Burnley FC – Everton FC 1:3 (vége) | Tottenham Hotspur – Newcastle United 1:2 (vége) | Manchester United – Chelsea F.C. 1:1 (vége)
vége
Burnley FC
1:3 (1:2)
Everton FC
vasárnap 26.10.2014, 14:30 • Turf Moor, Burnley • Barclays Premier League
Prematch odds
     
    Megérdemelt győzelmet aratott az Everton, hiszen több helyzetet alakítottak ki. Nem is állt mellettük a szerencse, hiszen Eto'o mesterhármasa csupán millimétereken múlt.
    A hazaiak kihasználtak egy hibát hátul, ebből született góljuk. Alcáraz sokat hibázott, bizonytalan volt, ennek ellenére nem sikerült többször betalálni.

    Köszönöm a figyelmet, tartsatok velünk legközelebb is.

    Burnley FC – Everton FC 1:3 (16:25:46)
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    A remekül alakuló hazai kontrának Arfield habozása vet véget. Nem adta időben a középre befutó társnak a játékszert, így visszazárhatott a liverpooli védő!
     
    90+2
    Eto'o lépett ki hatalmas helyzetben, kiszorított helyzetből, tizenöt méterről elvitte, majd ellőtte a hálóőr mellett a labdát. A bal kapufáról kifelé pattant a játékszer! Nem sokon múlt a mesternégyes!
     
    90+1
    Ward védők mögé betett labdája eljutott Sordell-hez. Kapura fordult a huszonhárom éves angol, középre tartó lövését védte Howard!
     
    90
    Négy perc a ráadás!
     
    89
    Naismith Barley-vel játszott össze. Előbbi kapta a labdát a tizenhatoson belül. Kiszorított helyzetből kellett tüzelnie a skótnak. Lövése szögletre pattant a védőről.
     
    88
    Ings elől elvitték az embereket, a bal szélre vezetve a nyílt meg előtte a terület. Tizenkét méterről, kicsit balról vállalkozott. Átemelte a labdát a kapuját elhagyó Howard felett, de a felső léc felett is.
     
    87
    Chalobah, Boyd-ot váltja a folytatásra.
    Samuel ETO'O - 1:3
     
    86
    Az Everton gólt szerzett!
    Pienaar-tól kapta meg a labdát SAMUEL ETO'O FILS. Húsz méterre a kaputól megfordult, majd betekerte a játékszert a bal felsőbe! Védhetetlen találat!
     
    85
    Kezdeményezőbbek most a vendégek.
     
    84
    A mezőnybe beleszürkülő Kightly-t Sordell váltja.
     
    84
    Arfield huszonkét méteres lövése suhan el a jobb alsó mellett nem sokkal.
     
    83
    Pienaar érkezik a hajrára, Osman-t váltja!
     
    82
    Barnes vívott légi párbajt, Jagielka-nak könyökölt oda, nem jár újabb lap.
     
    82
    Heaton kapuját húsz méterre elhagyva tisztáz.
     
    81
    Ward, nagy bedobásával sem tud veszélyt teremteni.
     
    80
    Beszorul kapuja elé az előnyben játszó Everton.
     
    79
    McCarthy füleli le, rúgja el Ward beadását.
     
    79
    Trippier beívelését kivágják, de marad a labda a Burnley-nél.
     
    78
    Boyd-nak lépnek oda a jobb szárnyon. Ez egy esély a hazaiaknak!
     
    77
    Osman került lövőhelyzetbe, tizennégy méterről nem sikerült eltalálnia a kaput.
     
    76
    Barkley és Lukaku játszottak össze, Jones fülelte le a kényszerítőzést.
     
    75
    Az ápolást követően folytatódik a találkozó.
     
    74
    Barnes keménykedett, Barry marad lenn. Lapot kap a hazai támadó!
     
    73
    11:10, ez a gólszerzései kísérletek aránya. A kapu eltaláló lövéseké pedig 2:5!
     
    72
    Naismith távoli, megpattanó lövése csemege Heaton-nek!
     
    71
    A hosszúra nyúló Everton támadást Barlkey fejezte be lövéssel, blokkolták a kísérletet!
     
    70
    A négy elől lévő támadó játékos megpróbált labdát szerezni a liverppoliak térfelén, de kipasszolták őket.
     
    69
    Barkley-t leütközték, előnyszabályt alkalmazott a bíró. Baines beadása nem talált társat, de nem fújt vissza a játékvezető!
     
    68
    Arfield Trippier-nek dobta ki a szélre a labdát. Baines csapott le a hosszú labdaátvételre!
     
    67
    Támadnia kellene az újoncnak, de most a labda megtartásával is problémáik vannak.
     
    65
    Lukaku helyén Barkley, Jutkiewicz-ot pedig Barnes váltja!
     
    64
    Baines kiválóan tekeredő beívelését a hosszúról sikerül kivágni.
     
    62
    Veszélyes helyen kap szabadrúgást a vendég csapat.
     
    61
    Osman veszít labdát, de Alcáraz megakadályozza, hogy nagyobb baj legyen belőle.
     
    60
    Barry, majd Alcáraz is fejessel tud tisztázni.
     
    59
    Shackell időben keresztez, oldalra tisztáz!
     
    58
    Coleman mutatott be pazar szólót a szélen, levitte a játékszert az alapvonalhoz, visszatette lövésre Naismith-nek! A húsz méteres lövés elakadt a blokkban, ezt követően az immáron lesen lévő jobbszélsőhöz pattant.
     
    56
    Ward elől mentett Naismith, a gyorsan elvégzett dobásra lecsapott skót, majd szabálytalankodtak ellene.
     
    55
    Naismith kap lapot, a jobb szélen meginduló Trippier-t vitte a földre!
     
    54
    A kifejelt labdát Naismith lőtte el egyből! Kísérlete megpattant, Ward tisztázott bedobásra.
     
    53
    Baines hozza össze a vendégek első szögletét.
     
    53
    Eto'o tűnt fel a bal szélen, beadása nem talált társat.
     
    52
    Osman lépett meg Arfield mellett. Hátulról buktatta ellenfelét a skót, lapot kap!
     
    52
    Howard öleli magához a Boyd-nak szánt kiugratást.
     
    51
    Lukaku és Eto'o játszottak volna össze, a belga felé visszatett labda volt kicsit pontatlan.
     
    50
    Nyíltabbak a hazaiak, kitámadnak! Nem hagyják a szabad labdajáratást.
     
    49
    Trippier beadása a kapu tetején landol. Kirúgás!
     
    49
    Osman partdobásra tisztázott.
     
    48
    Alcáraz kivághatta volna a labdát, de ehelyett a magasba rúgta. Jutkiewicz érkezett bele is tudott fejelni a játékszerbe, de erőtlenre sikeredett kísérlete.
     
    47
    Eladják a labdát a vendégek, szabálytalankodnak saját térfelükön.
     
    47
    Veszélytelen a beívelés.
     
    46
    Ings elől sikerül tisztázni, szöglet jön.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Et'o szerezte meg a vezetést csapatának, Ings egyenlített Lukaku hibáját követően. A belga jóvá tette bakiját, hiszen betalált a harmincadik percben. Izgalmas folytatásra van kilátás, hiszen egyik csapat sincs jó formában, és mivel csupán egy gól a különbség, még nem úszott el a hazaiak esélye a pontszerzésre!
     
    45+2
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+2
    Dff felívelését fejelték ki, majd Arfield játszotta tisztára magát! Húsz méteres kísérlete elkerülte a jobb felsőt!
     
    45+1
    Lassan épül az újonc akciója.
     
    45
    Két perc lesz a ráadás.
     
    44
    Coleman hosszú felívelése Duff-ot találja meg.

     
    43
    A kameruni támadó ápolása miatt áll a játék.
     
    43
    Eto'o két embert is megetetett a bal szélen, de Arfield felrúgta. Marriner nem fújja le az egyértelmű szabálytalanságot.
     
    41
    Kightly próbálkozott a támadásépítéssel, átadását a visszafutó McCarthy fülelte le.
     
    40
    Osman alapvonal közeléből visszatekert labdáját Naismith elfejelte a társ elől. Kaput talált a támadó, de csak a felső lécet. Az onnan felperdülő labdát Heaton húzta le.
     
    39
    Kightly elküldte Coleman-t gyufáért a szélen. Kölsővel tett középre a labdát. Társat nem talált a centerezés.
     
    38
    Ings-et sodorják el a tizenhatos előtt. Sikerült fel szabadítani, nem jár szabadrúgás!
     
    37
    Boyd Jagielka szorításában vezette ki a játékszert. Dobni szeretett volna a támadó, de Baines tehet így.
     
    36
    Meggyőző mezőnyfölényt alakít ki az Everton, a baj ezzel csak az, hogy az idő legnagyobb részében hátul adogatnak.
     
    35
    Jones kísérlete a sorfalról pattan le.
     
    34
    Jagielka rossz helyre fejelte ki a beívelést, Jones-t McCarthy sodorta el a tizenhatos előtt! Tizenhét méterről jöhet a pontrúgás!
     
    33
    A publikumra nem lehet panasz, hátrányban is buzdítják kedvenceiket.
     
    32
    Howard kirúgását fejelte előre Shackell, Jutkiewicz faképnél hagyta Alcáraz-t. A bal szélen iramodott meg. Húsz méterről lövésre szánta el magát. Kaput nem talált!
     
    31
    Trippier jött előre a támadással, beadási kísérlete szögletre vágódik!
     
    31
    Boyd tapos oda durván, elkésve Baines-nek! Jogos a figyelmeztetés!
     
    29
    Az Everton gólt szerzett!
    Naismith-től kapott labdát háttal a kapunak ROMELU MENAMA LUKAKU. Shackell-ről lefordult, majd lőtt, kísérletét Ward önfeláldozóan blokkolta, de a belga előtt maradt a labda. Egy igazítást követően bombázott a jobb alsóba! 1:2
    Romelu Menama Lukaku - 1:2
     
    28
    Hosszú ideje teszi-veszi hátul a labdát a liverpooli csapat.
     
    26
    Mezőnyben egyenrangúak a felek, jelenleg a vendégek adogatnak.
     
    25
    Lukaku szolgálta volna ki kameruni csapattársát, nem jutott el Eto'o-hoz a beadás.
     
    24
    Lukaku kap lapot, a labdát megtoló Boyd felé szállt veszélyesen, igaz nem talált lábat a belga, a szándékot díjazta a bíró!
     
    23
    A sarokrúgás veszélytelen, majd a gyorsnak induló kontra is elhal a felezőnél.
     
    23
    Baines tisztáz, hazai sarokrúgás!
     
    22
    A balról érkező beívelést röviden fejelték ki a hazaiak, Arfield tizenkilenc méteres lövése elzúgott a jobb alsó mellett.
     
    20
    A Burnley gólt szerzett!
    Lukaku ajándékozta el a labdát, Jutkiewicz tette be a labdát a védelem mögé befutó DANNY INGS-nek! A csatár elvitte a kapuját elhagyó Howard mellett a játékszert, majd az üres kapuba gurított!
    Danny INGS - 1:1
     
    19
    Ings futott lesre, be is intette a partjelző!
     
    18
    Eto'o kiugratásával Lukaku-t célozta, Kightly ért vissza, lefülelte az átadást.
     
    17
    A Baines-en megpattanó beívelést Jagielka-nak Jutkiewicz elől sikerült kifejelnie.
     
    16
    Naismith iramodott meg a szélen, Shackell mellett nem tudta elvinni a támadó, kivezette!
     
    15
    Ward érte be a túl hosszú beívelést, beadása pontatlan.
     
    15
    Jones beívelését Eto'o fejelte ki! Jöhet az ismétlés.
     
    14
    Boyd harcol ki szögletet csapatának.
     
    13
    Sok a pontatlanság most, mind a két oldalon a védők villognak.
     
    12
    Lukaku huszonnyolc méterről nézte meg magának a bal alsót. Heaton elvetődött, de nem kellett játékba avatkoznia.
     
    11
    Ings némi szerencsével átjátszotta magát Baines-en. Tizennégy méterről jobbról a rövid alsót célozta, de méterekkel mellé lőtt!
     
    10
    Jutkiewicz-et szorongatták, megtartotta a labdát majd tette tovább a szélre Boyd-nak.
     
    9
    Lukaku-ra ketten léptek ki, a felezőnél labdát vesztett a belga, de Baines érkezett, kisegítette a társat.
     
    8
    Barry felívelésére érkezik Heaton.
     
    7
    Ketten is várták a jobbról érkező beadást, de Naismith centerezési kísérlete megpattant Ward-on, majd Shackell felszabadított.
     
    5
    Lukaku-nak hosszú a kiugratás! Heaton öleli magához a játékszert.
     
    4
    Az Everton gólt szerzett!
    Baines alapvonalról visszaívelt labdájára SAMUEL ETO'O FILS érkezett. Hét méterről bólint a kapu közepébe, kicsit balra a támadó. Heaton a rövidet fogta, szinte meg sem tudott mozdlni a fejesre!
    Samuel Eto'o Fils - 0:1
     
    3
    Coleman szerzett labdát, majd vágta ki.
     
    2
    Visszaszorult az akció a felezőhöz, majd labdát vesztettek.
     
    2
    Lassan épül a liverpooli támadás, ügyesen teszik-veszik a labdát.
     
    1
    A vendégek elindították a labdát kilencen perces útjára.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Összeállítások:

    Burnley FC: Heaton- Trippier, Duff, Shackell, Ward- Boyd, Arfield, Jones, Kightly- Jutkiewicz, Ings
    Cserék: Mee, Wallace, Sordell, Chalobah, Gilks, Keane, Barnes

    Everton FC: Howard- Coleman, Alcáraz, Jagielka, Baines- Barry, McCarthy- Naismith, Osman, Eto'o- Lukaku
    Cserék: Robles, Hibbert, Gibson, McGeady, Barlkey, Pienaar

    Játékvezetők: A. Marriner- S. Ledger, S. Long- M. Oliver.


     
    A Premier League 9. fordulójában a tizenkilencedik helyen álló Burnley FC-hez látogat a jelenleg tizenharmadik Everton FC.

    Az újonc az egyetlen csapat ami még nyeretlen, négy döntetlen mellett ugyanennyiszer kikaptak.

    A liverpooliaknak sem úgy alakul az idény eddig, ahogy szeretnék. Két győzelem, három döntetlen és három vereség a mérlegük ezidáig.

    Legutóbbi két találkozásuk alkalmával a hazai pályán játszó csapat nyert, egyszer a vendégek voltak az akkor házigazdák, egyszer pedig otthon tartotta a három bajoki pontot az újonc.

    A vendégek a találkozó esélyesei, de nincsenek túl jó formában. Legutóbbi öt meccsükből csupán egyet tudtak megnyerni, azt is hazai pályán. Lássuk papírforma eredmény születik-e. Kövessétek velünk a mérkőzés eseményeit percről-percre!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 14:30 - kor kezdődik..

    Németh Ákos

    Gólok: 20. Ings – 4. Eto'o, 29. Lukaku, 86. Eto'o

    Lapok:   31. Boyd (BUFC), 52. Arfield (BUFC), 74. Barnes (BUFC) – 24. Lukaku (EVE), 55. Naismith (EVE)


    Burnley FC: Heaton- Trippier, Duff, Shackell, Ward- Boyd (87'Chalobah), Arfield, Jones, Kightly (84'Sordell)- Jutkiewicz (65'Barnes), Ings
    Cserék: Mee, Wallace, Sordell, Chalobah, Gilks, Keane, Barnes

    Everton FC: Howard- Coleman, Alcáraz, Jagielka, Baines- Barry, McCarthy- Naismith, Osman (83'Pienaar), Eto'o- Lukaku (65'Barkley)
    Cserék: Robles, Hibbert, Gibson, McGeady, Barlkey, Pienaar

    Játékvezetők: A. Marriner- S. Ledger, S. Long- M. Oliver