Debrecen - LACTIV-Vasas | 9:5 (vége) |
esemény vége
(31:51)
Debrecen - LACTIV-Vasas
9:5
(3:1; 2:2; 2:2; 2:0)
- Utol. 20
- Mind
- Másolás a korábbiakból
- Kiemelt helyzetek
- Magyar részvétel
- Multimédia megjelenítése Multimédia elrejtése
Üdvözöljük on-line oldalunkon. Az OB I.-es vízilabda bajnokság 5. helyéért csatázik egymással az egykoron szebb napokat is megélt Vasas, valamint a Debreceni VSE. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzésén a Komjádi Sportuszodában 12-9-es hazai siker született, tehát lépéselőnyben várhatják a találkozót az angyalföldiek. Varga Tamás együttese hazai pályán bárkire veszélyes lehet, ezt többször bizonyították az alapszakaszban is, igy mindenképpen egy parázs, világszínvonalú mérkőzésre számíthatunk. Az találkozó 17:30 – kor kezdődik, jó szórakozást kívánunk hozzá!
|
||
Még a mérkőzés előtt felhívnánk a figyelmet a háromszoros olimpiai bajnok dr. Molnár Tamásra, aki ezúttal már a medence széléről, mint játékvezető vesz részt az összecsapáson!
|
||
A helyszínen tapasztalható technikai problémák miatt 10 perces késéssel kezdődik a találkozó
|
||
A csapatok már a vízben, fehér sapkában a hazaiak, míg kékben a Vasas együttese
|
||
Még mindig nem kezdődik a találkozó, állítólag az eredményjelzővel akadt némi probléma az uszodában
|
||
Clark- Kállay, Marnitz, Misic, Süveges, Chilkó, Halek összeállításban kezd a DVSE, míg Barabás- Brguljan, Csapó, Katonás, Angyal, Takács, Steinmetz száll harcba angyalföldi részről.
|
||
0:01
|
A DVSE hozta el az első labdát
|
|
0:24
|
MARNITZ átlövésével máris vezet a DVSE.
|
|
0:40
|
Óriási kapufa Takácstól
|
|
1:40
|
JOKIC átlövésébe csak belekapni tudott Barabás, így a kapuba kötött ki a játékszer
|
|
2:15
|
Csapó lövését blokkolták
|
|
2:50
|
A történelem ismétli önmagát, ismét Csapó próbálkozását hatástalanította fal
|
|
3:15
|
Marnitz próbálkozását fogta Barabás
|
|
4:05
|
Kállay centerezése után Marnitz lőtt, de ismét védet a kapus
|
|
4:35
|
STEINMETZ lőtt gólt közelről, Jokic kiállítása után egyből
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
4:55
|
Ismét JOKIC talált be, ezúttal is jó 8 méterről lőtt hatalmas gólt a balfelsőbe
|
|
4:55
|
Angyalföldi időkérés
|
|
5:45
|
Halek bombáját ütötte ki a jobbalsóból Barabás
|
|
6:05
|
Hőna lövését fogta Clark, jobbalsóba ment a kísérlet
|
|
7:08
|
Brguljan bombája szállt jócskán fölé
|
|
7:08
|
Időt kért Varga Tamás is
|
|
7:26
|
Támadó szabálytalanság debreceni oldalon, jöhet a Vasas
|
|
7:48
|
Takács ejtette ki a neki becenterezett labdát
|
|
7:58
|
Halek ejtését tornázta ki újjheggyel Barabás
|
|
Eddig kíválóan védekezik a Debrecen és az átlövések is "ülnek". Valamit ki kell találni Földi László, Vasas edzőnek, ha nyerni szeretnének ma!
|
||
8:01
|
A második ráúszást a Vasas nyerte
|
|
8:28
|
Süvegest állították ki
|
|
8:45
|
Katonás lőtt mellé éles szögből
|
|
9:34
|
Elvették a Vasas-tól a labdát
|
|
9:35
|
Debreceni időkérés
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
10:06
|
Weszelovszky lövése akadt el a falban, majd a túloldalon Clark védett magabiztosan
|
|
10:41
|
Ötméterest lőhet a DVSE, Katonás szabálytalankodott
|
|
10:41
|
KÁLLAY vágta a balsarokba a büntetőt
|
|
11:03
|
Ismét elvették a vendégektől a labdát
|
|
11:45
|
Chilkót állították ki
|
|
12:04
|
BRGULJAN lőtt nagy gólt a balfelsőbe jó 7 méterről
|
|
12:45
|
Sárga lap Varga Tamásnak
|
|
13:18
|
KÁLLAY lőtt közelről gólt egyből azután, hogy Manherczet kiállították
|
|
13:50
|
Süveges kiállítás és egy Vasas kapufa
|
|
14:51
|
Brguljan bombáját tolta fölé Clark
|
|
14:58
|
Ötméteres a Vasasnak
|
|
14:58
|
MANHERCZ vágta be a büntetőt
|
|
15:25
|
Jokic lőtt közvetlen közelről, senkitől sem zavartatva, de Barabás kezeiben elakadt a labda
|
|
15:25
|
Vendég időkérés után folytatódhat a játék
|
|
15:53
|
Brguljan távoli lövését védte Clark, majd a légiós még szabálytalankodott is, kiállították, emberelőnyben a DVSE
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
A félidőben kétgólos hazai vezetést jegyezhetünk fel. Továbbra is kiváló a debreceniek védekezése, bár a második negyedben már kicsit jobban érvényesül a vendégek akarata az elsőhöz képest.
|
||
16:01
|
Ismét a piros-kékek hozták el a labdát a ráúszásnál
|
|
16:25
|
Marnitzot állították ki
|
|
16:44
|
Csapó lövését tolta kapufára Clark
|
|
17:01
|
Jokic közeli lövését védte Barabás
|
|
17:47
|
Brguljant állították ki
|
|
18:03
|
MARNITZ lőtt balról a rövidalsóba nagy erővel, már 3 gól a különbség
|
|
18:27
|
Manhercz kissé erőtlen, de pontos lövését ütötte ki Clark
|
|
19:00
|
Ezúttal Angyal kísérleténél állta a sarat az Ausztrál kapus
|
|
19:11
|
Angyalt küldték ki ezúttal, debreceni időkérés
|
|
19:30
|
Kállay lövése halt el a vendég kezek sűrűjében
|
|
19:55
|
Manhercz lőtt kapufát éles szögből
|
|
20:10
|
Steinmetz Ádám a kiállított ezúttal
|
|
20:30
|
Halek lövését védte a vendég hálóőr, ráadásul közvetlen ezután ki is állították a hazaiak játékosát, emberelőnyben a Vasas
|
|
20:30
|
Vasas időkérés
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
20:46
|
NÉMET lőtt felsőkapufás gólt 6 méterről
|
|
21:15
|
Marnitz kísérleténél volt résen Barabás
|
|
21:38
|
Hőna a kiállított ezúttal
|
|
21:55
|
Marnitz ejtése pontatlan
|
|
22:25
|
Előnyben a Vasas, Kállay-t állították ki
|
|
22:35
|
KATONÁS ejtette át a labdát Clark felett, már csak egy gól a csapatok közt
|
|
22:50
|
Sedlmayert állították ki
|
|
23:05
|
WESZELOVSZKY lőtt fontos gól a rövid alsóba balról
|
|
23:36
|
Brguljan lövése pattant le egy hazai alkarról
|
|
23:58
|
Weszelovszky ejtését piszkálta ki Barabás, a harmadik negyed után 7:5 az állás
|
|
A harmadik negyedben is kiegyenlített játék folyt, a csapatok jól védekeznek, a kapusok teljesítménye is jónak mondható. Nüanszok fognak dönteni az utolsó játékrészben. Lássuk, hogy van -e elég a Vasasban ahhoz, hogy maga javára fordítsa a mérkőzést!
|
||
24:01
|
Az utolsó ráúszásból is a Vasas jött ki győztesen
|
|
24:27
|
Óriási Brguljan kapufa, még a hazai publikum is megtapsolta
|
|
25:24
|
Süveges bejátszása volt pontatlan
|
|
25:36
|
Sedlmayert állították ki
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
25:55
|
Kállay is dobott egy hatalmas kapufát a túloldalon
|
|
26:20
|
Clark védett nagyot rendkívül fontos pillanatban
|
|
26:39
|
Csapót állították ki ezúttal, időt is kér rögtön Varga Tamás
|
|
26:59
|
MISIC lötte ki a hosszú felsőt, így ismét 3 gól a differencia
|
|
27:30
|
Újból egy angyalföldi kapufa, már nem az első
|
|
27:47
|
Hőne a kiállított ezúttal
|
|
28:02
|
Marnitz lövését blokkolták a fővárosiak
|
|
28:38
|
Clark védte Steinmetz közeli lövését
|
|
28:53
|
Elveszik a hazaiaktól a labdát a játékvezetők
|
|
29:10
|
Német életerős lövése vágódott le Clark mellkasáról
|
|
29:45
|
Takácsot állították ki
|
|
29:50
|
MARNITZ használta ki az emberelőnyt, 5 méterről talált a hálóba
|
|
30:18
|
Fazekas éles szögből leadott lövését védte könnyedén Clark
|
|
31:08
|
Manhercz lövését szedte ki a balfelsőből Clark
|
|
31:28
|
Ismét Clarkban akad el a labda
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
31:51
|
Zúg a szép volt fiúk!
|
|
Parádés első és utolsó negyedet produkálva megnyerte a második összecsapást a DVSE. A győzelem teljesen megérdemelt, hiszen védekezésben és kapusteljesítményben világszínvonalat, míg elől egy jó OB I.-es szintet hoztak Varga Tamás legényei. Ahogy mondani szokás, folytatjuk... Napokon belül ismét összecsap a két gárda, várjuk Önöket akkor is a képernyők elé!
(18:53:17)
|
Miklós Kovács