Győri ETO FC II. – Tatabánya 0:0 (vége) | Balatonfüredi FC – Sárvár FC 4:3 (vége)
vége
Balatonfüredi FC
4:3 (2:0)
Sárvár FC
szombat 21.03.2015, 15:00 • Balatonfüredi Városi Sportpálya, Balatonfüred • NBIII - Nyugati csoport
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 15:00 - kor kezdődik.
     
    Üdvözlök minden kedves szurkolót!

    Az NBIII Nyugati csoportjában sor kerül a Balatonfüred-Sárvár összecsapásra.

    A hazaiak a télen edzőt váltottak, így még nem könnyű kiismerni a taktikájukat, de azt lehet tudni, hogy jelenleg a nyolcadik helyezést foglalják el a rendkívül szoros mezőnyben eddigi 22 pontjukkal és csak gólkülönbség által maradnak le a hetedik, és egy ponttal a hatodik helyről. A tavaszi szezon során lejátszott három mérkőzés alatt legyőzték 2-1-re a Mosonmagyaróvárt, 1-1-es döntetlent értek el a Budaörs ellen, illetve Csepelen kikaptak 2-1-re. Ez eddig romló tendencia, kiderül a mai mérkőzésen, hogy sikerülni fog-e véget vetni ennek.

    A sárváriak a 11. helyen szerénykednek 17 pontjukkal – más kérdés, hogy ők elég nehezen tudnának elmozdulni akár előre, akár hátra a mérkőzés után. Ők csak két mérkőzést tudtak eddig lejátszani, mivel az egyik ellenfelük a bajnokságtól visszalépő Veszprém FC lett volna. A két találkozón 2-0-ra kikaptak a Győr II-től és "leikszeltek" egy 1-1-es rangadó alkalmával Diósdon.

    Tartsanak velünk, hiszen választ kapunk rengeteg kérdésre a mai találkozó alkalmával!
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    2
    Sárvár kezdi meg a mérkőzést.
     
    3
    Pécseli veszíti el a labdát közel a kapujához, de szerencséjére Mavolo Paolo kapu fölé emeli a labdát.
     
    4
    Nagy R. tekeri középre a labdát a jobboldalról, de ez csak Osvaldnak lett jó.
     
    5
    Gubicza hozza el a baloldalon remekül a labdát, be is adja... Horváth fejeli centikkel el a kapufa mellett!
     
    6
    Nagy R. volt szabálytalan a baloldalon Mavoloval szemben, meg is kapják a vendégek a szabadot.
     
    7
    Tóth L. kap a lábára egy rúgást Benkótól, ezért ismételhet a Sárvár.
     
    8
    A beadás magas lett, ezért senki sem érhette el.
     
    9
    Pécseli indítaná Pavlitzkyt, de szorosan őrizte a támadót Rózsa, nem is tudta levenni a labdát.
     
    10
    Devecsery pörgetné Kocsis elé a labdát, de Domján figyelt és kivágta a labdát.
     
    11
    Horváth kerül ziccerbe, de lövés helyett a cselezést vállalja, elveszik tőle a játékszert.
     
    12
    Nagy esik össze a tizenhatoson belül, Görög Márió nem ítél tizenegyest.
     
    13
    Nabil tolja befelé a labdát majd kapura lő kb. 25 méterről... ez a lövés nagyon csúnyán elszállt.
     
    14
    Nagy bedobásra készülnek a sárváriak, egy szögletet össze is tudnak hozni belőle.
     
    15
    Máthé végzi el a kis szögletet, vissza kapja a labdát, de a beadása elszállt a fejek felett.
     
    16
    Máthé és Pécseli rúgnak össze keményen, előbbi bánja, lenn marad a földön.
     
    17
    Szabó L. szöktetné Nabilt, de nagyon gyenge volt az átadás.
     
    18
    Szabó volt szabálytalan a vendég térfélen, kifelé lesz a szabadrúgás.
     
    19
    Máthé emelné be a védők mögé Tóthnak, a csatár viszont nem tudja lekezelni a labdát.
     
    20
    Pavlitzky ad egy remek labdát Nagynak, aki be is adja azt... Potyi mentett szögletre.
     
    21
    Nagy R. adja be a labdát, a védők kifejelik, ismételhet.
     
    22
    Kis szögletet végeznek el, Nagy visszakapja a labdát és betör a tizenhatoson belülre... közelről azonban kapu fölé lő!
     
    23
    Szabó kap egy rúgást a lábára Máthétól, meg is kapja a szabadrúgást.
     
    25
    A Balatonfüred gólt szerzett!
    NAGY RICHÁRD ugrik ki egy labdával és gyönyörűen beesernyőzi a rákirontó kapust, Osvaldot! 1-0 a Fürednek!
     
    26
    Mavolo pörgeti fel magának a labdát, de Gubicza beleér kézzel.
     
    27
    Máthé lövi kapura a szabadot, de Megyeri szögletre tolja!
     
    28
    A szögletet Szabó vágja ki egyből.
     
    29
    Ambrus rúgta össze hátulról Nagy lábait, sárga lap a jutalma.
     
    30
    A beadás a másik oldalon Nabilt találja meg, aki azonban kapu mögé ívelte a labdát.
     
    31
    Tóth L. lő távolról kapura, de Megyeri ezt is fogja.
     
    32
    Horváth adja el a labdát Tóthnak, de a hazaiak szerencséjére nem tudta kihasználni a ziccert!
     
    33
    Tóth rúgja le Nagy Richárdot, megkapja a sárga lapot.
     
    35
    A Balatonfüred gólt szerzett!
    SWITZER NABIL kap egy remek indítást, Osvald érkezett ugyen, de elpöckölte mellette a labdát! 2-0 az állás!
     
    36
    Szépen adogatnak a hazaiak.
     
    37
    Szabónak lépett oda Devecsery, a hazai csapatkapitány megérdemli a szabadot.
     
    38
    Rózsa adta haza a labdát nagyon erősen és Osvald csak a szerencsének köszönheti, hogy ki tudta vágni a kapuból a játékszert!
     
    39
    Bánhidi egy hatalmas esernyővel veri át Rajost!
     
    40
    Devecsery érkezik a támadással és egy félmagas labdát kapásból vág kapu fölé pár centivel!
     
    41
    Máthé szépen szervezi a vendég játékot.
     
    42
    Pavlitzky passzolja ki a labdát oldalra Szabónak, aki beadja... Nabil becsúszva az oldalhálót találja el az ötös sarkáról!
     
    43
    Pavlitzkyt indítják a csapattársak, de Dr. Bede Tamás szerint lesen volt.
     
    44
    Rózsa marad lenn a földön egy ütközést követően, az ő ápolása miatt áll a játék.
     
    45
    Nagy Richárd és Pavlitzky Balázs révén már az ellenfél térfelén letámadást alkalmaz.
     
    45
    Befejeződött az első félidő.
     
    Az első félidőben végig a Balatonfüred irányított, a Sárvártól sokkal több kell ahhoz, hogy pontot tudjanak menteni.

    Maradjanak velünk!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    48
    A Balatonfüred gólt szerzett!
    PAVLITZKY BALÁZS egy beadás után kilőtte a fickát! Mellékesen megjegyzem a szünetben felajánlottak egy üveg bort a harmadik gól szerzőjének, amit így a támadó nyert meg!
     
    50
    Rajos gáncsolta Nagy Richárdot, sárga lapot kap érte.
     
    51
    A szabadrúgás Szabó kilőtte a pályáról.
     
    53
    A fürediek teljesen extázisba estek. A jelen lévő 131 néző nagy hangulatot csinál a mérkőzésen.
     
    54
    Tancsics adja be a baloldalról a labdát, de Pécseli kivágja.
     
    55
    Switzer Nabil húzza befele a labdát majd kapura süti... Osvald védett hatalmasat! Nagyszerű kapus megmozdulás volt!
     
    56
    Benkó löki meg Tancsicsot, szabadrúgást kap a Sárvár.
     
    57
    A sértett végzi el a szabadrúgást, de Pécselinek sikerül kifejelni a labdát középről.
     
    58
    Horváth tekeri be a tizenhatoson belülre Pavlitzky irányába, de Rózsa kifejeli előle a labdát az utolsó pillanatban.
     
    59
    Bánhidi kap sárga lapot miután a középpályán ütközött Devecseryvel.
     
    60
    Tóth László kap egy hosszú labdát, de már lesen volt a játékos.
     
    61
    Paolo löki fel Szabót a szélen, kifelé jár a szabadrúgás.
     
    62
    Mavolo Paolo kap sárga kártyát szövegelésért Görög Márió játékvezetőtől.
     
    64
    Pavlitzky helyére Czafit áll be a hazaiaknál, míg a vendégeknél Potyi helyére Koronczai érkezett.
     
    65
    A Sárvár gólt szerzett!
    MAVOLO PAOLO lő 25 méterről egy hálószaggató bombagólt!
     
    66
    Horváth fejel kapura egy baloldali beadást követően öt méterről, de Osvald lábbal rúgja szögletre! Óriási védés volt!
     
    67
    A szögletet kifejelték a vendég védők.
     
    68
    Pécseli rúg Kocsis bokájára, szabadrúgással jöhet a Sárvár a félpályától.-
     
    70
    A szabadrúgást Máthé lőtte ki a stadionból.
     
    71
    Czafit teszi középre jobbról a labdát, de a becsúszó Rajos szögletre ment.
     
    72
    A Sárvár gólt szerzett!
    TÓTH LÁSZLÓ szépít egy közeli lövés után!
     
    74
    A Balatonfüred gólt szerzett!
    DEVECSERY öngólt lőtt egy beadás után! 4-2-re vezet a Füred!
     
    75
    Switzer Nabil kap sárga lapot miután lesen kapták és elrúgta a labdát.
     
    76
    Czafit esik el Rajos mellett, de nem ítél szabadrúgást a spori.
     
    77
    Switzer Nabilt ismételten lesen kapja Hofbauer Roland partjelző.
     
    78
    Nagy Richárd viszi el egy csellel a védője mellett a labdát és lő egy óriási felsőlécet!
     
    80
    A Sárvár gólt szerzett!
    Egy baloldali beadást követően RÓZSA fejelt a hálóba! 4-3 az állás!
     
    81
    Bánhidi helyére Szöllőskei érkezik a pályára.
     
    82
    A vendégeknél Mavolo Paolo helyére Pupp áll be.
     
    83
    Kisebb fejpárbaj alakult ki a két csapat játékosai között.
     
    84
    Czafit lő távolról, de a lövése bőven elkerülte a kaput.
     
    85
    Horváth helyére Kőbányai érkezik.
     
    86
    Devecsery lépett félre és az ápolást követően csapattársai szállítják le a pályáról.
     
    87
    Gubiczát csapja arcon Ambrus, szabadrúgást kap a Balatonfüred.
     
    88
    Czafit kap sárga lapot beszédért.
     
    90
    A feszültség már tapintható a pályán, nagyon kiélezett a küzdelem.
     
    90+1
    Négy perc lesz a hosszabbítás.
     
    90+3
    Szabadrúgáshoz jut a Sárvár a félpályánál, szinte mindenki a kapu előtt helyezkedik el. A beadást azonban kivágják a hazaiak.
     
    90+4
    Máthé kap sárga lapot miután lerántotta Switzer Nabilt.
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    Az első félidőt végig uralta a füredi csapat, de a második félidőre visszajött a partiba a Sárvár és remek meccset hoztak össze.

    Köszönöm a figyelmüket! (16:47:15)

    Koppány Veres

    Gólok: 25. Nagy Richárd, 35. Switzer Nabil, 48. Pavlitzky, 74. Devecsery (öngól) – 65. Paolo, 72. Tóth L., 80. Rózsa

    Lapok:   59. Bánhidi (BFC), 75. Nabil (BFC), 88. Czafit (BFC) – 29. Ambrus (SFC), 33. Tóth László (SFC), 50. Rajos (SFC), 62. Mavolo Paolo (SFC), 90+4. Máthé (SFC)


    Balatonfüredi FC: Megyeri – Benkó, Pécseli, Domján, Gubicza- Nagy R., Bánhidi (Szöllőskei 81.p.), Szabó L., Switzer Nabil- Pavlitzky (Czafit 64.p.), Horváth ( Kőbányai L. 85.p.)
    Cserék: Balogh- Kőbányai L., Czafit, Keszei, Nemes, Szöllőskei, Kovács Sz.
    Vezetőedző: Földesi Károly

    Sárvár FC: Osvald- Potyi (Koronczai 64.p.), Rózsa, Rajos, Devecsery- Ambrus, Tancsics, Rajos, Máthé(c), Mavolo Paolo (Pupp 82.p.)- Kocsis T., Tóth L.
    Cserék: Gadavics, Csákvári, Pupp, Szemes, Koronczai, Nagy A., Csernák
    Vezetőedző: Takács Gábor

    Játékvezetők: Görög Márió- Hofbauer Roland, Dr. Bede Tamás

    Nézőszám: 131