nak sem.
     
    23
    Hujber eresztett meg egy 22 méteres lövést, amibe Oroszi beleér, szöglet.
     
    24
    Gera Dániel lő a kipattanóból, mellé! Szép lövés!
     
    25
    Fricska lépett rá Huller lábára, akinek a cipője is leesett, így jár a sárga lap.
     
    27
    Csikortás szabadrúgása akad el simán egy védőben.
     
    28
    Huller tér vissza az iménti esetnél történt sérülésből.
     
    30
    Gera Dániel került az ötös sarkára, onnan pedig ellőtte keresztbe a kapu előtt, Oroszi nem ért hozzá! Nagy ziccer!
     
    31
    Huller lő távolról, ez most fölé.
     
    33
    Némedi szerel tanárian, majd az ellenakcióból Ormándi lő középre, gyengén, Abu véd.
     
    33
    Az MTK gólt szerzett!

    Hujber adott hatalmas labdát Hullernak a védelem mögé, ő pedig átemelte a kifutó Oroszit, 2-0!
     
    36
    Ujváry szerzett labdát, majd leadta Ormándinak, a Kiskunfélegyháza pedig egy komplett kis akciót vezetett, talán először a meccs során, végül nincs lövés!
     
    37
    Huller lőtt a tizenhatosról, Oroszi véd nagyot, szöglet!
     
    38
    Most Nemes csúsztatott szögletre.
     
    39
    Teljesen elfáradt a vendégcsapat a rekkenő hőségben, szinte megváltásként várják a félidőt – az előbb például szándékosan szögletre engedtek egy labdát.
     
    41
    Némedi ad centire pontos labdát a jobbszélre.
     
    42
    Az MTK gólt szerzett!

    Gera Dániel lőtt a rövidbe egy egyvonalas indulás után a leshatárról, már 3-0, lesz ez több is.
     
    43
    Szabó T. szerel a baloldalon, jöhet az MTK.
     
    44
    Az MTK gólt szerzett!

    Csikortás íveléséből Batizi lő gólt, 4-0!
     
    45
    Asztalos lő, Oroszi véd!
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Az MTK játékosai már a pályán, a vendégek egyelőre sehol.
     
    Kezdődhet a második félidő, mindenki kint.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Az MTK kezdte a második félidőt.
     
    46
    A félidőben cseréltek a vendégek: Fekete helyén Katona Balázs.
     
    47
    Vendégszöglet, Katona rúgja, kicsúsztatják.
     
    48
    Batizi vezette végig a jobb oldalon, majd lőtt, fölé!
     
    49
    Huller cselezett szépen, de Asztalosnak hosszan adta le.
     
    51
    Hujber vette át rosszul jó helyzetben.
     
    52
    Hangya futotta körbe kishíján Nagy V.-t, de jól állt be a vendégjátékos, ő jöhet.
     
    53
    Az MTK gólt szerzett!

    Némedi vezethette 3 a 3-ban a védelemre, de elpasszolta, a szerelés után Major ugratta ki remekül Asztalost, így már 5-0 az eredmény, összesen 15-0.
     
    55
    Hujber lő fölé a tizenhatosról.
     
    56
    Csikortás lőhet szabadrúgást 25 méterről.
     
    56
    Csúnyán a falba.
     
    58
    Teljesen kimerültek a vendégek.
     
    59
    Némedi a tizenhatosról gurít vissza, Ormándi a védőbe tudja csak lőni!
     
    60
    Huller lövi el a kapu előtt, bedobásra.
     
    60
    Hujber helyére Nagy Richárd állt be.
     
    60
    Az MTK gólt szerzett!

    Batizi is betalál újra, jobb oldalról a hosszúba, 6-0.
     
    62
    Egyre több az egyénieskedés, de még mindig érvényesül a sima hazai fölény.
     
    63
    Még egy játékos-edző a pályán, beáll Kádár Tamás is, Nagy Viktor helyett!
     
    65
    Az MTK gólt szerzett!

    Sok-sok kis passz végén Baki Ákos is eredményes, 7-0!
     
    66
    Az MTK gólt szerzett!

    Batizi mesterhármas! Huller indult el a bal oldalon, majd lőtt, Orosziról kijött, Batizi közelről bevágta! 8-0!
     
    67
    Az utolsó vendégcsere, Ormándi helyén Lénárt!
     
    69
    Némedi kezel bele vétlenül, sárga lap, jó helyről jön az MTK!
     
    71
    Asztalos tette le Csikortásnak, aki fölé-mellé lő.
     
    74
    Major faultolja Katonát, de az akció Lénárt nyomán ment volna tovább, Urbán lefújja, pedig most üresen volt középen Kádár!
     
    75
    Szabó szabadrúgása nem jó, a kontrából Gera robog a szélen, középen ketten is üresen, Csikortás viszont nagyon elrontja, nincs kilencedik gól!
     
    77
    Huller adja Asztalosnak lesre.
     
    77
    Huller helyén Pintér András.
     
    78
    A vendégek mindenképpen szeretnének egy becsületgólt, hátra sem futnak már, de most megint lesre futott mind a négy kilépő csatár.
     
    78
    Dicséretes a vendégek próbálkozása! Kádár fejelt mellé ziccerben, tán még a kapufát is súrolta a fejes!
     
    79
    Asztalos teszi át Batizihez, majd Gera lőtt fölé közelről, az álló védők fölött! Mindent csak a támadásra tesz fel most a vendéggárda.
     
    80
    Az MTK gólt szerzett!

    Ott a kilencedik! Hangya szerelt a szélen, majd Batizinek tette be, akinek bőven volt ideje megnézni még a cipőfűzőjét is, majd átemelte Oroszit, kilenc!
     
    81
    A gyenge napot kifogó Csikortás helyén Zámbó.
     
    82
    Már nem koncentrál eléggé az MTK, sokkal több a pontatlanság.
     
    83
    Fricska elől mentenek középütt a védők, szöglet!
     
    83
    Lénárt lövése száll el messze.
     
    85
    Hátrébb állt a Kiskunfélegyháza, nem nagyon akarják bekapni azt a tizediket.
     
    85
    Nagy Richárd sárgul el felesleges faultjáért.
     
    86
    Most Pintér lesen.
     
    87
    Lehet, hogy kihúzza tíz alatt a Kiskunfélegyháza!
     
    88
    Sipos lövésébe piszkálnak bele, Oroszié így.
     
    89
    Most Gera lesen.
     
    89
    Asztalos indult el három társával egyedül a kapusra, ezt is behúzta Hima, ez most egészen biztosan nem volt az.
     
    90
    A végén járunk már, szabadrúgással jöhet a vendégcsapat.
     
    90
    Némedi rúgja az égbe.
     
    Mérkőzés vége.
     
    Vége, maradt a 9-0. Az MTK II két meccsen összesen 19-0-val maradt bent az NB III-ban, a Kiskunfélegyháza marad a megye I-ben. (18:49:24)

    Guber Péter

    Gólok: 12. Huller, 33. Huller, 42. Gera, 44. Batizi, 53. Asztalos, 60. Batizi, 65. Baki, 66. Batizi, 80. Batizi

    Lapok:   85. Nagy (MTK) – 25. Fricska (KHTK), 69. Némedi (KHTK)


    MTK Budapest FC: Abu – Csikortás (Zámbó, 81.), Major, Hangya, Sipos – Baki, Hujber (Nagy R., 60.), Huller (Pintér, 77.), Batizi – Asztalos, Gera
    KHTK-Grand Poker Club: Oroszi – Ábel, Fekete (Katona, 46.), Némedi, Nemes – Ujváry, Fricska, Bakos, Nagy V. (Kádár, 63.) – Szabó T., Ormándi (Lénárt, 67.)

    Játékvezetők: Urbán – Makkosné Petz, Hima

    Nézőszám: 70

    Első meccs: KHTK-Grand Poker Club - MTK Budapest FC 0:10