A futamot tehát Marc Marquez nyerte hatalmas csatában Jorge Lorenzo előtt, Valentino Rossi állhat még fel a dobogóra harmadikként. Marquez csak az utolsó kör kezdetén vette át a vezetést végleg, de onnantól már nem is engedte ki azt a kezéből.
Ezzel Marquez tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben, 53 ponttal vezet Rossi előtt. Pedrosa a 3., Lorenzo pedig igen komoly hátránnyal a negyedik, összesen 85 ponttal marad le már Marquez mögött.
Két hét múlva Catalunyában, a barcelonai pályán folytatódik a világbajnokság.
Ott is péntektől vasárnapig élőben közvetítjük a MotoGP eseményeit, tartsanak velünk akkor is!
Lorenzo számára azért is fontos lehetett ez a futam, hogy végre visszaszerezze önmaga jó formáját és úgy tűnik, végre visszatalált az igazi Jorge Lorenzohoz az elmúlt hetek erőteljes gyengélkedése után. Marquez pedig kihasználta a Honda technikai fölényét és elképesztő módon hatból hatszor győz eddig idén, nem tudják megállítani Marquezt!
Ez volt Valentino Rossi 300. futama és dobogóval tud ünnepelni a pocsék időmérő edzést követően ez egy sikernek tekinthető, 7 helyet javított a rajthoz képest és nem sokkal maradt el végül a két győztestől sem.
Igazán remek verseny volt, néha Lorenzo már a sportszerűség határait feszegette, de szüksége volt ezekre, hogy a motorját érintő hátrányait kiegyenlítse. Hatalmasat harcolt Lorenzo, de Marquez ezen a futamon azt mutatta meg, hogy akkor is tud győzni, ha hatalmas csatában kell azt megszereznie!
Verseny vége.
MARQUEZ GYŐZ hatalmas csatában!!!
1
Teljesen egymás mögött a két élen álló, megjósolhatatlan a végeredmény. Még két kanyar!
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
1
Rossi nem tudott közelebb kerülni, Lorenzo nagyon nagyon közel újra Marquezhez.
1
Lorenzo nem szakad le, ez az utolsó métereken fog csak eldőlni.
1
Marquez előz a célegyenesben, majdnem összekoccannak, de végül Lorenzo első gumija nem ért hozzá Marquez hátsójához.
1
Megkezdődik az utolsó kör, Lorenzo elől, mögötte Marquez.
2
Marquez most nem tudott előzni, teljesen egymás mögött a két versenyző. Lorenzo most vért ivott, remélem nem lesz a végén ütközés. Többször is Marquez vészfékezése mentette meg az ütközéstől ezt a két élen álló motorost.
2
Két köre van hátra, nagyon keményen küzd egymással az első két helyezett, Rossi pedig zárkózik.
3
Rossi hátránya már 2 mp alatti! Közben Lorenzo nagyon keményen teszi be és újra előz!
3
Lorenzo közvetlenül Marquez mögött, nem marad le! Marquez az első helyen, de nem tud meglépni!
3
Marquez a célegyenes végén előzött, de Lorenzo iszonyú keményen húzza neki és nem szakad le!
4
Vajon Marquez meg tudja-e őrizni a hidegvérét ezek miatt a manőverek miatt? Egyértelműen Lorenzo bármit megtesz az első hely megtartásáért.
Ezzel Marquez tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben, 53 ponttal vezet Rossi előtt. Pedrosa a 3., Lorenzo pedig igen komoly hátránnyal a negyedik, összesen 85 ponttal marad le már Marquez mögött.
Két hét múlva Catalunyában, a barcelonai pályán folytatódik a világbajnokság.
Ott is péntektől vasárnapig élőben közvetítjük a MotoGP eseményeit, tartsanak velünk akkor is!
A végeredmény:
1 MARQUEZ M.Repsol Honda Team Lap 23
2 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+0.121
3 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+2.688
4 PEDROSA D.Repsol Honda Team+14.046
5 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+15.603
6 DOVIZIOSO A.Ducati Team+17.042
7 IANNONE A.Pramac Racing+17.129
8 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+27.407
9 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+41.886
10 HERNANDEZ Y.Energy T.I. Pramac Racing+45.212
11 PIRRO M.Ducati Team+45.433
12 ABRAHAM K.Cardion AB Motoracing+45.831
13 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+45.839
14 AOYAMA
15 EDWARDS
16 LAVERTY
17 PARKES
18 DI MEGLIO
Köszönöm figyelmüket!
---- (14:54:48)
Smith, Bradl, Crutchlow, Fabrizio, Barbera.
Nem indult:
Hayden, Petrucci.
1 MARQUEZ M.Repsol Honda Team Lap 23
2 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+0.121
3 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+2.688
4 PEDROSA D.Repsol Honda Team+14.046
5 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+15.603
6 DOVIZIOSO A.Ducati Team+17.042
7 IANNONE A.Pramac Racing+17.129
8 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+27.407
9 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+41.886
10 HERNANDEZ Y.Energy T.I. Pramac Racing+45.212
11 PIRRO M.Ducati Team+45.433
12 ABRAHAM K.Cardion AB Motoracing+45.831
13 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+45.839
14 AOYAMA
15 EDWARDS
16 LAVERTY
17 PARKES
18 DI MEGLIO