Ez az edzés nem is annyira az eredmény miatt lesz majd emlékezetes, hanem az aszimmetrikus gumik bemutatkozásáról. Alighanem összefüggés van a rengeteg bukás (ugyanazon a helyen és ugyanúgy!) és az új típusú, még nem igazán kiismert gumik között.
A pályán Lorenzo az élen, Marquez azonban szorosan mögötte, az utolsó percekben Marquez többször is javíthatott volna tovább, de az utolsó szektort minden alkalommal elszúrta. Feltűnően jók a Ducatik, 3., 4., 7. és 9. helyen végeztek. Pedrosa egyelőre gyengécske teljesítményt nyújt, a délelőtti 9. helye után most csak 10. tudott lenni.
Holnap folytatjuk élő közvetítésünket, ismét kora reggel találkozunk 6:10-től az időmérővel, tartsanak velünk akkor is!
Köszönöm a figyelmet!
----
(06:56:38)
11 SMITH
12 BRADL
13 HAYDEN
14 DE ANGELIS
15 BAUTISTA
16 ABRAHAM
17 AOYAMA
18 BARBERA
19 REDDING
20 PETRUCCI
21 PARKES
22 DI MEGLIO
23 LAVERTY
Verseny vége.
Hayden a 13. helyen, biztató, Barbera végül visszaesett a 18. pozícióba. Minden Ducatis az első 9 helyezett között (Barberát kivéve).
Lejárt az idő, de a gyors köröket még befejezhetik. Rossi közben az 5. helyre javít, Marquez nem tud most sem, pedig a második mért ponton piros szektora volt.
1
Dovi jó alaposan javít, a 4. helyre jön fel, Marquez pedig egy picit még jobb körön van, Rossi is javíthat.
1
Belül vagyunk az utolsó percen, Lorenzo, Marquez, Iannone, Rossi, Aleix Espargaro mögött Crutchlow a hatodik helyen.
1
Marquez három sárga szektor után ismét elszürkül.
1
Ő is alaposan leírja a motorját, de szerencsére továbbra sem sérült meg senki.
1
Andrea Iannone is bukik! Ő Doviziosoval azonos helyen dobja el a motorját, a pálya végi jobbos visszafordítónál.
1
Marquez végül nem tud javítani három sárga szektor után.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
2
Marquez két igen jó részidővel érkezik a célegyenes felé.
2
Bautista araszol felfelé, előbb 17., majd 13. hely.
3
Pol Espargaro nem javít. A jelenlegi állás szerint Hernandez a legnagyobb meglepetés a maga 7. helyével!
4
Dovizioso kivételével a többiek mind pontosan ugyanott és hajszálpontosan ugyanúgy buktak, igen valószínű, hogy ez a speciális, teljesen új gumik miatt van.
5
LORENZO IS BUKIK!!! Pontosan ugyanott, a hajtű előtti féktávon. Most már nagyon erősen gyanús, hogy az aszimmetrikus gumi miatt történnek ezek a bukások!
5
Lorenzo újabb gyors kört kezd meg, a második szabadedzés hajrájához érkeztünk.
6
Pedrosa ebben a körében nem javít, közben kint a pályán Lorenzo, Marquez, Rossi is.
Bradl közben feljött a 10. helyre, sikerült a javítás.
19
Befut A. Espargaro és az 5. helyre javít.
20
Aleix Espargaro javításra áll, egyelőre a 7. helyen.
20
Pol Espargaro második számú motorja a pályán, az elsőre jó alapos reparálás vár az edzés után, mert jól összetörte.
21
Rossi melegíti a gumikat. Rossi számára az utóbbi két futamon csapattársa által mutatott teljesítmény eléggé veszélyezteti összetettbeli második helyét.
21
Az első 10 helyezett közül csak Iannone és Crutchlow a depóban, a többiek köröznek.
22
Bradl javít, de még mindig csak a 11. helyen, óriási volt a hátránya Pedrosa mögött.
23
Bradl jól kezdi a gyors körét, javíthat a 11. helyről.
23
A 10. hely mögötti állás jelenleg:
Bradl, Hernandez, Barbera, Hayden, Abraham, De Angelis, Aoyama, Bautista, Redding, Petrucci, Di Meglio, Laverty, Parkes.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
24
Yonny Hernandez extra lágy gumikkal van kint a pályán, de egyelőre nem találta meg a ritmust. Marquez is jön kifelé újra.
25
Hernandez próbál feljebb jönni a 12. helyről, de a második szektorban elszürkül.
26
A pályán Lorenzo, Rossi, Dovizioso, Crutchlow, Bradl.
26
Viszonylagos nyugalom a pályán ezekben a percekben, nincsenek javítások.
27
Barbera továbbra is igen jó az edzéseken, amióta Ducatira váltott, most éppen a 13. helyen áll.
28
Smith javításra állt, de a jobbos visszafordító után lelassít és bejön a depóba.
29
Bautista is gyengélkedik, mindössze a 18. helyen áll.
30
Pol Espargaro is elesik a hajtű előtt! Kezd olyan érzésem lenni, hogy az aszimmetrikus hátsó gumik okozhatják ezeket a bukásokat.
30
Érdekes, hogy Dani Pedrosa csak a 10. helyen, délelőtt sem találta a tempót és most sem.
Pol Espargaro javít, a 6. helyre jön fel, pontosan a testvére elé. Rossi javít, marad negyedik, de az idejéből faragni tud.
33
Hiroshi Aoyama is felborult a hajtű előtti féktávon! Máris két bukás az első 10 percben.
34
Pedrosa egyelőre csak a 9., Rossi a 4., Marquez a második, Lorenzo pedig vezet.
35
A motorja jócskán összetört, ez nagy esés volt. Szerencsére, most már látjuk, hogy a versenyző nem nagyon ütötte meg magát ebben a jobb kanyarban, de a motor jobb oldalát leírta.
35
Egy bukás, Dovizioso, a Ducati vezérpilótája.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
36
Lorenzo két tizedet farag az eddigi legjobb időből és a hétvége legjobb idejét futja, vezet.
36
Marquez vezet, de Lorenzo még jobb részidőkkel érkezik.
Marquez több, mint egy másodpercet javít, de a mögötte szélárnyékban érkező Iannone ezt is megdönti és az olasz vezet.
39
Megvannak az első gyors körök, egyelőre Lorenzo, Rossi, Iannone, Dovizioso, Hernandez, Smith, Marquez a sorrend, de még sokat fognak javulni.
40
Aleix Espargaro rontja el a hajtű előtti féktávot, de visszakecmereg a bukózónából.
41
Ennek a tavalyi gumi mizéria az oka, ezen a pályán a bal kanyarok hatalmas túlsúlyban vannak és ez a gumik bal oldalát kikezdi aránytalanul, főleg a lágyakat.
42
Ezen a hétvégén használják először a Bridgestone aszimetrikus gumijait, a versenyzőknek még szokniuk kell.
43
Rossi mögött Lorenzo szinte utolsóként érkezik az aszfaltra.
44
Máris érkeznek a pályára a motorosok, köztük a frissen újjákoronázott bajnok, Marquez is.
A verseny elkezdődött.
Az első szabadedzés végeredménye:
1 41 Aleix ESPARGARO SPA NGM Forward Racing Forward Yamaha 333.0 1'29.749
2 99 Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 331.7 1'29.909 0.160 / 0.160
3 29 Andrea IANNONE ITA Pramac Racing Ducati 340.4 1'30.025 0.276 / 0.116
4 46 Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 335.6 1'30.051 0.302 / 0.026
5 93 Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 336.0 1'30.079 0.330 / 0.028
6 4 Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 338.4 1'30.383 0.634 / 0.304
7 35 Cal CRUTCHLOW GBR Ducati Team Ducati 338.6 1'30.453 0.704 / 0.070
8 38 Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 336.1 1'30.645 0.896 / 0.192
9 26 Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 328.3 1'30.667 0.918 / 0.022
10 6 Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP Honda 338.8 1'30.696 0.947 / 0.029
11 44 Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 333.8 1'30.770 1.021 / 0.074
12 68 Yonny HERNANDEZ COL Energy T.I. Pramac Racing Ducati 336.0 1'30.898 1.149 / 0.128
13 69 Nicky HAYDEN USA Drive M7 Aspar Honda 321.1 1'31.034 1.285 / 0.136
14 8 Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 332.3 1'31.143 1.394 / 0.109
15 45 Scott REDDING GBR GO&FUN Honda Gresini Honda 324.1 1'31.174 1.425 / 0.031
16 17 Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing Honda 326.0 1'31.282 1.533 / 0.108
17 19 Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini Honda 335.4 1'31.383 1.634 / 0.101
18 15 Alex DE ANGELIS RSM NGM Forward Racing Forward Yamaha 330.7 1'31.588 1.839 / 0.205
19 7 Hiroshi AOYAMA JPN Drive M7 Aspar Honda 326.0 1'31.615 1.866 / 0.027
20 9 Danilo PETRUCCI ITA Octo IodaRacing Team ART 319.6 1'31.723 1.974 / 0.108
21 63 Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Avintia 316.4 1'32.191 2.442 / 0.468
22 23 Broc PARKES AUS Paul Bird Motorsport PBM 320.5 1'32.692 2.943 / 0.501
23 70 Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM 322.3 1'33.432 3.683 / 0.740
Nagyon szép, napos, de nem túl meleg időben gurulhatnak majd pályára a MotoGP versenyzői nagyjából 17 perc múlva. Most nem kell tartani az itt egyébként nem ritka viharos időtől.
Folytatódik a MotoGP távol-keleti túrája, második állomása ezen a hétvégén Ausztrália, egészen pontosan Phillip Island.
Festői szépségű környezetben versenyeznek a pilóták ezen a szigeten minden évben. Bár a vonalvezetése nem tűnik túl bonyolultnak, az egyik legnehezebb feltételű pálya a változó irányú és erősségű szél miatt is.
A legutóbbi futamon, Motegiben Marc Marquez behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben, így zsinórban második világbajnoki címét is megszerezte második évében. A versenyen ugyan csak második lett, de 82 pontos előnye bőven elég már a hátralevő három futamra. Az első félév fantasztikus teljesítményének gyümölcsét most aratja le igazán, hogy az utóbbi öt futamból csak egyszer tudott győzni, mégis simán nyeri a második VB címét is.
Ezzel azonban nincs vége még az izgalmaknak, mert az első hely már elkelt, de a második helyért minden eddiginél nagyobb harc éleződött ki Rossi, Pedrosa és Lorenzo között. Rossi és Pedrosa azonos pontszámmal állnak, Lorenzo mindössze három egységgel mögöttük, nagyon szoros és izgalmas a helyzet, ráadásul Lorenzo egyértelműen lendületben van.
Marquez pedig már felszabadultan versenyezhet, biztosak lehetünk abban, hogy a tavalyi fiaskó után (rosszul időzített motorcsere miatt kizárták a világbajnokot a verseny közben) a spanyol idén mindenképpen megpróbálja majd megnyeri az Ausztrál Nagydíjat. A Ducati egyre javulóban, Doviziosoval is egyre inkább számolni kell a versenyeken is, de az időmérő edzéseken feltétlenül, időnként pedig Iannone is tud villantani.
A második edzés pénteken 6:05-kor kezdődik, tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A verseny 06:05 - kor kezdődik..
A pályán Lorenzo az élen, Marquez azonban szorosan mögötte, az utolsó percekben Marquez többször is javíthatott volna tovább, de az utolsó szektort minden alkalommal elszúrta. Feltűnően jók a Ducatik, 3., 4., 7. és 9. helyen végeztek. Pedrosa egyelőre gyengécske teljesítményt nyújt, a délelőtti 9. helye után most csak 10. tudott lenni.
Holnap folytatjuk élő közvetítésünket, ismét kora reggel találkozunk 6:10-től az időmérővel, tartsanak velünk akkor is!
Köszönöm a figyelmet!
---- (06:56:38)
1 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP 1:29.602
2 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+0.150
3 IANNONE A.Pramac Racing+0.201
4 DOVIZIOSO A.Ducati Team+0.343
5 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+0.352
6 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+0.456
7 CRUTCHLOW C.Ducati Team+0.474
8 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+0.501
9 HERNANDEZ Y.Energy T.I. Pramac Racing+0.679
10 PEDROSA D.Repsol Honda Team+0.687
11 SMITH
12 BRADL
13 HAYDEN
14 DE ANGELIS
15 BAUTISTA
16 ABRAHAM
17 AOYAMA
18 BARBERA
19 REDDING
20 PETRUCCI
21 PARKES
22 DI MEGLIO
23 LAVERTY
1 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP 1:29.602
2 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+0.150
3 IANNONE A.Pramac Racing+0.201
4 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+0.446
5 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+0.531
6 CRUTCHLOW C.Ducati Team+0.559
7 PEDROSA D.Repsol Honda Team+0.687
8 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+0.711
9 DOVIZIOSO A.Ducati Team+0.736
10 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+0.739
1 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP 1:29.602
2 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+0.150
3 IANNONE A.Pramac Racing+0.201
4 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+0.446
5 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+0.643
6 DOVIZIOSO A.Ducati Team+0.736
7 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+0.739
8 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+0.887
9 CRUTCHLOW C.Ducati Team+1.044
10 BRADL S.LCR Honda MotoGP+1.181
Bradl, Hernandez, Barbera, Hayden, Abraham, De Angelis, Aoyama, Bautista, Redding, Petrucci, Di Meglio, Laverty, Parkes.
1 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP 1:29.602
2 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+0.150
3 IANNONE A.Pramac Racing+0.201
4 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+0.446
5 DOVIZIOSO A.Ducati Team+0.736
6 ESPARGARO P.Monster Yamaha Tech 3+0.739
7 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+0.767
8 CRUTCHLOW C.Ducati Team+1.044
9 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+1.143
10 PEDROSA D.Repsol Honda Team+1.274
1 IANNONE A.Pramac Racing 1:29.803
2 MARQUEZ M.Repsol Honda Team+0.053
3 LORENZO J.Movistar Yamaha MotoGP+0.154
4 DOVIZIOSO A.Ducati Team+0.557
5 ESPARGARO A.NGM Forward Racing+0.739
6 ROSSI V.Movistar Yamaha MotoGP+0.834
7 CRUTCHLOW C.Ducati Team+0.843
8 PEDROSA D.Repsol Honda Team+1.280
9 BRADL S.LCR Honda MotoGP+1.355
10 SMITH B.Monster Yamaha Tech 3+1.483