27:22
(14:13)
vége
> >
Az első negyed óra elteltével a szükséges mértékben uralta a játékot a Veszprém, előtte többnyire a horvátok vezettek 1-1 góllal rendre. A 25. perc körül megvolt a három gólos előnyünk, amit újra csak ki tudtak egyenlíteni a zágrábiak, akik szívósan tartották magukat, nem adták fel. Végül egyetlen találat volt az előnyünk a szünetben.

A második félidőben nagyon bekezdtünk, azonnal négy góllal elhúztunk egyről, a horvátok időkéréssel próbálták megállítani a rohamainkat. Sokáig ping-pongoztunk 4-5 gól között, majd kihasználtuk a horvátok 14 perces gólcsendjét arra, hogy nagyon stabil, 6-7 gólos fórra tegyünk szert. Ez bőven elég volt a végéig.

A mai napon sokat pihenhetett Ruesga, Zeitz, Marguc, Terzic és Sulic is, Nagy László nem is lehetett a pályán sérülése miatt, de így is magabiztosan, nem túlhajtva magát szerezte meg a három pontot a Veszprém. Ezzel 100%-os teljesítménnyel 21 pontos már a magyar csapat.

MKB-MVM Veszprém – RK PPD Zágráb: 27-22!
Köszönöm a figyelmet!
----