Véget ért tehát Marc Marquez tíz versenyes győzelmi sorozata, Dani Pedrosa törte meg, Marquez ezúttal a dobogóról is lecsúszott. De nincs min búslakodnia a fiatal spanyolnak, hiszem az összetettben továbbra is nagy az előnye, 77 ponttal Pedrosa, 90 ponttal Rossi előtt, Lorenzo lemaradása pedig 128 egység, ami gyakorlatilag behozhatatlan.
A futam első harmadában Lorenzo vezetett, majd rövid párbaj után kénytelen volt Pedrosa előtt fejet hajtani, Dani pedig már nem is engedte ki kezéből többet a vezetést. Marquez szép lassan csúszott hátra, a verseny derekán még össze is koccant Iannonéval, ez is közrejátszhatott abban, hogy végül csak a 4. pozíciót kaparintotta meg, több, mint 10 mp-re a győztestől.
Büszke lehet a teljesítményére Valentino Rossi is, aki ebben az évben minden versenyt befejezett, számos dobogós helyezése is van már, most sérülten gyűjtött be egy újabbat.
A következő futam két hét múlva következik Nagy Britanniában, a Silverstone-i aszfaltcsíkon, tartsanak akkor is velünk, egész hétvégén élő közvetítéssel jelentkezünk a MotoGP eseményeiről!
Köszönöm figyelmüket!
----
(14:54:59)
Leon Camier is dicséretet érdemel, a 15. helyével pontot szerzett élete második versenyén. Igencsak jó benyomást tett ránk ebben a 1,5 hétben a fiatal angol versenyző. De Angelisnek nem sikerült a visszatérése után a pontszerzés, a 16. helyen fejezte be a versenyt.
Megszakadt Marc Marquez elképesztő győzelmi sorozata, augusztus 17-ig kellett várni, hogy ebben a szezonban Marquezen kívül más is nyerjen. Most megtörtént, Dani Pedrosa egészen briliáns teljesítményt húzott elő a cilinderből és magabiztosan, megérdemelten győz Brnoban. Rossi is ünnepel, a harmadik helyen ért célba és nem is rejti el örömét. Sérülten ez a dobogós hely kimondottan nagy szó. Lássuk a végeredményt:
Verseny vége.
Dani Pedrosa megnyeri a Cseh Nagydíjat, Lorenzo nagyon közel hozzá a második helyen végez, Rossi a harmadik, Marquez a negyedik!
1
Az utolsó kanyar!
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
1
Már csak másodpercek vannak hátra a versenyből, Lorenzo igen közel Pedrosához, de támadni nem fog tudni, a különbség nagyjából fél mp!
1
Dovizioso elmegy Iannone mellett, de utóbbi szűken visszabújt a belső ívre és visszavette az 5. helyet.
1
Megkezdték az utolsó kört a versenyzők, Pedrosa már egy mp-en belülre engedte Lorenzot, de most már nem lesz lehetősége Jorgénak megtámadni a hondást.
2
Camier tartja a 15. helyet, pontot szerezhet a 2. futamos angol.
Iannone és Dovizioso egymást gyepálja, Dovi ellenfele sárvédőjén szinte.
2
Marquez teljesen visszavesz, már 3 mp feletti a hátránya Rossi mögött. Pedrosa előnye még mindig 1 mp-nél nagyobb, nincs mitől félnie, most már eső sem lesz.
3
Pedrosa előnye 1,2 mp alá esik, de ebben az ütemben Dani be fogja húzni a győzelmet.
3
Dovizioso és Iannone párharca a legszórakoztatóbb jelenleg. Marquez is visszavett jelentősen, a Ducatik is gyorsabbak nála, de az előnye komoly, nem veszélyesek rá a piros gépek.
3
Pedrosa három körrel a vége előtt 1,2 mp-cel vezet Lorenzo előtt. Utóbbi folyamatosan hajszálnyival gyorsabb, de egyelőre nem elég ahhoz, hogy valódi veszélyt jelentsen a hondás vetélytársra.
4
Lorenzo hátránya 1,2 mp. Közben Iannone meglepetésre visszaelőzte Doviziosot az 5. helyért.
A futam első harmadában Lorenzo vezetett, majd rövid párbaj után kénytelen volt Pedrosa előtt fejet hajtani, Dani pedig már nem is engedte ki kezéből többet a vezetést. Marquez szép lassan csúszott hátra, a verseny derekán még össze is koccant Iannonéval, ez is közrejátszhatott abban, hogy végül csak a 4. pozíciót kaparintotta meg, több, mint 10 mp-re a győztestől.
Büszke lehet a teljesítményére Valentino Rossi is, aki ebben az évben minden versenyt befejezett, számos dobogós helyezése is van már, most sérülten gyűjtött be egy újabbat.
A következő futam két hét múlva következik Nagy Britanniában, a Silverstone-i aszfaltcsíkon, tartsanak akkor is velünk, egész hétvégén élő közvetítéssel jelentkezünk a MotoGP eseményeiről!
Köszönöm figyelmüket!
---- (14:54:59)
1 PEDROSA D.Repsol Honda Team Lap 22
2 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+0.410
3 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+5.259
4 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+10.454
5 IANNONE A.Pramac Racing+17.639
6 DOVIZIOSO A.Ducati Team+17.834
7 BRADL S.LCR Honda MotoGP+23.819
8 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+29.621
9 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+30.364
10 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+37.639
11 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+55.604
12 PIRRO M.Ducati Team+56.727
13 AOYAMA H.Drive M7 Aspar+56.908
14 ABRAHAM
15 CAMIER
16 DE ANGELIS
17 BARBERA
18 DI MEGLIO
19 PARKES
A többiek nem értek célba.
1 PEDROSA D.Repsol Honda Team Lap 20
2 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+1.307
3 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+4.293
4 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+7.565
5 IANNONE A.Pramac Racing+16.194
6 DOVIZIOSO A.Ducati Team+16.296
7 BRADL S.LCR Honda MotoGP+21.080
8 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+27.456
9 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+28.859
10 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+34.233
11 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+50.853
12 PIRRO M.Ducati Team+51.229
13 AOYAMA H.Drive M7 Aspar+51.896
1 PEDROSA D.Repsol Honda Team Lap 18
2 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+1.262
3 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+3.554
4 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+5.389
5 DOVIZIOSO A.Ducati Team+14.153
6 IANNONE A.Pramac Racing+14.334
7 BRADL S.LCR Honda MotoGP+18.062
8 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+24.005
9 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+26.379
10 BAUTISTA A.GO&FUN Honda Gresini+29.811
11 PIRRO M.Ducati Team+45.388
12 REDDING S.GO&FUN Honda Gresini+45.569
13 AOYAMA H.Drive M7 Aspar+46.673