Vrljic – Jani | 2:1; 0:0; 0-0 (vége) |
Vucic – Balazs | 0:2; 0:0; 0-0 (vége) |
Babos, Butorac – Oswald, Meusburger | 2:1; 0:0; 0-0 (vége) |
vége
Ana Vrljic
|
2 |
7 | 5 | 7 | 0 |
0 |
||
Réka-Luca Jani
|
1 |
5 | 7 | 63 | 0 |
0 |
- Utol. 20
- Mind
- Másolás a korábbiakból
- Kiemelt helyzetek
- Eredmény alakulása
- Multimédia megjelenítése Multimédia elrejtése
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
(14:48:51)
|
||
A világranglistán egymás mögött található a magyar és a horvát lány, így várható volt, hogy óriási küzdelmet vívnak majd egymással Siófokon. Pedig nem kellett volna így lennie, hiszen az első szettben 5:2-re, a másodikban pedig 5:1-re vezetett Jani, mégis szorossá tette mindkettőt, az elsőt ráadásul el is vesztette. A döntő játszma egy óriási brékháború volt, melynek végén rövidítésben tudott nyerni a döntő pillanatokban talán valamivel higgadtabbnak bizonyuló horvát teniszező.
|
||
Mérkőzés vége
|
||
7:6
|
Az elsővel él is, s hatalmas csata végén továbbjut Ana Vrljic!
|
|
6-3
|
Három meccslabdája van a most adogató horvátnak!
|
|
5-3
|
Jani szerez pontot az első adogatásából.
|
|
5-2
|
A horvát második szervájából Jani csinál pontot, de még mindig nagy a különbség.
|
|
5-1
|
Hozza a horvát a saját adogatását is, ez lassan már behozhatatlan előny.
|
|
4-1
|
Vrljic szerez pontot Jani második szervájából is, s immár komoly az előnye.
|
|
3-1
|
Jani adogat, de újra a horvát lány szerez pontot.
|
|
2-1
|
A horvát második szerváját nyeri Jani, ezzel szépít.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
2-0
|
Vrljic szervál, s növeli előnyét.
|
|
1-0
|
A mindent eldöntő rövidítés elején Janié a szerva, de a horváté a pont.
|
|
6:6
|
A harmadik labdát már nem is tudja hárítani Jani, hozza a horvát lány az adogatójátékát.
|
|
40-30
|
Jani hárítja a másodikat is, de még mindig előnyben a horvát.
|
|
40-15
|
Az elsőt hárítani tudja Jani.
|
|
40-0
|
Három labdája van Vrljicnek az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-0
|
Újabb horvát pont, nő az adogató előnye.
|
|
15-0
|
A horvát adogat, övé az első labdamenet.
|
|
5:6
|
Él is vele, így megszerzi a vezetést Jani!
|
|
40-A
|
Előny Janinál, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
A második bréklabda is hárítva, egyenlő.
|
|
40-30
|
Az első bréklabdát hárítani tudja a magyar.
|
|
40-15
|
Két bréklabdához jut Vrljic!
|
|
30-15
|
A harmadik labdamenet Janié, szépít a magyar lány.
|
|
30-0
|
Újabb ponttal halad a sokadik brék felé a horvát.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
15-0
|
Jani adogat, de az első labdamenetet Vrljic nyeri.
|
|
5:5
|
Él is az elsővel, megint megvan a visszabrék!
|
|
15-40
|
Két bréklabdája van a magyar teniszezőnek!
|
|
15-30
|
A harmadik labdamenetet hozza az ezzel szépítő Vrljic.
|
|
0-30
|
Újabb magyar pont, halad a visszabrék felé megint Jani.
|
|
0-15
|
A horvát lány adogat tehát a győzelemért, de Janié az első labdamenet.
|
|
5:4
|
Az első bréklabdát értékesíti is, ezzel most a győzelemért adogathat Ana Vrljic!
|
|
40-15
|
Kettős hiba révén jut két bréklabdához Vrljic.
|
|
30-15
|
Újabb horvát pont, előny a fogadónál.
|
|
15-15
|
A második labdamenetet hozza a magyar, egyenlő.
|
|
15-0
|
Jani adogat, de az első pont a horváté.
|
|
4:4
|
Kettős hiba eredményeként van meg a visszabrék a magyar lánynak!
|
|
15-40
|
Az első bréklabdát hárítja Vrljic.
|
|
0-40
|
Három bréklabdához jut Jani!
|
|
0-30
|
Újabb ponttal halad a visszabrék felé a magyar.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0-15
|
A horvát lány szervál, de az első pont Janié.
|
|
4:3
|
Be is húzza, fontos pillanatban nyeri el ellenfele adogatójátékát Vrljic.
|
|
40-30
|
Előny a horvátnál, bréklabdája van!
|
|
30-30
|
Jani azonban egalizál, harminc mind.
|
|
30-15
|
Vrljic neve mellett a pont, előnyben a fogadó.
|
|
15-15
|
A második labdamenet már a magyaré, egyenlő.
|
|
15-0
|
Jani adogat, de az első pont a horvát lányé.
|
|
3:3
|
Ezzel már él is, s újra egyenlít a horvát teniszező.
|
|
A-40
|
Újra horvát előny, újabb labda az adogatójáték megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Ezt hárítja a magyar lány, egyenlő újra.
|
|
A-40
|
Zsinórban harmadik pontjával immár előnyben a horvát, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
A második bréklabda is hárítva, egyenlő.
|
|
30-40
|
Az első bréklabdát hárítja Vrljic.
|
|
15-40
|
Fontos pillanatban két bréklabdához jut Jani!
|
|
15-30
|
Janinál a pont, előnyben a fogadó magyar lány.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
15-15
|
A másodikat hozza a magyar, egyenlő.
|
|
15-0
|
Az adogató horvát lány nyeri az első labdamenetet.
|
|
2:3
|
Értékesíti is, ezzel megtöri a bréksorozatot, s hozza adogatását Jani Réka-Luca!
|
|
40-A
|
Előnyben a magyar lány, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Hárítja a bréklabdát Jani, újra egyenlő.
|
|
40-30
|
Zsinórban harmadik pontjával jut bréklabdához Vrljic!
|
|
30-30
|
Újabb horvát pont, harminc mind.
|
|
15-30
|
A harmadik labdamenetet nyeri a horvát lány.
|
|
0-30
|
Újabb pont Janinál, nő az adogató előnye.
|
|
0-15
|
Az adogató Jani nyeri az első labdamenetet.
|
|
2:2
|
Él is vele, a szett negyedik játéka is brékkel zárul!
|
|
30-40
|
Jani neve mellett a pont, újabb bréklabdája van!
|
|
30-30
|
Jani azonban egyenlít, harminc mind.
|
|
30-15
|
Újabb horvát pont, előnyben az adogató.
|
|
15-15
|
A másodikat hozza a horvát, egyenlő.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0-15
|
Vrljic szervál, de az első pont a magyar lányé.
|
|
2:1
|
Be is húzza, a döntő szett eddigi mindhárom játéka brékkel ért véget, így előnyben most a horvát teniszező.
|
|
40-30
|
Vrljic kerül előnybe, újból bréklabda!
|
|
30-30
|
Jani egalizál, harminc mind.
|
|
30-15
|
Újabb horvát pont, előny a fogadónál.
|
|
15-15
|
A második pont viszont a horváté, egyenlő.
|
|
0-15
|
Az adogató Jani nyeri az első labdamenetet.
|
|
1:1
|
A másodikkal viszont már él Jani, így rögtön megvan a visszabrék!
|
|
30-40
|
Az első bréklabdát hárítani tudja Vrljic.
|
|
15-40
|
Két labdája van az azonnali visszabrékhez Janinak!
|
|
15-30
|
Újabb pont a magyar lány neve mellett, fogadóelőny.
|
|
15-15
|
A második pont a magyar lányé, egyenlő.
|
|
15-0
|
Vrljic szervál, övé is az első labdamenet.
|
|
1:0
|
Él is vele, így a döntő szett rögtön horvát brékkel indul.
|
|
40-30
|
Előnyben a horvát, bréklabdája van!
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
30-30
|
Jani egalizál, harminc mind.
|
|
30-15
|
Előnyben a fogadó Vrljic.
|
|
15-15
|
A második azonban a horvát lányé, egyenlő.
|
|
0-15
|
Jani Réka szervál először a döntő szettben, hozza is az első labdamenetet.
|
|
0:0
|
Ha azt vesszük, hogy az első játszmában 5:2-re, a másodikban pedig már 5:1-re is vezetett Jani, akkor immár réges-rég túl kellene lennie ezen a meccsen. Ezzel szemben döntő játszmára kerülhet sor két szoros szett után, s a magyar lány egyáltalán még annak is örülhet, hogy az elsőhöz hasonlóan végül nem bukta el hasonlóan csúfosan a második szettet is...
|
|
5:7
|
A másodikat viszont már nem, így nagy küzdelemben hozza a szettet Jani Réka-Luca!
|
|
30-40
|
Az első játszmalabdát hárítja a horvát teniszező.
|
|
15-40
|
Két brék- és játszmalabdája van a magyar lánynak!
|
|
15-30
|
A harmadik labdamenetet hozza, s ezzel szépít Vrljic.
|
|
0-30
|
Újabb ponttal halad a brék és a játszmagyőzelem felé Jani.
|
|
0-15
|
Vrljic adogat, de az első pont a magyar teniszezőé.
|
|
5:6
|
Az elsővel él is, újra előnyben a magyar lány.
|
|
15-40
|
Két labdája van adogatójátéka megnyeréséhez Janinak!
|
|
15-30
|
Jani neve mellett a pont, előnyben az adogató.
|
|
15-15
|
A második pont a horváté, egyenlő.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0-15
|
Az adogató magyar lány nyeri az első labdamenetet.
|
|
5:5
|
Ezzel már él is, s ebben a szettben 1:5-ről egyenlít Ana Vrljic!
|
|
A-40
|
Megint előnybe kerül az adogató horvát teniszező!
|
|
40-40
|
De újból hárítani tudja Jani, megint egyenlő.
|
|
A-40
|
Horvát előny, újabb labda az adogatójáték megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Ezt azonban most hárítani tudja Jani Réka.
|
|
40-30
|
Zsinórban harmadik pontjával már előnyben BVrljic, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-30
|
Sőt, egalizál a horvát lány, harminc mind.
|
|
15-30
|
A harmadik labdamenet azonban az ezzel szépítő Vrljicé.
|
|
0-30
|
Újabb pontjával halad a brék és a játszmagyőzelem felé Jani.
|
|
0-15
|
Vrljic adogat, de az első labdamenetet Jani nyeri.
|
|
4:5
|
A másodikat viszont már nem, nagyon fontos bréket gyűjtött most be a horvát lány.
|
|
40-30
|
Az első bréklabdát hárítani tudja a magyar lány.
|
|
40-15
|
Sőt, immár két bréklabdája van a horvát lánynak!
|
|
30-15
|
Vrljicé a pont, előny a fogadónál.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
15-15
|
A második labdamenet a magyaré, egyenlő.
|
|
15-0
|
Jani adogat újra a játszmagyőzelemért, de a horvát lány szerzi az első pontot.
|
|
3:5
|
A másodikat már nem, megnyeri adogatójátékát Vrljic.
|
|
40-30
|
Az elsőt hárítani tudja a magyar lány.
|
|
40-15
|
Két labdája van a horvátnak adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-15
|
Jani nyeri a labdamenetet, szépít a fogadó magyar.
|
|
30-0
|
Újabb ponttal nő az adogató horvát lány előnye.
|
|
15-0
|
Vrljic szervál, övé is az első pont.
|
|
2:5
|
Be is üti, játszmagyőzelem helyett brék lett Jani adogatójátékának vége.
|
|
A-40
|
Zsinórban harmadik pontjával immár bréklabdája van a horvát lánynak!
|
|
40-40
|
Vrljic hárítja a második játszmalabdát is, egyenlő.
|
|
30-40
|
Kettős hiba, az első játszmalabdát így "hárítja" a horvát.
|
|
15-40
|
Két játszmalabdához jut a magyar lány!
|
|
15-30
|
A magyar lányé a pont, előnyben az adogató.
|
|
15-15
|
A második labdamenetet hozza Jani, egyenlő.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
15-0
|
A magyar lány szervál, az első pont azonban Vrljicé.
|
|
1:5
|
Ezzel a bréklabdával már végre élni is tud, s így most a játszmagyőzelemért adogathat Jani Réka-Luca.
|
|
40-A
|
Újból Janinál az előny, a sokadik bréklabdája már ez.
|
|
40-40
|
De újra hárítja a bréklabdát Ana Vrljic.
|
|
40-A
|
Megint magyar előny, megint bréklabda.
|
|
40-40
|
A horvát lány azonban újra csak hárítani tudja a bréklabdát.
|
|
40-A
|
Kettős hibával jut újabb bréklabdához Jani!
|
|
40-40
|
Vrljic hárítja a második bréklabdát is, egyenlő.
|
|
30-40
|
Az első bréklabdát hárítani tudja a horvát lány.
|
|
15-40
|
Két bréklabdához jut Jani Réka!
|
|
15-30
|
A harmadik labdamenet a horváté, szépít az adogató.
|
|
0-30
|
Újabb pont Jani neve mellett, halad a brék felé rendületlenül.
|
|
0-15
|
A horvát lány szervál, de a magyar szerzi az első pontot.
|
|
1:4
|
Ki is használja, így nagy csata végén hozza adogatását Jani.
|
|
40-A
|
Most a magyar lány kerül előnybe, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
40-40
|
Hárítja a bréklabdát Jani, újra egyenlő.
|
|
40-30
|
Előnyben a horvát lány, bréklabdája van!
|
|
30-30
|
Egalizál a magyar teniszező, harminc mind.
|
|
30-15
|
Újabb pont Vrljictől, immár előnyben a fogadó horvát lány.
|
|
15-15
|
A második viszont a horváté, egyenlő.
|
|
0-15
|
A szerváló Jani nyeri az első labdamenetet.
|
|
1:3
|
Él is vele, s megnyeri első játékát a második szettben Vrljic.
|
|
40-30
|
Előnyben immár a horvát, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-30
|
Egyenlít azonban a horvát lány, harminc mind.
|
|
15-30
|
Újabb magyar pont, immár a fogadónál az előny.
|
|
15-15
|
A második már Janié, egyenlő.
|
|
15-0
|
Az adogató Vrljic hozza az első labdamenetet.
|
|
0:3
|
Love game, remekül kezdi a második szettet Jani Réka!
|
|
0-40
|
Három labdája van Janinak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
0-30
|
Újabb Jani-pont, nő az adogatóelőny.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0-15
|
A szerváló magyar lány nyeri az első labdamenetet.
|
|
0:2
|
Meg is van, brékkel indítja a második szettet Jani Réka!
|
|
40-A
|
Előnyben Jani, bréklabdája van a magyar teniszezőnek!
|
|
40-40
|
Ezt hárítja Jani, egyenlő.
|
|
40-30
|
Horvát előny, labdája van Vrljicnek az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-30
|
Jani azonban egalizálni tud, harminc mind.
|
|
30-15
|
Horvát pont, előnyben az adogató Vrljic.
|
|
15-15
|
Janinál a pont, egyenlő.
|
|
15-0
|
Vrljic adogat, meg is nyeri az első labdamenetet.
|
|
0:1
|
Be is húzza, nagyot fordított most a magyar lány!
|
|
30-40
|
Zsinórban harmadik pontjával immár előnyben Jani, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-30
|
Újabb pont Jani neve mellett, harminc mind.
|
|
30-15
|
A harmadik labdamenetet hozza, s ezzel szépít a magyar teniszező.
|
|
30-0
|
Újabb ponttal halad a brék felé Vrljic.
|
|
15-0
|
A második szett Jani adogatásával indul, de az első pont a horvát lányé.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0:0
|
5:2-es előnyről, és három játszmalabdáról is képes volt elbukni az első szettet Jani Réka-Luca... Igazán sajnálhatja pedig, hiszen a játszma közepén nagyon jókor hozta el ellenfele adogatójátékát, de nem tudott élni az eséllyel, így – ha nagy küzdelemben is, de – a horvát lány került végül előnybe.
|
|
7:5
|
Ezzel már élni is tud, s megnyeri az első szettet Ana Vrjic!
|
|
A-40
|
Most a horvátnál az előny, újabb játszmalabda!
|
|
40-40
|
Vrljic hárítja a bréklabdát, újra egyenlő.
|
|
40-A
|
A magyar lánynál az előny, bréklabdája van Janinak!
|
|
40-40
|
Most Jani hárít játszmalabdát, egyenlő.
|
|
40-30
|
Zsinórban harmadik pontjával játszmalabdához jut a horvát lány!
|
|
30-30
|
Aki hozza a következőt is, így immár harminc mind.
|
|
15-30
|
Szépíteni tud a harmadik labdamenetben Vrljic.
|
|
0-30
|
Újabb magyar pont, közelít a gyors visszabrékhez Jani.
|
|
0-15
|
A horvát lány szervál, de az első labdamenet Janié.
|
|
6:5
|
A harmadikat viszont már nem, így most a játszmagyőzelemért adogathat Vrljic.
|
|
40-30
|
Jani Réka hárítja a második bréklabdát is!
|
|
40-15
|
Az első bréklabdát hárítja a magyar lány.
|
|
40-0
|
Három bréklabdához jut a horvát teniszező!
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
30-0
|
Újabb ponttal halad a brék felé Vrljic.
|
|
15-0
|
Jani adogat, de a horvát nyeri az első labdamenetet.
|
|
5:5
|
Ezzel már élni is tud, 2:5-ről, három játszmalabda hárítása után tud egyenlíteni Vrljic!
|
|
A-40
|
Újra előnyben a horvát lány, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Aztán hárítja a másodikat is, egyenlő.
|
|
40-30
|
Kettős hibának köszönhetően hárítja az elsőt Jani.
|
|
40-15
|
Két labdája van a horvátnak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-15
|
Újabb pontjával immár előnyben az adogató horvát.
|
|
15-15
|
A második pont Vrljicé, egyenlő.
|
|
0-15
|
A horvát lány szervál, de az első labdamenetet Jani nyeri.
|
|
4:5
|
A másodikat már nem, fontos pillanatban nyeri ellenfele adogatójátékát a horvát lány.
|
|
40-15
|
Az első bréklabdát hárítani tudja Jani.
|
|
40-0
|
Három bréklabdához jut a horvát lány!
|
|
30-0
|
Újabb pontjával halad a fontos brék felé a horvát teniszező.
|
|
15-0
|
A magyar lány szervál, de az első pontot Vrljic szerzi.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
3:5
|
Ezzel már élni is tud, de most a játszmáért adogathat Jani Réka.
|
|
A-40
|
Most a horvát lánynál az előny, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
A horvát lány azonban ezt is hárítani tudja.
|
|
40-A
|
Újabb játszmalabdája van Jani Rékának!
|
|
40-40
|
Hárítja a brék- és játszmalabdát Vrljic, újra egyenlő.
|
|
40-A
|
Előnybe kerül a magyar lány, játszmalabdája van!
|
|
40-40
|
Hárítani tudja azonban Jani, újra egyenlő.
|
|
40-30
|
Előny a horvát lánynál, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-30
|
Egyenlít a magyar teniszező, harminc mind.
|
|
30-15
|
Vrljic neve mellett a pont, előnyben az adogató horvát.
|
|
15-15
|
A második labdamenet Janié, egyenlő.
|
|
15-0
|
A horvát szervál, övé is az első labdamenet.
|
|
2:5
|
Be is húzza az elsőt, simán nyeri adogatójátékát a magyar lány.
|
|
15-40
|
Két labdája van Janinak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
15-30
|
Szépíteni tud a horvát lány.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
0-30
|
Újabb magyar pont, nő az adogató előnye.
|
|
0-15
|
A szerváló magyar lány nyeri az első labdamenetet.
|
|
2:4
|
Ezzel már élni tud, megvan a magyar brék, nő Jani előnye!
|
|
40-A
|
Most magyar előny, bréklabdája van újra Jani Rékának!
|
|
40-40
|
Ezt most Jani hárítja, újra egyenlő.
|
|
A-40
|
A két hárított bréklabda után immár a horvátnál az előny, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Majd hárítja a másodikat is, egyenlő.
|
|
30-40
|
Az első bréklabdát hárítani tudja Vrljic.
|
|
15-40
|
Két bréklabdához jut a magyar lány!
|
|
15-30
|
Újra előnyben Jani, övé a harmadik labdamenet.
|
|
15-15
|
A második a horváté, egyenlő.
|
|
0-15
|
Vrljic szervál, de az első labdamenetet Jani hozza.
|
|
2:3
|
Él is vele, 3:2-re vezet az első játszmában Jani Réka.
|
|
40-A
|
Magyar előny, labdája van Janinak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
40-40
|
Hárítja Jani a bréklabdát, egyenlő.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
40-30
|
Bréklabda a horvátnál!
|
|
30-30
|
Egalizál Vrljic, harminc mind.
|
|
15-30
|
Janinál a pont, előnyben az adogató.
|
|
15-15
|
A másodikat hozza a horvát, egyenlő.
|
|
0-15
|
Jani adogat, övé az első pont.
|
|
2:2
|
Love game ez is, egyenlít Vrljic.
|
|
40-0
|
Ásszal van három labdája a horvátnak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
30-0
|
Újabb Vrljic-pont, nő az adogató előnye.
|
|
15-0
|
A horvát lány adogat, ő nyeri az első labdamenetet.
|
|
1:2
|
Love game, simán nyeri adogatójátékát Jani.
|
|
0-40
|
Három labdája van a magyarnak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
0-30
|
Újabb nyertes labdamenet Jani Rékától.
|
|
0-15
|
Az adogató magyar nyeri az első labdamenetet.
|
|
1:1
|
Értékesíti is, hozza adogatását Vrljic.
|
|
40-30
|
Zsinórban harmadik pontjával előnyben a horvát, labdája van az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
Ismerd meg az összes fogadóirodát és bónuszaikat a www.online-sportfogadas.hu oldalon.
|
||
30-30
|
Sőt, egyenlíteni is tud, harminc mind.
|
|
15-30
|
Vrljicé a pont, szépít az adogató horvát.
|
|
0-30
|
Újabb ponttal halad a brék felé a magyar lány.
|
|
0-15
|
A horvát lány szervál, de az első labdamenetet Jani nyeri.
|
|
0:1
|
A másodikat már nem, simán hozza adogatójátékát Jani Réka.
|
|
30-40
|
Az elsőt hárítani tudja Vrljic.
|
|
15-40
|
Két labdája van Janinak az adogatójátéka megnyeréséhez.
|
|
15-30
|
Megszerzi első pontját a horvát lány is a meccsen.
|
|
0-30
|
Újabb Jani-pont, nő a magyar előny.
|
|
0-15
|
A magyar lány kezdi az adogatást, övé az első pont.
|
|
0:0
|
A mérkőzés elkezdődött.
|
|
Továbbra is várnunk kell a mai kezdésre Siófokon, amint valami információhoz jutunk, tudatjuk olvasóinkkal.
|
||
Várnunk kell egyelőre a kezdésre Siófokon, de reményeink szerint hamarosan pályára lép Jani Réka és horvát ellenfele.
|
||
A siófoki, 25 ezer dollár díjazású női tenisztorna második fordulójában csütörtök délelőtt a horvát Ana Vrljic lesz Jani Réka ellenfele. A 22 éves, siófoki születésű magyar lány a világranglista 248. helyét foglalja el jelenleg, de bő két éve volt már 147. is. A 29 esztendős, zágrábi Vrljic éppen Jani mögött áll a ranglistán a 249. pozícióban, karrierje legjobbja a 180. hely volt tavaly augusztusban. A számok alapján tehát roppant kiélezett küzdelemre számíthatunk, bízzunk benne, hogy a magyar lány saját közönsége előtt kiharcolja majd a továbbjutást!
|
||
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 10:00 - kor kezdődik.
|
Kommentátor
Statisztikák
A mérkőzés hossza: - 0. szett: - |
|||||||
Vrljic | Jani | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. szett | 2. szett | 3. szett | Mérkőzés | 1. szett | 2. szett | 3. szett | |
Idő | |||||||
- | - | - | - | - | - | - | |
Összesen szerzett pont | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Sorozatban szerzett legtöbb pont | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Szettlabdák | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Meccslabdák | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Nyerő ütések * | |||||||
0 | 0 | ||||||
Ki nem kényszerített hibák * | |||||||
0 | 0 | ||||||
Hálónál ütött nyerő pontok * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Adogatóstatisztika | |||||||
Adogatásra fordított idő | |||||||
- | - | - | - | - | - | - | - |
Ászok ** | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kettős hibák ** | |||||||
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Visszaadott szervák | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
Hárított bréklabdák | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
Adogatóüként szerzett pontok | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
Első adogatás után szerzett pontok * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Második adogatásból szerzett pontok * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Sikeres első adogatás * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Sikeres második adogatás * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Első adogatások átlagos sebessége * | |||||||
Második adogatások átlagos sebessége * | |||||||
Leggyorsabb adogatás * | |||||||
Fogadóstatisztika | |||||||
Kihasznált bréklabdák | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
Fogadóként szerzett pontok | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
Fogadó pont első adogatás után * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Fogadó pont második adogatás után * | |||||||
0 / 0 0 % |
0 / 0 0 % |
||||||
Megjegyzés a statisztikához | |||||||
A korábbi statisztikák alapján *: . szett után A statisztikák automatikusan és folyamatosan kalkulálódnak. ** Az ászok és kettős hibák száma a szett alatt még nem hivatalosak. |
Ellenfelek
Ana Vrljic
Ország: Horvátország
Születési idő: 01.08.1984
Kor: 40 év
tart: jobbkezes
Réka-Luca Jani
Ország: Magyarország
Születési idő: 31.07.1991
Kor: 33 év
tart: jobbkezes
Magasság: 161 cm
Súly: 58 kg
Ország: Horvátország
Születési idő: 01.08.1984
Kor: 40 év
tart: jobbkezes
Réka-Luca Jani
Ország: Magyarország
Születési idő: 31.07.1991
Kor: 33 év
tart: jobbkezes
Magasság: 161 cm
Súly: 58 kg
Játékvezetők
Nézőszám
Részletek
Attila Varsányi