Újabb Repsol Honda kettős győzelemmel végződik tehát a Német Nagydíj Sachsenringen. Ha valamikor, most nagy esély lehetett volna Marquez nagy sorozatát megtörni valakinek, de gyakorlatilag 6-8 kör alatt a nagy hátrányból is az élre vágott és onnantól már nem is adta ki a kezéből a győzelmet. Elképesztő sorozatban a spanyol címvédő, az első 9 futamból 9-et nyert meg Marc Marquez, senki más nem tudott idén győzni rajta kívül.
Úgy vonulhat tehát nyári szünetre Marquez, hogy az első félév minden futamát megnyerte. Ez ismét egy könnyű győzelem volt.
A négy gyári menő az első négy helyen végzett, Bradl pedig a rossz beállításai miatt az elsőről a 16. helyre csúszott vissza.
Most négy hétig nem találkozunk a MotoGP mezőnyével, legközelebb augusztus 8-9-10 az a hétvége, amikor újra versenyeznek, akkor Indianapolisban ülnek motorra a fiúk.
Köszönöm figyelmüket!
----
(14:48:25)
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
16 BRADL
17 HERNANDEZ
18 BARBERA
19 SMITH
20 EDWARDS
21 PARKES
22 DI MEGLIO
Marquez már be is gyújtotta a pálya széli petárdákat, ahogy Spanyolországban szokásos általában.
Verseny vége.
Az utolsó kanyar is megvan és Marc Marquez GYŐZ!! Pedrosa a második, Lorenzo a 3.!!
1
Marquez erőcsúsztatással kanyarodik, a közönségnek motorozik, hamarosan befutó!!
1
Bradl közben a 16. helyre esik vissza, nincs pontszerző helyen, elképesztő pech.
1
Marquez az utolsó kört kezdi meg, szenzációs első félévet produkál a világbajnoki címvédő, ilyen típusú sorozatra még Rossi sem volt képes 10-12 évvel ezelőtt sem.
2
A két Repsol már 10 mp körüli előnnyel vezet Lorenzo előtt, aki szintén alaposan elkalapálja most a Doktort.
2
Az utolsó két kört kezdték meg, Marquez 1,6 mp-cel vezet, már csak a saját maga ellenfele. Megszerezheti zsinórban 9. győzelmét és így mehet a hosszú, 4 hetes nyári szünetre.
3
Pol Espargaro nagyot harcol a két gyári Ducatival, már Crutchlow-t is megelőzte, ezzel a testvére mögé zárkózott fel a 7. helyre.
3
Három kör van még hátra a versenyből, nagyon sötét felhők jelentek meg a pálya közvetlen közelében, de vélhetően most már nem zavar be az eső.
3
Marquez kicsit rákapcsolt, mert az egészségesnél többet hozott rajta Pedrosa az utóbbi két körben. Ismét 1,5 fölött a különbség.
4
Marquez elkezdett visszavenni, lassanként elveszteget hajszálnyit az előnyéből, de egyelőre nem kerül gondba.
4
Marquez elfékezte magát az első kanyarban és rögtön mögötte Pedrosa is. Pol Espargaro közben megelőzte Doviziosot.
Úgy vonulhat tehát nyári szünetre Marquez, hogy az első félév minden futamát megnyerte. Ez ismét egy könnyű győzelem volt.
A négy gyári menő az első négy helyen végzett, Bradl pedig a rossz beállításai miatt az elsőről a 16. helyre csúszott vissza.
Most négy hétig nem találkozunk a MotoGP mezőnyével, legközelebb augusztus 8-9-10 az a hétvége, amikor újra versenyeznek, akkor Indianapolisban ülnek motorra a fiúk.
Köszönöm figyelmüket!
---- (14:48:25)
1 MARQUEZ M.Repsol Honda Team Lap 30
2 PEDROSA D.Repsol Honda Team+1.466
3 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+10.317
4 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+19.194
5 IANNONE A.Pramac Racing+23.509
6 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+27.809
7 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+33.253
8 DOVIZIOSO A.Ducati Team+33.868
9 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+34.231
10 CRUTCHLOW C.Ducati Team+34.676
11 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+37.744
12 AOYAMA H.Drive M7 Aspar+45.018
13 ABRAHAM K.Cardion AB Motoracing+45.177
14 HAYDEN
15 PETRUCCI
16 BRADL
17 HERNANDEZ
18 BARBERA
19 SMITH
20 EDWARDS
21 PARKES
22 DI MEGLIO
1 MARQUEZ M.Repsol Honda Team Lap 25
2 PEDROSA D.Repsol Honda Team+1.451
3 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+9.493
4 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+15.565
5 IANNONE A.Pramac Racing+20.337
6 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+21.909
7 CRUTCHLOW C.Ducati Team+28.921
8 DOVIZIOSO A.Ducati Team+29.073
9 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+29.236
10 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+31.379
11 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+31.592
12 AOYAMA H.Drive M7 Aspar+37.123
13 ABRAHAM K.Cardion AB Motoracing+37.266