Debreceni VSC – Fehérvár 1:2 (vége) | MTK Budapest FC – KTE-Phoenix Mecano 0:0 (vége) | Puskás Akadémia FC – Nyíregyháza 1:2 (vége)
Szombathelyi Haladás – Dunaújváros 1:4 (vége) | Diósgyőri VTK – Lombard Pápa FC 2:1 (vége)
vége
Diósgyőri VTK
2:1 (1:1)
Lombard Pápa FC
szombat 02.05.2015, 18:30 • DVTK-stadion, Miskolc • OTP Bank Liga
     
    Vége a találkozónak, kiszenvedte első 2015-ös győzelmét a Diósgyőr! Vitelki Zoltán megbízott vezetőedző azt mondta, hogy a rossz játékot el tudja fogadni, de a szív nélküli produkciót nem. Nos, csapata rosszul játszott, de nem szív nélkül, így az utolsó percben Egerszegi látványos és önfeláldozó góljával legyőzte a nagyot küzdő és a kiesés elől továbbra is menekülő Pápát.
    A Diósgyőr sorozata szakadt tehát meg, Vitelki jól mutatkozott be, a Lombard viszont ismét pont nélkül maradt.
    Köszönöm a figyelmet, további kellemes hétvégét kívánok! (20:25:05)
     
    90+5
    Mérkőzés vége.
     
    90+4
    Seye sárgul be, Németh Milánt rúgta meg szándékosan.
     
    90+4
    Elszabadulnak az indulatok a pályán, tömegjelenet végére tesz most pontot Pintér.
     
    90+3
    Jagodics Bence helyén Vankó Imre az utolsó percekre.
     
    90+2
    Cserélni fog a Pápa, közben Griffiths fekszik a gyepen. Egerszegi találta fejbe elég keményen a labdával saját csapattárság.
     
    90+1
    Négy perc ráadás jön.
     
    90
    A DVTK gólt szerzett!
    Gosztonyi András tekeri be a megítélt szabadrúgást, a hosszú oldalon pedig EGERSZEGI TAMÁS bevetődve befejeli a jobb alsóba három méterről! 2-1!
     
    89
    Okuka fekszik a földön, Völgyi ütötte le egy fejpárbaj során, valószínűleg nem szándékosan. Szabadrúgás mindenesetre.
     
    89
    A Seyének szánt hosszú indítást Németh fülelte le az utolsó pillanatban.
     
    88
    Randelovic akadályozza meg szép becsúszással a diósgyőri labdakihozatalt.
     
    87
    Grumic helyezkedik lesre, újabb hazai támadási kísérlet akad meg.
     
    86
    Németh tért ölelő indítása hosszú lett Takácsnak.
     
    85
    Elmegy a fejek fölött a sarokrúgás, Szűcs kirúgása jöhet.
     
    84
    Okuka vállalkozik huszonhárom méterről, de a blokkban elakad a kísérlet, szögletre pattan a labda.
     
    84
    Le is jön a brazil, Frizoni helyén Csilus Tamás.
     
    83
    Frizoni lába görcsöl be, kicsit meg is áll a játék.
     
    81
    Szép, de lassú diósgyőri támadás, Gosztonyi tálal Griffiths-hez, aki kis területen veszi át és tüzel tizenkét méterről, Szűcs magabiztosan véd.
     
    80
    Gosztonyi tekeri el a labdát a sorfal fölött, de a kapufát találta el, ahonnan mellé pattant.
     
    79
    Bernardo Frizoni reklamált ki magának egy sárgát.
     
    78
    Diósgyőri szabadrúgás húsz méterre a kaputól, Takács kapott egyet valakitől a tizenhatos vonala előtt.
     
    78
    Gyors diósgyőri támadás, Griffiths Gosztonyinak teszi ki, aki átíveli Takács felé, de addigra már visszaérnek a pápai védők.
     
    77
    Okuka jut lövőhelyzethez, tizenötről, ballal tüzelt, Szűcs másodjára tudta csak begyűjteni a kellemetlen lövést.
     
    76
    Bacsa Patrik, akinek egyetlen értékelhető megmozdulása a gól volt, elhagyja a pályát, helyén Lazar Marjanovic.
     
    75
    Marjanovic is készül beállni, Vitelki elhasználja harmadik cseréjét.
     
    75
    Életveszélyes hazaadásra lép ki Szűcs és meg is szerzi Takács elől, majd kivágja oldalra.
     
    74
    Egerszegi bontja le Pongráczot a pápai jobb szélen, villan is egyből a sárga. A hazaiak játékosának ötödik figyelmeztetése már ez, így ő biztosan kihagyja a következő meccset.
     
    73
    Beadás a bal szélről, Eperjesi labdáját Csizmadia bombázza ki az ötösről.
     
    72
    Seyét darálja a hazai védelem, nincs könnyű helyzetben a Lombard gólszerzője, de eddig állja a sarat.
     
    70
    Sasa Popin sárgul be, a most beálló Grumicot zúzta le egy fejpárbaj során.
     
    69
    Már jön is a váltás, Bognár István helyén Miroslav Grumic folytatja.
     
    68
    Miroslav Grumic készülődik a kispadnál, Vitelki Zoltán cserélni fog hamarosan.
     
    66
    Nagy Tamás sárgul be, Szalaival szemben szabálytalankodott durván.
     
    65
    Egerszegi forgatja a bal szélre a labdát, Gosztonyinak magas egy kicsit.
     
    64
    Takács és Bognár játszanak össze remekül, előbbi ad be az alapvonalról, Bacsa marad le érthetetlenül a gólvonal előtt elguruló labdáról.
     
    62
    Seye szerzett megint labdát az ellenfél térfelén, ezúttal Szalai szerencsétlenkedése nyomán, meg is lódult a kapu felé, de Németh utolérte és kemény, de szabályos mozdulattal szerelte.
     
    61
    Ezúttal Seye tisztáz a kapufánál a sarokrúgást követően.
     
    61
    Bognár szöglete ezúttal a hosszún csapódik le, Völgyi fejeli ki, újabb szögletre.
     
    60
    Seye szúrja rá messziről, nem sokkal szállt kapu fölé a labda.
     
    59
    Bognár engedte el a labdát, de nem tette jól, Bacsa nem vette a lapot, így a kitörő Bogunovic szerelte.
     
    58
    Okuka becsúszása nyomán esik el Frizoni, szabadrúgás.
     
    57
    Bognár lő be egy szögletet erősen a rövidre, Griffiths fejét érintve száll mellé a labda.
     
    56
    Pongrácz került ismét helyzetbe a jobb szélen, ezúttal is szemtől szemben állt Antallal, de ismét a kapus nyerte kettejük párharcát.
     
    56
    Popin egyelőre visszatér.
     
    56
    Kétséges még mindig, hogy tudja-e folytatni a vendégek csatára, de a játék közben megy tovább.
     
    55
    Popint kell ápolni, Bacsával történt ütközése következtében.
     
    54
    Ismét Bacsa, ezúttal magasabban adja be, de Bogunovic kifejeli.
     
    53
    Bognár és Okuka játszanak össze, majd Bacsát találják meg, aki az ötös sarkáig botladozik a labdával, majd laposan beadja a kapu elé, ahol nincs érkező. Az is lehet, hogy lövésnek szánta, de a tényen, hogy kirúgás jön, ez nem változtat.
     
    51
    Bognár ad be balról, Griffiths csúsztatása gyengére sikerül.
     
    50
    Németh ajándékoz egy labdát korábbi csapattársainak, Seye viszi be a büntetőterületre, majd Pongráczhoz került a játékszer, aki nyolc méterről tisztán lőhetett, Antal bravúrral hárított.
     
    48
    Frizoni ad be magasan balról, Antal mindenkit letarolva öklöz, Szalai lent is marad.
     
    47
    Takács csúsztatja meg a szögletet az ötösön, Szűcs bravúrral védett.
     
    46
    Bognár emel az alapvonalról, Jagodics tisztáz fejjel, jöhet az első hazai szöglet.
     
    46
    A nagy hibát elkövető, sárgát is begyűjtő Barczi Dávid helyére Gosztonyi András áll be.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Vége az első játékrésznek, nem egy túlzottan magas színvonalú mérkőzés, de a küzdelem mindkét csapat részéről látható. Barczi nagy hibája után Seye szerzett vezetést, majd a DVTK Bacsa révén kiegyenlített, a játék képe alapján nem teljesen érdemtelenül. Negyedóra múlva folytatjuk, egy remélhetőleg izgalmas második félidővel.
     
    45+1
    Befejeződött az első félidő.
     
    45+1
    Takács küzd a bal szélen, de legyőzi őt a túlerő.
     
    45
    Egerszegi magas passzát Eperjesi képtelen lekezelni, bedobás lesz a vendégeknek.
     
    44
    Völgyi marad lent egy ütközés után, Okuka és ő kapnak szóbeli feddést Pintértől.
     
    42
    A DVTK gólt szerzett!
    Egyenlít a hazai csapat! Bognár beadása után Szalai készíti le a labdát Egerszeginek, aki ellövi tíz méterről, BACSA PATRIK pedig belepiszkál, így kerül a labda a jobb alsó sarokba! 1-1!
     
    41
    A beívelt labdát Szűcs öklözi ki levegőben úszva.
     
    40
    Szabadrúgás a jobb szélről, Randelovic volt szabálytalan, Bognár adhatja be a labdát.
     
    38
    Bognár és Nagy csapnak össze, előbbit vélte szabálytalannak Pintér.
     
    37
    Vitelki Zoltán gyakorlatilag a legaktívabb diósgyőri, próbálja feltüzelni játékosait, de egyelőre sikertelenül.
     
    36
    Barczi harcol vehemensen a bal szélen egy beadásért, de csak egy kirúgást ért el.
     
    35
    Völgyi emeli be a sarokrúgást, Nagy Tamás szabálytalankodik a kapu előtt, szabadrúgás kifelé.
     
    34
    Pápai szöglet jöhet a balszélről, Popin harcolta ki.
     
    32
    Bognár emel kapu elé egy szabadrúgást jobbról, Seye bólintja ki.
     
    31
    Barczi emel a kapu elé balról, a lefejelt labdát Bacsa lövi el kapásból ballal, bedobás lett belőle, nem ért hozzá senki más.
     
    30
    Ezúttal Bogunovic lő kapura egy harmincméteres szabadrúgást, de ez sem találja el a kaput.
     
    29
    Barczi Dávid rontja tovább a renoméját egy sárgával, Seyével szemben törlesztett egy újabb eladott labda után, így vívta ki a figyelmeztetést.
     
    29
    Egerszegi ad be jobbról ígéretesen, de ismét Csizmadia volt a helyzet magaslatán és tisztázott.
     
    28
    Takács verekszi le magát az alapvonalig, aztán laposan középre ad, de ott Csizmadia érkezik csak.
     
    26
    Diósgyőri akció a jobb szélen, Bognár sarokkal továbbítana középre, de pontatlanul.
     
    25
    A Pápa gólt szerzett!
    Barczi Dávid adja el érthetetlenül a labdát, MOHAMADOU SEYE pedig lecsap rá, megindul egyedül, majd tizenhatról, a kifutó Antal mellett a léc alá emel. 0-1, vezet a Pápa!
     
    23
    Barczi lopakodik teljesen üresen a bal szélen, Griffiths meg is találja, de Barczi kapásból, hét méterről kapu mellé lő laposan. Ezt higgadtabban is megoldhatta volna, nagy helyzet maradt ki.
     
    23
    Frizoni kerülné meg Okukát a bal szélen, de a védő megállítja, ráadásul hazai bedobás jön.
     
    22
    Okuka beadását Szűcs húzza le Griffiths feje elől.
     
    20
    Bognár és Okuka összjátéka után utóbbi ad be jobbról laposan, Takács kapásból, tíz méterről fölé durrantja.
     
    20
    Takács indítaná Griffiths-et, de meglehetősen rossz ütemű passzát Jagodics olvassa.
     
    19
    Randelovic húzná meg a jobb szélen, Egerszegi jó ütemű becsúszással állítja meg.
     
    18
    Szalai száll bele Frizoniba, Pintér játékvezető elbeszélget a védővel, de nem ad lapot végül.
     
    16
    Csizmadia nekifut a harminc méteres szabadrúgásnak, majd jó másfél méterrel fölé bombázza.
     
    15
    Szalai mássza meg Popin hátát, szabadrúgás jár a vendégek javára.
     
    14
    Bognár indítása volt kicsit pontatlan, a visszaérő Völgyi fülelte le.
     
    13
    Pongrácz próbál beadni Eperjesi mellett az alapvonalról, de nem sikerült embert találni.
     
    12
    Seye kap szabadrúgást a felezővonalnál, Egerszegi volt szabálytalan.
     
    10
    Szép diósgyőri akció végén Okuka ad be laposan a jobb szélről, Griffiths robban be, de másfél méterről Szűcsbe lövi a labdát.
     
    9
    Frizoni trükközik a bal szélen, de a beadás már pontatlan, tisztáz a védelem.
     
    8
    Randelovic indítása Seye felé egy picit hosszú, Antal tisztáz a kapujából kilépve.
     
    7
    Takács szabálytalankodik a Pápa térfelén, szabadrúgás kifelé.
     
    6
    Popin enged el egy távoli lövést, de ez sem okoz gondot Antalnak.
     
    5
    Völgyi emeli be a labdát a kapu elé, Antalnak könnyű zsákmány.
     
    5
    Jön a meccs első szöglete, a vendégek végezhetik el.
     
    4
    Eddig szinte csak a hazaiak birtokolják a labdát, a Pápa láthatóan védekezésre rendezkedik inkább be.
     
    2
    Bár délutánra elállt az eső Miskolcon és az idő is kellemesen hűvös, a pálya továbbra is meglehetősen vizes és csúszós, ami zavarhatja a körülményekre oly érzékeny NB1-es játékosokat.
     
    1
    Barczi lekészítése után Egerszegi tüzel huszonötről, botrányosan rosszul találta el a labdát.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Másodperceken belül kezdődik a találkozó, a lelátók fájóan foghíjasak, körülbelül 2.500 néző figyel.
     
    Összeállítások:

    Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Szalai, Németh, Eperjesi – Egerszegi – Bacsa, Bognár, Barczi – Griffiths, Takács
    Cserék: Bősz, Nemes, Ho-Jung, Krstić, Gosztonyi, Marjanović, Grumić

    Lombard Pápa FC: Szűcs – Jagodics, Bogunivić, Nagy T., Frizoni – Völgyi, Pongrácz, Csizmadia, Randelović – Seye, Popin
    Cserék: Horváth G., Vankó, Csilus, Gál, Király, Yannick, Ahodikpe

    Játékvezetők: Pintér Csaba – Király Krisztián, Becséri Gergely – Berger József, Gaál Gyöngyi.
     
    Szombat kora este a Lombard Pápa Fc látogat a Diósgyőri Stadionba és – hacsak nem lesz döntetlen – a két rendkívül rossz passzban lévő csapat meccsén egy rossz sorozat biztosan megszakad majd.

    A hazai együttes nyolc mérkőzés óta nyeretlen, a 2015-ös naptári évben még egyetlen győzelmet sem arattak, három döntetlennel szereztek csupán pontot, így téli dobogós álmaik mostanra szertefoszlottak, a csapat a 8. helyre csúszott vissza, amit edzőváltás és komoly válság követett. A szurkolók körében még most is népszerű Szivics Tomiszláv helyét a korábban játékosként még népszerűbb, edzőként azonban tapasztalatlan Vitelki Zoltán vette át, övé a hálátlan feladat, hogy a szezon végén mentse a menthetőt. A fiatal megbízott vezetőedző a szerdai edzést követően határozott lépésre szánta el magát, amikor kitette a keretből Julian Jennert, akinek ezzel valószínűleg véget is ért gyengécskére sikerült diósgyőri pályafutása.

    Amiben a diósgyőriek reménykedhetnek mindezek mellett, az a Pápa ugyancsak gyenge formája. A Lombard négy fordulón át tartó vereségsorozatát múlt héten a Haladás elleni 2-2-es döntetlennel szakították meg, ám így is a kiesést jelentő, 15. helyen tanyáznak. Az eredménytelenség itt is edzőváltásba torkollott, a télen érkező Lengyel Ferenctől elköszöntek, helyére az állandó tűzoltónak számító Kovács László ülhet le, aki már szeptembertől novemberig, Mátyus János távozása után is átvehette a stafétabotot.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:30 - kor kezdődik.

    Dénes Szarka

    Gólok: 42. Bacsa, 90. Egerszegi – 25. Seye

    Lapok:   29. Barczi (DIO), 74. Egerszegi (DIO) – 66. Tamás (LOM), 70. Popin (LOM), 79. Frizoni (LOM), 90+4. Seye (LOM)


    Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Szalai, Németh, Eperjesi – Egerszegi – Bacsa (Marjanovic 76'), Bognár (Grumic 69'), Barczi (Gosztonyi 46') – Griffiths, Takács
    Cserék: Bősz, Nemes, Ho-Jung, Krstić, Gosztonyi, Marjanović, Grumić

    Lombard Pápa FC: Szűcs – Jagodics (Vankó 90+3'), Bogunović, Nagy T., Frizoni (Csilus 84') – Völgyi, Pongrácz, Csizmadia, Randelović – Seye, Popin
    Cserék: Horváth G., Vankó, Csilus, Gál, Király, Yannick, Ahodikpe

    Játékvezetők: Pintér Csaba – Király Krisztián, Becséri Gergely – Berger József, Gaál Gyöngyi

    Nézőszám: 2010