Szolnok – Gyirmót 1:1 (vége)
vége
Szolnoki MÁV FC
1:1 (1:0)
Gyirmót FC Győr
csütörtök 26.03.2015, 18:00 • Tiszaligeti stadion, Szolnok • Merkantil Bank Liga
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.
     
    A Merkantil Bank Liga 21. fordulójának előrehozott rangadóján a Szolnoki Máv FC. fogadja a Gyirmót FC. Győr csapatát.
    A hazai szolnoki legénység bizakodva várhatja a gyirmótiak vendégjátékát, hiszen a múlt hétvégén nem kis bravúrt bemutatva hozták el mindhárom bajnoki pontot Mezőkövesdről. Meg kell említeni, hogy a Tisza-partiak kétgólos hátrányból fordították meg a mérkőzést, igaz emberelőnyben játszva. Ezzel a győzelemmel a Máv ott tudott maradni a dobogósok nyakán, négy pontal lemaradva az éllovas Vasastól.
    A vendég Gyirmót sorra játsza a fontosabbnál fontosabb mérkőzéseket a bajnokságban és még áll a Magyar Kupában is, hasonlóan a vendéglátójához. A győriek az elmúlt fordulóban a szintén az élbolyhoz tartozó Békéscsabát látták vendégül, és csak a hajrában tudták döntetlenre menteni a mérkőzést. Így nem tudtak élre kerülni a táblázaton, egy pontal kevesebbet gyűjtve szorulnak a második helyre a Vasas mögé.
    Az eredménnyel kapcsolatban felesleges bármilyen jóslatba is bocsátkozni. A Merkantil Bank Liga az a bajnokság, ahol bárki megverhet bárkit. Különösen igaz ez a tabella első harmadában található csapatokra. Nagyszerű mérkőzésre van tehát kilátás. Az izgalom és a küzdelem garantált.
     
    A csapatok felsorakoztak a kezdéshez. A mérkőzés hamarosan kezdődik.
     
    A hazai csapat fehér, míg a vendégek sötétkék szerelésben lépnek pályára.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A Szolnok kezdte a mérkőzést.
     
    1
    Mile indítja Rokszint, de Nagy megelőzi a hazai támadót.
     
    2
    Nagy végezhet el bedobást az ellenfél térfelén.
     
    3
    Papucsek tisztáz fejjel szögletre egy veszélyes bal oldali beadás után.
     
    4
    Pokorninak kell visszavetődnie a rövidsarokra a veszélyesen
    kanyarodó sarokrúgást követően.
     
    5
    Pokorni tisztáz lábbal a tizenhatoson kívül egy hosszú indítást követően.
     
    6
    Eddig inkább a Gyirmót lép fel támadólag.
     
    7
    Ismét a hazai kapus játékban. Kirúgással következhet.
     
    8
    Papucsek fedezi ki magabiztosan a labdát az előrehúzodó Nagy elől.
     
    9
    Most a Szolnok is kintebb merészkedik. Nagy István rúghat szabadrúgást a jobb oldalról.
     
    10
    A szabadrúgást kifejelik a védők. A gyors kontrát követően Cseri szépen játsza meg Bobált, de menteni tudnak a hazaiak.
     
    11
    Nagy István jobb oldali szögletét kifejeli a rövid saroknál helyezkedő Gyurján.
     
    12
    Ismét egy veszélyes gyirmóti ellentámadás. Magasföldi lövéssel fejezi be, amely elmegy keresztben a kapu előtt.
     
    13
    Vendég szögletet követően elmegy mindenki feje fölött a labda.
     
    14
    Egy visszagurított labdát Fejes egyből lő kapura. A labda végül mellé száll.
     
    15
    A vendég Gyirmót eddig sokkal jobban játszik, mint az eddig nem sokat mutató Szolnok.
     
    16
    Tóth Bencével szemben követnek el szabálytalanságot a vendég térfél közepén. A hazai csapat jöhet szabadrúgással.
     
    18
    Mile kapja az első sárga lapot a mérkőzésen, miután szabálytalankodik Fejessel szemben a felezővonalnál.
     
    19
    Ismét Tóth Bencét rúgják föl. Szinte ugyanott, ahol az előbb. Ebből a pontrúgásból sem lett semmi.
     
    20
    A Szolnok gólt szerzett!
    KENDERES ZOLTÁN kapott üresen egy labdát a tizenhatoson belül. És egyből jobbal a kapu jobb oldalába lő.
     
    21
    Szinte a semmiből szerzett gólt a Szolnok. Eddig inkább a vendégek játszottak veszélyesebben.
     
    22
    Cseri veszélyes beadását üti ki vetődve Pokorni.
     
    23
    Tóth Bence cselezget a vendég védők között, de legyőzi őt a túlerő.
     
    24
    Madarász kanyarít veszélyesen a kapu felé egy jobb oldali szabadrúgást, amely a kapuban köt ki, de a játékvezető les miatt nem adja meg a gólt.
     
    25
    Tóth Bence kerül lövőhelyzetbe. Lövésébe beleér egy védő. Hazai szöglet következhet.
     
    26
    A sokadik sarokrúgást követően Mile fejéről száll kapu fölé a labda.
     
    27
    Fritz iramodik meg a bal oldalon. Beadása irányt változtat. A labda így Somogyi zsákmánya lesz.
     
    28
    Magasföldi pakol oda keményen Milének. A játékvezető szóban figyelmezteti a vendégek csatárát.
     
    29
    A gól nagyon megzavarta a vendégeket. Tóth Bence lövése változtat irányt, amely így majdnem a kapuban landol. Végül újabb hazai szöglet következhet.
     
    30
    Somogyi húzza le gond nélkül a labdát.
     
    31
    Magasföldi jobb oldali beadására jól érkezik Bobál. Antal végül meg tudja előzni őt, és szögletre ment.
     
    32
    Pokorni magabiztosan öleli magához a játékszert a sarokrúgást követően.
     
    33
    A középpályán folyik a játék. Úgy néz ki magukhoz tértek a vendégek a bekapott gól után.
     
    34
    Hátra kerül a labda Pokornihoz, aki egyből visszaküldi azt a mezőnybe.
     
    35
    Gyurján veri meg Fritzet a jobb oldalon. Majd beadását kirúgják a védők.
     
    36
    Szépen hozzák ki a a labdát a hazaiak, de egy pontatlan labdát követően a vendég győriek jöhetnek. Egy előreívelést követően ismét Pokorni avatkozik jól közbe.
     
    38
    Tóth Bence passzát füleli le Madarász.
     
    39
    Gyurján is besárgul, miután csúnyán odacsúszik Papucseknek.
     
    40
    Gyurján egy percen belül megkapja második sárga lapját is. Most Nagy István volt a szenvedő fél. Emberelőnybe kerül a Szolnok.
     
    41
    Sorozadban harmadik mérkőzésén kerül hamar emberelőnyben a Szolnok. Kérdés most is élni tud-e ezzel.
     
    42
    A vendégeknek nem alakul jól eddig a mérkőzés. A bekapott gól után most emberhátrányban kell lejátszaniuk több mint egy félidőt.
     
    43
    A hazaiak előnyük tudatában kényelmesen passzolgatnak a saját térfelükön.
     
    44
    Pokorni unja meg, és bikázza előre a labdát.
     
    45
    Lesállás miatt a vendégek jöhetnek a felezővonalról. Egy esély még így a félidő végén.
     
    45+1
    Befejeződött az első félidő.
     
    A félidő elején a vendég gyirmótiak lépett fel támadólag. Pokorninak többször is játékba kellett avatkoznia. Majd szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Szolnok. Ezután a hazai csapat a 40. percben emberelőnybe került, miután Gyurján egy percen belül két sárga lapott is kiérdemelt csúnya belépői után. Ezzel kényelmes helyzetbe került a Tisza-parti csapat. A kérdés az, hogy ki tudja-e ezt használni Kis Károly legénysége, és ittjon tudja-e tartani a rendkívül fontos 3 pontot.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    A vendégek kezdték a második félidőt.
     
    46
    A szünetben cserélt Kis Károly. A gólszerző Kenderes helyett Lengyelt küldte be a második félidőre.
     
    47
    A középpályán folyik a játék. A Gyirmótnak emberhátrányban is támadnia kellene.
     
    48
    Meg is teszi ezt Sisa Tibor csapata. Egyenlőre szöglet a jutalmuk.
     
    49
    Rokszin cselezget a jobb oldalon. Csak nagy nehézségek árán tudják őt megszabadítani a labdától.
     
    50
    Somogyi hozhatja játékba a labdát kirúgással.
     
    51
    Zvara veszít labdát, amelyből indulhatnak a vendégek. Az akció végén Magasföldi középre tartó lövését védi Pokorni.
     
    52
    Bobál indulna meg a kapu felé. Meg állítja viszont a játékvezető sípszava. Lesállás miatt a hazaiak jöhetnek szabadrúgással.
     
    53
    Vári játszik össze szépen Nagy Istvánnal a vendég tizenhatoson belül. Utóbbi lövését védi végül Somogyi.
     
    54
    Papucsek szabadít fel. Közben már szabadrúgás kifelé. Magasföldi volt szabálytalan.
     
    55
    Nagy István játsza meg gyönyörűen a beinduló Rokszint. A labdát viszont nem tudja eltenni a hazai szélső a kifutó Somogyi mellett. Az akció végén Tóth Bence lő nem sokkal a jobb kapufa mellé.
     
    56
    Várival szemben követnek el szabálytalanságot a vendég térfél közepén. Ismét a hazaiak jöhetnek.
     
    57
    Mile vállalkozik lövésre jó 25 méterről. A kapura tartó próbálkozást magabiztosan védi Somogyi.
     
    58
    Cserit viszik földre, de a játékvezető sípszava néma marad. Ezután heves reklamálásba kezdenek a vendégek.
     
    59
    Nagy István egy köténypasszal játsza meg a beinduló Várit. A védők szögletre tisztáznak.
     
    60
    A sarokrúgást kirúgás követi, miután a rövidsaroknál helyezkedő Váriról kiperdül a labda az alapvonalon túlra.
     
    61
    Somogyi rúgja vissza a mezőnybe a hátragurított labdát.
     
    62
    Zvara beadása csak Somogyinak jó. Éppen a kapus kezébe érkezik a labda.
     
    63
    Papp tart rá az éppen indítani próbáló Zvara lábára. Megússza sárga lap nélkül a vendég játékos.
     
    64
    Nagy István bonyolódik cselekbe a tizenhatos szélénél. Visszagurított labdáját Mile rúgja méterekkel a kapu fölé.
     
    65
    Madarász szabadrúgását hatástalanítja fejjel Papucsek.
     
    66
    Mile bújna ki két védő közül, de nem sok esélye volt a labda megtartására.
     
    67
    Lengyel kap sárga lapot, miután taktikai szabálytalanságot követ el Madarásszal szemben.
     
    68
    Madarász veri meg a jobb oldalon Lengyelt. Átíveli a hosszú oldalra, ahol egy vendég védő fejéről pattan szögletre a labda. A vendégek kezezést reklamálnak.
     
    69
    Lengyel szabadít fel a szögletet követően a hosszú oldalon.
     
    70
    Rokszin esik el furcsa körülmények között a tizenhatos vonalánál. Farkas Ádám ismét nem ítél semmit.
     
    70
    A Gyirmót gólt szerzett!
    Jobb oldali szögletet követően Lázár Patrik érkezik teljesen üresen, és fel sem ugorva a kapu közepébe fejel. Emberhátrányban egyenlít a Gyirmót.
     
    71
    Lendületben maradnak a vendégek. Pokorninak kell leérnie egy lapos labdára a jobb alsó saroknál.
     
    72
    Cserél a gól után Sisa Tibor. Magasföldit Beliczky váltja a folytatásra.
     
    73
    Fejes bedobást végezhet el a felezővonalnál.
     
    74
    Pokorni ölel magához egy bal oldalról előreívelt labdát.
     
    76
    Újabb csere. Most a hazaiaknál. Rokszin helyett Zsolnai.
     
    77
    A kiugró Zsolnai elől tisztáz becsúszva a gólszerző Lázár.
     
    78
    Nem igazán látszódik a hazaiak emberelőnye. Jól tartják magukat a vendégek. Az egyenlítés után fel is bátorodtak.
     
    79
    Les miatt szabadrúgás a hazaiaknak.
     
    80
    Tóth Bence vezeti befelé a labdát. Zsolnainak szánt passza elég pontatlanra sikeredett.
     
    81
    Vári lábáról csúszik le csúnyán a labda, amely így a kapu mögött landol.
     
    82
    Nagy István is besárgul, miután visszahúzza ellenfelét a félpályánál.
     
    83
    Tóth Bence húzza meg a jobb oldalon. sokat vár a beadással. Nem is lesz semmi az akcióból.
     
    84
    Zsolnai ül bele ellenfele ölébe. A szabadrúgást Somogyi végzi el.
     
    85
    Lengyel veszít labdát a felezővonalnál. Pokorninál köt ki végül a labda.
     
    86
    Lengyel 28 méterről leadott lövését védi eldőlve Somogyi.
     
    87
    Csatár helyett csatár a vendégeknél. Bobál jön le. Oross jön be.
     
    88
    Nagy István is megkapja második sárga lapját. Egyenlő létszámban a felek.
     
    89
    3 percet hosszabít Farkas Ádám játékvezető.
     
    90
    Megszerezhette volna a vezetést a Gyirmót. Cseri vezeti kapura a labdát a bal oldalon. Pokorni jól zárja a szöget és így hárítani tud.
     
    90+1
    Még egy csere a végén. Zvara helyett Csirszki a pályán.
     
    90+2
    Cserélnek a vendégek is. Ezzel mennek el az utolsó percek. Cserit váltja Molnár .
     
    90+3
    Mérkőzés vége.
     
    Az egygólos hazai vezetés után az emberelőnyben játszó hazaiak bebiztosíthatták volna győzelmüket a második félidő elején. Nem tették. E helyett egy pontrúgás után váratlanul megszerezte az egyenlítő gólt a Gyirmót. Az előrehúzodó Lázár volt eredményes fejjel. Majd a hazaiak is 10 emberre fogyatkoztak, miután Nagy István is megkapta második sárga lapját. A győzelmet végül egyik csapatnak sem sikerült megszereznie. Így 1-1 pontal távozhattak a felek a Tiszaligetből. A vendégek így pontszámban beérték a listavezető Vasast, de megelőzniük nem sikerült. A hazai csapat pedig ezzel a döntetlennel feljött a 4. helyre. Igaz a forduló többi mérkőzését csak ezután játszák. (19:57:18)

    Kun Zoltán

    Gólok: 20. Kenderes – 70. Lázár

    Lapok:   18. Mile (SZMFC), 67. Lengyel (SZMFC), 82. I. (SZMFC) – 39. Gyurján (GYFC)   88. István (SZMFC) – 40. Gyurján (GYFC)


    Szolnoki MÁV FC: Pokorni – Fritz, Antal, Papucsek, Vári – Mile – Kenderes (46. Lengyel), Nagy I., Rokszin (76. Zsolnai), Zvara (91. Csirszki) – Tóth B.
    Cserék: Nacsa, Racskó, Zsdrál, Lengyel, B.Tóth, Csirszki, Zsolnai

    Gyirmót FC Győr: Somogyi – Nagy, Madarász, Papp, Fejes – Gyurján, Graszl, Cseri (92. Molnár), Lázár – Bobál (87. Oross), Magasföldi (72. Beliczky)
    Cserék: Deli, Beliczky, Tóth N., Oross, Molnár, Balog, Paku

    Játékvezetők: Farkas Ádám, Ring György, Aradi József, Berger József

    Nézőszám: 800