Getafe CF – Barcelona 0:0 (vége) | Valencia – Rayo Vallecano 3:0 (vége) | Cordoba – Levante 0:0 (vége)
Málaga CF – Real Club Celta de Vigo 1:0 (vége)
vége
Malaga CF
1:0 (1:0)
Celta de Vigo
szombat 13.12.2014, 22:00 • Estadio La Rosaleda, Málaga • Primera División
Prematch odds
     
    Köszönjük megtisztelő figyelmüket! (23:53:45)
     
    Egy gól és más semmi, mondhatnók, de ez így nem teljesen igaz. Furcsa meccs volt, mert nagy részében úgy tűnt, hogy a Celta játszik hazai pályán, de időnként – főleg a végén – nyomasztó fölényük dacára nem tudtak túljárni Kameni eszén. A 21. percben azonban Samu fejesével ez sikerült egyszer a hazaiaknak, így megnyerték a meccset, még ha nem is érdemelték meg a három pontot. A vendégek egy döntetlent joggal kérhetnek számon a játékvezetőn, aki nagyot hibázott, amikor les miatt nem adta meg a második félidőben Charles egyenlítő gólját.
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    90+4
    Nolito bal oldali szöglete után Kameni a gólvonal előtt húzza le a labdát.
     
    90+4
    Larrivey passza után Nolito elöl vágja a mezőnybe a labdát Boka a tizenhatos előterében, majd szögletet harcolnak ki a vendégek a bal oldalon.
     
    90+3
    Krohn-Dehli teszi középre balról a labdát, Nolito gyenge, lapos, 12 méteres lövését védi Kameni.
     
    90+3
    Rövid keresztlabda balra Nolito felé, Rosales vághatja a mezőnybe.
     
    90+2
    Augusto Fernández passza után Santi Mina jobb oldali beadása suhan ki a túloldalon érintés nélkül.
     
    90+1
    Nolito harcol ki szögletet a bal szélen, a kisszöglet után azonban Jonny bal oldali beadását blokkolja a hazai védelem.
     
    90
    Négy perc a hosszabbítás.
     
    90
    Samu rántja vissza Krohn-Dehlit, sárga lap.
     
    90
    Samu jobb oldali beadásával Boka középen teljesen egyedül húzhatott kapura, de 15 méteres lapos lövését védte Sergio, a kipattanót pedig Boka kapásból fölé vágta.
     
    89
    Nolito balról középre fejelt labdája is rövid, Angeleri ment.
     
    89
    Santi Mina rövid jobb oldali beadása után Miguel Torres vágja oldalra a labdát.
     
    88
    55:45 a labdabirtoklás százalékos aránya a Celta javára.
     
    88
    Recio esik nagyot jobbösszekötőben, de nem kap szabadrúgást, majd Boka bal oldali beadása hosszú Santa Cruznak, ment a vendégvédelem.
     
    87
    Sergi Gómez mélyen felívelt labdáját húzza le biztos kézzel a kilépő Kameni kapus.
     
    86
    Recio a labdavesztése után visszarántja Krohn-Dehlit, sárga lap ez is.
     
    86
    Antunes bal oldali szabadrúgása után Santa Cruz fejel fölé.
     
    85
    A piros lap fenyegette Hugo Mallo helyett Larrivey a vendégeknél a folytatásban.
     
    85
    Recio marad a földön a bal szélen Hugo Mallo mellett, szabadrúgás.
     
    84
    Augusto Fernández kiugratása találja lesen a jobb szélen Hugo Mallót, szabadrúgás kifelé.
     
    84
    Nolito középre ívelt szabadrúgását Sergi Gómez fejeli hat méterről, hatalmas helyzetben Kameni kezébe.
     
    83
    Samu Castillejo helyén Boka a hazaiak utolsó cseréje.
     
    83
    Krohn-Dehli harcol ki szabadrúgást Angelerivel szemben a hazai térfél közepén.
     
    82
    Hugo Mallo jobb oldali beadásába Charles kap bele hat méterre a kaputól, Kameni biztos kézzel hárít.
     
    81
    Charles kiugratása találja lesen a balösszekötőben kilépő Nolitót, más kérdés, hogy a szélső labdáját Kameni így is szépen védte.
     
    80
    Sergi Darder passzol laposan középre jobbról, de Samu Castillejo felpattanó 14 méteres lövését leszedi a levegőből Sergio kapus.
     
    79
    Nolito bal oldali beadását blokkolja Rosales Krohn-Dehli kiugratása után.
     
    78
    Antunes remekül tört középre a bal szélről, keményen belőtt labdája Fontás lábáról pattan Sergio kapushoz.
     
    77
    Álex López távoli kísérlete kerüli el Kameni kapuját, kirúgás.
     
    77
    Santa Cruz és Samu összjátéka nem jó a jobb szélen, Sergio kapushoz kerül hátra a labda.
     
    76
    Angeleri Charles-ba lövi a felszabadítást a tizenhatos bal oldalánál, de a brazil lövését blokkolják a védők, végül Nolito szökteti hosszan magát balösszekötőben, Kameni jöhet kirúgással.
     
    76
    Camacho törne előre a bal szélen, de Hugo Mallo szépen beelőzve szereli.
     
    75
    A bal szélen harcolnak ki szögletet a vendégek, de Nolito beívelése után a rövid saroknál ment a hazai védelem.
     
    74
    A bíró végül kirúgást ítélt joggal, Augusto Fernández lábát érte utoljára a labda.
     
    74
    Augusto Fernández kapott jó labdát a tizenhatoson belül, Kameni mentett előle lábbal szögletre.
     
    73
    Sergi Darder labdájával Recio lépett ki jobbösszekötőben, majd 8 méterről éles szögből alig valamivel lőtt a rövid felső sarok fölé.
     
    72
    Nolito balról keresztbe tett labdája pontatlan, Antunes szabadíthat fel.
     
    72
    Antunes középre ívelt szabadrúgása után Camacho szabálytalan középen támadásban, szabadrúgás kifelé.
     
    71
    Samu Castillejo harcol ki szabadrúgást a bal szélen Hugo Mallóval szemben.
     
    71
    Krohn-Dehli tört előre középen, majd 23 méterről lőtt magasan a kapu fölé.
     
    70
    Charles harcol ki szabadrúgást a hazai térfél közepén.
     
    69
    Charles kapott nagy labdát középen Krohn-Dehlitől, de már lesről gurított laposan a bal sarokba – ez bizony nem volt les, Antunes eléggé beragadt!
     
    69
    Samu Castillejo bal oldali beadása után a hosszún mentenek fejjel a vendégvédők.
     
    68
    Duda helyén Recio folytatja a hazai csapatban.
     
    67
    Krohn-Dehli jobb oldali szöglete után Santi Mina fejel nyolc méterről fölé.
     
    67
    Santi Mina jobb oldali beadása Antunes lábáról pattan szögletre.
     
    65
    Orellana helyére pedig Nolito állt be.
     
    65
    Hernández helyére Álex López érkezett a vendégcsapatba.
     
    64
    Augusto Fernández szabálytalan Samu Castillejóval szemben, sárga lap.
     
    64
    Krohn-Dehli szöglete után Fontás elöl mentenek fejjel a hazai védők a rövid saroknál.
     
    63
    Santi Mina passza után Jonny bal oldali beadása pattan szögletre Rosales lábáról.

     
    62
    Krohn-Dehli ugratta ki hosszan balösszekötőben Orellanát, Kamenié lehetett volna a labda, de kifutva csúnyán elvétette, szerencséjére érintés nélkül suhant az az alapvonalon túlra.
     
    61
    Santi Mina passza után Camacho szereli könnyedén Orellanát a hazai tizenhatos előterében.
     
    61
    Hugo Mallo passza hosszú a jobb szélen Orellana felé, bedobással jöhetnek a hazaiak.
     
    60
    Hugo Mallo szerzett labdát a bal szélen Samu Castillejótól, majd előre indulva szabadrúgást harcolt ki Antunessel szemben.
     
    59
    Orellana kiugratása után Angeleri ment remekül keresztezve Charles elöl a tizenhatoson belül, a kontra végén Antunes mély bal oldali beadását öleli magához Sergio.
     
    58
    Hugo Mallo ívelt jobbról a hosszúra, ahol Santi Mina középre fejelt labdájára vetődött rá az ötösön belül Kameni.
     
    57
    Santa Cruz kapott remek labdát balösszekötőben, s 13 méterről alig valamivel lőtt a bal alsó sarok mellé.
     
    57
    Hosszú labda jobbra Samu felé, hazaadják a védők Sergio kapusnak.
     
    56
    Krohn-Dehli indítása után Santi Mina bal oldali beadását vágják a mezőnybe a hazai védők.
     
    55
    Hugo Mallo kézzel mentett a bal szélen Samu Castillejo elöl, sárga lap.
     
    55
    Fontás középre ívelt labdáját elfejelik a hazai védők Charles elöl.
     
    54
    Antunes remek cselei a tizenhatos bal oldalvonalánál, de lapos beadására a rövid saroknál rávetődik Sergio kapus.
     
    53
    Orellana jobb oldali beadása után Charles 11 méteres fejesét védi faarccal Kameni kapus.
     
    53
    Hugo Mallo ívelése hosszú a jobb szélre, Antunes ment fejjel.
     
    52
    Camacho csapott oda a levegőben Charles-nak, ez is sárga lap.
     
    52
    Antunes mély bal oldali beadása után Sergio jöhet kirúgással.
     
    51
    Santi Mina húzott volna befelé a bal szélről, de könnyen szerelik a védők, majd Samu Castillejo kap hosszú labdát a bal szélen, Hugo Mallo végezhet el bedobást.
     
    50
    Orellana harcol ki bedobást a jobb szélen Antunessel szemben.
     
    49
    Krohn-Dehli bal oldali szöglete után fejjel mentenek az ötösnél a hazaiak, majd Fontás szabálytalan támadásban Sergi Darderrel szemben, szabadrúgás kifelé.
     
    49
    Santi Mina bal oldali beadása után Charles elöl ment szögletre Angeleri.
     
    48
    Hernández törne előre, de a kezdőkörben szerelik a hazaiak.
     
    47
    A megsérült Weligton helyére Miguel Torres érkezik a hazai csapatba.
     
    47
    Weligton kap sárga lapot időhúzásért, de közben már cserét is jelez, mégsem tudja folytatni.
     
    46
    Ömlik az eső Málagában, nincs könnyű dolguk a futballistáknak.
     
    46
    Santa Cruz hosszan középre tett labdájára csap le Sergio kapus.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    A hazaiak kezdik majd a második játékrészt.
     
    Bár a félidő nagy részében, különösen az első felében inkább a felforgatott Celta játszott fölényben, a Málaga vonulhat előnnyel pihenőre. Ehhez egy tökéletes bal oldali beadás, és Samu erős, helyezett fejese kellett, miközben a vendégek fölénye hasonló helyzetet nemigen eredményezett. Támadásban eddig nem jött be a Celtánál Larrivey és Nolito kihagyása, mert helyetteseik sem váltják meg a világot. Kiegyenlített a mérkőzés ennek dacára, így még bármi történhet a szünet után, maradjanak velünk!
     
    45+1
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+1
    Samu jobb oldali beadása után a balról érkező Antunes 15 méteres lövését blokkolták a vendégvédők.
     
    45+1
    Orellana passzolt balra Santi Mina felé, aki 15 méterről egyből ívelte a labdát Kameni kapus ölébe.
     
    45
    Egy perc a hosszabbítás.
     
    45
    Hugo Mallo ívelése rövid a jobb szélre, Antunes fejeli vissza a labdát a mezőnybe.
     
    44
    Weligton ível a védelemből jobbösszekötőbe, de fejjel menteni tudnak a vendégvédők, a kontra végén Charles kissé hosszan ugratja ki Orellanát, így Kameni rá tud vetődni a labdára.
     
    43
    A kisszöglet azonban teljesen veszélytelen, Hernández elöl mentenek végül könnyedén a hazai védők.
     
    43
    Orellana jobb oldali beadása után Weligton vágja szögletre a labdát.
     
    42
    Rövid kiugratás balösszekötőbe Samu Castillejo felé, Fontás szabadít fel, a kontra végén Sergi Darder rúgja fel Charles-t, aki addig reklamál ellenfelének sárga lapot, mígnem ő kap egyet.
     
    41
    Orellana passza után Hernández vezeti bele a labdát a jobb szélen Weligtonba, így felszabadul a hazai kapu.
     
    40
    Augusto Fernández jobb oldali beadása után Angeleri ment a tizenhatoson belül Charles elöl.
     
    40
    Rosales tör be jobbról a tizenhatoson belülre, majd hiába esik nagyot, nem kap büntetőt, s nagy szerencséjére sárga lapot sem színészkedésért, mert az neki már a második lett volna...
     
    39
    Santi Mina szólózott balösszekötőben, de Rosales és Sergi Darder együttes erővel szerelni tudta.
     
    38
    Antunes harcol nagyot a labdáért a bal szélen, de végül a vendégek jöhetnek bedobással.
     
    37
    Samu jobb oldali beadása után Santa Cruz sarokkal letett labdáját vágják ki a tizenhatos vonalánál a vendégvédők.
     
    36
    Sergi Darder tör előre középen, s szabadrúgást harcol ki, miközben a vasból lévő Weligton visszatér a pályára.
     
    35
    Weligtonért hordágyat vittek be, le kell cserélni.
     
    34
    Weligton marad újra a földön, a térdét fájlalva szorul ápolásra.
     
    33
    A bal oldali szöglet után a Camacho által középen továbbtett labda már lesen találja Santa Cruzt, szabadrúgás kifelé.
     
    33
    Santa Cruz jobbról, 15 méterről tekert a hosszú sarokra, Sergio bravúrral ütötte szögletre a labdát.
     
    32
    Samu Castillejo harcol ki szabadrúgást a bal szélen, Hugo Mallo lépett oda neki.
     
    31
    Weligton maradt a földön az eset után, de immár talpon a hazai védő.
     
    30
    Duda középre ívelt szabadrúgása után Camacho 10 méteres fejesét védi Sergio.
     
    30
    Krohn-Dehli labdavesztése után Camacho ugrott volna ki középen, mire Fontás gyorsan felrúgta: sárga lap.
     
    29
    Krohn-Dehli jobb oldali szöglete után Fontás elöl mentenek középen fejjel a hazai védők.
     
    28
    Hernández harcol ki szögletet a jobb szélen Weligtonnal szemben.
     
    27
    Duda labdája nem jó a bal szélen Antunes felé, bedobással jöhet a Celta.
     
    26
    Samu Castillejo harcol ki szabadrúgást a bal oldalon Hernándezzel szemben.
     
    25
    Krohn-Dehli szabadrúgása után Santi Mina fejel hét méterről magasan a bal felső sarok fölé.
     
    24
    Camacho bal oldali beadása után hiába reklamálnak kezezés miatt büntetőt a hazaiak, a kontra végén Rosales pedig egy sárga lapért cserébe vágja fel a bal szélen Santi Minát.
     
    23
    Antunes bal oldali beadása most nem olyan sikeres, Santa Cruz elöl mentenek a vendégvédők.
    SAMU - 1:0
     
    21
    A Málaga gólt szerzett!
    SAMUEL SÁNCHEZ GARCÍA, azaz SAMU fejel 10 méterről egyből a jobb alsó sarokba, Antunes balról remekül középre tekert labdája után.
     
    21
    Rosales jobb oldali beadása után Sergi Gómez ment fejjel a hosszún.
     
    20
    Santi Mina passza után Hernández keresztbe tett labdája nem jó a hazai térfél közepén, belelépnek a védők.
     
    19
    Jonny bal oldali beadása után a kilépő Kameni húzza le a labdát.
     
    18
    Santi Mina balról középre passzolt labdáját blokkolják a hazai védők.
     
    18
    Charles passza nem jó Augusto Fernándeznek a tizenhatos jobb sarkánál, így fel tudnak szabadítani a hazai védők.
     
    17
    Orellana vezeti ki a labdát a bal szélen az oldalvonalon túlra, a hazaiak jöhetnek bedobással.
     
    16
    Augusto Fernández ugratta ki nagy labdával jobbösszekötőben Orellanát, akinek 10 méteres lövését bravúrral védte Kameni.
     
    15
    Antunes bal oldali beadása után Santa Cruz nem jut középen lövőhelyzethez, oda a veszély.
     
    14
    Fontás kiugratása találja végül lesen balösszekötőben Charles-t.
     
    14
    Santi Mina passza után Orellana húz befelé a jobb szélről, de Sergi Darder oldalra vágja előle a labdát.
     
    13
    Santi Mina harcol ki szabadrúgást a felezővonalnál Rosalesszel szemben.
     
    12
    Charles röviden középre fejelt labdáját vágják a mezőnybe a hazai védők a tizenhatosuk előterében.
     
    11
    Duda mély jobb oldali beadása suhan a jobb sarok mellett, érintés nélkül az alapvonalon túlra.
     
    10
    Rosales két jobb oldali beadása után is mentenek a vendégvédők, a másodikat a kilépő Sergio kapus húzza le.
     
    9
    Charles kap rossz labdát a hazai térfél közepén, így könnyedén szerelik a védők.
     
    8
    Rövid labda balra Santi Mina felé, jól kereszteznek a Málaga védői.
     
    7
    Charles esik nagyot a tizenhatos előterében, de nem kap szabadrúgást.
     
    7
    Santi Mina szökteti hosszan magát balösszekötőben, kivágják oldalra a labdát a hazai védők.
     
    6
    Krohn-Dehli kiugratása hosszú a bal szélre Santi Mina felé, Kameni jöhet kirúgással.
     
    5
    A jobb oldali szöglet után Charles kézzel veszi le középen a labdát, így már hiába is lő a kapu közepébe.
     
    5
    Augusto Fernández jobb oldali beadását blokkolják, Orellana ismétlését pedig Kameni üti fölé.
     
    4
    Antunes bal oldali beadása után Duda jobbról, 10 méterről küldött lövését blokkolták a vendégvédők.
     
    3
    Krohn-Dehli rövidre ívelt szögletét kifejelik oldalra a hazai védők.
     
    3
    A bal szélen harcolnak ki szögletet a vendégek, Rosales mentett.
     
    2
    Sergi Gómez vágja a mezőnybe a labdát Samu Castillejo bal oldali beadását követően.
     
    2
    Jonny bal oldali beadását blokkolják a hazai védők.
     
    1
    A vendégek kezdték a meccset.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Egyperces gyászszünettel kezdődik a mérkőzés.
     
    A hazaiak kék-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban játszanak majd, míg a Celta világoszöld mezben és sötétzöld nadrágban.

     
    Összeállítások:

    Málaga CF: Kameni – Rosales, Angeleri, Weligton, Antunes – Camacho, Sergi Darder – Samu, Duda, Samu Castillejo – Santa Cruz. Edző: Javi Gracia
    Cserék: Ochoa (k), Horta, Recio, Boka, Luís Alberto, Miguel Torres, Juanpi Anor

    Real Club Celta de Vigo: Sergio – Hugo Mallo, Sergi Gómez, Fontás, Jonny – Augusto Fernández, Krohn-Dehli, Hernández – Santi Mina, Charles, Orellana. Edző: Eduardo Berizzo

    Játékvezetők: Del Cerro Grande – Yuste Jiménez, Álvarez Cantón – Pulido Santana.
     
    A Málaga a múlt fordulóban az újonc Deportivo La Coruna otthonában nyert 1:0-ra Sergi Darder első félidőben szerzett szemfüles találatával, míg a Celta sima 3:0-ás vereséggel tért haza a nagy formában lévő Real Madrid otthonából. A hazaiaknál Sergio Sánchez, Juanmi, Amrabat, Flávio és Chen, míg a vendégcsapatban Borja Oubina bajlódik sérüléssel.
     
    A Málaga hazai pályán a hatodik legjobb csapat eddig a bajnokságban, hét otthoni meccsükből négyet megnyertek, kettőt adtak döntetlenre, s csak egy alkalommal szenvedtek vereséget. A Celta idegenben ötvenszázalékos eddig, 2-2 győzelem és vereség mellett már háromszor játszottak döntetlent, ami most sem tűnik elképzelhetetlen végkifejletnek.
     
    Szombat késő este a Celta Vigo lesz a Málaga vendége a spanyol bajnokság 15. fordulójában. A Málaga 24 pontjával a tabella 7. helyén áll, éppen az eddig 20 pontot szerző vigóiakat megelőzve. Mindez azt jelenti, hogy az európai kupahelyek eléréséért komoly jelentőséggel bírhat ez a meccs, hiszen málagai győzelem esetén a hazaiak jelentősen elhúzhatnak mostani ellenfelüktől.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 22:00 - kor kezdődik..

    Attila Varsányi

    Gólok: 21. Samu

    Lapok:   24. Rosales (MLG), 47. Weligton (MLG), 52. Camacho (MLG), 86. Recio (MLG), 90. Samu (MLG) – 30. Fontás (CVG), 42. Charles (CVG), 55. Hugo Mallo (CVG), 64. Augusto Fernández (CVG)


    Malaga CF: Kameni – Rosales, Angeleri, Weligton (47. Miguel Torres), Antunes – Camacho, Sergi Darder – Samu, Duda (68. Recio), Samu Castillejo (83. Boka) – Santa Cruz. Edző: Javi Gracia
    Cserék: Ochoa (k), Horta, Recio, Boka, Luís Alberto, Miguel Torres, Juanpi Anor

    Celta de Vigo: Sergio – Hugo Mallo (85. Larrivey), Sergi Gómez, Fontás, Jonny – Augusto Fernández, Krohn-Dehli, Hernández (65. Álex López) – Santi Mina, Charles, Orellana (65. Nolito). Edző: Eduardo Berizzo
    Cserék: Rubén Blanco (k), Radoja, Álex López, Nolito, Larrivey, Madinda, Planas

    Játékvezetők: Del Cerro Grande – Yuste Jiménez, Álvarez Cantón – Pulido Santana

    Nézőszám: 19796