Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
Sebastian Vettel és a Ferrari a második tesztnapot is megnyerte, mögötte szintén egy Ferrari hajtóművel szerelt autó, Felipe Nasr a Sauberral végzett a második helyen. Úgy tűnik, beválnak a Ferrari fejlesztései, de azért messzemenő következtetéseket ne vonjunk le az első két tesztnapból, tavaly sem kezdett az élen a Mercedes, mégis láthattuk, mennyire uralták az évadot.
A Lotus elindult és fontos 41 kört tett a kocsiba Maldonado. Buttonnek sem volt nagyobb szerencséje ma, mint Alonsonak tegnap, hat megtett kör, ebből egyetlen egy mért forduló, óriási lemaradás, folyamatos elektronikai gondok egyelőre. A Mercedes ma is a legszorgalmasabb volt, de Hamiltonnak is technikai gondja adódott. A Red Bull ezt a napot a korai szárnytörés miatt elszúrta.
A tesztnap végeredménye:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
Holnap is tartsanak velünk, ugyanígy délelőtt 9 órától rendszeresen jelentkezünk a friss eredményekkel és hírekkel a harmadik tesztnapról!
Köszönöm a figyelmet!
----
(17:12:05)
A jerezi második tesztnap végeredménye:
(időeredmények és megtett körök száma)
Verstappen a depóban, Nasr és Vettel azonban az utolsó perceket is kihasználják.
16:54
Vettel mellé nagyon gyorsan csatlakozott Nasr és Verstappen is. Vettel utolsó köre 1:36-os, Verstappen 1:38-as, Nasr 1:39-es kört futott.
16:52
Vettel is úgy gondolja, hogy esőben is megtesz néhány kört, jelenleg csak a Ferrari a pályán, hamarosan vége a mai tesztnapnak.
16:45
Button egy újabb installációs kört tett meg a McLaren Hondával, de a kör végén azonnal vissza is tért a depóba. A motor hangja változatlanul nagyon rossz.
16:39
A jelenlegi állás:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
16:38
Nasr visszatért a boxba, de Verstappen szokja az esőt. A 17 éves versenyzőnek minden kilométerre szüksége van tapasztalatszerzés miatt, jól is jön neki ez az eső.
16:36
Érdekes, hogy Verstappen esőben teljesített 1:42-s köre is 12 másodperccel gyorsabb, mint Buttoné a McLarennel szárazon. (A tegnapi és a mai napon is komoly gondokkal küzd, főleg elektronikai téren a Honda)
16:25
Verstappen, majd nem sokkal később Nasr is a pályára gurult a nagy esőben is.
16:10
Az egyetlen esemény az ömlő esőben, hogy a Honda garázsában beindították a McLarent. Még ezek a percek is számíthatnak a hiba kijavításában, még ha pályára most nem is tudják küldeni az autót a wokingiak.
16:05
A helyi jelentések szerint óriási felhőszakadás és szélvihar érte el a jerezi pályát, így könnyen lehet, hogy a maradék 55 perc már eseménytelenül fog eltelni.
16:04
Az eddig megtett körök:
Hamilton 91
Vettel 75
Nasr 73
Bottas 61
Verstappen 58
Maldonado 37
Kvyat 18
Button 5
15:59
A Mercedes csapat Twitter bejegyzése megerősíti, hogy a Mercedes gyári csapata már nem tudja ma pályára küldeni a konstruktőri világbajnok autót. Keményen dolgoznak a fiúk, hogy a holnapi tesztnapra ismét összeálljon a Merci. Ezzel Hamilton biztosan 1:22,490-es idővel fejezi be a mai napi tesztet.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
15:56
Mind Bottas, mind Nasr lágy gumikon a pályán jelenleg. Hamilton autóját szerelik továbbra is, lehet, hogy ma már nem tud kijönni a világbajnoki címvédő.
15:51
Komoly változás az élmezőnyben, Nasr lágy gumikon felugrik a második helyre, Bottas pedig fél másodpercet javít, ezzel már harmadik. Hamilton a negyedik.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
15:45
Vettel első szektora a mai nap legjobbja volt eddig, de utána kicsit lelassul és végül 8 tizeddel elmarad saját legjobbjától.
15:44
Nasr is csatlakozik Vettelhez, két Ferrari-motoros autó most a pályán.
15:43
Ismét zöld zászló van érvényben, Vettel az első, aki a Ferrarival pályára gurul.
15:40
Piros zászló, a mai nap során először! Maldonado Lotusa az utolsó szektorban megállt, a pályabírók tolják vissza a depóba.
15:32
Bottas és Maldonado is javítottak néhány tizedet, de a helyezésükben nincs változás.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.983s +1.999
4 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
15:18
Sebastian Vettel újra a pályán a Ferrarival, Maldonado is csatlakozik hozzá, jelenleg ketten kint. A Mercedesnél 1-2 órával ezelőtt egy vízellátási gond adódott a motorral, azóta komoly szerelés a címvédő istállónál.
15:09
Pastor Maldonado már 25 kört pakolt a Lotusba, ami a tegnapi nap teljes kihagyása után nem is rossz teljesítmény. A Honda viszont egyelőre továbbra is maródi, bár egy órája kiadtak egy közleményt, hogy vélhetően megoldották a délelőtti gondot és még ma terveznek pályára menni.
15:04
Máris változik a helyzet, Valtteri Bottas remek kört futva visszaveszi a harmadik helyet Nasrtól.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m23.049s +2.065
4 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
15:01
Vettel, Bottas és Nasr a pályán.
14:58
A jelenlegi állás, bő két órával a teszt befejezése előtt:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
4 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
14:57
Elállóban az eső, eddig sem volt túl erős. Felipe Nasr és Sebastian Vettel érkezett a pályára néhány perce, Nasr javítani is tudott, feljött a harmadik helyre!
14:52
Kvyat mért kör nélkül, összesen 13 körnél jár, Button sajnos csak ötnél, a McLaren továbbra sem állt össze a Honda motorral és az elektronikával.
14:51
Magyarázatot kaptunk arra, miért megy ki Kvyat állandóan első vezetőszárny nélkül. Egyszerű, még kora reggel az első kimenetekor Kvyat a felvezető körben az első szárnnyal megérintette a betonfalat, megtörte a vezetőszárnyat és a Red Bullnak a mai napon ebből az alkatrészből még csak ez az egy áll rendelkezésre.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
14:47
Az elmúlt percekben Vettel dugta ki egyedül az orrát az esős pályára, de csak egy installációs kört tett meg, majd visszahajtott a boxba.
14:36
Elkezdett esni az eső Jerezben, ez nem túl jó hír a csapatoknak, akik eddig kevés kört tudtak megtenni. Nem nagy az eső, de folyamatos már percek óta. Nincs senki a pályán.
14:30
Kis javítás Nasr részéről, de marad ötödik.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
5 Felipe Nasr Sauber 1m24.218s +3.234
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
13:57
Bottas feljött a harmadik helyre, a többi versenyző nem javított az utóbbi órában:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
5 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
13:57
Vettel folyamatosan futja most a gyors köröket, 1:23 és 1:24 körülieket közepes gumin. Zsinórban a nyolcadik mért körét teljesíti.
13:25
Hamilton 1:24-es és 25-ös körrel folytatta, Kvyat pedig 1-1 körre érkezik többedszer is első szárny nélkül.
13:19
1:23-as körrel indít Hamilton, most gyorsabb körökre számíthatunk, mint az elmúlt egy órában.
13:18
Maldonado be a depóba, Hamilton érkezik a helyére Verstappen mellé.
13:12
Verstappen és Nasr 1:25-1:26-os köröket futnak konstans. Ketten a pályán, Kvyat most sem ment mért kört.
13:06
Kvyat éppen most érkezett meg a pályára, az első szárnya most is, hasonlóan az első kijövetelekor, hiányos, a terelőlapok hiányoznak, csak az orrkúp van fent az autón. Speciális aeroteszt?
13:05
A Red Bull ma is meglepetést okoz szokatlan festésével:
13:04
Maldonado és Verstappen jelenleg a pályán, Maldonado ráadásul újabb másodpercet gyorsult, már csak öt másodperc a lemaradása.
13:02
Maldonado kint a Lotussal, két és fél tizedet farag, de még hatodik marad.
13:01
A jelenlegi állás:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
4 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
5 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.939
6 Pastor Maldonado Lotus 1m27.363s +6.379
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
12:35
Egyedül Lewis Hamilton köröz a pályán, ma is a gyári Mercedes lesz a legszorgalmasabb.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
12:28
Button gépével ismét elektronikai gondok léptek fel, de a csapat reményei szerint hamarosan újra pályára gurulhat a Honda.
12:27
Hamilton a hosszabb etapokat próbálgatja, jelenleg 1:26 vége, 1:27 eleje köröket fut konstans.
12:22
Újabb kilenc tizedet faragott az idején Maldonado, majd visszament a boxba. Három autó jelenleg a pályán. Kvyatnak még nincs mért ideje a Red Bullal, Buttoné pedig felejthető.
12:21
Maldonado fokozatosan pakolja a kilométereket az új Lotusba, lassan javítgatja saját körét.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
4 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
5 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.939
6 Pastor Maldonado Lotus 1m28.193s +7.209
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
12:10
Button megtette első mért körét is (nagyon lassan) a McLaren Hondával, fél percnél is nagyobb a lemaradása.
12:00
Délig a következő körszámok voltak az egyes pilóták mellett:
Vettel, Hamilton, Nasr, Verstappen, Bottas a jelenlegi sorrend, továbbra is élen tehát a Ferrari.
Bő háromnegyed óra múlva ismét jelentkezünk friss hírekkel, tartsanak továbbra is velünk!
10:57
Kvyat kint járt egy felvezető körre, de a végén a boxba tért vissza. Vettel legjobb ideje egyébként közepesen kemény gumival született meg, nem lággyal.
10:56
Vettel és Verstappen is tovább javít. Egyelőre nincs mért köre Kvyatnak, Maldonadonak és Button-nek.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.751s +3.767
5 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.939
10:45
Vettel mai eddigi leggyorsabb köre 1,4 másodperccel jobb, mint a tavalyi teszten elért körrekord. Ennyit fejlődnek az autók és biztosak lehetünk benne, ha melegszik az idő és még inkább belejönnek a csapatok, tovább fogják faragni ezt a rekordot.
10:44
Pastor Maldonado vezeti ma a Lotust és nem Romain Grosjean. Igaz, egyelőre csak egy kört tett meg, de végre láthattuk az új gépet.
10:42
Bottas is feliratkozik a tabellára. Eddig két gyors kört tett meg és a negyedik helyre jó.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m21.884s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +0.606
3 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +2.454
4 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.039
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m28.893s +7.009
10:27
Hamilton közben túl a 10. körén is, Nasr csatlakozik hozzá a Sauberral. Jelenleg ketten a pályán.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m21.884s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +0.606
3 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +2.454
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m28.893s +7.009
10:26
Fontos pillanatokat láthattunk, Lotus a pályán! Grosjean azonban csak egy installációs kört tett meg, majd visszatért a depóba. A Lotus elmondása szerint a mai nap még főleg szereléssel fog telni, kevés mért kört tudnak majd megtenni.
10:20
Hamilton zsinórban több kört is az 1:22 közepi idők megfutásával tölt, konstans teljesítmény tehát, nem egy kiugró köridő.
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
10:17
Közben Vettel visszatért a boxba, zsinórban hét gyors kört teljesített a német. Hamilton kint köröz.
10:16
Lewis Hamilton is a lovak közé csapott, 1:22.490-es idővel a második helyre ugrott előre és biztosak lehetünk abban, hogy tovább fog gyorsulni az Ezüst Nyíl.
10:15
A jelenleg élen álló négyszeres világbajnok:
10:13
Sebastian Vettel már most nyolc tizeddel megdöntötte a tegnapi csúcsát, lehet, hogy hosszú évek vergődése után végre beletalált valamibe a Ferrari? Vagy csak altatnak a többiek?
10:12
Vettel kétszer is megdöntötte a saját körrekordját, úgy tűnik, jól megy a Ferrari ma is.
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m21.884s
2 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +2.454
3 Lewis Hamilton Mercedes 1m24.803s +2.919
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m28.893s +7.009
10:00
Bottas már két felvezető kört is megtett a Williamsszel az elmúlt órában, de mért köre még nincs ma a finn tehetségnek.
9:59
Jenson Button is járt már kint a pályán, de egyelőre csak egy installációs kört tett meg a McLaren Hondával.
9:58
Mindössze hat fokos a levegő hőmérséklete egyelőre, de napközben várhatóan 10 fölé is fog emelkedni.
9:58
Tegnaphoz hasonlóan ismét a Ferrari veszi át a kezdeményezést elsőként, Vettel az élen!
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m23.029s
2 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +1.309
3 Lewis Hamilton Mercedes 1m24.803s +1.774
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m28.893s +5.864
9:01
Ismét napos időben kezdődik a teszt, de még hűvös van Jerezben.
A verseny elkezdődött.
A hétfői tesztelők:
Lewis Hamilton (Mercedes)
Daniil Kvyat (Red Bull)
Valtteri Bottas (Williams)
Sebastian Vettel (Ferrari)
Jenson Button (McLaren)
Felipe Nasr (Sauber)
Max Verstappen (Toro Rosso)
Romain Grosjean (Lotus)
Az első nap végeredménye:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m22.620s
2 Marcus Ericsson Sauber 1m22.777s +0.157
3 Nico Rosberg Mercedes 1m23.106s +0.486
4 Daniel Ricciardo Red Bull 1m23.338s +0.718
5 Valtteri Bottas Williams 1m23.906s +1.286
6 Carlos Sainz Jr Toro Rosso 1m25.327s +2.707
7 Fernando Alonso McLaren 1m40.738s +18.118
Megkezdődnek Jerezben a Forma 1-es tesztek a 2015-ös autókkal. Egy évvel ezelőtt ilyenkor a teljes ismeretlenbe ugrottak bele a csapatok, hiszen akkor próbálták ki először élesben a V6-os turbós hibridmeghajtású motorokkal szerelt autóikat. Voltak is problémák rendesen, különösen a Renault erőforrással meghajtott autók esetében, mint például a Red Bull.
A téli tesztek nagy fölényét aztán egész évben a pályára is tudta vinni a Mercedes gyári csapata és igazából megszorítani sem tudták őket, 19 futamból 16-t nyertek meg. Amikor nem győzött egyik autójuk, általában különleges körülmények, vagy technikai hiba állt a háttérben. Az elkövetkező 1,5 hónap feladata a többiek számára, hogy olyan ütőképes autót építsen és teszteljen ki, amivel sikerül majd legalább jelentősen csökkenteniük az Ezüst Nyilak mögötti hátrányukat. A McLaren csapatnak némileg nehezebb dolga lesz, ugyanis a Honda motorszállító csak most tér vissza hosszú évek kihagyása után, nyilván ennek az autónak több gyermekbetegsége lesz főleg év elején, ám ne feledjük, hogy a Honda elképesztő mennyiségű pénzt öl a projektbe, így akár meglepetésszerűen jó is lehet a McLaren. Valljuk be, az utóbbi két szezon pocsék volt a wokingiak számára, mindössze egyetlen futamon tudtak dobogóra állni Buttonék két év alatt.
A legtöbb istálló már bemutatta 2015-ös versenygépét, nézzünk ezek közül néhányat:
Mercedes:
Red Bull:
Ferrari:
Williams:
McLaren:
Lotus:
és a csinos Sauber:
Elsőként Jerezben tesztelnek négy napon át a csapatok, rendszeresen jelentkezünk a tesztnapok során friss történésekkel és időeredményekkel. Tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A verseny 10:00 - kor kezdődik.
A Lotus elindult és fontos 41 kört tett a kocsiba Maldonado. Buttonnek sem volt nagyobb szerencséje ma, mint Alonsonak tegnap, hat megtett kör, ebből egyetlen egy mért forduló, óriási lemaradás, folyamatos elektronikai gondok egyelőre. A Mercedes ma is a legszorgalmasabb volt, de Hamiltonnak is technikai gondja adódott. A Red Bull ezt a napot a korai szárnytörés miatt elszúrta.
A tesztnap végeredménye:
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
Holnap is tartsanak velünk, ugyanígy délelőtt 9 órától rendszeresen jelentkezünk a friss eredményekkel és hírekkel a harmadik tesztnapról!
Köszönöm a figyelmet!
---- (17:12:05)
(időeredmények és megtett körök száma)
1. Vettel, Ferrari, 1:20.984, 89 laps;
2. Nasr, Sauber, 1:21.867, 88 laps;
3. Bottas, Williams, 1:22.319, 61 laps;
4. Hamilton, Mercedes, 1:22:490, 91 laps;
5. Verstappen, Toro Rosso, 1:24.167, 73 laps;
6. Maldonado, Lotus, 1:25.802 41 laps;
7. Button, McLaren, 1:54.655, 6 laps;
8. Kvyat, Red Bull, mért idő nélkül, 18 laps
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
Hamilton 91
Vettel 75
Nasr 73
Bottas 61
Verstappen 58
Maldonado 37
Kvyat 18
Button 5
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Felipe Nasr Sauber 1m21.867s +0.883
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.319s +1.335
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m22.983s +1.999
4 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m25.802s +4.818
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m23.049s +2.065
4 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Felipe Nasr Sauber 1m23.762s +2.778
4 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
5 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
5 Felipe Nasr Sauber 1m24.218s +3.234
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Valtteri Bottas Williams 1m24.131s +3.147
4 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
5 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
6 Pastor Maldonado Lotus 1m26.069s +5.085
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
4 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
5 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.939
6 Pastor Maldonado Lotus 1m27.363s +6.379
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
1 Sebastian Vettel Ferrari 1m20.984s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m22.490s +1.506
3 Max Verstappen Toro Rosso 1m24.167s +3.183
4 Felipe Nasr Sauber 1m24.338s +3.354
5 Valtteri Bottas Williams 1m24.923s +3.939
6 Pastor Maldonado Lotus 1m28.193s +7.209
7 Jenson Button McLaren 1m54.655s +33.671
Hamilton (Mercedes) 42
Nasr (Sauber) 33
Vettel (Ferrari) 31
Verstappen (Toro Rosso) 25
Bottas (Williams) 16
Kvyat (Red Bull) 7
Maldonado (Lotus) 6
Button (McLaren) 2