Lucas di Grassi győzelmével kezdődött tehát az első Formula E évad első futama. Nicolas Prost hatalmas csatát vívott a győzelemért Nick Heidfelddel, ám az utolsó kanyarban történt ütközésükben mindketten kiestek, így di Grassi örökölte meg a győzelmet. A karambolban Prost tűnt hibásnak, ezt a következő napokban meg fogjuk tudni, hogy a versenybírák is így látták-e. Heidfeld irtózatosan nagyot bukott, de szerencsére nem sérült meg, bár az ütközése horrorisztikus volt, felrepült a levegőbe, ott ütközött a betonfalnak, ahol többször is átfordult a levegőben, fejjel lefelé ért földet.
Most október 18-ig kell várnunk a következő futamra, akkor Malajziában rendezik a második fordulót, azt is élőben közvetítjük.
Köszönöm a figyelmet!
----
(11:22:55)
A pontozás pontosan ugyanaz, mint a jelenlegi Forma 1-es, tehát Di Grassi 25 pontot szerez ezzel a versenyen (az időmérő edzésen való győzelméért Prost már korábban bezsebelt hármat), Montagny 18 pontos, Bird pedig 15, és így tovább a 10. helyezettig kapnak pontokat.
Ismét valami variálás, egy büntetés lehet, amiről nem tudunk egyelőre, hogy miért. A hivatalosan kiírt végeredmény ellenére nem Daniel Abt áll a dobogó 3. fokán, hanem Sam Bird. Egy büntetés lehet a háttérben, amit csak később tudunk majd meg.
A hivatalos végeredmény annyiban változott, hogy Prostot a 12., Heidfeldet a 13. helyre hozza a számítógép 1 kör hátránnyal, így Legge, Cerruti és Tung mögéjük került a 14., 15. és 16. helyre.
11. Alguersuari
12. Legge ** +1 kör
13. Cerruti** +1 kör
14. Tung ** +2 kör
Nem értek célba: Prost, Heidfeld, Sato, Buemi, Trulli, Senna.
Heidfeld autóját csak most állítják vissza a talpára, nagyjából kijelenthető, hogy az autó totálkárosra tört.
Olasz siker! Lucas di Grassi győz az első Formula E futamon, szépen versenyzett és a végén ugyan szerencsével, az első két helyezett ütközése miatt besöpri a győzelmet.
Próbáld ki az OddsRing-et és szerezz 200%, akár 200€ bónuszt az első befizetéskor.
Ha objektíven nézem, úgy érzem, Prost volt a hibás a balesetben, Nick Heidfeld autójának már a féktáv előtt nekikormányozta autóját, amikor Heidfeld már teljesen mellette volt. Ha itt valakit büntetni fognak, az Nicolas Prost.
Lucas Di Grassi ezzel megnyerte a futamot úgy, hogy mindössze 5 mp-et vezetett a versenyen, de az pont az utolsó kör utolsó egyenese lett.
Elképesztően nagyot repült Heidfeld, ez most Isteni csoda, hogy sérülés nélkül megúszták mind a ketten. Heidfeld beszúrt a bal oldalon Prostnak az utolsó kanyarban, Prost pedig ráhúzta az autót, Heidfeld nem tudta már kikerülni és így mindketten kiestek, de Nick esett sokkal nagyobbat. Heidfeld nagyon ideges, de legalább egészséges.
Hatalmas szerencsére Nick Heidfeld sérülés nélkül száll ki az autójából, hatalmasat repült, átbukott az autója a tengelye körül kétszer is! Prost is gond nélkül kiszállt.
Verseny vége.
25
Mindketten kiesnek és az eddig 3. helyezett di Grassi ölébe hullik a győzelem!!
25
Nicolas Prost és Heidfeld összeütköznek az utolsó kanyarban, Heidfeld kockáztatott!!!!!!!!!!!!!!
25
Nem kerül közelebb Heidfeld, fél kör sincs már hátra, stabilan 4-5-6 tized a hátránya.
25
Prost rá tudott tenni egy lapáttal és Heidfeld nem került egyelőre támadó közelségbe, most már nem kell spórolniuk, elég lesz az áram a kockás zászlóig.
25
Megkezdődött az utolsó kör, Prost minimális előnnyel vezet Heidfeld előtt! Nem dőlt még el! 0,6 mp a különbség!
24
Heidfeld utolérte teljesen Prostot, de támadni egyelőre nem tudja. Úgy tűnik, ha lesz lehetősége előzni, akkor is csak egy.
24
Nem tudnak spórolni, Heidfeld nyomás alatt tartja Nicolas Prostot.
Most október 18-ig kell várnunk a következő futamra, akkor Malajziában rendezik a második fordulót, azt is élőben közvetítjük.
Köszönöm a figyelmet!
---- (11:22:55)
1. Di Grassi 25 kör
2. Montagny +2,8 mp
3. Abt ** (később visszasorolva, vélhetően büntetés miatt)
4. Bird +6,5 mp
5. Pic +19 mp
6. Chandhok +23 mp
7. D'Ambrosio +31 mp
8. Servia +41 mp
9. Piquet +43 mp
10. Sarrazin +43 mp
11. Alguersuari
12. Legge ** +1 kör
13. Cerruti** +1 kör
14. Tung ** +2 kör
Nem értek célba: Prost, Heidfeld, Sato, Buemi, Trulli, Senna.