Veszprém – HC Zagreb 27:22 (vége)
vége
Telekom Veszprém
27:22 (14:13)
HC Zagreb
szerda 22.10.2014, 18:00 • Veszprém Aréna • SEHA Liga
Prematch odds
     
    Az első negyed óra elteltével a szükséges mértékben uralta a játékot a Veszprém, előtte többnyire a horvátok vezettek 1-1 góllal rendre. A 25. perc körül megvolt a három gólos előnyünk, amit újra csak ki tudtak egyenlíteni a zágrábiak, akik szívósan tartották magukat, nem adták fel. Végül egyetlen találat volt az előnyünk a szünetben.

    A második félidőben nagyon bekezdtünk, azonnal négy góllal elhúztunk egyről, a horvátok időkéréssel próbálták megállítani a rohamainkat. Sokáig ping-pongoztunk 4-5 gól között, majd kihasználtuk a horvátok 14 perces gólcsendjét arra, hogy nagyon stabil, 6-7 gólos fórra tegyünk szert. Ez bőven elég volt a végéig.

    A mai napon sokat pihenhetett Ruesga, Zeitz, Marguc, Terzic és Sulic is, Nagy László nem is lehetett a pályán sérülése miatt, de így is magabiztosan, nem túlhajtva magát szerezte meg a három pontot a Veszprém. Ezzel 100%-os teljesítménnyel 21 pontos már a magyar csapat.

    MKB-MVM Veszprém – RK PPD Zágráb: 27-22!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (19:37:58)
     
    60
    Mérkőzés vége. (27:22)
     
    60
    Terzic hajítja rá az utolsó másodpercben, nem talál a kapuba és le is jár az idő. (27:22) (27:22)
     
    60
    15 mp hátra. (27:22) (27:22)
     
    60
    Mihic most akciógólt szerez, a bal szélről kanyarodott fel szépen és Alilovic lába alatt dobta be a labdát. (27:22) (27:22)
     
    60
    Szerencsére nincs nagy gond Terziccel, tudja folytatni. (27:21) (27:21)
     
    60
    Terzic lő mellé, majd a földön marad, nagyon fogja az oldalát, vélhetően kapott egyet. Ezen a mérkőzésen eléggé lazán veszik a bírók a mieink elleni faultokat. (27:21) (27:21)
     
    60
    Az utolsó perc kezdődik, mi biztosan nem egészülünk már ki ma. (27:21) (27:21)
     
    59
    MIHIC a bal oldalra dobja a hetest középmagasan. (27:21) (27:21)
     
    59
    Schuch azonban megkapja a két percet egy nagyon hasonló szabálytalanságért. Ez jogos, de az előző is ilyennek tűnt. (27:20) (27:20)
     
    59
    NILSSON estében is laposan a hálóba lő beállóból. Itt is úgy tűnt, hogy megúszott egy két percet a Zágráb. (27:20) (27:20)
     
    58
    Szép átlövésgól PAVLOVICTÓL középről, 9 méterről a jobb alsóba. (26:20) (26:20)
     
    58
    A hajrában járunk, három perc sincs már hátra, eldőlt az összecsapás végleg. (26:19) (26:19)
     
    57
    GULYÁS szép, egyéni játék után jobb kettőből, emberhátrányban szerez gólt! (26:19) (26:19)
     
    57
    Lassacskán kiegészülünk. (25:19) (25:19)
     
    57
    A jobb alsóba lőtte a jobb szélről a ziccert RAKOVIC, megtöri a jeget. (25:19) (25:19)
     
    56
    Elveszítjük a labdát, de már csak szimpla a hátrányunk. (25:18) (25:18)
     
    56
    Időt kér a Veszprém. (25:18) (25:18)
     
    56
    Most egy jobb szélső próbálkozást hárított, igen régóta, 14 perce nem találtak a kapuba már a horvátok! (25:18) (25:18)

    Kármán Zoltán

    Telekom Veszprém: Mikler, Alilovic – Gulyás, Iváncsik G., Schuch, Ruesga, Ilic, Nilsson, Zeitz, Ugalde, Marguc, Chema (Rodriguez), Terzic, Sulic, Kancel
    HC Zagreb: Stevanovic, Ivic – Mihic, Brozovic, Stepancic, Sprem, Coric, Sebetic, Rakovic, Susnja, Josip Valcic, Tonci Valcic, Obranovic, Kovacevic, Lukacuc, Pavlovic