Gyirmót – Tatabánya 4:0 (vége) | Budaörs – Soroksár 1:2 (vége) | Debreceni VSC – KTE-Phoenix Mecano 4:6 (vége)
Cigánd – MFK Vel'ké Kapušany 3:1 (vége) | Tatabánya – Kaposvári Rákóczi FC 0:2 (vége) | Debreceni VSC – Balmazújváros 3:0 (vége)
Tisza Volán SC – Orosháza FC 2:1 (vége)
vége
Debreceni VSC
3:0 (2:0)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
szombat 01.02.2014, 14:45 • Debreceni Labdarúgó Akadémia, Debrecen-Pallag • Felkészülési mérkőzések
     
    A második félidő finoman szólva sem hozott élvezetes játékot. Mindkét csapat inkább a stabilitásra és az ellenfél akcióinak folyamatosságának megtörésére törekedett, ami többnyire sikerült is. A Loki egy (illetve a gólpasszt is beleszámítva két) szép egyéni megmozdulásnak köszönhetően még egy gólt hozzácsaptak az első félidőben szerzett kettőhöz, így végül háromgólos különbséggel megnyerték a mérkőzést. Kemény, sok belépővel tarkított, küzdelmes meccset láthattunk, ahol a DVSC technikai és gyorsasági fölényét kihasználva 3-0-ra megverte ellenfelét. A DVSC következő mérkőzésén a CSZKA Szófiával játszik Törökországban, az Újváros pedig a Bagi TC-vel mérkőzik majd meg. Mára én megköszönöm a figyelmüket Debrecenből, reméljük, jól érezték magukat a közvetítéseink során. A viszontlátásra! (19:59:28)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+1
    Kónya 35 méteres lövése a bal kapufa mellé száll.
     
    90
    Kondás indult meg a bal oldalon, de Bakos jól fedezi a labdát, ami az alapvonalon túlra gurul. Kirúgás következik.
     
    90
    Csapong a játék, mindkét csapat a mérkőzés végét várja, a kapuk nem forognak veszélyben.
     
    90
    Kisebb csetepaté alakul ki a pályán. De a játékvezető gyorsan rendet tesz és folytatódik a játék.
     
    89
    Utolsó perc környékén jár a mérkőzés, mezőnyjáték folyik a pályán.
     
    88
    10 emberrel folytatja a Debrecen, miután Kertészt le kell támogatni a pályáról.
     
    87
    Forgács lépett oda Kertész bokájára, aki fájdalmas arccal esett össze. Csere lesz.
     
    86
    Demjén löbbölt a baloldalon kiugrani készülő Bakos elé, de a jól helyezkedő védő fel tudott szabadítani.
     
    85
    Kondás beadása jól tekeredett, de Kónya el tudta rúgni a Kertész felé tartó játékszert, így nem alakult ki helyzet.
     
    84
    Bakos baloldali beadása egyenesen Slakta kezébe szállt.
     
    84
    Demjén tör befelé a bal oldalról, de Spitzmüller jó ütemű belépéssel szerelni tudta a vendégek középpályását.
     
    83
    Slakta tudja folytatni a játékot.
     
    83
    Karacs ütközött a hazai 16-oson belül Slaktával. Ápolni kell a Loki ifjú kapusát.
     
    83
    Az ezt követő szöglet veszélyesen ment a kapu felé, de egy hazai játékosról kipattant, nem alakul ki helyzet.
     
    82
    Bouadla 23 méteres szabadrúgás a sorfalról pattant fölé.
     
    80
    A sarokrúgás nem volt veszélyes, Slaktához pattant a labda egy védőről.
     
    79
    Szatmári kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, de a bíró nem fújt büntetőt. Szöglet jöhet.
     
    78
    Sérülés miatt csere: Sárközi helyett jön Bakos.
     
    77
    Spitzmüller jobb oldali beadása Balogh felé tartott, de Mester kilépett és megfogta a labdát.
     
    76
    Berdó kapott most eg csomagot Nagytól. Sokat törtdeli a játékot mindkét csapat ezekben a percekben.
     
    75
    Demjén pontrúgása nem volt veszélyes.
     
    74
    Sárközinek rúgott oda csúnyán Szatmári, szabadrúgás jöhet az Újvárosnak.
     
    72
    Sárközi vitte át két ember között a labdát a bal oldalobn, de a harmadik végül egy jó ütemű szereléssel megállította.
     
    71
    Kettős csere a Debrecennél: lemegy Sidibe és Ferenczi, pályára lép Kondás és Balogh.
     
    70
    Demjén jobb oldali centerezését könnyedén tisztázták a védők.
     
    69
    Csere a hazai csapatnál: lemegy Morozov, bejön Györky.
     
    68
    Csere a Balmazújvárosnál: lemegy Belényesi, bejön Karacs.
     
    66
    Nagy R. lőtt rá kapásból, 25 méterről egy kivágott labdát, magasan fölé.
     
    64
    Hármas csere a Balmazújvárosnál: lemegy Müller, Virágh és Papp, a helyükre Oláh, Nagy és Sárközi érkezik.
     
    63
    Ferenczi viharzott el a pálya bal oldalán, majd centerezése egy védőről pattant szögletre.
     
    62
    Kicsit leült most a játék, nem sok helyzet volt a gól óta.
     
    61
    Ezt most Berdó kanyarította középre, középen a csatárok elől Forgács fejelte ki a labdát.
     
    60
    Ferenczi kétszer is szögletet rúghatott, de mindkettőt kivágták a védők. Jöhet egy harmadik is, ezúttal balról.
     
    59
    Króner játszotta magát tisztára a jobb oldalon egy gyönyörű csellel, de középre tett labdáját Forgács jó helyezkedésének köszönhetően tisztázta.
     
    58
    Szabadrúgást kap a Debrecen hátul, lesen volt az egyik újvárosi játékos.
     
    56
    A Loki gólt szerzett!
    Bouadla a saját térfeléről ívelte előre hajszálpontosan a labdát KERTÉSZ TAMÁSnak, aki a kapujából nem jó ütemben kilépő Mester fölött éles szögből, 13 méterről, jobbról a kapu közepébe emelt, 3-0!
     
    55
    Demjén indította volna a bal oldalon Virághot, de Virágh nem indult a labdára, így Spitzmüller begyűjtötte hátul.
     
    53
    Demjén tette vissza a labdát Kónyának egy jobb oldali támadás után, de Szatmári elrúgta előle a labdát.
     
    52
    Kertész lendült támadásba egy bedobást követően, de Papp előnyösebb helyzetben volt és fedezte a labdát, ezzel kikísérve azt az alapvonalon túlra.
     
    50
    Belényesi sarkazta vissza Kónyának a labdát, aki 19 méterről kapura lőtt, de Slakta elvtődve megfogta a bal alsó felé tartó labdát!
     
    49
    Belényesi próbálkozott 16 méterről egy lövéssel, de sáncolták a védők.
     
    48
    Sidibe jobb oldali beadását Ketész tette vissza Ferenczinek, de mielőtt lőtt volna, elválasztották a labdától.
     
    47
    Belényesit gyömöszölte meg Szatmári a félpálya közelében, szabadrúgás.
     
    46
    Még egy csere volt a szünetben, Brkovics helyett jön Suskó.
     
    46
    Csere volt a szünetben. Seydi helyett Kertész a pályán.
     
    46
    A hazai csapat indította útjára a labdát.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Az első félidő Loki-fölényt hozott. Bár a labdabirtoklásban nem volt nagy a különbség a félidő egészét tekintve, de a debreceniek jóval hatékonyabban szűrték meg ellenfelük támadásait mint történt ez fordítva, ráadásul a hazai csapat gyorsabban gondolkozott és játszott a Balmazújvárosnál. Ezeknek köszönhetően több veszélyes helyzetük volt a hazaiaknak és több gólt is szereztek.
     
    45
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    44
    Belényesi csapta be szépen egy megkerülős csellel Morozovot a jobb oldalon, de nem tudta beérni a labdát ezután, így az oldalvonalon túlra ment, bedobás.
     
    43
    Demjén adta be a labdát a jobb oldalról, de lapos centerezsét kivágták a védők.
     
    42
    Az eset után Sidibe megsérült, de ki sántikálás után tudja folytatni a játékot.
     
    41
    A Loki gólt szerzett!
    Papp fejelt fel egy labdát rosszul, amire IBRAHIMA SIDIBE csapott le, majd egy lövőcselt követően 12 méterről jobbal, magabiztosan az elvetődő Mester mellett a jobb alsóba helyezett, 2-0!
     
    40
    Ferenczi tette középre ezt is, majd egy védő röviden tisztázott, aztán Brkovics próbálkozott lövéssel, de Mester kiütötte a bal alsó sarok felé tartó labdát!
     
    39
    Vachtler követett el szabálytalanságot egy bal oldali debreceni támadás után, szabadrúgás jöhet.
     
    38
    Egy balról érkező vendég szögletet Ferenczi vágott ki a tizenhatosról.
     
    37
    Vachtler 30 méteres, kellemetenül pattogó, középre tartó lövését magabiztosan fogta Slakta.
     
    36
    Seydi próbálta birtokba venni a labdát a vendég térfél közepén, de már szabálytalanságot követett el Forgáccsal szemben.
     
    35
    Ferenczi lőtte be ezután a szögletet, a kifejelt labdát a második hullámban érkező Bouadla lőtte ballal, 16 méterről a bal kapufa mellé!
     
    34
    Seydi kétszer is megpróbálta helyzetbe hozni Sidibét, de először pontatlan volt az átadás, másodszor Papp tisztázott egy kiváló becsúszással.
     
    32
    Az eset után Mestert ápolni kell, mert ütközött Seydivel. A rövid orvosi közbeavatkozás után szerencsére tudja folytatni az újvárosiak kapusa.
     
    31
    Ezután egy gyors ellentámadással jött a Debrecen, Seydit dobták támadásba a társak, de Mester egészen térfél közepéig kilépve tisztázott.
     
    30
    Demjén küldte középre, Spitzmüller azonban tisztázni tudott.
     
    29
    Németh került földre a bal oldalon, szabadrúgás jöhet.
     
    28
    Forgács fejelt haza egy labdát a debreceni csatárok elől, ezzel megakadályozva azt, hogy helyzet alakuljon ki.
     
    27
    Belényesi 25 méteres, lapos lövése jócskán mellé gurult.
     
    25
    Az ezt követő sarokrúgás után Mester középen a saját kapuja felé ütötte a labdát, de végül visszalépett és megfogta azt!
     
    24
    Boualda lőtte kapura 21 méterről, Mester azonban a jobb felső sarok irányába tartó lövést szögletre ütötte!
     
    23
    Bouadla és Pintér esett el a esett el a vendégek tizenhatosa előtt, a játékvezető utóbbit látta szabálytalannak. Szabadrúgás a Lokinak jó szögből!
     
    22
    Seydi passzolt Sidibe felé a tizenhatos előterében, de a szenegáli játékos mögé ment a labda.
     
    21
    Seydit indította Ferenczi, a csatár ziccerben indult volna meg, de már lest intett a partjelző.
     
    20
    Berdó rúgott oda Némethnek, szabadrúgás a félpályától. Németh kissé nehezményezte, hogy kapott egy csomagot, de végül nincs harag.
     
    19
    Ismét Belényesi akcióban, a jobb oldalon kérte és kapta a labdát, de a beadása túl lapos volt, tisztáztak a védők.
     
    18
    Belényesi brusztolt ki magának egy helyzetet, majd 15 méterről lőtt, Morozov azonban sáncolta a kísérletet.
     
    17
    A Debrecen már legalább másfél perce nem birtokolja a labdát, de nincs veszélyben a kapujuk, hárítják az újvárosi támadásokat egyelőre.
     
    17
    Vachtler jobb oldali beadását Morozov rúgta ki a veszélyzónából.
     
    16
    Németh balról középre tett labdáját ügyesen eltérítette Króner, így nem lett veszélyes.
     
    15
    Ezekben a percekben nagyon beszorult az Újváros, a félpályát is csak ritkán lépik át.
     
    14
    Ferenczi bal oldalról érkező beadása a kapu mögé szállt.
     
    13
    A Loki gólt szerzett!
    Ferenczi lőtte középre a bal oldali szögletet, Seydi nem tudta megszelídíteni a labdát, de így lett jó DUSAN BRKOVICSnak, aki 8 méterről, szorongatott helyzetben a bal alsóba passzolt, 1-0!
     
    12
    Sidibe balról akarta középre tenni a labdát, de Forgácsról szögletre pattant a labda.
     
    11
    Vachtler kapott egy rossz labdát a jobb oldalvonal mellett, így nem alakulhatott ki veszélyes akció.
     
    10
    Bouadla készült előre rúgni a labdát a félpályánál, de Belényesi feldöntötte, szabadrúgás jöhet.
     
    9
    A Debrecen irányít egyelőre, bár az újvárosi csapat is vezetett már veszélyes támadásokat.
     
    8
    Demjén jobb oldalról érkező szabadrúgását a rövid oldalról fejelte ki Spitzmüller.
     
    7
    Demjén maradt üresen a jobb oldalon, majd Pintérhez passzolt középre, aki viszont elcselezte magát és nem tudott kapura lőni.
     
    7
    Bouadla ívelte középre, de Forgács határozottan elfejelte a jó ívben szálló játékszert Seydi elől.
     
    6
    Kónya és Müller együttes erővel borította fel Seydit, szabadrúgás jöhet a Debrecennek jó szögből.
     
    5
    Króner jobb oldali beadását ismét Papp tisztázta.
     
    4
    Seydi indult meg egy előrevágott labdára, de Papp ismét jól tisztázott, előnyösebb helyzetben volt és ezt kihasználva becsúszva szerelt.
     
    3
    Seydi küzdött most a bal oldalon a labdáért, de Papp ott termett és testi erejét kihasználva szerelt.
     
    2
    Sidibe jött ki a bal oldalra kérni a labdát, de kipattant pályáról róla a játékszer.
     
    1
    A hazaiak tiszta piros, a vendégek tiszta fekete szerelésben játszanak.
     
    1
    Az Újváros kezdte a találkozót.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Az előző meccshez hasonlóan ez is zártkapus, így a szurkolók csak a kerítésen kívülről figyelhetik majd az akadémia ötös pályáján zajló eseményeket.
     
    Összeállítások:

    Debreceni VSC: Slakta – Króner, Szatmári, Morozov, Brkovics – Bouadla, Spitzmüller (CSK), Berdó, Ferenczi – Seydi, Sidibe
    Cserék: Kertész, Suskó, Kondás, Györky, Balogh

    Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Mester – Vachtler, Papp, Forgács, Németh – Demjén, Kónya, Müller, Virágh – Pintér – Belényesi
    Cserék: Tóth – Bakos, Karacs, Sárközi, Oláh, Privigyei, Nagy

    Játékvezetők: Veizer Roland – Berecz Attila, Gulyás László.
     
    Ez előző meccs csúszása miatt ez a meccs is később kezdődik, leghamarabb fél háromkor. Az időjárás megfelelő, bár a pálya talaja kicsit fagyos. Egyelőre melegítenek a játékosok.
     
    Friss: A mérkőzés a DLA pályáján, Pallagon lesz.
     
    A télen voltak már játékosmozgások mind a debrecenieknél, mind az újvárosiaknál. Íme!

    DVSC:

    Érkezett: Kovács Ádám, Rene Mihelič
    Távozott: Rezes László, Vukasin Polekszics (kölcsönbe), Alekszandar Trninics, Slimane Bouadla

    Balmazújváros:

    Érkezett: Vachtler Csaba (kölcsönbe), Privigyei Ádám, Vólent Roland (kölcsönbe), Bakos Bence
    Távozott: Urbin Péter (kölcsönbe), Tóth I. Dániel

    Illetve a debrecenieknél több játékos is érkezett az utánpótlásból.
     
    Tisztelt Szurkolók! Február első napján, szombaton két labdarúgó felkészülési meccsel is várjuk Önöket Debrecenből, amikor a DVSC kétszer is pályára lép majd! A helyszín még kérdéses, az időjárástól függően vagy a Debreceni Labdarúgó Akadémián, vagy az Oláh Gábor utca műfüves pályáján kerülnek majd megrendezésre a találkozók. A második összecsapás, a DVSC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő délután kettő órától esedékes. A hazai csapat jelenleg vezeti az NB1-es pontvadászatot és még a kupában is áll, míg a Balmazújváros a másodosztály negyedik helyén tartózkodik. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy országos egyes és a Lokinak be kell húznia ezt a meccset, de ne feledjük! A felkészülés elején járunk, amikor a csapatok még közel sincsenek a legjobb formájukban, ráadásul az eredmény is csak másodlagos, hiszen az a fő, hogy a taktikai elemeket alaposan begyakoroltassák az edzők. Reméljük, hogy ez sikerül majd nekik és azt is, hogy Hajdú Bihar megye két legerősebb csapata jó mérkőzést játszik majd! Tartsanak velünk!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 14:00 - kor kezdődik.

    Salacz Bence

    Gólok: 13. Brkovics, 41. Sidibe, 56. Kertész


    Debreceni VSC: Slakta – Króner, Szatmári, Morozov (69. Györky), Brkovics (46. Suskó) – Berdó, Spitzmüller (CSK), Bouadla, Ferenczi (71. Balogh) – Seydi (46. Kertész), Sidibe (71. Kondás)
    Cserék: Kertész (46.), Suskó (46.), Kondás (71.), Györky (69.), Balogh (71.)

    Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Mester – Vachtler, Papp (64. Sárközi (78. Bakos)), Forgács, Németh – Demjén, Kónya, Müller (64. Oláh), Virágh (64. Nagy) – Pintér – Belényesi (CSK) (68. Karacs)
    Cserék: Tóth – Bakos (78.), Karacs (68.), Sárközi (64.), Oláh (64.), Privigyei, Nagy (64.)

    Játékvezetők: Veizer Roland – Berecz Attila, Gulyás László