PICK – Veszprém 23:22 (vége) | PLER-Budapest – Cegléd 30:23 (vége) | Tatabánya – Gyöngyös 28:31 (vége)
ETO-SZESE – Vác 25:23 (vége)
vége
ETO-SZESE
25:23 (13:10)
Váci KSE
szombat 26.10.2013, 18:00 • Egyetemi Csarnok - Győr • Férfi kézilabda NB1
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.
     
    A férfi kézilabda NBI-ben fontos mérkőzés vár a két csapatra, hiszen a táblázat alsó felében, ahol ők találhatók nagyon kiélezett a verseny.

    A Vác öt ponttal a 8. helyen áll, míg a győriek a két győzelmüknek köszönhetően négy ponttal rendelkeznek, és ez most a 12. helyre elegendő.

    Vagyis minden pont számít, és bizony nagyon szoros mérkőzéseket vívnak egymással az itt érdekelt csapatok.

    A Vác például döntetlent játszott legutóbb Gyöngyösön, de előtt kétszer is két góllal kapott ki a közvetlen vetélytársak, a Cegléd és az Orosháza ellen.

    A Győr egy hete éppen Orosházán tudott győzni az utolsó másodperceben lőtt góllal, ez némi vigaszt jelenthetett azokra a meccsekre, amiket éppen egy góllal veszített el, volt olyan is amit időn túli hetessel buktak a hazaiak.

    Nagy valószínűséggel ma is szoros mérkőzést láthatunk, az ETO-SZESE minden bizonnyal tudott önbizalmat meríteni a talán sorsfordító győzelemből, a rutinosabb vendégek pedig éppen azt kell, hogy kihasználják, hogy mennyire fontos lenne a hazaiaknak egy újabb győzelem.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött. (0:0)
     
    1
    Az ETO kezdi a mérkőzést (0:0) (0:0)
     
    1
    Halász lövése pattan kapufára a blokkról (0:0) (0:0)
     
    2
    Laurencz lő test mellől, Lorger véd (0:0) (0:0)
     
    2
    MOTA átlövésgólja (1:0) (1:0)
     
    3
    Gábori azonnal válaszol (1:1) (1:1)
     
    4
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Rivnyák (ETO-SZESE). (1:1)
     
    4
    Lendvai hetesét fogja lábbal Lorger (1:1) (1:1)
     
    4
    HALÁSZ egyéni akcióból talál be (2:1) (2:1)
     
    4
    Lorger véd egy ziccert, marad a labda a Vácnál (2:1) (2:1)
     
    5
    LENDVAY szép csel után lő a hálóba (2:2) (2:2)
     
    5
    HALÁSZ átlövésből talál be (3:2) (3:2)
     
    6
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Székely (Váci KSE). (3:2)
     
    6
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Rosta (ETO-SZESE). (3:2)
     
    6
    LENDVAY átlövésgólja (3:3) (3:3)
     
    7
    HERNANDEZ szélsőgólja Halász passzából (4:3) (4:3)
     
    8
    PÁL egyéni akcióból egyenlít (4:4) (4:4)
     
    8
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Hernandez (ETO-SZESE). (4:4)
     
    9
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Gábori (Váci KSE). (4:4)
     
    10
    SZABÓ találja meg a rést a Vác védelmén (5:4) (5:4)
     
    10
    Vácnál Nagy helyett Vitáris a kapuban (5:4) (5:4)
     
    11
    Támadó szabálytalanság a Vácnál, fordul az ETO (5:4) (5:4)
     
    11
    Lendvay áll ki két percre, előnyben az ETO (5:4) (5:4)
     
    11
    SZABÓ töri át a védőfalat és lő nagy gólt (6:4) (6:4)
     
    12
    Kökény ziccerét fogja Lorger (6:4) (6:4)
     
    12
    GEBHARDT szélsőgólja Halász pattintott átadásából (7:4) (7:4)
     
    13
    Belemenés a Vácnál (7:4) (7:4)
     
    13
    RIVNYÁK lövi be a ziccert az indítás után (8:4) (8:4)
     
    13
    Vendég időkérés. (8:4) (8:4)
     
    13
    Lendvay lő kapufát, fordul az ETO (8:4) (8:4)
     
    14
    GEBHARDT pimasz csel után lő a hálóba (9:4) (9:4)
     
    15
    Eladott labda a Váctól, ismét fordul az ETO (9:4) (9:4)
     
    15
    Szabó átlövését fogja Vitáris, belemenés a túloldalon (9:4) (9:4)
     
    16
    Lendvay szerez labdát, rá is dobja a saját térfeléről, Lorger véd (9:4) (9:4)
     
    16
    Szabó dob test mellől, fogja Vitáris (9:4) (9:4)
     
    17
    Lorger fogja Laurencz ziccerét, marad a labda a Vácnál (9:4) (9:4)
     
    18
    Rivnyák megy le két percre, Kökény lerántásáért (9:4) (9:4)
     
    18
    LENDVAY használja ki rögtön az emberelőnyt (9:5) (9:5)
     
    19
    MOTA szép csel után talál be (10:5) (10:5)
     
    19
    LAURENCZ talál az ETO hálójába (10:6) (10:6)
     
    19
    Hernandez is leül két percre, kettős hátrányban a hazaiak (10:6) (10:6)
     
    19
    Császár áll ki a Vácból, Szabót ütötte meg (10:6) (10:6)
     
    19
    Szabó adja el a labdát, fordul a Vác (10:6) (10:6)
     
    20
    LENDVAY egyéni játék után ejti át Lorgert (10:7) (10:7)
     
    20
    Belemenés Szabónál (10:7) (10:7)
     
    20
    Öt az öt ellen támad a Vác (10:7) (10:7)
     
    21
    Gál hagy ki indítás után egy ziccert, támadhat a Vác ismét (10:7) (10:7)
     
    22
    Lorger fogja Kökény lövését (10:7) (10:7)
     
    22
    Hazai időkérés. (10:7) (10:7)
     
    22
    Mota lő kapufát, fordulnak a vendégek (10:7) (10:7)
     
    23
    KOCSI lő gólt beállóból (10:8) (10:8)
     
    24
    Halász is a kapufát találja el, támadhat a Vác (10:8) (10:8)
     
    24
    Lendvay lövését blokkolják, Lorger indít hosszan, majd itt is, ott is egy eladott labda (10:8) (10:8)
     
    25
    Lorger fogja Pál lövését (10:8) (10:8)
     
    25
    SZABÓ átlövésgólja a jobb alsó sarokban (11:8) (11:8)
     
    26
    Lépéshiba a Vácnál, támad az ETO (11:8) (11:8)
     
    27
    SZABÓ lő talpról a jobb felsőbe (12:8) (12:8)
     
    27
    KÖKÉNY lő Lorger lába között a hálóba (12:9) (12:9)
     
    29
    GUBÓ test melletti átlövése a hálóban (13:9) (13:9)
     
    29
    LAURENCZ lövi ki a bal felső sarkot (13:10) (13:10)
     
    30
    Mota ellen védekeznek belül, de nincs hetes, 10 másodperc van hátra (13:10) (13:10)
     
    30
    Gubó bejátszása pontatlan, de már nem tudnak indulni a vendégek (13:10) (13:10)
     
    30
    Befejeződött az 1. félidő. (13:10)
     
    Küzdelmes mérkőzést láthatunk, az ETO-SZESE a félidő közepére már öt góllal elhúzott, de a Vác elsősorban Lendvaynak köszönhetően két gólra is felzárkózott, összességében a három gólos félidei előnyt kiérdemelték a hazaiak.
     
    31
    Elkezdődött a második félidő. (13:10)
     
    31
    Vác kezdi a játékot (13:10) (13:10)
     
    31
    Pál belemenése után HALÁSZ indul, és lövi be a ziccert (14:10) (14:10)
     
    32
    LAURENCZ lövi ki a bal alsó sarkot 8 méterről (14:11) (14:11)
     
    33
    HALÁSZ most átlövésből eredményes (15:11) (15:11)
     
    33
    Halász ellen ítélnek hétméterest belülvédekezésért (15:11) (15:11)
     
    33
    LAURENCZ higgadtan értékesíti a büntetőt (15:12) (15:12)
     
    34
    SZABÓ átlövésből növeli a Győr előnyét (16:12) (16:12)
     
    34
    Eladott labda Vácnál, fordul az ETO (16:12) (16:12)
     
    34
    RIVNYÁK beálló gólja (17:12) (17:12)
     
    35
    LENDVAY átlövésből szépít (17:13) (17:13)
     
    26
    Mota dob mellé (17:13) (17:13)
     
    36
    CSÁSZÁR klasszikus szélsőgólja (17:14) (17:14)
     
    37
    Szabó lövését védi Vitáris, Gáboriét a túloldalon Lorger (17:14) (17:14)
     
    38
    Pál indítását GÁBORI értékesíti (17:15) (17:15)
     
    38
    Hazai időkérés. (17:15) (17:15)
     
    38
    Szabó belemenése, támad a Vác (17:15) (17:15)
     
    39
    Laurencz lövését Lorger védi (17:15) (17:15)
     
    40
    Szabó lövése a blokkról megy a kapu fölé, a túloldalon Gábori adja el a labdát (17:15) (17:15)
     
    41
    Mota lő talpról, de Vitáris véd (17:15) (17:15)
     
    41
    Vendég időkérés. (17:15) (17:15)
     
    42
    Pál lövését Lorger védi, de marad a Vácnál a labda (17:15) (17:15)
     
    43
    Lorger most Lendvai lövését védi (17:15) (17:15)
     
    43
    KALMÁR növeli az előnyt lerohanásból (18:15) (18:15)
     
    43
    Lendvai lövését Lorger védi (18:15) (18:15)
     
    44
    Terenyi ziccerét védi Vitáris (18:15) (18:15)
     
    45
    Kökény adja el a labdát, támadhat az ETO (18:15) (18:15)
     
    46
    GUBÓ átlövésgólja (19:15) (19:15)
     
    46
    Negyedórával a vége előtt 4 góllal vezet a SZESE (19:15) (19:15)
     
    47
    Kapufáról kipattanó labdát gyűjt be PÁL és értékesíti a ziccert (19:16) (19:16)
     
    47
    MOTA megpattanó lövése a váci hálóban (20:16) (20:16)
     
    48
    BAKOS szélsőgólja (20:17) (20:17)
     
    48
    Belemenés Motánál, a Vác támad (20:17) (20:17)
     
    48
    KOCSI beállógólja (20:18) (20:18)
     
    49
    Tóth áll ki két percre a hazaiaktól (20:18) (20:18)
     
    49
    Halász támadószabálytalansága emberhátrányban (20:18) (20:18)
     
    50
    CSÁSZÁR hozza föl egy gólra a Vácot egy betörés után (20:19) (20:19)
     
    50
    Hazai időkérés. (20:19) (20:19)
     
    50
    Szabó lövését védi Nagy (20:19) (20:19)
     
    51
    Laurencz belemenése, ugyanezt megteszi Szabó is a túloldalon (20:19) (20:19)
     
    51
    KOCSI beállógólja (20:20) (20:20)
     
    51
    Szabó áll ki a hazaiaktól két percre (20:20) (20:20)
     
    52
    Emberhátrányban támad az ETO (20:20) (20:20)
     
    52
    Gebhardt lő kapufát, Kocsi lövését Lorger fogja, a túloldalon egy támadásból kétszer találja el a kapufát Mota (20:20) (20:20)
     
    52
    Kiállítás a Vácnál is, Kökény ül le két percre (20:20) (20:20)
     
    53
    GEBHARDT gyönyörű szélsőgólja (21:20) (21:20)
     
    53
    Császárt állítják ki két percre a Váctól durvaságért (21:20) (21:20)
     
    53
    4 az 5 ellen támadnak a vendégek (21:20) (21:20)
     
    54
    Kiegészül az ETO-SZESE (21:20) (21:20)
     
    54
    Lendvay lő kettős hátrányból, Lorger véd (21:20) (21:20)
     
    54
    GEBHARDT másolja le az előző gólját (22:20) (22:20)
     
    55
    Még mindig hátrányban támad a Vác (22:20) (22:20)
     
    55
    Rivnyákot állítják ki két percre a hazaiaktól, 5 az 5-ben a csapatok (22:20) (22:20)
     
    55
    Rosta szerez labdát, GEBHARDT indul és bedobja a ziccert (23:20) (23:20)
     
    55
    Vendég időkérés. (23:20) (23:20)
     
    Öt perc van hátra, másfél percig lesz még hátrányban az ETO-SZESE (23:20) (23:20)
     
    56
    Pál bejátszását KOCSI értékesíti (23:21) (23:21)
     
    56
    Hátrányban támad az ETO (23:21) (23:21)
     
    56
    Gebhardt bejátszását HALÁSZ veszi át egy kézzel és be is dobja (24:21) (24:21)
     
    57
    Lorger fogja Kocsi lövését, kiegészülve támadhat az ETO (24:21) (24:21)
     
    58
    GÁL növeli négyre a hazaiak előnyét (25:21) (25:21)
     
    58
    LAURENCZ átlövésgólja (25:22) (25:22)
     
    58
    Gál dob mellé, majd Mota szerez labdát a túloldalon, ismét támadhat az ETO (25:22) (25:22)
     
    59
    Bajorhegyi áll ki két percre, Szabó lerántásáért, így már hátrányban fejezi be a mérkőzést a Vác, 1 perc 45 másodperc van hátra (25:22) (25:22)
     
    59
    Halász lő fölé (25:22) (25:22)
     
    59
    Egy perc van hátra, támad a Vác (25:22) (25:22)
     
    60
    Kocsi ziccerét Lorger védi, marad a labda a Vácnál (25:22) (25:22)
     
    60
    KÖKÉNY átlövésgólja (25:23) (25:23)
     
    60
    Mérkőzés vége. (25:23)
     
    Kiélezett mérkőzést nyert meg az ETO-SZESE, ugyan szinte végig vezettek hol kettő-három, hol négy-öt góllal, de a Vác játékában ott volt az esély az egyenlítésre.

    A végjátékot azonban jobban bírta erővel és idegekkel is az ETO-SZESE, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. (19:35:50)

    Tóth Gábor

    ETO-SZESE: Lorger, Somogyi – kapusok / Szabó, Németh, Gubó, Terenyi, Mota, Kalmár, Rivnyák, Hernandez, Halász, Gál, Gebhardt, Simon, Rosta, Tóth – mezőnyjátékosok / Magi Serra – vezetőedző
    Váci KSE: Vitáris, Nagy – kapusok / Bajorhegyi, Székely, Simányi, Császár, Tyiskov, Lendvay, Nikolicza, Laurencz, Gábori, Pál, Kökény, Bakos, Kocsi, György – mezőnyjátékosok / Rosta István – vezetőedző

    Játékvezetők: Bonifert, Oláh

    Nézőszám: 1.200